A Pedofil-Segítő kónya endre Ex-Igazgatóhelyettes Levelei

Továbbra sem egészen értem, hogy miért kell kónya endrét még mindig K. Endrének rövidíteni? Már a botrány 3. napjától pontosan tudható, hogy ki is Ő valójában, mi a vezetékneve, hol lakik, stb.

Érdekesség, hogy a kaleta gábornál azonnal volt teljes név, titulus, arckép valamennyi híroldalon, aki írt a kis pedómaciról. Ismerjük Vásárhelyi János ex-igazgató nevét ismerjük és arcképét is megtalálhatjuk a neten (van már Wikipédia szócikke is), ismerjük Nagy János nevét és arcát is a Nemzeti Földügyi Központból. Őket név szerint említik a médiában, az előbbit például a 444 is.

kónya endre állítólagos kamulevelének a végére még a teljes névét is odaírták (sajnos nem készítettem képernyőmentést). Amit persze, nem Ő írt, hanem valamelyik talpnyali bértollnok: azaz a kamulevélami „állítólag” nem is kamulevélvalójában: kamulevél. Ha valóban Ő írta volna, akkor a saját Facebook oldalára tette volna ki. Érdekesség, hogy pár napja még 606, ma már csak 602 ismerőse van… Tudom, tudom, elfelejtette a jelszavát és nem tud belépni, ezért regisztrált új profilt. Persze…

kónya eredeti Facebook profilján továbbra sincs semmiféle tartalom. Ennyi idő alatt azért már egy új jelszót lehetett volna beállítania és akkor be tudna lépni és a saját neve és arca vállalása mellett tudna kiállni az igazáért… de ez valamiért mégsem annyira fontos.

Ki érti ezt?!

Egy Kattintás Után További Érdekességek És Még Több Kérdés Következik!

Pedofilbarát Kormányzat

Az elmúlt napokban megsokasodtak az események a Magyar Pedofil-simogató Kormány legújabb botránya körül: alig bírtam lépést tartani a történésekkel.

Február 9-cel bezárólag már két tüntetés is volt a megbotránkoztató köztársasági elnöki kegyelem kapcsán. Azt hittem, hogy a feldühödött polgárok, az érintettek, szülők és nagyszülők majd téglánként fogják elhordani a Sándor-palotát, hogy stéget építsenek belőle, s aztán Novák Katalint arról dobják bele a Dunába – persze mindezt pedagógiai jelleggel!

Igazából mindegy, hogy a kegyelmi kérvényt Varga Judit terjesztette-e fel, vagy sem, a lényeg, hogy a lelkes, az egykori és a jelenlegi pártkatonákként mindketten – gondolkodás nélkül -, aláírták a kegyelmi kérvényt. Mindketten egyformán hibásak tehát – bár azt hiszem, hogy közvélemény a józanabb gondolkodást a köztársasági elnökasszonytól várta el.

Természetesen Magyarország miniszterelnöke, Orbán „Putyin pincsije” Viktor megint utólag játsza a hőst, s annak ellenére, hogy „nem kell itt jogászkodni”, mégis pont Ő az, aki 3 másodperccel később azt mondja, hogy „A kormány nevében benyújtottam egy alkotmánymódosítást”.

De miért is van erre szükség? Mert „Kialakult egy vita az elnöki kegyelem jogköréről, de itt nem jogászkodni kell, hanem tiszta helyzetet kell teremteni egy világos, egyértelmű döntéssel.”. Az pedig a legkevésbé sem zavarja a Magyarok Utcai Harcosát, hogy 2021-ben pont a FIPESZ-NPP terjesztette be és fogadtatta el az Országgyűléssel a 2021. évi LXXIX. törvényt a pedofil bűnelkövetőkkel szembeni szigorúbb fellépésről, valamint a gyermekek védelme érdekében egyes törvények módosításáról.

Olvass Tovább, Ha Kíváncsi Vagy A Fotóra és a Névre!

FIPESZ – Fiatal Pedokraták Szövetsége

Én megmondtam. Hát nem? Hát de! Ezelőtt 3 és fél évvel már megírtam, hogy a magyar „családbarát” kormány a legnagyobb pedofil-simogató politikai tömörülés. Mert mindig van egy kicsit lejebb.

Ha még nem olvastad volna:

Magyarország miniszterelnöke, Orbán „Putyin pincsije” Viktor – mint annyi sok más alkalommal -, most is HAZUDOTT:

„Világosan kell fogalmaznunk: semmilyen szexuális befolyásnak nem akarjuk kitenni a kiskorú gyermekeinket, büntetni akarjuk azokat, akik ezt a szabályt megszegik, és ezt a határt átlépik” – mondta a miniszterelnök ma reggel a Kossuth Rádióban.

Orbán Viktor: El a kezekkel a gyermekeinktől!

Egyrészt: azt ugye mindenki tudja, hogy Orbánt saját magán kívül senki sem érdekli (maximum a szovjet-érát visszasíró orosz politikai elit) – így aztán pont magasról tesz rá, hogy ki és milyen szexuális befolyásnak teszi ki a magyar kiskorú gyermekeket.
Másrészt meg: jól láthatóan (lásd: kaletagábor) nem akarják megbüntetni azokat, akik „ezt a határt” átlépik.

A Cikk Egy Kattintás Után Folytatódik . . .

Gyermeknap

Magyarországon minden Május utolsó vasárnapja a gyermeknap. Feltételezem, hogy sokan nem is sejtik, hogy ezzel Magyarország egyedül van a világon. Mert a gyermeknapot országonként eltérő időpontokban tartják, valamikor Január első péntekje és December 25. között.

A gyermeknap Törökországból indult „világhódító” útjára 1920-ban. Az egyetemes gyermeknap megtartását az ENSZ közgyűlése 1954-ben javasolta a világ országainak. A Wikipédia szócikke alapján a gyermeknap bevezetése mögött az a szándék húzódott meg, hogy a világon mindenhol „megemlékezzenek a világ gyermekeinek testvériségéről és egymás közti megértésről, valamint a gyermekek jóléte érdekében kifejtett küzdelemről. Javasolták a kormányoknak, hogy mindenhol olyan napot jelöljenek ki erre a célra, amit megfelelőnek gondolnak.”.

Ezért aztán minden ország maga dönthetett arról, hogy melyik napot jelölik ki gyermeknapnak. További érdekesség, hogy hazánkban „az Országos Gyermekvédő Liga kezdeményezésére már a 20. század első évtizedében is rendeztek gyermeknapot”, de az első időkben nem minden évben került megünneplésre a gyermekek napja.

„Gyermeknap” bővebben

A Nők Ellen Elkövetett Erőszakról Énekelni Jó?! (18+)

Még él bennem a társadalomba vetett hit, miszerint van egy minimum szint, amelytől minden jóérzésű emberi lény, társadalmunk valamennyi tagja, igyekszik pozitív irányba eltávolodni. Aztán mindig történik valami, mindig jön valaki, aki rádöbbent, hogy mindig van egy picit lejebb, hogy mindig van lehetőség még mélyebbre süllyedni a mocsokba. Ezt most a második vonalas kormányzati szócsőként is funkcionáló tv2-nek sikerült elkövetnie.

Szerintem már vagy 10 éve is annak, amikor utoljára láttam zenés-táncos tehetségkutató műsort, vagy bármilyen másik, éneklős-táncolós show-műsort megnéztem a televízióban. Ahogyan már korábban írtam ennek a blognak a hasábajai: Magyarországnak nincs ennyi tehetsége és nincs is szüksége ennyi tehetségre! (Az Eurovíziós Dalfesztivál a műfaj legalja! Részemről ott eddig egyetlen értékelhető produktum született, az is 14 évvel ezelőtt. Ez a 2006-os nyertes dal volt: Lordi – Hard Rock Hallelujah)

Mivel nem követtem ezeket a műsorokat és nem követem őket most sem, ezért ha valami kirívó dolog történik egy ilyen show-músor keretein belül, azokról csak hír formájában értesülök (Telex, index, 24, stb.), azaz megesik, hogy pár napos/hetes késéssel jutnak el hozzám az információk.

Milanovich Dominika Nemierőszak-dalt énekelni mekkora party, öcsém! A Sztárban sztár adásáról c. véleménycikke csak 1 napos volt, amikor rátaláltam a Dívány oldalán. Nem idézem be a cikket egy az egyben, bár kétségtelen, hogy megérdemelné! A lényeg annyi, hogy a Sztárban sztár produkcióban sikerült fullba nyomni a kretént, gyakorlatilag az egész stábnak.

„A Nők Ellen Elkövetett Erőszakról Énekelni Jó?! (18+)” bővebben

„Az Egyik Legértelmetlenebb Erőszakos Cselekedet” (18+) [FRISSÍTVE!]

.

A cikk a tartalma miatt csak 18 éven felüliek számára ajánlott!

.

A címben Stephen McNeil, Új-Skócia tartomány miniszterelnökének szavait idéztem. Sokkal jobban szerettem volna a koronavírusról, a kanadai egészségügyi helyzetről, a közhangulatról, vagy valami vidámabbról írni. Ti pedig sokkal jobban szerettetek volna a koronavírusról, a kanadai egészségügyi helyzetről, a közhangulatról, vagy valami vidámabbról olvasni. De aztán másképpen lett. Egy épelméjét vesztett fegyveres április 18-án és 19-én kegyetlenül kivégezett 22+1 ártatlan embert Új-Skócia tartományban.
(nyitókép: Andreas Lischka / Pixabay)

Cikkünk egy alkalommal, több pontban is frissítésre, aktualizálásra került!

.

grief_mourning_nova_scotia_victims_2020a 22+1 áldozat

.

A hétvége óta minden nap, majdnem minden órában egy újabb fejlemény kerül napvilágra arról az esztelen tömegmészárlásról, melyet az 51 éves Gabriel Wortman, alkohol problémákkal, önbizalomhiánnyal – és egyes források szerint -, beteges féltékenységgel bíró kanadai fogtechnikus hajtott végre április 18-án éjjel és 19-én a reggeli órákban  az Új-Skócia-i Colchester megyében.

A Halifax-i GlobalNews híradójának riportja ide kattintva tekinthető meg.

Kanada történelmének legtöbb halálos áldozatát követelő vérengzésének Wikipedia oldala itt található. Az élet úgy hozta, hogy az Egyesült Államok kapcsán már-már talán „megszokhattuk” azt, hogy időről időre valakinél elszakad a cérna és tömegmészárlásba kezd. Kanada sok tekintetben, így a fegyverviselési jogszabályokban is más, mint az USA! Ha nálunk nincsenek is rendszeresen tömeggyilkosságok, elszigetelt esetek előfordulhatnak és – ahogy a szomorú példa mutatja – elő is fordulnak.

  • FRISSÍTÉS! Egyes médiumok 22, míg mások 23 áldozatot említenek. Ha azt is szem előtt tartjuk, hogy a nővérként dolgozó Kristen Beaton állapotos volt (a második gyermeküket várták), akkor az áldozatok száma valójában 23. !!

Az április 22-ig ismerté vált információkat nagyon jól összefoglalta az Index (ha nem is mindig, de azért tudnak ők, ha akarnak!), a „Rendőr akart lenni a 22 embert meggyilkoló kanadai ámokfutó” c. cikkük ide kattintva olvasható.

grief_mourning_tea_candle_lights(fotó: S. Hermann & F. Richter / Pixabay)

Jelen bejegyzésünkben valamennyi extra információval és az azóta nyilvánosságra hozott információkat osztom meg a Kedves Olvasókkal.

„„Az Egyik Legértelmetlenebb Erőszakos Cselekedet” (18+) [FRISSÍTVE!]” bővebben

Így Utazz Kanadába! (eTA) #2

Július elején jelent meg egy terjedelmes, ám nagyon fontos és mindig aktuális cikkünk arról, hogyan kell, azaz hogyan érdemes Kanadába utazni. Írtunk az eTA-ról (elektronikus beutazási engedélyről), annak anyagi vonzatáról és arról, hogyan próbálnak ezzel kapcsolatban csalók akár több tízezer forintnak megfelelő kanadai, vagy amerikai dollárt kicsalni a gyanútlan utazni vágyóktól. Nem lehet a témáról eleget és elégszer beszélni, így most következzék a folytatás.

Aki még nem olvasta az első részt, ide kattintva megteheti. Sőt, kérem is, hogy olvassa el, azt követően jobban fogja érteni az itt leírtakat. Köszönöm!

Nem csak a hivatalos oldalon történt eTA regisztrációt követően érkezik visszaigazoló e-mail a postafiókunkba. Az csalók egyik célja, hogy a lehető leghosszabb ideig tudják altatni a gyanakvást a megvezetett turistában. Na, nem hetekről, vagy hónapokról van szó, sokkal inkább csak napokról, vagy órákról. A lényeg, hogy minél több idő teljen el a az áldozat által végrehajtott pénz befizetés/banki átutalás és a lebukás pillanata között.

canada_3_mini_flags

Az alábbiakban egy csalók által üzemeltetett weboldal történt regisztráció után érkezett visszaigazoló e-mail látható, amelynek dátuma 2019. június 19. – az évszám később fontos lesz. A beazonosításra alkalmas és személyes adatokat én takartam ki, a csaló weboldal címével ezt viszont nem. Így látható, amit már az első cikkben is kifejtettem: „Így Utazz Kanadába! (eTA) #2” bővebben

Index Pont Húúú

Tudja valaki, hogy mi van a magyar újságírással, a magyar újságírókkal? Mert én szeretném tudni. Egyfelől értem: informáljuk a T. Olvasóközönséget a világ dolgairól. Egyel több cikk az oldalon, ami pár száz/ezer új kattintást jelent, bővül a repertoár, s ennek örül a főszerk, örülnek a hirdetők, örülnek az Olvasók is. Másfelől pedig a legkevésbé sem értem. Adva van egynél több, igen részletes, angol nyelvű cikk meg egy rendőrségi kommüniké is, amit még be is linkelnek, azonban kb. a felét sem fordítják le magyarra. Így aztán érthető, ha a T. Olvasó kritizál és értetlenkedik: nem csoda, hiszen nem mondtak el neki mindent.
(nyitókép: a Brit Columbia-i Griffin tó)

 

A hamar munka ritkán jó.

Innen nézve nagyon úgy néz ki, hogy a múltkori Totalcar-os után ismét találtam egy olyan cikket, amelynek vannak hiányosságai. De miért jó ez? Hol van itt a teljeskörű információ átadás, a lelkiismeretes munkavégzés? Akkor és ott az volt, hogy írjunk valamit, mert muszáj, mert kell a minimális karakterszám/nap, mert meg kell lennie a kötelező penzumnak minden áldott nap – de ugyanakkor meg a hiteles tájékoztatásra, a szakmai nívóra nem adunk? Elképzelhető-e egy olyan forgatókönyv, hogy a szerző azt gondolta, hogy „Hát, Kanada nagyon messze van, ezeknek jó lesz így is”? És amikor meglett az előírt karakterszám, egy összetett mondattal lezárta a sztorit? Nem törődve azzal, hogy az olvasók nagy többsége valószínűleg nem fog átkattintani az angol eredetire és angolul elolvasni a cikket? És ezért aztán jönnek a felháborodott és értetlenkedő, hitetlenkedő kommentek a Facebook-on, amik könnyedén elkerülhetőek lehetnének egy picit több odafigyeléssel a szerkesztőség oldaláról.

Persze, én is ejtek hibákat, vannak pontatlanságaim, de azokat igyekszem minden esetben kijavítani. Csak amíg én hobbiként, szenvedéllyel írok bejegyzéseket weboldalunkra és podkasztolok már 2 éve, addig az indexes újságíróknak ez a munkája, ezért kapják a fizetésüket. Ahogyan a múltkor is, most is szívesen meghallgatnám, hogy „mire gondolt a költő”? „Index Pont Húúú” bővebben