FCK 2020 (18+)

Ennél találóbb címet nem is lehetne adni a 2020. év utolsó blogbejegyzésének: FCK 2020*. Azt hiszem, hogy abban egyetérthetünk, hogy az elmúlt 4 évtized legkatasztrófálisabb hónapjait tudhatjuk magunk mögött. Tehát szilveszterkor, az év és az évtized utolsó óráiban azzal szeretném kezdeni a cikkemet, hogy Kedves 2020., a: „Kurva anyád, hogy baszódjál meg, kívánom hogy kurvára baszódjál meg!”**.
(fotó: Engin Akyurt / Pixabay)

Igen, talán a szokottnál kicsit nyersebb vagyok, vagy legalább is annyira durván őszinte, mint maga a 2020-as év volt a koronavírus okozta káosszal, korlátozásokkal és karaténnal, az esetenkénti kilátástalansággal és katasztrófa hangulattal.

Akár az év hivatalos himnusza is lehetne a 27 éve alapított német techno banda, a Scooter október 22-én megjelent dala. Az együttes 56 éves alapítója, dalszövegírója, énekese, Hans Peter Geerdes (művésznevén: H.P. Baxxter) a nyár folyamán esett át egy enyhébb lefolyású koronavíruson fertőzésen. Nem tudjuk biztosan, hogy ez szerepet játszott-e a dalszöveg megírásában, erre a német Der Spiegel cikke nem tért ki. Azonban nem lennék meglepődve, ha a H.P. betegeskedése ihletett adott volna a dal megszületéséhez.

Aki szeretné kiengedni a gőzt még egyszer utoljára éjfél előtt, az a dalszöveghez kattintson ide, majd tekerje fel a hangerőt a maximumra.

A német ZDF televízió jóvoltából elkészült „home office” változat, azaz a dal akusztikus hangszerekkel kisért verziója alább nézhető/hallgatható meg. Egy kattintást megér a művészi kreativitás eme magas szintje! Nekem jobban tetszik, mint az eredeti.

A műszaki érdeklődésű hallgatóink/olvasóink pedig a kuliszzák mögé történő bepillantás során megtudhatják, hogyan született újjá (tippem szerint valahol Finnországban) a nyár folyamán az 1965-1968 között gyártott első generációs Ford Transit MK1 típusú kishaszonjármű egy példánya (egy rövid videó rejtőzik a link mögött). Az ördög a részletekben lakozik: fotóalbum az autóról egy Facebook posztban.

A YouTube-ra legutolsónak feltöltött videón pedig a jelentősen átépített autó hang- és pirotechnikájának bemutatója látható. Sajnos a 11 és fél perces videóban több a duma és az üresjárat, mint a tényleges technikai demonstráció, a felvétel végén azért látható/hallható lesz, hogy mire képes a vas:

És ez lenne az az 1 perces werk-film, amelyben a srácok megmutatták az autót, s amely felvétel alapján a SCOOTER és a kiadó is beleszerelmesedett az autóba. Az autó megépítésében állítólag a Scooter egyik régi-régi dala, a Fire volt az ihletadó:

Egy fiatal SCOOTER rajongó megépített egy LEGO-diorama-t, amiben szerepel az tüzet-okádó Ford Transit is.

Nagyon köszönjük mindenkinek, aki az epizódok meghallgatásával töltött idejével, egy Facebook/Twitter megosztással, vagy a nehézségek ellénre anyagiakkal támogatta munkánkat! Köszönjük a kommenteket, az email-eket, a podcaster és az újságíró kollégáknak az említést és az ajánlást! Nem tudjuk elégszer elmondani, hogy mennyire jól esik mindez, hogy mennyire örülünk mindezeknek!

Köszönjük, hogy itt voltatok velünk, nekünk! A cikkek, adások nektek és veletek készülnek, ezért hát arra kérünk titeket, hogy hallassátok a hangotokat: mondjatok véleményt, vitakozzatok, kérdezzetek, fogalmazzatok meg kritikát, stb., stb.! Elérhetőségeinken a nap 24 órájában megtaláltok bennünket! És persze, bandázzatok velünk 2021-ben is!

Kedves Hallgatóink, Olvasóink, Támogatóink! Ezután a rémálom-szerű év után nehéz lenne fülig érő szájjal mosolyogva, csak úgy simán BUÉK-ot mondanom. Így ettől most eltekintenék. Nehézségeim a pandémia mellett is adódtak 2020-ban, de ennek ellére, vagy mindezek után továbbra is töretlenül kitartó és egészséges vagyok, s remélem a legjobbakat.

Ezt kívánom nektek is: szünni nem akaró erőt a folytatáshoz, a talpon maradáshoz, hogy hinni tudj abban, hogy lesz és van holnap! Kívánok sok egészséget, hogy a baj messzire kerüljön. Kívánom, hogy ennél rosszabb évünk, mint amilyen a 2020 volt, soha ne legyen!

Ne feledjük el, hogy 2021. január 1-én 0 óra 0 perckor új év és új évtized csak a Gergely-naptár szerint kezdődik! A meglehetősen ritkán használt kifejezéssel élve – a 202. évtized 2011. január 1-től 2020. december 31-ig tart. A következő – szám szerint a 203. – évtizedbe 2021. január 1-vel kezdődően lépünk át.

És arról se feledkezzünk meg, hogy a CoViD-19 és a betegségek számára egyik nap jön a másik után, a koronavírus nem szilveszterezik, nem durrant pezsgőt éjfél után pár másodperccel… csak terjedni akar, akár a családtagok között is, akár szilveszter éjjel is. Vigyázzunk magunkra, figyeljünk egymásra!

Nem szaporítom tovább a karaktereket erre az évre, így most csak megköszönöm megtisztelő figyelmeteket!

Ami még hátra van:


* az FCK az angol fuck ige rövidített, nyomdafestéket tűrő változata. Jelentése: dugni, baszni, megbasz; de a szlengben inkább: baszd meg.
** Eric Cartman. South Park c. rajzfilm sorozat.

Dalok Karácsonyra

Karácsony második napja van, köszönt és minden jót kíván két gerle és egy csíz a csupasz körtefán. A versike folytatása megtalálható a linken, én pedig megmutatom az ebben az évben nekem legjobban tetsző karácsonyi dalokat. A kanadai ünnepi vonat érkezése alkalmával hallható koncert során már említést tettem az egyikről, most az 1960-ban írt dal Bob Dylan-féle feldolgozását linkelem nektek 2009-ből.
(illusztráció: Angeles Balaguer / Pixabay)

Kezdjük is a sort tehát a művészúrral:

Itt a dalszöveg, ha eseteleg kedved szottyanna becsatlakozni, hogy: három, és!

Who’s got a beard that’s long and white?
Santa’s got a beard that’s long and white
Who comes around on a special night?
Santa comes around on a special night

Special night – beard that’s white
Must be Santa, must be Santa
Must be Santa, Santa Claus

Who wears boots and a suit of red?
Santa wears boots and a suit of red
Who wears a long cap on his head?
Santa wears a long cap on his head

Cap on head – suit that’s red
Special night – beard that’s white

Must be Santa, must be Santa
Must be Santa, Santa Claus

Who’s got a big red cherry nose?
Santa’s got a big red cherry nose
Who laughs this way: „Ho-ho-ho”?
Santa laughs this way „Ho-ho-ho”

Ho-ho-ho – cherry nose
Cap on head – suit that’s red
Special night – beard that’s white

Must be Santa, must be Santa
Must be Santa, Santa Claus

Who very soon will come our way?
Santa very soon will come our way
Eight little reindeers pull his sleigh
Santa’s little reindeer pull his sleigh

Reindeer sleigh – come our way
Ho-ho-ho – cherry nose
Cap on head – suit that’s red
Special night – beard that’s white

Must be Santa, must be Santa
Must be Santa, Santa Claus

Dasher, Dancer, Prancer, Vixen
Eisenhower, Kennedy, Johnson, Nixon
Dasher, Dancer, Prancer, Vixen
Carter, Raegan, Bush, and Clinton

Reindeer sleigh – come our way
Ho-ho-ho – cherry nose
Cap on head – suit that’s red
Special night – beard that’s white

Must be Santa, must be Santa
Must be Santa, Santa Claus

Must be Santa, must be Santa
Must be Santa, Santa Claus

A különböző weboldalakon (pl. YouTube), vagy zenei streaming szolgáltatóknál természetesen más verziók is elérhetők (pl. a LeAnn Rimes-féle feldolgozás), csak rá kell keresni a dal címére, a Must Be Santa-ra.

Canada Day alkalmával mutattam be nektek Clark W.-t (Jordan Wiberg-et), aki a kanadai Saskatchewan szülöttje és a Brit Columbia-i OK Mixing Studio alapítója, valamint rendkívül tehetséges zenész, énekes, zenei producer, zeneszerző, dalszöveg író és kétszeres édesapa, szerető férj, gondos jegesmedve tulajdonos, büszke kanadai állampolgár (huh, nem hagytam ki semmit?).

„Dalok Karácsonyra” bővebben

Karácsony Kettőezer-húsz

Karácsony első napja van, köszönt és minden jót kíván egy csíz a csupasz körtefán. Lehetnénk picit jobb emberek. Lehetnénk picit megértőbbek, türelmesebbek, elfogadóbbak egymással. Leginkább pont most, amikor a földlakók, a teljes emberiség egyetlen közös ellenséggel néz szembe: a CoViD-19-cel.

Ezután az év után, az életben lévő korlátozások és a fokozott elővigyázatosság mellett, a fertőzés-veszély árnyékában nehéz lenne felhőtlen szívvel boldog, békés karácsonyt kívánni. Én azért megpróbálkozom vele.

Meghitt hangulatú, szeretetteljes, békés karácsonyi ünnepeket
kívánunk minden Kedves Hallgatónknak, Olvasónknak!

Erre a pár napra tegyétek félre mindazt, ami elégedetlenné tesz benneteket, ami felbosszant, ami elrontja a hangulatod. Figyeljetek most egymásra, legyen szép az ünnepetek, s lélekben öleljétek meg egymást, mert most másképp még egy picit nem szabad.

Örüljünk annak, hogy nem a spanyolnátha idején élünk 1918-ban, hogy nem közvetlen az I. világháború nyomorúsága után vagyunk pár héttel! Hogy már úton a segítség, hogy pár hónapon belül a lakosság nagyobb része védett lehet a betegség ellen. Hogy vannak mobiltelefonjaink, internet hozzáférésünk, számítógépünk! Szerencsére nekünk már nem a napokig, hetekig úton lévő, postai úton kézbesített levelekre, karácsonyi képeslapokra kell hagyatkoznunk, ha hallani akarunk szeretteinkről. Csak egy telefonhívás, csak egy videóhívás (akár mobilon, akár számítógépen) és láthatjuk, hallhatjuk azokat, akik nekünk a legfontosabbak, de nem lehetünk együtt velük.

illusztráció: anncapictures / Pixabay

Vigyázzatok magatokra, vigyázzatok egymásra! Ne csak most, az ünnepek alatt, hanem azt követően is, a szürke hétköznapok alkalmával. Az alábbiakban Jacob Laukaitis, a litván világutazó és vlogger gondolatait tolmácsolom.

„Karácsony Kettőezer-húsz” bővebben

KB044 – Húsz-húsz (F*CK MMXX)

Jó reggelt kívánunk! Az első és az egyetlen, 100%-ban kanadai podcast 44., évzáró epizódjában a szolgálati közlemény leközlését követően hallgatói kérdésekre adtunk válaszokat. Megemlékeztünk más magyar podcast-okról és az internet mindent is tudó népéről. Majd évet értékeltünk: nehézségek, kihívások, problémák és pozitívumok az elmúlt 12 hónapból. Végezetül pedig a CoViD-19 ellen kifejlesztett védőoltásokról és egy picit 2021-ről is beszélgettünk.
(nyitókép: monsterpong09 / Lázadó)

.

Adás napló.

Nem egészen úgy alakult, ahogyan azt előre elterveztük, de így is sikerült (3 év után) vendégül látni egy „új hangot” a karácsonyi adás felvételéhez. Fogadjátok sokszeretettel Őt is és az idei utolsó epizódunkat is. Podkaszt ajándékba, a fa alá – tőlünk, nektek.

Szolgálati közlemény!
December 1-én elindult a Kanada Banda zárt Facebook csoportja, a:
Bandázz velünk!

A zárt csoportról szóló bejegyzésünket ide kattintva olvashatod el.

„KB044 – Húsz-húsz (F*CK MMXX)” bővebben

KB043 – A Szülőség Hivatás #2 (B-oldal)

A nagy kérdés: milyen apának lenni? Az első és az egyetlen, 100%-ban kanadai podcast 43. epizódjában ott folytatjuk (a hosszúra nyúúúúúlt reklámszünet után), ahol a 42.-ben abbahagytuk. Egy hallgató által írt levélből kiindulva a két gyarkoló édesapa – Lator és Lázadó -, két epizódon át beszélgetett a felelősségteljes hivatásukról. Az apaságról, a családfőségről, a szülőségről, a házastársi létről. Íme tehát a második, befejező rész! Benne családtervezés és a gyermeknevelés, OKJ-s szülőségi tanfolyam, állami beleszólás a gyermekvállalásba. Gyermeknevelés külföldön, magyar iskola, magyar irodalom és történelem: mennyit, hogyan és mikor? Saját élmény átadása és a „Bezzeg a mi időnkben…”.
(nyitókép: Andreas Wohlfahrt / Pixabay)

Az első rész, a KB042 – A Szülőség Hivatás #1 c. epizódhoz klikk a linkre, vagy a címre rákeresve hallgasd meg az adást valamely okoseszközödön a kedvenc podcast-alkalmazásodban.

.

“A gyermekek a szeretetet
a rájuk fordított minőségi időben mérik.”

Adás napló.

Szülőnek lenni, az anyaság és az apaság felelősségteljes hivatása.

> Fontos lenne-e a családtervezést és a gyermeknevelést (a pályaválasztással, önmarketinggel, életpálya tervezéssel és pénzügyi alapismeretekkel együtt), mint tanagyagot felvenni a tantervbe és a középiskola/gimnázium első évétől kezdve 4 éven át oktatni?
> Ti ketten, együtt, mint apa és anya (vagy anya és anya, vagy apa és apa, tökmindegy, érted, hogy miről beszélünk!), mint szülők, hogyan működtök együtt?
> „Szülő akarok lenni” tanfolyam. Kell-e bármilyen hatósági kontroll a gyermekvállalás felett? Szükség lenne-e egy kötelező szülői oktatásra egy pár gyermekvállalása előtt? Kötelezővé lehetne-e tenni egy OKJ-s Szülőségi Vizsgát, amelynek sikeres elvégzése esetén adott pár/család jelentős kedvezményekben (pl. teljes adómentesség, több százezer Ft értékű vásárlási utalvány, közüzemi számlák megfelezése, stb.) részesülne?

„KB043 – A Szülőség Hivatás #2 (B-oldal)” bővebben

Ünnepi Vonat A Te Kijelződön Is

A menetrendben foglaltak szerint érkezett meg a Facebook-ra a Canadian Pacific vasúttársaság Ünnepi Vonata (angolul: CP Holiday Train). Ha lemaradtál az érkezéséről és az 5 előadó által adott hangulatos koncertől, akkor nem kell szomorkodnod, mert a Canadian Pacific vasúttársaság Facebook oldalán bármikor bepótolhatod a lemaradást! Ehhez nem kell más tenned, a csak 58 percre szabaddá tenni magad, majd a cikkben megtalálható linkre kattintanod és élvezni a show-t.

A pandémia miatt ebben az évben az Ünnepi Vonat virtulálisan érkezett meg hozzánk. S bár személyesen nem lehettünk jelen és ennek ellenére is az elmúlt évek legszínvonalasabb, legélvezetesebb produkcióját láthattuk, hallhattuk. A Facebook-on élő közvetítés keretében a családdal közösen élveztük az előadást. Remek hangulatú műsort hoztak össze a készítők és a zenészek, énekesek!

CP Holiday Train 2019

Akiket szubjektív okok miatt (úgy is, mint: személyes kedvenc) kiemelnék:
> az Ontario-i mohawk (irokéz) őslakos, Logan Staats: énekes, dalszerző, zenész. A Silent Night (magyarul: Csendes éj) c. dalt énekelte el (a műsorban 16:36-tól hallható), angolul és mohawk nyelven. Lenyűgöző előadás!
> az Új-Skóciai The Trews nevű együttes és az akusztikus hangszereken előadott Must be Santa (magyarul: Mikulásnak kell lennie) c. dal (a műsorban 41:27-től hallható);
> a cseresznyét a torta tetejére Serena Ryder, Ontario-i származásű énekes, dalszerző tette fel a What I Wouldn’t Do (magyarul: Amit nem tennék) c. és a Stompa c. dalokkal (a műsorban 44:26-tól és 51:20-tól hallhatók).

Az egyes zeneszámok közötti szünetekben pár perces jótékonysági felhívások, interjúk voltak hallhatók és bemutattak egy karácsonyi díszbe öltöztetett 90 éves gőzmozdonyt is. Ha nem beszéled az angol nyelvet, akkor is érdemes belehallgatni a koncertbe, annak karácsonyi hangulata így is magával fog ragadni!

Kattints a következő linkek valamelyikére, ha:

> inkább a Facebook-on,
vagy
> inkább a Vimeo videómegosztó portálon
szeretnéd megtekinteni az „Ünnepi Vonat Otthon 2020” koncertet.

Jó szórakozást, kellemes kikapcsolódást kívánunk!

Lázadó


Az észak-amerikában 1999. óta minden évben útnak induló Ünnepi Vonatról és a hozzá kapcsolódó jótékonysági élelmiszer-adományozásról 2 évvel ezelőtt, 2018 decemberében írtunk részletesen.

Az Önvezetés Elveszi A Munkákat! (Frissítve!)

Már egy jóideje annak vagyunk szem- és fültanúi, hogy hol az egyik, hol a másik autógyártó jelenti be, hogy ebben, vagy abban a modelljében megtalálható lesz az önvezetés funkció. Mindez rengeteg fejlesztést, azaz mérnöki munkaórát jelent a gyártók számára, nem kevés eszközigénnyel és tesztidőszakkal. Nem is mindig az első megoldás lesz az, amely végül eljut a tervezőasztaltól a sorozatgyártásig.
(illusztrációk: Tesla Inc., AutoPilot, FSD)

Olvasói visszajelzés alapján pár mondattal és videóval kiegészült a cikkem.

Okosautó, butaember.

Kétségtelen, hogy egy számítógép, amely egységnyi idő alatt szignifikánsan több információt tud feldolgozni, jobban is tud irányítani bármit, mint az emberi elme. Amíg az embereknél a reakció idő minden időpillanatban más és más – az ezt befolyásoló tényezőkről most ne is beszéljünk -, egy számítógép nem lesz fáradt, nem fog alkoholos befolyásoltság alatt állni és nem lesz fusztrált munkahelyi, vagy magánéleti gondok miatt, nem kalandozik el a figyelme egyetlen tizedmásodpercre sem. Közel járunk már a civil „megfejtéshez”, a repülésben, a vasúti közlekedésben és a hajózásban már évtizedek óta jelen van az önvezetés valamely formája.

Az autókba beépített önvezető számítógép több kamera képét, több szenzor és radar adatát tudja villámgyorsan kiértékelve a megfelelő döntést meghozni. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy 15-25 különböző érzékelő által küldött információt fogad, hangol össze, dolgoz fel, értékel ki, vet össze az autóba épített önvezetést végző számítógép, majd hajtja végre kívánt a feladatot.

Ugye jól érzékelhető, hogy ezt egy ember képtelen utána csinálni? Olyan, mintha rajtad, a sofőrön kívül még másik 15-25 ember ülne az autódban és mindegyik egyszerre pofázna szólna bele a vezetésedbe! Egy embernek képtelenség lenne így, ilyen információdús körülmények között biztonsággal megtenni akár csak 1 métert is.

Ahogyan nem tudunk több tízmillió, bináris számrendszerben felírt matematikai képletet (pl. összeadást, szorzást) megoldani egyetlen másodperc alatt, ugyanúgy nem tudunk teljes biztonsággal sem vezetni, de még csak megközelítóleg sem olyan jól, mint egy számítógép. Az emberi tényező, amíg emberek ülnek a volán mögött, mindig tényező marad. Felbosszantott a főnök, a hátsó ülésen rendetlenkednek a gyerekek és még fáradt is vagyok, mert a tegnapi bebaszcsi parti után nem aludtm ki magam, ráadásul a köcsög BMW-s/AUDI-s/Suzuki-s is bevágott elém irányjelző használata nélkül. Na, a számítógéppel ilyen biztosan nem fog előfordulni! Az mindig kipihent, kiegyensúlyozott és fókuszált lesz, amikor közlekedni kell és valamennyi közlekedési szabályt be fogja tartani.

„Az Önvezetés Elveszi A Munkákat! (Frissítve!)” bővebben

Ünnepi Vonat A Te Otthonodban Is! (Programajánló)

„Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy karácsonyi Ünnepi Vonat érkezik December 13-án, éjjel 2 órakor a Facebook-ra! Kérjük, a kijelzők előtt jól figyeljenek.” Karácsonyig már csak 23 nap van hátra, félidőben pedig érkezik a Canadian Pacific vasúttársaság Ünnepi Vonata (angolul: CP Holiday Train). De nem a vasútállomásra, vagy a pályaudvarra, hanem egyenesen az otthonodba!
(nyitókép: az Ünnepi Vonat Calgary belvárosa mellett halad el 2019. Decemberében)

A koronavírus és az ezzel kapcsolatos korlátozások és óvintézkedések miatt ebben az évben virtuális házi koncerttel jelentkezik a Calgary-i központú Canadian Pacific, amelyet a vasúttársaság Facebook oldalán lehet majd nyomon követni. Ez a 22. alkalom, hogy a karácsonyi Ünnepi Vonat az észak-amerikai kontinenst keletről nyugati irányba átszelve, minden nagyobb településen megállva szórakoztatja a T. Közönséget, miközben adományokat gyűjt a rászorulók számára.

A szervezők – a már ismert okok miatt -, úgy döntöttek, hogy ebben az évben személyesen nem, csak online, a képernyők előtt, élő Facebook közvetítésben nézhetjük meg a vonatot és hallgathatjuk meg a 5 előadó mini koncertjét. Ennek köszönhetően, az Ünnepi Vonat történetében először, nem csak Kanada és az Egyesült Államok lakosai, hanem a világon bárki más is részese lehet a karácsonyi fényekbe „öltöztett” vasúti szerelvény látványának.

> Időpont:
>> Alberta-ban: 2020. december 12., este 6 óra (hegyvidéki (téli) időzóna)
>> Írországban és az Egyesült Királyságban: 2020. december 13., éjjel 1 óra (nyugat-európai időzóna)
>> Magyarországon: 2020. december 13., éjjel 2 óra (közép-európai időzóna)
>> Finnországban: 2020. december 13., éjjel 3 óra (kelet-európai időzóna)
> Fellépők: Serena Ryder, The Trews, JoJo Mason, Logan Staats, Kelly Prescott.

„Ünnepi Vonat A Te Otthonodban Is! (Programajánló)” bővebben

A „Bandázz Velünk!” Csoport

A mai nappal – a teszt időszak lezárását követően -, hivatalosan is elindult a Kanada Banda Podcast zárt Facebook csoportja, a: „Bandázz velünk!„. Feltételezéseink szerint sokatok számára nem ismeretlen dologról van szó, de a biztonság kedvéért szeretnénk nektek néhány bekezdésben elmondani, hogy mi is ez, miért jó, hogy van egy ilyen és azt is megtudhatjátok, hogy hogyan lehet csatlakozni?
(illusztráció: Lázadó)

.

Mi is ez?
A Kanada Banda Hallgatói/Olvasói számára létrehozott virtuális közösségi tér. Egy olyan zárt csoport, amelynek tartalma külső szemlélődők számára láthatatlan. Csak a csoport tagjai férnek hozzá az itt közzétett tartalomhoz, csak a csoport tagjai szólhatnak hozzá az egyes posztokhoz.

facebook_closed_groups

Miért jó?
Az elmúlt 3 év alatt sok élmény ért bennünket, akár privátban, akár nyilvánosan kellemes beszélgetéseket folytattunk hallgatóinkkal, vendégeinkkel. Ahogyan azt már többször is elmondtuk, podcast adásaink, weboldalas bejegyzéseink nektek, veletek készülnek, ezért arra kérünk, hogy te is hallasd a hangod. A zárt csoporttal most egy újabb felületet biztosítunk ehhez. Egy kicsit még közelebb kerülhetünk egymáshoz, többet tudhatunk meg egymásról, bensőségesebb hangulatban beszélgethetünk, cserélhetünk véleményt, oszthatjuk meg gondolatainkat. Szeretnénk egy kedves, barátságos közösséget építeni veletek, hogy ti is élményekkel, kellemes beszélgetésekkel gazdagodhassatok!

Hogyan csatlakozhatsz?
A csatlakozáshoz szükséged lesz egy aktív, valódi személyt rejtő Facebook profilra. Ha ez megvan, akkor klikk az alábbi linkre:
> https://www.facebook.com/groups/BandazzVelunk
> vagy csatlakozhatsz a Facebook applikációban,
> vagy ha a Facebook weboldalán jársz, akkor a csoportok között keress rá a Kanada Banda Bandázz Velünk! csoportjára.

kb_facebook_group_search_and_join

a Kanada Banda Podcast
Bandázz velünk!” csoportja a Facebook-on.
(kattints a képre a teljes méretű képhez)

Lépések a Facebook weboldalán:
#1:
keress ránk,
#2: a találati listában keresd a Bandázz velünk! elnevezést, ott lesz a logónk a sor elején. Figyelem: mi csak 1, azaz egy felkiáltójellel írjuk a csoport nevét, nem pedig hárommal!
#3: kérd felvételed a csoportba az ikonra történő klikkeléssel, ehhez pedig arra van szükség, hogy:
> a legjobb tudásod szerint válaszold meg a három kérdést
> és fogadd el, majd a későbbiekben pedig tartsd be a Csoport Szabályzatot.

Aztán hogyan tovább?
Érezd otthon magad nálunk: szólj hozzá beszélgetésekhez, kérdezz tőlünk, vagy másoktól, javasolj témákat, légy kezdeményező és oszd meg kedvenc fotódat, receptedet, vagy egy érdekes sztorit (pl. ki, mikor, miért és miként színesítette meg a napodat/hetedet?), de akár közösen elmélkedhetünk a világ nagy dolgairól, vagy villanyozódj fel velünk, ha éppen ahhoz van kedved, vagy meséld el nekünk, hogy neked ki nyomta fullba a kretént?!

Végezetül pedig: ez az egész teljesen új a számunkra! Ezért az elején még hibák, kisebb fennakadások előfordulhatnak. Kérünk mindenkit, hogy aki hibát, problémát tapasztal, az elérhetőségeink valamelyikén írja meg nekünk és amint lehetőségünk nyílik rá, korrigáljuk a hibát, pontatlanságot, megoldjuk a problémát, stb.


A csoport adminisztrátorai: Lator és Lázadó
A csoport moderátora: Brigi Katie. Kérjük, fogadjátok szerettetel az első és jelenleg az egyetlen moderátorunkat! A zárt Facebook csoporttal kapcsolatos kérdésekkel, észrevételekkel forduljatok hozzá is bizalommal!

.

Köszönettel,
Lator és Lázadó