Kedves Bandatagok, a segítségeteket szeretném kérni! A nyáron Magyarországra látogattunk és a szüleim garázsának mélyére elpakolt cuccaim között ezt találtam: egy múltba veszett (házi készítésű) társasjátékot, amelyet a testvéreimmel játszottam annak idején… ezelőtt 30 évvel.
Az egyetlen dátum, amit megtaláltam az egyik ilyen kockás lapon, az 1993 volt – ekkor voltam én 13 éves. És az igazság az, hogy három évtized után már nem emlékszem sem a társas nevére, sem a játékszabályokra.
Úgy emlékszem, hogy egy általános iskolai osztálytársamtól tanultam meg a játékot és a kockáspapír, a színes ceruzák mellett szükség volt egy, vagy talán két dobókockára is…
De hosszú gondolkodás után sem jutott eszembe, hogy milyen szabályok alapján kell játszani ezt a társast?! Megkérdezve feleségemet kiderült, hogy Ő még csak nem is hallott erről…
A vége felé már annyira kimaxoltuk a játékot, hogy egy „felüljárót” is beépítettünk a pályába…
Miért fontos ez?
Mert szeretnék társasozni a feleségemmel, a lányainkkal. Ráadásul ez egy egyedinek és kellóen egyszerűnek tűnő társas, amelynek a tábláját – a pályát magát -, mi magunk készíthetjük el, minden alkalommal más és más lehet, csak a kreativitásunk szab határt az egyes játszmák bonyolultságának, hosszúságának. És ez benne a legjobb.
Ha TE még emlékszel arra, hogy:
- mi a neve ennek a társasnak és
- melyek a játékszabályai,
akkor kérlek, osszd meg velem/velünk, amint lehet!!!!!
Az elérhetőségeinket itt találod meg!
Elóre is nagyon szépen köszönöm a segítségeteket!
A megfejtés a Bandázz Velünk! zárt Fb-csoportunkban
érkezett meg, köszönöm szépen!
https://karantentippek.reblog.hu/post-001
– Lázadó