Agyarország Ormánya

Teljesen véletlenül botlottam bele ebbe a témába is. Nem kerestem, nem kutattam, simán csak szembe jött velem, a feleségemnek köszönhetően. Az Ő Facebook-os hírfolyamán jött fel az a poszt, amelyben az alább látható képes összehasonlítás volt elhelyezve illusztrációnak. Nem firtattam, hogyan került elé (egy ismerős ismerőse osztotta meg valaki más posztját), csak kértem, hogy küldje el nekem a bejegyzés linkjét, így hozzáférhetek a képhez.
(nyitókép: Lázadó / Kanada Banda)

Ez esetben mindegy, hogy mi volt a pontos szöveg a Facebook posztban. Lehet, hogy találkoztál vele, ha nem, akkor képzeld ide a szokásos paranoid, „mindenki minket bánt és különben is: nekünk ne mondja meg senki” stílusú kommentárt. Ez a fajta ellenségkép keresés, a másik fél hibáztatása sikertelenségünkért nagyjából 85-90 évvel ezelőtt már megvalósult egyszer, az eredményét mindenki ismeri.

Hogy a brit és a skót hogyan került oda? Fogalmam sincs. (Valakinek megint sikerült félmunkát végeznie…) A britnek azért nincs ott a helye, mert az egy katonai egyenruha, nem népviselet, nem tradícionális öltözet a ködös albionban. Ez viszont már az, ráadásul női. A skót pedig, a szoknya ellenére egy férfit ábrázol, nem pedig egy nőt. Egy pár másodperces kereséssel könnyedén találhatunk fotókat tradícionális skót női viseletről.

60481907_10214563571985606_8005957148712370176_n

.

Ez az összehasonlítás csak egy valamire jó: hangulatkeltésre! A tényszerű tájékoztatástól borzasztóan messze van. Jól látod hát, Kedves Olvasó, az EU-ellenes, illiberális konzervatív demokrata a saját anyaföldjén a fekete fátyolba öltözött muszlim nőktől retteg, fél és borzad!!!!!!!!! (ha kevésnek érzed a felkiáltójelet, kérlek szólj, van még raktáron!)

islamic_women_muslim_head_coverings_dress_code(forrás: BBC)

.

Ha valakinek kedve és angol tudása van hozzá, a BBC-nek köszönhetően meghallgathat egy rövid beszélgetést és elolvashat egy összefoglalót, amelyben muszlim nők mondják el, hogy mit kell tudni a különböző viseletekről és hogy Ők maguk hogyan viszonyulnak ehhez?

A cikk ezt írja: „A Korán, az iszlám szent könyve, azt mondja, hogy a muszlimoknak – férfiaknak és nőknek – szerényen kell öltözniük. A férfi szerénységet úgy értelmezik, hogy az a köldöktől a térdig terjed a területre.

A nők esetében általában ezt szinte mindenre kiterjedőnek tekintik, kivéve az arcot, a kezet és a lábfejeiket, abban az esetben, amikor oylan férfiak jelenlétében mutatkoznak, akiket nem ismernek, vagy nem állnak kapcsolatban velük.

Az iszlámban azonban sok vita folyt arról, hogy ez elég messzire megy-e? Ez megkülönböztetést eredményezett a hidzsáb (arab jelentése: „eltakarva”) és a nikáb (arab jelentése: „teljes fátyol”) között.”

Az egyik asszony, akinek négy lánya van, az alábbiakat mondta el: „egyikük sem visel burkát. „Nem kényszerítettem bele a lányaimat, mert nem kellett” – mondta. „Nem kötelező. Ez nem kötelező. Ugyanakkor … közelebb visz Istenhez. Ez egy spirituális dolog, több, mint bármi más.”
Nem közelező eltakarni az arcát, de ezt teszi, mert Muhammad próféta „utánozza”.

Egy másik angol nyelvű blog bejegyzést pedig egy független felmérést elemez: ebben arra keresték a választ, hogy a vizsgált muszlim országokban milyen a társadalmi elvárás a nők öltözködésével kapcsolatban.

islam_muslim_christian_cathlic_religions(fotó: Gerd Altmann / Pixabay)

Szóval emberünk, akit hívjunk csak Hivatásos Kormánypárti Rettegő-nek, ül otthon, a négy fal között a kényelmes karosszékében és mindenkit szívből gyűlöl:

  • aki nem úgy gondolkodik, mint Ő,
  • aki nem úgy néz ki, mint Ő.

Kritikus gondolkodás nélkül, tudás szomj nélkül, a másik kultúrájának ismerete, tisztelete nélkül retteg az ismeretlentől, hergeli magát és másokat is a valótlanságokra alapozott agitációnak köszönhetően. Arra persze lusta, hogy utána nézzen ingyenesen elérhető információknak. Jól láthatóan számára a Facebook-nál (még csak nem is a közösségi médiánál) kimerül az internetezés fogalma.

De azt azért a monitor/tv képernyő előtt ücsörgő Hivatásos Kormánypárti Rettegő vérmagyar elvárja, hogy Őt magát a mások tiszteljék és elfogadják a véleményét! Elvárja, hogy róla és a vérmagyarságáról mindenki mindent tudjon, miközben Őt a legkevésbé sem érdeklik más népek, nem kíváncsi más kultúrákra, nem hajlandó más nemzeteket megismerni.

Vannak kérdéseim, ha tudod a választ, jöhet e-mail-ben, tweet-ben, kommentben!

  • Melyik európai ország lányai, asszonyai járnak tradícionális népviseletben iskolába, munkába minden áldott nap?
  • Ha ma elutazol, mondjuk, Finnországba, Dániába, Ausztriába, csak és kizárólag a fenti képen látható viseletbe öltözött lányokkal, asszonyokkal fogsz találkozni MINDENHOL az országban?
  • Melyik európai ország lányai, asszonyai hordanak tradícionális népviseletet kerti munkához, takarításhoz, vagy sütéshez-főzéshez?
  • Mond-e az nekünk, magyar anyanyelvűeknek valamit, hogy: hajadon, és bekötik a fejét?

Másodszor: ismereteim szerint két jelentősebb különbség van az európai és az iszlám világban és ezek nehezen választhatók el egymástól:

1.)

  • amíg nálunk, nyugatiaknál volt felvilágosodás (én ide sorolnám a magyar reformkort), a férfiakéval egyenrangú jogokat kaptak a nők, azaz járhatnak iskolába, szavazhatnak, dolgozhatnak, azaz állásuk, karrierjük lehet, stb.
  • addig a közel-keleti iszlám országokban ez nem így történt. Náluk nem volt felvilágosodás és ipari forradalom, nem kívánják a nőt a férfival egyenrangú félnek tekiteni.

„A felvilágosodás az ember kilábalása maga okozta kiskorúságából. Kiskorúság az arra való képtelenség, hogy valaki mások vezetése nélkül gondolkodjék. Magunk okozta ez a kiskorúság, ha oka nem értelmünk fogyatékosságában, hanem az abbeli elhatározás és bátorság hiányában van, hogy mások vezetése nélkül éljünk vele. Sapere aude! Merj a magad értelmére támaszkodni! – ez tehát a felvilágosodás jelmondata.”
(Immanuel Kant, 1784., Mi a felvilágosodás? c. tanulmánya. Fordította: Vidrányi Katalin)

2.)

  • Magyarországon nincs államvallás (bár állampárt majd megint lehet), ahogyan az Európai Unió államaiban az államvezetés és a (keresztény) vallás különállóan létezik. Azaz nem a Római Katolikus Egyház vezetője hozza a törvényeinket, nem az Ő iránymutatásaira hagyatkozik a törvényhozás, nem hatnak át mindent a római katolikus vallás előírásai és szabályrendszere (különben nem lehetne pl. gumióvszert árusítani, vagy tiltott lenne az azonos neműek házassága).
  • Eközben az iszlám országokban a vallási vezetőknek (az imámoknak) sokkal nagyobb a szerepük és az egyes államok működése mindent a vallási előírásoknak rendel alá. A muszlimok életét sokkal nagyobb mértékben áthatja a vallásuk, az európai keresztény emberhez mérten sokkal szigorúbban betartják azok szokásait, előírásait a hétköznapokban.

Tapasztalatom alapján a keresztények sokkal megengedőbbek önmagukkal szemben és a dolgos hétköznapok során kevésbé az életük része a vallás, annak előírásai. Ugyanakkor az muszlim hitű a vallási előírások köré szervezi a napját. Szóval így tudom én, természetesen kijavítani, kiegészíteni, hozzátenni bármikor lehet, elérhetőségeinken mindezeket megtehetitek. Köszönöm!

112px-Flag_of_Afghanistan.svg __ 112px-Flag_of_Egypt.svg __ 112px-Flag_of_Iran.svg

A muszlimok már régóta ott élnek európában, nem az elmúlt 10 évben telepedtek le. 2010-ben körülbelül 44,1 millió iszlám vallású élt Európában, ez a teljes európai lakosság kb. 6%-t ők adták. Várhatóan a népességük 2030-ra 58,2 milliós lesz. „In Europe as a whole, the Muslim share of the population is expected to grow by nearly one-third over the next 20 years, rising from 6% of the region’s inhabitants in 2010 to 8% in 2030. In absolute numbers, Europe’s Muslim population is projected to grow from 44.1 million in 2010 to 58.2 million in 2030”
(forrás: PewResearchCenter, The Future Global Muslim Population (Projections for 2010-2030) – 15. oldal)

A magyarországi muszlimokról egy magyar nyelvű ismeret-terjesztő bejegyzés Vadóc Utazó blogján olvasható.

112px-Flag_of_Iraq.svg __ 112px-Flag_of_Pakistan.svg __ 112px-Flag_of_Saudi_Arabia.svg

De maradjuk az öltözködésnél.

Ne feledjük el, hogy amíg a muszlim lányok, asszonyok megtartották a tradícionális öltözeteiket a hétköznapokban is, addig például a magyar (római katolikus, görög katolikus, evangélikus, református vallású) lányok és asszonyok kiskosztümre, farmernadrágra, blúzra és pólóra cserélték a magyar népviseletet. Miért másokban keressük a hibát, amikor a magyar ember az, aki nem úgy öltözködik a dolgos hétköznapokban, mint ahogyan őseink jártak? A muszlim közel-keleti népeket és a keresztény magyarokat összehasonlítva úgy látom, hogy ez utóbbi dobta el magától a hagyományoknak megfelelő öltözködési normákat és – mintha kötelező lett volna – vette fel a nyugati (szabás)minták alapján készült divatos ruhákat.

Miért kell(ett) a magyar embernek pl. a farmernadrág? Miért kell(ett) az olasz- és/vagy francia divatházak által diktált trend szerint öltözködnie a magyar nőknek? Miért hordanak a nők olyan ruhákat, amelyek már-már szinte mindent megmutatnak? Mini szoknya és mély dekoltázs, feszes short?

Azért rémülnek halálra a Hivatásos Kormánypárti Rettegők más nemzetek népviselete láttán, mert talán nem elég bátrak a sajátjukat büszkén viselni? Mielőtt ismeretek és tisztelet nélkül (tehát ostobán és büdös bunkó módon) másokat kezdenek el habzó szájjal kritizálni, jobb lenne a saját portájukon sepregetni. Nem a muszlim hitűek szakítottak a hagyományos viseleteikkel, s kezdték el a nyugati mintát majmolni, hanem a kelet-európaiak….. És most ezért haragszanak rájuk? Ezért gyülölködnek?

Az, hogy egy esküvőre, vagy a húsvéti körmenetre, vagy falunapon felveszik a tradícionális népviseletet (a hazánkba látogató turisták kedvéért), az nem számít! Az inkább páváskodás, mint hiteles ápolása a hagyományainknak.

112px-Flag_of_Syria.svg __ 112px-Flag_of_the_United_Arab_Emirates.svg __ 112px-Flag_of_Yemen.svg

Jöjjenek sorjában az országok és tradícionális viseleteik.

Próbáltam autentikus videókat találni a témában, bár nem volt könnyű dolgom, mivel nem vagyok jártas sem az iszlámban, sem a divat világában. Akinek ennél pontosabb, frissebb információ vannak, írja meg nekünk!

Az iraki:

Továbbiak: itt és itt. Magyar nyelvű úti beszámoló Irakról itt hallgatható meg.

.

A szaúd-arábiai:

.

Az afgán:

https://www.youtube.com/watch?v=8SRMPHlln0g

.

Az iráni, azaz a perzsa: az első videóban egy modell segítségével mutatják be, hogy változott az elmúlt egy évszázadban az iráni női viselet. Hogy jobban megértsük, mi miért történt, nem árt tisztában lenni az ország történelmével!

Szerintem a legkreatívabb, a legdekoratívabb mind közül az perzsa tradícionális viselet! Ezért aztán mutatok még másik 3 videót is.

Az alábbi videó végén, 08:54-től hallható interjúra, az abban elhangzottakra érdemes figyelni!

https://www.youtube.com/watch?v=qpcPrHPkdE4

A következő videó a Persianada YouTube csatorna egyik öltözködéssel foglalkozó videója. Aki érdeklődik a témában, legyen az például a farszi nyelv(tan), annak csak ajánlani tudom őket, a videóikat itt, ezalatt a link alatt találod.

https://www.youtube.com/watch?v=T2hSPatbbF8

Magyar nyelvű útifilmek Iránról itt és itt, egy izgalmas úti beszámoló pedig itt hallgatható meg.

.

A pakisztáni: kezdjünk egy autentikus tartalommal, egy hagyományoknak megfelelően megtartott pakisztáni esküvővel. Itt is csak fekete lepelbe öltözött nőket láthatunk … ja, NEM! A legkevésbé sem!

Egy teljesen átlagos pakisztáni lány, Anushae Khan hétköznapja nem valahol Nyugat-Európában, vagy mondjuk Kanadában, hanem hazájában, Pakisztánban. Megint csak az öltözködés sokszínűségén lenne a hangsúly:

https://youtu.be/WgwcaGWHXdo?t=51

További videók itt és itt.

.

A szír:

.

A jemeni: Maliha videójában a sminkelős részt átugorva nézzük meg az öltözetét:

A következő videóban Shrooq személyén át nem csak a jemeni nők életébe, hanem a polgárháborús ország közelmúltjába és jelenébe is betekintést nyerhetünk:

Jöjjön még egy videó Jemenből.
Érdekes és tartalmas anyag, a legfontosabb rész 2:24-nél kezdődik: „Az embereknek el kellene kezdenie szeretnie egymást, az embereknek el kellene kezdenie jobban elfogadniuk egymást. Úgy értem, mind emberek vagyunk, szóval jobban szerethetnénk egymást, el kellene fogadnunk a másik véleményét, álláspontját, mindentől függetlenül. Nem számít, hogy milyen a bőröd színe, hogy milyen nemzetiségű vagy, hogy miben hiszel. El kell fogadnunk egymást. Szeretnünk kell egymást. Így tudjuk megoldani a problémáinkat.” – mondja ezt a 23 éves Fatima, akinek 7 évvel ezelőtt Szaúd-Arábiából kellett Jemenbe költöznie (az okokra sajnos nem derül fény). Egy gazdag, jóléti országból egy polgárháború súlytotta, harmadik világbeli helyre, ahol nincs teljeskörű orvosi ellátás, kevés és rossz minőségű az élelem, megbízhatatlan a lakossági áramellátás.

Jemen, ahogy a TV-híradókban nem láthatod.
Jemen, a világ egyik legszegényebb és egyben legvallásosabb országa Drew Binsky világutazó, blogger, kétszeres Guinness-rekorder szemével (aki 2012. óta összesen 191 országban járt):

.

Az egyiptomi:

További videók itt és itt.

.

És a ráadás, az Arab Emírségek:

.

Amit még ajánlani szeretnék számotokra:

  • a 24.hu hírportál 9 részes Hitvita c. sorozata, amelyben 9 különböző kérdésre adott 9 különböző válasza hallgatható meg a krisna-hívő lelkésznek, a muszlim hitoktatónak, a református lelkésznek, a katolikus papnak, a rabbinak és a buddhista tanítónak;
  • egy angol nyelvű weboldal, ahol elég részletesen leírják, hogy országonként, régiónként ki, mit, miként hord, visel, minek mi a pontos neve, stb. Az IstiZada Arab Clothing: The Ultimate Guide c. cikke itt olvasható.

Ha valaki végig nézi az alábbi videókat, akkor szerintem egyetért velem abban, hogy nem a fekete szín a domináns és egyik hölgy sem úgy néz ki, mint a Facebook poszt „összehasonlításában” a képeken látható iszlám hölgyek.

https://www.youtube.com/watch?v=CGwZTbpB8gw

https://www.youtube.com/watch?v=eGHnVANjEB8

https://www.youtube.com/watch?v=jLj2TRKGfhA

.

Ugyanakkor engedtessék meg számukra, hogy úgy öltözkedjenek, azt viseljenek otthonaikban, az utcáikon, ahogyan az illendő és személyüknek kedves. Vendégségben pedig engedjük meg a számukra, hogy a kultúrájuknak, vallásuknak, hagyományaiknak, szokásaiknak megfelelően öltözködjenek és ne a mi szokásainkat akarjuk rájuk erőltetni!

Fogadjuk el, hogy szigorúbbak az iszlám vallási előírások, hogy a vallás követői jobban ragaszkodnak a hagyományaikhoz, hogy a hitük szerves része a mindennapi életüknek. És mielőtt véleményt formálunk róluk, jó lenne megismerni az Ő álláspontjukat, az Ő gondolatainkat. Ezáltal tudásban mi is gazdagabbak leszünk, intellektuálisan is fejlődünk és talán nagyobb békességben, kevesebb konfliktussal élhetünk együtt tovább ezen a bolygón.

Köszönöm a megtisztelő figyelmet!

– Lázadó