Podcast & Blog, Technológia, Politika, Gazdaság, Közélet, Család, Emigráció, Kanada, Magyarország és a nagyvilág :: Elektromobilitás Podcast :: Canadian Observers Podcast ::
Magyarországon minden Május utolsó vasárnapja a gyermeknap. Feltételezem, hogy sokan nem is sejtik, hogy ezzel Magyarország egyedül van a világon. Mert a gyermeknapot országonként eltérő időpontokban tartják, valamikor Január első péntekje és December 25. között.
A gyermeknap Törökországból indult „világhódító” útjára 1920-ban. Az egyetemes gyermeknap megtartását az ENSZ közgyűlése 1954-ben javasolta a világ országainak. A Wikipédia szócikke alapján a gyermeknap bevezetése mögött az a szándék húzódott meg, hogy a világon mindenhol „megemlékezzenek a világ gyermekeinek testvériségéről és egymás közti megértésről, valamint a gyermekek jóléte érdekében kifejtett küzdelemről. Javasolták a kormányoknak, hogy mindenhol olyan napot jelöljenek ki erre a célra, amit megfelelőnek gondolnak.”.
Ezért aztán minden ország maga dönthetett arról, hogy melyik napot jelölik ki gyermeknapnak. További érdekesség, hogy hazánkban „az Országos Gyermekvédő Liga kezdeményezésére már a 20. század első évtizedében is rendeztek gyermeknapot”, de az első időkben nem minden évben került megünneplésre a gyermekek napja.
A történet következő fejezete talán még szomorúbb és megrázóbb, mint amilyenek a korábbiak voltak. A Római Katolikus Egyház által kezelt, a Marieval Indián Bentlakásos Iskola mellett található temetőben az 1960-as években 751 sírkövet távolíttatott el.
kattints a képre a teljes méretű fotóhoz fotó: D.H., Saskatoon, SK
Június 24-én délután a Saskatoon-i Szent Pál társ-székesegyház (St. Paul Co-Cathedral) ajtajaira piros festékkel tenyérnyomokat és a „We Were Children”(„Gyerekek voltunk”) feliratot festette fel egy helyi őslakos asszony, miután aznap 751 jelöletlen sírt fedeztek fel a Cowessess Első Nemzetek földjén, az egykori, 99 éven át működő Marieval Indián Bentlakásos Iskola közelében.
A bentlakásos iskolát és a mellette található temetőt is az egyház felügyelte és kezelte, majd – ismeretlen okok miatt -, az 1960-as években valamennyi sirkövet és fejfát eltávolíttatták, majd a földterület kezelésének jogát az 1970-es években visszaadták az őslakosoknak. Mivel feljegyzésekről sincsenek információk, ezért nem tudható, hogy melyik sírban kinek a hozzátartozója nyugszik…
Ahogyan azt az előző cikkünkben, a Kanadai Keresztes Háború: 1831-1996 megírtuk, a bentlakásos iskolák vezetése anyagi okora történő hivatkozással nem szállíttatta haza az elhunyt őslakos diákok koporsóit, hanem az iskola közelében földelték el őket. Több helyütt semmiféle nyilvántartást nem vezettek a halálesetekről és jelöletlen (tömeg)sírokba temették el az áldozatokat.
„Borzasztóan erőteljes üzenet!” – fogalmazta meg egy kommentelő a Facebook-on. fotó: D.H., Saskatoon, SK
A cikkben megtalálható fotók készítóje szerint a piros tenyérlenyomat a gyermekek vérét jelképezi a pedofilok és a gonosz bántalmazók kezén. Nem csak az ajtóra, hanem a falra, a lépcsőkre és a katedrális előtti járdára is jutott a piros festékből és a tenyérnyomatokból.
Mi, Lator és Lázadó, a leghatározottabban elítélünk:
– valamennyi nemzeti / etnikai / faji / vallási csoport, illetve annak tagja ellen történő, vagy a lakosság egyes csoportjai, illetve fogyatékosság / nemi identitás / szexuális irányultság alapján történő kirekesztést, zaklatást, erőszakra, vagy gyűlöletre uszítást!
– valamennyi, az alapvető emberi jogok korlátozására tett legapróbb szándékot is!
Mi, Lator és Lázadó, a leghatározottabban tiltakozunk:
– a szólásszabadáság és a nyilvánosság korlátozása, az elhallgattatás, a szándékos megtévesztés, a megbélyegzés és az ellehetetlenítés ellen!
– a törvényi erővel tagadott, tiltolistára helyetett valós társadalmi jelenségeket és folyamatokat, mentális és biológiai különbözőségeket!
– a politikai haszonszerzés miatt a pedofília (hatályos magyar BTK. 198 §, és 204. §) és a bűncselekménynek és betegségnek (devinaciának) egyáltalán nem minősülő homoszexualitás, biszexualitás és transz-neműség összemosása ellen!
– az egymás iránti kölcsönös tisztelet, a másik fél megismerése, megértése és elfogadása iránti törekvés, a békés egymás mellett élésre vágyás, „az élni és élni hagyni” elv viszi előbbre a világot, ezáltal lehetünk együtt, közös erővel bölcsebbek, boldogabbak.
– a Naprendszerben egyedülálló bolygónk és a mi rövid, 100 évig se tartó életünk attól szép, hogy sokszínű és változatos emberek népesítik be a bolygót és kísérik végig az életünket!
– az emberek egyenlősége és nem a kötelezően kierőszakolt egyformaság viszi előbbre az emberiséget.
– azonos nemű párt látni kézenfogva sétálni, vagy csókot adni egymásnak senkit sem tesz sem meleggé, sem biszexuálissá, sem pedig transz-szexuálissá.
– a homoszexualitásról, transz-neműségről történő közös, higgadt mederben folyó párbeszéd (iskolai felvilágosítás, szexuális nevelés) nem reklám, nem propaganda és nem az egyik oldal nézőpontjának a ráerőltetése a másik oldalra. Beszélgetéssel, szakirodalommal senki sem változtatható homoszexuálissá, senki nemváltoztatása nem erőszakolható ki ezáltal!
– ha nem akarsz a „meleg büszkeségről”, a megkülönböztetés ellen küzdő LMBTQ-mozgalmakról hallani, akkor biztosítsunk számukra azonos jogokat, azonos elbánást és megbélyegzés és bírálatok nélküli teljes életet lehetőségét.
– minden ember szexuális hovatartozása a saját hálószobájának a titka! Egészen addig, amíg nem csak és kizárólag a nemi irányultságuk miatt rekesztik ki és kezelik eltérően az LMBTQ-közösség tagjait a törvények és rendeletek, az állami hivatalok döntéshozói, az egyházak és a homofób állampolgárok! Gyengébbek kedvéért: ha szándékosan beleskelődsz egy hálószoba ablakán és nem tetszik, amit az ágyban látsz, az nem az ágyban levők hibája.
Akik a KanadaBandát rendszeresen hallgatják és olvassák, azoknak nem volt újdonság a hír, miszerint több ezer őslakos gyermek hunyt el a Residential School-okban, azaz Kanada Kormánya által finanszírozott és a keresztény (Anglikán, Római Katolikus) egyházak által üzemeltetett bentlakásos „tanintézményekben” a kegyetlen bánásmód, a rossz egészségügyi körülmények és az alacsony szinvonalú élelmezésnek köszönhetően.
Egy kis történelem
Ahhoz, hogy jobban átlásd a történeket, könnyebben megértsd a miérteket és az alábbiakban olvashatókat, kérlek, hogy most kikkelj és olvasd el a tavaly októberben írt cikkemet:
„A lakóiskolákat a keresztény egyházak és Kanada Kormánya hozta létre, hogy megkísérelje mind az őslakos fiatalok oktatását, megtérését, mind pedig a kanadai társadalomba való beolvasztását. Az iskolák azonban megzavarták a hétköznapi életet és a közösségeket, ami hosszú távú problémákat okozott az őslakosok körében. A kanadaiak többsége szeptember 30-án narancssárga pólót visel, hogy emlékezzenek és tiszteletüket tegyék a bántalmazott őslakos gyermekek előtt, és hogy ne feledjék a tényt, miszerint még sok munka van hátra a megbékélés útján.”
Köszönöm!
Itt és így kezdődött el
„2021. május 27., Kamloops – Nehéz szívvel erősíti meg Tk’emlúps te Secwépemc Kukpi7 (törzsfőnök) Rosanne Casimir azt az elképzelhetetlen veszteséget, amelyről sok szóbeszéd járta, de a Kamloops-i Indián Bentlakásos Iskola soha nem dokumentálta. Az elmúlt hétvégén, egy talajradar-szakértő segítségével, fény derült az előzetes találgatások igazságára: megerősítést nyert 215 gyermek földi maradványa, akik a Kamloops-i indián bentlakásos iskola diákjai voltak.”
Május utolsó napjaiban érkezett tehát a szomorú hír Kanada történelemének legszégyenteljesebb időszakáról, Ezekről szinte minden hírportál. hírműsor, újság beszámolt így. vagy úgy. Egyes magyar szerkesztőségeknek nem sikerült megugraniuk a lécet és hatalmas tévedéseket jelentettek meg. Ezekre a bénázásokra a cikk végén térek majd ki.
Majdnem 200 évvel ezelőtt kezdődött minden. 1831. január 1.-én: „A Mohawk Intézet megkezdi működését. Az Anglikán Egyház által működtetett Mohawk Intézet a Felső Kanadai Brantfordban (Ontario) volt az első intézmény Kanada bentlakásos iskolarendszerében. Eleinte az csak fiúkat fogadott be, 1834-ben már lányokat is felvesznek.”A kanadai bentlakásos iskoláinak történelme az idővonalon ide kattintva tekinthető meg.
Ez azért jelentőség teljes, mert Kanadát 1867-ben alapították, az átnevelő intézmények tehát már 36 évvel korábban megkezdték működésüket. Mivel ennek a rendszer szintű népirtásnak a megerősítésében John A Macdonald, Kanada első miniszterelnöke jelentős szerepet játszott, ezért az országban megtalálható valamennyi szobrát eltávolítják, a nevét viselő közintézményeket átnevezik. Hasonló sorsra jutott Hector-Louis Langevin, a Konföderáció Atyja is. Profiljaikat a Kormányzati weboldalakról 2021. június elején törölték.
AzIndián Lakóiskolai Elszámoltatási Megállapodás összesen 139 db egykori Bentlakásos Intézményt tart nyilván. (Egyes források azonban 146 db-ot említenek.) Ez Kanada történelmének legnagyobb csoportos kereset-rendezése, amelyet 2007-től kezdtek el végrehajtani. A megállapodás egyik eleme a kanadai Igazság és Megbékélés Bizottságának felállítása volt a megbékélés megkönnyítése érdekében a volt hallgatók, családjaik, közösségeik és minden kanadaiak számára.
A bentlakásos iskolák Kanadában. Az egész országban megtalálhatók voltak…
A fenti szám nem tartalmazza azokat a bentlakásos iskolákat, amelyek Szövetségi Kormányzat támogatása nélkül működtek, ilyenek voltak például vallási felkezetek, vagy tartományi kormányok által működtetett iskolák. Néhány iskola névváltoztatáson etett át, vagy áthelyezték őket. Ezekből 25 működött Alberta tartományban és a nyilvántartás alapján legkevesebb 821 őslakos diák vesztette életét az intézmények falai között. A 26 éven át működő Red Deer-i Indián Ipari Iskola bírt a legmagasabb halálozási aránnyal: a 350 valaha ott tanuló őslakos diák közül legkevesebb 70-en vesztették életüket(5-ből 1 gyermek elhunyt).
Tudom, hogy én mondtam. Tudom, hogy megígértem! De emellett egyszerűen nem tudok elmenni szó nélkül! 2020. Május 16-án az alábbiakat írtam a Nyunyológia c. cikkemben: „Amikor a Pixabay-en beírtam a keresőbe a korrupció szót angolul (corruption), akkor csak négy olyan illusztráció/fotó volt a találatok között, amelyek egy személyt ábrázoltak. A fentebb látható volt az egyik ilyen.” Az nyitóképként használt illusztrációt Jánosi-Mózes Tibor készítette 2016. December 18-án.
Aztán most pénteken, Február 12-én, a Kossuth Rádió reggeli műsorában Orbán Viktor, Agyarország Ormányának főkipcsákja, a nép nincstelen gyermeke(vagyonnyilatkozat itt), aki az utcán küzdött a szólásszabadságért (vagy mi a szar), hetedhét ország, s a nagyvilág előtt kijelentette, hogy: „megyünk lopni, megyünk lopni”.
Egészen pontosan azt mondta, hogy:
“De portyázókat és fürkészőket mindig mozgatni kell. Ők ki vannak küldve a nagyvilágba és ahol úgy tűnik, hogy néhány ezer, vagy százezernyi vakcina leesik egy teherautóról, ott kell állnia egy magyar portyázónak, aki elkapja.”
Az alábbi videóban 5:51-nél hangzik el a fentebb idézett mondat:
Magyarul a magyar miniszterelnök tolvajok fejedelme azt mondta, hogy:
ha a fekete piacon elérhető válik másoktól ellopott koronavírus elleni vakcina, akkor azt feltétlenül a magyaroknak kell megszerezniük. Szóval az a feladata a Külgazdasági és Külügyminisztériumnak, hogy akár illegálisan eladásra kínált vakcinákat is megvásároljon a tisztességes adófizetők pénzéből.
Még él bennem a társadalomba vetett hit, miszerint van egy minimum szint, amelytől minden jóérzésű emberi lény, társadalmunk valamennyi tagja, igyekszik pozitív irányba eltávolodni. Aztán mindig történik valami, mindig jön valaki, aki rádöbbent, hogy mindig van egy picit lejebb, hogy mindig van lehetőség még mélyebbre süllyedni a mocsokba. Ezt most a második vonalas kormányzati szócsőként is funkcionáló tv2-nek sikerült elkövetnie.
Szerintem már vagy 10 éve is annak, amikor utoljára láttam zenés-táncos tehetségkutató műsort, vagy bármilyen másik, éneklős-táncolós show-műsort megnéztem a televízióban. Ahogyan már korábban írtam ennek a blognak a hasábajai: Magyarországnak nincs ennyi tehetsége és nincs is szüksége ennyi tehetségre! (Az Eurovíziós Dalfesztivál a műfaj legalja! Részemről ott eddig egyetlen értékelhető produktum született, az is 14 évvel ezelőtt. Ez a 2006-os nyertes dal volt: Lordi – Hard Rock Hallelujah)
Mivel nem követtem ezeket a műsorokat és nem követem őket most sem, ezért ha valami kirívó dolog történik egy ilyen show-músor keretein belül, azokról csak hír formájában értesülök (Telex, index, 24, stb.), azaz megesik, hogy pár napos/hetes késéssel jutnak el hozzám az információk.
Milanovich Dominika Nemierőszak-dalt énekelni mekkora party, öcsém! A Sztárban sztár adásáról c. véleménycikke csak 1 napos volt, amikor rátaláltam a Dívány oldalán. Nem idézem be a cikket egy az egyben, bár kétségtelen, hogy megérdemelné! A lényeg annyi, hogy a Sztárban sztár produkcióban sikerült fullba nyomni a kretént, gyakorlatilag az egész stábnak.
Cikkünkben csúnya szavak találhatók, de tartalma miatt olvasását mindenkinek ajánljuk!
Én csak tegnap (2020. október 29.) döbbentem rá arra, hogy milyen országban, milyen társadalomban éltem le életem első 35 évét! A mai napon döbbentem rá arra, hogy milyen országból költöztem el a családommal! Nem vagyok sem büszke, sem boldog, rettentesen szégyellem, sőt, egészen jól fel vagyok baszva, hogy ilyen honfitársaim (nők és férfiak, egy és kétneműek, semlegesek, stb.) voltak és vannak! Hihetetlen, döbbenetes, elkeserítő, gyalázatos, felháborító a mai magyar társadalom szemlélete! (nyitókép: Nino Carè / Pixabay)
Csak a rend kedvéért azoknak, akik nem ismernének: 1980-ban születtem Magyarországon, megszakítás nélkül egészen 2015-ig éltem/laktunk Budapesten, ennek az évnek a nyarán (kevéssel a 35. születésnapom előtt) költözem Kanadába. A családom pár hónappal utánam költözött Calgary-ba, Alberta-ba.
A Telex.hu mai cikkeinek tartalmai adták az témában történő elmélyedéshez a kiindulást:
aztán a következő megerősítés akkor érkezett, amikor a kommenteket kezdtem elolvasni a Telex egyik kapcsolódó Facebook posztja alatt. Számomra csak az alább látható felmérés ismeretében nyertek értelmet az egyes kommentek tartalmai, a témán ízléstelenül viccelődők kifordult látásmódja.
Nagyon elszomorít és ugyanakkor nagyon feldühít, hogy ilyenről kell írnom! Miért? Mert 3 gyermekes apaként nem tudok és nem is akarok elmenni szó nélkül a téma mellett, továbbá úgy gondolom, hogy hangot kell adnom felháborodásomnak! Annak idején a vérmagyarok egy-egy kommentár, vagy véleménynyilvánítás erejéig könnyedén lehazaárulóztak, amikor Kanadába költözésemet követően kritizálni mertem egyes Magyarországon zajló eseményeket, kormányzati döntést, intézkedést, társadalmi normát. Érdekes módon ezek a durva hangok most, amikor ordítani kellene éjjel és nappal, nincsenek sehol. (nyitókép: Alexas_Fotos / Pixabay)
.
.Jelen cikkünket csak nagykorú Hallgatóink,
Olvasóink számára ajánljuk! Az alábbiakban megbotránkoztató,
felkavaró tartalmak szerepelnek!
.
Annál nagyobb böszmeség, mint előbb hűséget esküdve a Hazának és annak állampolgárainak hű szolgálatára, majd szándékosan két lábbal a sárba tiporni eme Hazának és hazafiainak minden értékét, megbecsülését, jóhírnevét, nem létezik eme golyóbison. És ilyenkor azok a hangok, amelyek meglehetősen nagypofájú arcokhoz tartoznak, most kusshadnak. Azok a hangok, akik nem megértve az idők szavát, nem elfogadva mások véleményét, oly’ könnyedén törtek pálcát azok feje felett, akik nem kívántak a Nemzeti Együttműködés Rendszere nevű posványban megrohadni, azok feje felett, akik vállalva az akár előre nem látható kihívásokat, nyelvi- és beilleszkedési nehézségeket, anyagi problémákat, inkább a világ egy másik, boldogabb országában próbáltak szerencsét.
Talán ezt még tetézi az a tény is, hogy a gondoskodó Magyar Kormányt ezt az ügyet is igyekezett volna önhatalmúlag a legnagyobb titokban kezelni – szerencsére nem sikerült!
Dühös vagyok?
Igen!
Mennyire vagyok felháborodva? Azt nehéz lenne szavakkal leírni. Hogy jobban értsd a haragom okát és annak intergalaktikus méretét, kérlek, hogy olvasdd el ennek a cikknek a második felét!! De csak akkor, ha van gyomrod az igazán vérlázító és hányingerkeltő tartalomhoz.
Ha ezzel megvagy, és még éppen nem b*sz szét az ideg, olvass tovább!
A Nemzetiszocialista Német Munkáspárt propaganda gépezetét is túlszárnyaló módon ellenségképet gyártó, önelégült, korrupt és a bevándorlóktól rettegtető, a 10 éve uralkodó magyar kormánypártnak sikerült minden, az általa az egekig magasztalt európai és keresztény erkölcsöket egyetlen mozdulattal a szeméttelep kohójába hajítania. Úgy tüntették el mindkettőt, mintha soha nem is létezett volna.
Elkezdődött a tragikomédia második felvonása. A színpadon a szerepét erősen túl játszó Magyar Rendőrség, a nézőtéren az adófizető állampolgárok. Az előadás, talán mondanom se kell, lebilincselő: a gyenge alakítást kifütyülni csak rabosítás ténye mellett lehetséges. A súgó (belügyminisztérium) és a rendező (igazságügyi miniszter) úgy irányítja a színészeit (közrendőrök), mintha azok dróton rángatott fabábúk lennének. Pedig, legalább is elméletileg, hús-vér emberekről van szó, akik önálló tudattal és józan ítélőképességgel rendelkeznek. (nyitókép: John Ondreasz / Pixabay)
.
A Magyar Rendőrség 2020. évi teljesítménye már a mi „fullba nyomta a kretént” rovatunkba sem fér bele: azon jóval túlmutat. Aki rendszeres hallgatója podkasztunknak, az tudja, hogy ebbe a rovatunkba csak azok a cégek, magánszemélyek, szervezetek kerülhetnek be, akik világra szóló böszmeséget, szánni való ostobaságot, vérlázító aljasságot, orbitális hülyeséget követtek el mások kárára.
Félre értés ne essék: nem én keresem a lehetőséget arra, hogy a nyelvem (billentyűzetem) köszörüljem a Magyar Rendőrségen – épp ellenkezőleg! Ők azok, akik tátott szájjal, meztelen fenékkel rohannak be újra és újra abba a bizonyos, férfi nemiszervekből álló erdőbe!
Ha valamihez értek az IT mellett, akkor az a kommunikáció, a PR, azaz a Public Relations, magyarul közönségkapcsolatok, amely „tevékenység tervszerű és tartós erőfeszítés azért, hogy egy szervezet és környezete között a vélemény és a viselkedés befolyásolásával hosszútávon kölcsönös megértést, jóakaratot és támogatást építsen és tartson fenn.” – írja a Magyar Public Relations Szövetség.
Nem csak az ország, hanem az univerzum szégyene, hogy egy nemzetközi botrányt kiváltó esetet, a szólásszabadság sárba tiprásának a nyomait a hatóság megpróbálja nyom nélkül eltüntetni! Kommunikációs oldalról, a Magyar Rendőrség lakossági megítélésének a legkevésbé sem tesz jót ez a fajta ügymenet: csak arról beszélünk, amire büszkék vagyunk, a hibáinkat pedig erőnek erejével megpróbáljuk meg nem történtté tenni. Nem elég, hogy ők maguk is rémhírt terjesztenek, szándékosan megtévesztve ezzel a magyar lakosságot, még szörnyen képmutatók is.
Nem szeretem, amikor az előre eltervezett ütemtervemet felborítja egy váratlan esemény. Mi ennek az oka? A legtöbbször az, hogy ami a terveimtől eltérít, az nem egy, az arcomra mosolyt csaló, lelkemet büszkeséggel elöntő esemény! Hanem jellemzően egy olyan, aminek kövezkeztében vagy nagyon elszomorodom és ez napokig nyomot hagy az általános hangulatomon, vagy azonnal elönti a lila gőz az agyamat és fel tudnék robbanni a dühtől! Mivel szerdán már alaposan kimérgelődtem magam, a mai napra csak a mélységes döbbenet maradt bennem. Próbálom értelmezni a történteket, de nem megy. Talán ti, Kedves Hallgatóink és Olvasóink, tudtok nekem segíteni. (nyitókép: www_slon_pics / Pixabay)
Európa.
Magyarország.
2020.
A hír szent, a vélemény szabad!
Volt.
Május második hetének elején a Magyar Rendőrség előállított és kihallgatott két magyar állampolgárt, mert Ők ketten egy nyílt internetes felületen (jelen esetben a saját személyes Facebook-profiljuk oldalán) mások által is elérhető bejegyzésekben megosztották magánvéleményüket (kormány-kritikát fogalmaztak meg), közzétettek mások által már korábban nyilvánosságra hozott, máshol is elérhető információkat a magyar egészségüggyel, kormányzati intézkedésekkel kapcsolatban (krónikus, kórházi ápolásra szoruló beteg embereket dobtak ki, zavartak haza magyar kórházakból). A rendelkezésre álló információk alapján az egyikük ellen az eljárás továbbra is folyamatban van.
Végtelenül elkeserítő, vérforralóan bosszantó,
hogy ez Magyarországon megtörténhetett!
Az elmúlt közel 1 napot azzal töltöttem, hogy több száz kommentet elolvastam ezzel a két ügyhöz kapcsolódóan a közösségi oldalakon. Többen úgy fogalmaznak, hogy:
legutoljára ilyenre az 50-es években volt példa, csak akkor nem a Rendőrség, hanem az ÁVO legényei rúgták rá az ajtót az ártatlanokra az éjszaka közepén.
Mások szerint a III. Birodalom működött hasonló módon a 30-as évek második felében… azt meg mindenki tudja, hogy a II. Világháború hogyan ért véget.
Egyes kommentelők Észak-Koreához hasonlítják a magyarországon kialakult helyzetet. Valaki szerint pedig Magyarországnak ezek után nem az Európai Unióban lenne a helye, hanem egyesülnie kellene Kínával, mert ott szokás ehhez hasonló megfélemlítő hatósági intézkedésekkel megfélemlíteni azokat, akik nem a pártállami propaganda által napi szinten sulykolt információkat mantrázzák, hanem önálló, esetenként rendszerkritikus gondolatokat mernek megfogalmazni.
Azon gondolkodom, vajon hogyan jutott idáig az ország? Hogyan fajulhattak el ennyire a dolgok? Mi történt azzal a demokráciával, amire annyian vágytak 1989/90-ben? Hogyan sikerült magyar igazságszolgáltatásnak két lábbal a disznótrágyába taposnia a nagyra becsült és nélkülözhetetlen európai értékeket? Mi végre volt jó ez a hatósági színjáték?
Kezdésnek itt a szerencsi esetként ismert hatósági melléfogás, ahol egy 64 éves férfit, a szegi Kusinszki Andrást vittek be a rendőrök kihallgatásra. Ezzel párhuzamosan, természetesen, házkutatást is tartottak nála és lefoglalták számítógépét.
(fotó: 
(fotó: 
(fotó: