Így Utazz Kanadába! (eTA) #2

Július elején jelent meg egy terjedelmes, ám nagyon fontos és mindig aktuális cikkünk arról, hogyan kell, azaz hogyan érdemes Kanadába utazni. Írtunk az eTA-ról (elektronikus beutazási engedélyről), annak anyagi vonzatáról és arról, hogyan próbálnak ezzel kapcsolatban csalók akár több tízezer forintnak megfelelő kanadai, vagy amerikai dollárt kicsalni a gyanútlan utazni vágyóktól. Nem lehet a témáról eleget és elégszer beszélni, így most következzék a folytatás.

Aki még nem olvasta az első részt, ide kattintva megteheti. Sőt, kérem is, hogy olvassa el, azt követően jobban fogja érteni az itt leírtakat. Köszönöm!

Nem csak a hivatalos oldalon történt eTA regisztrációt követően érkezik visszaigazoló e-mail a postafiókunkba. Az csalók egyik célja, hogy a lehető leghosszabb ideig tudják altatni a gyanakvást a megvezetett turistában. Na, nem hetekről, vagy hónapokról van szó, sokkal inkább csak napokról, vagy órákról. A lényeg, hogy minél több idő teljen el a az áldozat által végrehajtott pénz befizetés/banki átutalás és a lebukás pillanata között.

canada_3_mini_flags

Az alábbiakban egy csalók által üzemeltetett weboldal történt regisztráció után érkezett visszaigazoló e-mail látható, amelynek dátuma 2019. június 19. – az évszám később fontos lesz. A beazonosításra alkalmas és személyes adatokat én takartam ki, a csaló weboldal címével ezt viszont nem. Így látható, amit már az első cikkben is kifejtettem:

az eredetihez nagyon hasonló szövegezésű, nagyon hasonló felépítésű, általában angol nyelvű weboldalt üzemeltetnek, amelyek webcímében (webcím: pl. a kanadabanda.com, vagy a magyarorszag.hu) igyekeznek feltüntetni a “Canada”,  az “eTA”, vagy a “visa” (magyarul: vízum), vagy “travel” (magyarul: utazás) szavakat. Persze, látni fogunk piros juharleveleket, a kanadai lobogót, egyéb, Kanadával kapcsolatos illusztrációkat is egyes weboldalak fejlécében. Ezekkel a szavakkal és jelekkel, jelképekkel akarják elhitetni a gyanútlan áldozatokkal,
hogy hivatalos helyen járnak.

fake_mail

Nagyon hivatalosnak tűnik, pedig sem a weboldalnak, sem az azt üzemeltető cégnek, sem ennek az e-mail tartalmának semmi köze nincs Kanada Kormányához, illetve annak Bevándorlási Hivatalához. Az első, ami lebuktatja őket, a levél elején elhelyezett logó, amelyet ők maguk tettek ennyire csúnyává, ennyire olvashatatlanná. Ezzel az a baj, hogy a rajta szereplő elnevezést hivatalosan már nem használják: 2016. februárját követően a Citizenship and Immigration Canada (röviden: CIC) meváltoztatta nevét, s aztóta Immigration, Refugees and Citizenship Canada (r.: IRCC) a hivatalos megnevezése. Ugyan a levél tárgyában helyesen szerepel az elnevezés, a régi logót csatolták (vagy felejtették benne) a levelükben.

A másik pedig az e-mail utolsó sora. Ha a Kanada Kormánya küldte az e-mail-t, akkor miért reklámoznák az USA-t, illetve az ESTA rendszert azok számára, akik az Államokba akarnak utazni? A megfejtés: mivel nem Kanada Kormánya küldte a mail-t, ezért a csalók természetesen szeretnék rávenni az áldozatot, hogy az amerikai elektronikus beutazási engedélyt is náluk váltsuk ki…

Az e-mailben érkezett eTA sorszámot az elbírálás eredményét, érvényességi idejét az alább látható, hivatalos kormányzati weboldalon ellenőrizhetjük le és ELLENŐRIZZÜK IS LE azonnal, amint lehet! Mondanom se kell, érdemes élni a gyanúval, mert egy e-mail-be azt írnak bele a csalók, amit csak akarnak!

canada-ca_11

Nem szabad csodálkozni akkor sem, ha a rendszer nem találja meg a kiküldött azonosítót: sajnos ez előfordul, ha a nem hivatalos, Kanada Kormányával semmilyen kapcsolatban nem álló magánszemély, vagy vállalkozás által üzemeltetett kamu weboldalon regisztrálunk. Nem csak az általan példaként felhozotton, hanem akármelyik másikon.

canada_3_mini_flags

Az alábbiakban következzen egy példa arra, hogy milyen a magát nagyon segítókésznek mutató, teljesen hivatalosnak látszó weboldal, amely apróbetűben azért bevallja az igazat… de egyértelműen a lenyúlásra játszik.

Kérek mindenkit, hogy még véletlenül se nyissa meg a cím alapján ezt az oldalt, vagy keressen fel ehhez hasonló weblapot – csak a hivatalos, Kanada Kormánya által üzelemtett canada.ca weboldalon intézze az utazással kapcsolatos teendőket!

fake_site_11klikk a képre a nagyobb nézethez

 

Hivatalosnak, komolyan vehető weboldalnak tűnik, pedig a legkevésbé sem az! A címsorban ott a juharlevél, az „eTA Canada” szavak, lejebb pedig a „3 egyszerű lépés” felirat hivogatja a gyanútlan áldozatot a kattintásra. Bal oldalon 2 nagyobb méretű ikon, amellyen már viszik is egyre beljebb az erdőbe a gyanútlan áldozatot a csalók: az kék azt ígéri, hogy segít megtudni, hogy a látogatónak kell-e eTA a beutazáshoz (segítek: kelleni fog!), a zöldnél pedig maga a beutazási kérelem igénylése indítható el azonnal.

Az oldal tetején található egy telefonszám is. De miért +44 az országhívó szám? Kanadáé ugyanúgy +1, mint az Egyesült Államoké. Például: +1 (888) 242-2100 – ez a kanadai bevándorlásiak csak belföldről elérhető, ingyenesen hívható ügyfélszolgálati telefonszáma. Vagy itt egy másik, szintén Kanadából: Magyarország Nagykövetségének telefonszáma Ottawa-ban: +1 (613) 230-2717. A +44-gyel az Egyesült Királyságban található telefonszámokat lehet hívni, lásd: +44 (0) 20 7201 3440 (Magyarország Nagykövetsége, London). Miért kellene az Egyesült Királyságba telefonálni, ha Kanadába akarok utazni?

fake_site_12klikk a képre a nagyobb nézethez

 

Az oldal szinte könyörög a látogatónak a 3 nagyon egyszerű lépés hangsúlyozásával, hogy azonnal kezdjen bele az igénylés kitöltésébe. Az apróbetűs rész felett talán át is siklik gyorsan a latogató tekintete, pedig lényeges dolgok vannak benne! Egyrészt eVisa-ról írnak, kétszer is. Nem elektronikus vízumra van szükség a Kanadában légi úton történő beutazáshoz, hanem eTA-ra, azaz egy pozitívan elbírált kérelemre, jóváhagyásra – nem elektronikus vízumra. Leírják továbbá, hogy semmilyen kapcsolatban nem állnak Kanada Kormányával és ők ügynökségként adminisztratív segítséget nyújtanak az igénylők számára. Ez már eleve gyanús kellene, hogy legyen. De amint írtam, sokan nem szeretnek apróbetűs részeket olvasni.

canada_3_mini_flags

Ahogyan már említettem, jómagam FireFox böngészőt használok, ennek a címsorában jól látható, hogy az adott weboldal használ-e titkosítást az adatok mozgatása közben a számítógépünk és a weboldalt üzelemtető szerver között? Azaz hogy HTTPS:// a webcím, vagy sem? Ezen az oldalon a jelek szerint igen és ez, a böngészőnek köszönheten, egyetlen kattintással ellenőrizhető is. Itt ismét egy gyanús jelzés: a tanusítvány szerint a weboldalt egy lengyelországi vállalkozás, az International Visa Service üzemelteti. A kanadai elektronikus beutazási kérelmet miért egy lengyel, Katowice-i vállalkozáson keresztül kellene igényelni??? Akiknek ráadásul brit telefonszáma van?

Nézzük meg az oldal alját. Illetve NE, ne nézzétek meg, inkább megmutatom itt és most az oldal alján található elérhetőségeket, információkat.

fake_site_13klikk a képre a nagyobb nézethez

Az e-mail cím rögtön szemet szúr: support(kukac)evisa.express – egyedi domain és végződés, ami marketinges szempontból nekem tetszik, hiszen domainnév-fetisiszta vagyok, mint az köztudott. Alatta megint ott a brit telefonszám és a biztonság kedvéért harmadszorra is kint a link az igénylés indításához, hátha az előző kettőt nem látta a csalás  leendő áldozata.

Ennél érdekesebb viszont az apróbetűs rész: ebben azt írják le, kétszer is, amit már eggyel korábban is közöltek: ők csak egy ügynökség, akik gyors és professzionális asszisztenciát nyújtanak ahhoz, hogy az igénylő megszerezhesse a beutazáshoz szükséges vízumot. Továbbá leírják, hogy: sem a weboldal, sem az azt működtető cég nem áll kapcsolatban Kanada Kormányával.

És szerintem itt megint van egy értelmezésbeli bukfenc: itt és most nem elektronikus vízumot igényelne az ember lánya/fia, hanem a beutazási kérelemének elbírálását szeretné elintéztetni. Vízumot majd akkor kap az illető, amikor megérkezik Kanadába és a határőrtiszt a kezébe adja azt.

Ha valaki netán mégis belekezd az igénylés kitöltésébe, akkor a kitöltendők végén ezt fogja találni:

fake_site_14klikk a képre a nagyobb nézethez

A „helyes válaszok” már előre meg vannak adva… azért valjuk be, ez nem annyira elegáns megoldás egy hivatalos dokumentum esetén. De hát a csalók biztosra akarnak menni, meg különben is, gyors és professzionális asszisztenciát igértek. Az utolsó sor megint a legérdekesebb: „39 EUR” szerepel ott, azaz 39 eurót kérnek az igénylés benyújtásáért.

Miközben Kanada Kormánya által üzemeltetett hivatalos eTA weboldalon a díj 7 CAD, azaz hét kanadai dollár, ami kb. 4,8 EUR (árfolyam: 1 CAD = 0,686 EUR). És nem harminckilenc! Az árkülönbözet több, mint 8-szoros! Az kb. 1.600 Ft-os díj helyett kifizettetnek az áldozatokkal kb. 13.000 Ft-ot, s közben semmiféle extra, vagy plusz, vagy kiegészítő szolgáltatás sincs, csak a nettó lehúzás olyanért, amely akár magyarul is megtehető Kanada Kormányának weboldalán.

És mit is csinál a csaló weboldal ezért? Tulajdonképpen semmi különöset. Ugyanolyan adatlapot rak elénk, mint amilyen a hivatalos oldalon is megtalálható. S ha valóban beküldi az adatokat (és közben nem él vissza a személyes adatainkkal), akkor már örülhetünk és várhatjuk az elbírálás eredményét. Amiért 8-szor többet fizettünk, mint kellett volna… A csalóknak a weboldalt egyszer kell létre hozni, a beállításokat egyszer kell elvégezni, a beküldést, amennyiben tényleg elvégzik, a szoftver végzi, nem élő ember kattint a háttérben a beküldés gombra.

 

fake_site_15aklikk a képre a nagyobb nézethez

fake_site_15bklikk a képre a nagyobb nézethez

Ha szétnézünk a weboldalon, akkor találhatunk két PDF fájlt is. Két, kötelezően közzétett nyilatkozat céginformációkkal, leírással a weboldal működéséről és az adatkezelésről (GDPR direktíva). Az ezekben foglaltak is megerősítik, hogy ők egy lengyel ügynökség, egy sima lengyelországi vállalkozás, amelynek székhelye Katowice-be került bejegyzésre.

canada_3_mini_flags

Ha kérdésed van, kiegészítenéd a leírtakat, vagy valami nem volt egyértelmű a cikkemben, kérlek, vedd fel velünk a kapcsolatot Twitter-en, Facebook Messenger-en, vagy e-mailben!

Akinek a magyar nyelvű kitöltési útmutató alapján sem egészen világos, hogyan kell a kérelmet kitölteni a hivatalos weboldalon, kérjen segítséget családtagjától, közeli barátjától. De semmi esetre se dőljön be a magukat roppant segítőkésznek bemutató weboldalaknak, szolgáltatóknak!!

Remélem, tudtam segíteni.

Köszönöm a figyelmes olvasást!

– Lázadó