KBXTR09 – Kempingezés Amerika-szerte (Frissítve!)

Jó reggelt kívánok, Lázadó vagyok! Az első magyar nyelvű kanadai podcast 9. extra epizódjában ismét egy 3 gyermekes családapával beszélgettem. Attiláék az adás megjelenésének perceiben már egy Kanadába tartó repülőgépen ülnek. Több hónapos itt tartózkodásuk alatt keletről nyugatra tartva bejárják Kanadát. Majd észak-déli irányban az Egyesült Államokat is, hogy aztán a szilveszter éjszaka már Mexikóban találja őket. Ki? Miért? Hogyan? Miből? Merrefelé? Attila részletesen kifejtve megválaszolt mindent kérdést.

Adás napló.

Attiláék fehér 2016 Ford Expedition-je és a lakóutánfutó
fotó forrás: Towacross blog
Az adás napló egy klikkelés után folytatódik

KB055 – Az Idegen Nyelv

Az első magyar nyelvű kanadai podcast 55. epizódját 2022. Februárjának végén rögzítettük. Csilla Punjabi volt a vendégünk, s inkább volt ez egy baráti beszélgetés, mint egy klasszikus interjú. A témáink között pedig az idegennyelv oktatása, tanulása, annak használata szerepeltek. Hibák és hasznos ötletek, elavult és új módszertan a nyelvtanulásban, tippek és tapasztalatok. Hogyan válhat hasznodra az idegennyelv elsajátítása? Sok kérdés és még több válasz tőlünk, nektek.

“Ha a nyelvet akarsz tanulni,
akkor nyelvet tanulj, ne nyelvről tanulj!”

Lator

Adás napló.

Beszélgetés az Ottawa-ban (Ontario, Kanada) élő Csilla Punjabi-val, aki sokkal több, mint egy nyelvtanár.

az adás napló egy klikkelés után folytatódik

KBWAR02 – Putyin Ukrajnai Háborúja 2022 – 2. Rész

A Szovjetúnió-mániás és birodalmi gőggel alaposan túlfűtött Putyin elvtárs megideologizált háborúja a nyugat-barát Ukrajna ellen: 2022 Február 24. óta dúlnak a harcok, zajlanak hadműveletek. Az elmúlt több, mint 12 hétben több ezerre nőtt az áldozatok száma és milliók hagytál el otthonaikat, s találtak kényszerűségből új otthonra. De mit hoz a jövő nekünk, akik nem Ukrajnában éltünk és élünk? Milyen gazdasági problémákkal kell számolnunk?

Stop Putin! Stop The War!

Adás napló.

Continue reading “KBWAR02 – Putyin Ukrajnai Háborúja 2022 – 2. Rész”

KBWAR01 – Az Orosz-Ukrán Háború 2022 – 1. Rész

2022. Február 24., hajnal 2 óra. Putyin elvtárs hadserege háborút indított Ukrajnában, az ukrán honvédelem és az ukrajnai civil lakosság ellen. Azóta orosz fegyverekből és hadászati eszközökből rakéták, bombák és golyózápor hullik mindenre és mindenkire, aki él és mozog… sőt, még arra is, ami nem mozdítható.

Adás napló.

A Szovjetúnió-mániás és birodalmi gőggel alaposan túlfűtött Putyin elvtárs megideologizált háborúja a nyugat-barát Ukrajna ellen.

Continue reading “KBWAR01 – Az Orosz-Ukrán Háború 2022 – 1. Rész”

Friderikusz, Aki Még Mindig Nem Podkaszter (FRISSÍTVE!)

[véleménycikk] A korábbiaktól eltérően az utóbbi hónapokban jelentősen kevesebb időm jut tartalomfogyasztásra. Ez az oka annak, hogy 6 napos késéssel olvastam Sándor kirohanásáról és annak fejleményeiről. Gondolhatjátok, hogy 3 másodperc alatt qrtam fel magam! Igyekszem időrendben és tematikusan megosztani Önnel, Sándor és veletek, T. Olvasók a gondolataimat, észrevételeimet. Rögtön egy visszautalással kezdeném a mondandómat.


Véleménycikkem november 6-án,
Sándor második közleményének
és Vitray Tamással készült interjú

megjelenése után frissült,
a fejlemények a cikk végén olvashatók.


Azt se tudjuk, hogy mit csinálunk, de azt nagyon!

Május 24-én jelent meg írásom a magyar podcast-okról, amelyben a Friderikusz Podcast-tal is foglalkoztam. Ebben leírtam, hogy miről ismerkszik meg egy podcast, honnan lehet egyértelműen eldönteni egy online tartalomról, hogy podcast-e, vagy sem?

A műfaj meghatározása alapján az, amit Sándor csinál, az nem podcast.

Még egyszer: NEM PODKASZT!

Mivel az 1958-as születésű Sándor közel 30 évnyi televíziózás után érkezett az online térbe, más területen szerzett tapasztalata és életkora miatt hamis magabiztosságában, felkészületlenségéről tanubizonyságot téve podcast-nak keresztelte el az első- és másodsorban is képi formátumú, videós interjú-sorozatát, amelyet a világ legnépszerűbb és legforgalmasabb videó-megosztóján, a YouTube-on, továbbá az egyik legtöbb felhasználót felvonultató közösségi média platformon, a Facebook-on lehet megnézni.

a Friderikusz nem-is-Podcast logója
illusztráció: Facebook / FriderikuszPodcast

Igen, igen, jól olvastad. Nem “meghallgatni”. Hanem: MEGNÉZNI.

Continue reading “Friderikusz, Aki Még Mindig Nem Podkaszter (FRISSÍTVE!)”

KBXTR06 – FWG-DuplaGondol CrossCast – Sokkal Bővebben Kanadáról

Egy kedves felkérésnek eleget téve vendégeskedtünk a FunWithGeeks DuplaGondol Podcast-jában. Daev jobbnál jobb kérdéseire válaszoltunk kitörő lelkesedéssel, de érzésünk szerint inkább volt ez egy jó hangulatú, őszinte baráti beszélgetés, mint egy szokványos pod-interjú.
Figyelem, extra hosszú tartalom: 2 óra, 34 és fél perc!

Adás napló.

Kanada A-tól Z-ig. Saját élmények és tapasztalatok. Igazán bőven, sőt, még annál is bővebben Kanadáról. Többek között beszélgettünk: bürokráciáról, lelki- és fizikai megpróbáltatásokról, kiköltözésről, letelepedésről, az anyagiakról, karrierépítésről, gyermeknevelésről, kultúr-sokkról, kanadaizmusokról, egészségügyről, sportról, oktatásról és a szürke hétköznapokról is.

Nem véletlenül beszélgettünk tehát több, mint 2,5 órán át!

Ezzel kezdődött, innen indultunk el.

Daev tweet-je

… és a tweet-re, illetve Daev kérdése érkezett válaszok kiértékelése:

Majd ezután Daev megkeresett bennünket,
hogy lenne-e kedvünk Kanadáról beszélgetni?

És ahogyan az hallható, igent mondtunk.

Welcome to Canada!
(illusztráció: Vecteezy)
1 Klikk ide az adás napló folytatásához!

Okosabb Vagy, Mint Egy Biológus?

De kérdezhetném azt is, hogy: okosabb vagy, mint egy virológus? Esetleg azt, hogy: okosabb vagy, mint egy akadémikus? A CoViD-19 (SARS-CoV-2) már több, mint 1 éve köztünk “jár” – de olaszországi hivatalos vizsgálatok kimutatták, hogy a koronavírus már 2019-ben megérkezett Európába. Azóta rengeteg rémhír, fél igazság és hiedelem kelt életre – szerencsénkre ezek vannak kisebbségben. Mert rengeteg hiteles, szakmailag helytálló információ érhető el az interneten, csak meg kell találni azokat. Én most ebben segítek nektek.

Van itt minden, mint a búcsúban, tudsz hát miből válogatni: Facebook-os blog, videós tartalom, hírek és cikkek, podcast-ok. Biztosra veszem, hogy mindenki meg fogja találni a számára optimális információ forrást.

Telex.hu

Akiknek a Facebook oldalára a Kanada Banda Podcast felhasználóval valamilyen rejtélyes oknál fogva nem tudunk kommentet írni az egyes poszok alá (WTF, de tényleg?!).
Ennek ellére persze nincs harag, sőt! Kezdjük a sort velük, s azzal a videós tartalommal, amelyet nem is a Telex.hu-nak kellett volna elkészítenie. Hanem mondjuk a Magyar Orvosi Kamarának. Vagy az Aperitif Törzsnek.

Magyar Tudomás Akadémia

Egy picit megkésve érkezett, de hasonlóan könnyen érhetően mutatja be a vakcinák hatásmechanizmusát a Magyar Tudomás Akadémia rövid videója is, amelynek narrációját Epres Attila, Jászai Mari-díjas (továbbá Kazinczy-díjas és Ruttkai Éva-emlékdíjas) magyar színész, szinkronszínész vállalta el:

az MTA 2021. március 31-én újra feltöltötte a videót, ezért a korábbi linket frissítenünk kellett

Az MTA koronavírus-járványhoz kapcsolódó cikkei ezen az oldalon érhetőek el (klikk a linkre). A hosszú listából az alábbit emelném ki: “A Magyar Tudományos Akadémia Orvosi Tudományok Osztályának felhívása a SARS-CoV-2 elleni védőoltásról”:

“A védőoltások a fertőző betegségek elleni küzdelem leghatékonyabb eszközei. A védőoltásoknak köszönhető, hogy a gyermekkori halálozással járó fertőző betegségek a világ legtöbb részén eltűntek vagy visszaszorultak. Védőoltások védenek a himlő, a járványos gyermekbénulás, a mumpsz, a kanyaró, a rózsahimlő ellen, csak a legfontosabbakat említve. A védőoltások jelentik a legfontosabb lehetőséget a felnőttkori fertőző betegségek kialakulásának és terjedésének megakadályozásában is.”

Continue reading “Okosabb Vagy, Mint Egy Biológus?”

A Tolvajok Fejedelme

Tudom, hogy én mondtam. Tudom, hogy megígértem! De emellett egyszerűen nem tudok elmenni szó nélkül! 2020. Május 16-án az alábbiakat írtam a Nyunyológia c. cikkemben: “Amikor a Pixabay-en beírtam a keresőbe a korrupció szót angolul (corruption), akkor csak négy olyan illusztráció/fotó volt a találatok között, amelyek egy személyt ábrázoltak. A fentebb látható volt az egyik ilyen.” Az nyitóképként használt illusztrációt Jánosi-Mózes Tibor készítette 2016. December 18-án.

Aztán most pénteken, Február 12-én, a Kossuth Rádió reggeli műsorában Orbán Viktor, Agyarország Ormányának főkipcsákja, a nép nincstelen gyermeke (vagyonnyilatkozat itt), aki az utcán küzdött a szólásszabadságért (vagy mi a szar), hetedhét ország, s a nagyvilág előtt kijelentette, hogy: “megyünk lopni, megyünk lopni”.

Egészen pontosan azt mondta, hogy:

“De portyázókat és fürkészőket mindig mozgatni kell. Ők ki vannak küldve a nagyvilágba és ahol úgy tűnik, hogy néhány ezer, vagy százezernyi vakcina leesik egy teherautóról, ott kell állnia egy magyar portyázónak, aki elkapja.”

Az alábbi videóban 5:51-nél hangzik el a fentebb idézett mondat:

Magyarul a magyar miniszterelnök tolvajok fejedelme azt mondta, hogy:

ha a fekete piacon elérhető válik másoktól ellopott koronavírus elleni vakcina, akkor azt feltétlenül a magyaroknak kell megszerezniük.
Szóval az a feladata a Külgazdasági és Külügyminisztériumnak, hogy akár illegálisan eladásra kínált vakcinákat is megvásároljon a tisztességes adófizetők pénzéből.

Continue reading “A Tolvajok Fejedelme”

Canada Day 2020

Boldog Kanada Napot Kívánunk Mindenkinek!
Kanada 153. éves lett és ebből az utolsó hatot vele közösen ünnepelhettem. A mai reggelim pedig nem is lehetett volna finomabb: kanadai palacsinta, kanadai juharsziruppal (van recept is). A mai cikkünk az ünnepre való tekintettel 100%-ban kanadai tartalommal lett állátva. Az alaphangot Clark W., azaz Uncle Clark, vagyis Clark nagybácsi biztosítja legújabb dalával. Ez egy igazi kanadai country nóta, amely Kanadáról és a kanadaiakról szól. T
ekerjétek fel a hangerőt és énekeljétek velünk ti is! Hááárom, és: “Up Here, In Canada”.
(nyitókép: Keith Johnston / Pixabay)

.

Mielőtt tovább olvasol, kérlek, hogy hallgasd meg a dalt és nézd végig a videóklipet:

A Clark W., vagy Uncle Clark (kinek melyik szimpatikusabb) művésznéven alkotó Jordan Wiberg, kanadai zenei producer, előadóművész, dalszövegíró és zeneszerző (dalaiból lejátszási lista található a weboldalán), fiúgyermek, férj és két gyermekes családapa Brit Columbia-ban, Lake County-ban lakik (Kelowna-tól kb. 20 km-re északra), amely település az Okanagan völgyében, az Okanagan és a Wood tavak között fekszik. A táj festői, ha BC-ben jársz, feltétlen keresd fel az Okanagan völgyét.

Mivel Jordan egy igen sokszínű és tehetséges egyéniség, elég csak a referenciákban bővelkedő weboldalát megnézni, saját komikus country-zenész énje, egyesek szerint “ikertestvére”, Clark W. néven készít vicces, sztereotipiákban, öniróniában, szarkasztikus hangnemben gazdag kanadai country dalokat.

balra Jordan, jobbra Clark W. – mintha ikrek lennének 🙂

.

Jordan egymaga írja és zenésíti meg a dalait, több hangszeren is játszik. A korábbi hírekkel ellentétben Jordan-nak nem volt és most nincs együttese: a dalokban hallható hangszereken maga zenél. Miután valamennyi zenei részletet feljátszotta, a hangsávot felénekelte, profi stúdiójában (ezen a weboldalon ismét egy 37 dalos lejátszási lista található) egymaga állítja össze a dalokat.

A Kelowna-i INFOnews-nak adott interjújában a következőket mondta: “Megpróbáltam hazafiassá, valósághűvé és önkritikussá tenni [a dalt], mert a kanadai humornak szerves része, hogy képesek vagyunk nevetni magunkon, ezért is próbáltam meg humorosnak lenni, egy kicsit szórakoztatni magunkat. Még igazán be sem fejeztem a dalt, amikor édesanyám megosztotta és mostanra nagyon népszerű lett.” – adott hangot csodálkozásának.

clark_w_jordan_wiberg_no-band_officialŐk csak a baráti kör, nem pedig együttes:
Jordan-en (középen) kívül senki más nem játszik hangszeren!
(fotó: Clark W. / Facebook)

.

Történt ugyanis, hogy Jordan megmutatta a készítés alatt álló “Up Here, In Canada” c. dalt édesanyjának, akinek annyira megtetszett a még nem teljesen kész mű, hogy a fia tudta és beleegyezése nélkül megosztotta azt a baráti körével. Akiknek szintén tetszett a dal, s nem tudván, hogy tulajdonképpen még nincs is kész, Ők is tovább osztották ismerőseik között. Innentől kezdve pedig nem volt megállás, a dal – mondhatni – órák alatt lett országszerte ismert, s végül sok százezer kanadaihoz jutott el pár nap leforgása alatt.

A dal villámgyors népszerűvé válása még magát Jordan-t is meglepte. Úgy gondolta, hogy a következő 1 év alatt jó lesz, ha akad 5.000 internetező, aki meghallgatja ezt a nótáját. De a kanadaiak pillanatok alatt megkedvelték az “Up Here, In Canada”-t. Ennek az lett az eredménye, hogy Jordan májusban az alább látható rövid dalocskával köszönte meg nekik, hogy 7 nap alatt több, mint 1 millió ember hallgatta meg a dalt a YouTube-on:

Continue reading “Canada Day 2020”

Agyarország Ormánya

Teljesen véletlenül botlottam bele ebbe a témába is. Nem kerestem, nem kutattam, simán csak szembe jött velem, a feleségemnek köszönhetően. Az Ő Facebook-os hírfolyamán jött fel az a poszt, amelyben az alább látható képes összehasonlítás volt elhelyezve illusztrációnak. Nem firtattam, hogyan került elé (egy ismerős ismerőse osztotta meg valaki más posztját), csak kértem, hogy küldje el nekem a bejegyzés linkjét, így hozzáférhetek a képhez.
(nyitókép: Lázadó / Kanada Banda)

Ez esetben mindegy, hogy mi volt a pontos szöveg a Facebook posztban. Lehet, hogy találkoztál vele, ha nem, akkor képzeld ide a szokásos paranoid, “mindenki minket bánt és különben is: nekünk ne mondja meg senki” stílusú kommentárt. Ez a fajta ellenségkép keresés, a másik fél hibáztatása sikertelenségünkért nagyjából 85-90 évvel ezelőtt már megvalósult egyszer, az eredményét mindenki ismeri.

Hogy a brit és a skót hogyan került oda? Fogalmam sincs. (Valakinek megint sikerült félmunkát végeznie…) A britnek azért nincs ott a helye, mert az egy katonai egyenruha, nem népviselet, nem tradícionális öltözet a ködös albionban. Ez viszont már az, ráadásul női. A skót pedig, a szoknya ellenére egy férfit ábrázol, nem pedig egy nőt. Egy pár másodperces kereséssel könnyedén találhatunk fotókat tradícionális skót női viseletről.

60481907_10214563571985606_8005957148712370176_n

.

Ez az összehasonlítás csak egy valamire jó: hangulatkeltésre! A tényszerű tájékoztatástól borzasztóan messze van. Jól látod hát, Kedves Olvasó, az EU-ellenes, illiberális konzervatív demokrata a saját anyaföldjén a fekete fátyolba öltözött muszlim nőktől retteg, fél és borzad!!!!!!!!! (ha kevésnek érzed a felkiáltójelet, kérlek szólj, van még raktáron!)

islamic_women_muslim_head_coverings_dress_code(forrás: BBC)

.

Ha valakinek kedve és angol tudása van hozzá, a BBC-nek köszönhetően meghallgathat egy rövid beszélgetést és elolvashat egy összefoglalót, amelyben muszlim nők mondják el, hogy mit kell tudni a különböző viseletekről és hogy Ők maguk hogyan viszonyulnak ehhez?

Continue reading “Agyarország Ormánya”