A Tolvajok Fejedelme

Tudom, hogy én mondtam. Tudom, hogy megígértem! De emellett egyszerűen nem tudok elmenni szó nélkül! 2020. Május 16-án az alábbiakat írtam a Nyunyológia c. cikkemben: „Amikor a Pixabay-en beírtam a keresőbe a korrupció szót angolul (corruption), akkor csak négy olyan illusztráció/fotó volt a találatok között, amelyek egy személyt ábrázoltak. A fentebb látható volt az egyik ilyen.” Az nyitóképként használt illusztrációt Jánosi-Mózes Tibor készítette 2016. December 18-án.

Aztán most pénteken, Február 12-én, a Kossuth Rádió reggeli műsorában Orbán Viktor, Agyarország Ormányának főkipcsákja, a nép nincstelen gyermeke (vagyonnyilatkozat itt), aki az utcán küzdött a szólásszabadságért (vagy mi a szar), hetedhét ország, s a nagyvilág előtt kijelentette, hogy: „megyünk lopni, megyünk lopni”.

Egészen pontosan azt mondta, hogy:

“De portyázókat és fürkészőket mindig mozgatni kell. Ők ki vannak küldve a nagyvilágba és ahol úgy tűnik, hogy néhány ezer, vagy százezernyi vakcina leesik egy teherautóról, ott kell állnia egy magyar portyázónak, aki elkapja.”

Az alábbi videóban 5:51-nél hangzik el a fentebb idézett mondat:

Magyarul a magyar miniszterelnök tolvajok fejedelme azt mondta, hogy:

ha a fekete piacon elérhető válik másoktól ellopott koronavírus elleni vakcina, akkor azt feltétlenül a magyaroknak kell megszerezniük.
Szóval az a feladata a Külgazdasági és Külügyminisztériumnak, hogy akár illegálisan eladásra kínált vakcinákat is megvásároljon a tisztességes adófizetők pénzéből.

„A Tolvajok Fejedelme” bővebben

Hazudik, Ferdít És Csúsztat …

… a tájékoztató oldal a koronavírusról, a koronavirus.gov.hu? A november 22-i cikkükben ugyanezzel vádolják az index.hu-t, mert szerintük az „hazudott, ferdített és csúsztatott, félinformációkat jelentett meg„. Ebből a 4 állításból az index.hu cikkének már az első verziójában is csak 1 volt igaz: a félinformációk megjelentetése. Ennek oka nem a rosszindulat, hanem az, hogy átvettek egy cikket egy másik hírportáltól és leközölték anélkül, hogy ellenőrizték volna a rendelkezésre álló információkat, és/vagy megkérdezték volna az illetékes elvtársat.

Haladjunk időrendben!

A Hírklikk hírportál 2020. november 22-én, reggel 7 órakor tette ki N. Vadász Zsuzsa által írt Nincs praxisengedélye Müller Cecíliának c. cikket. Jegyezzük meg magunknak a vasárnap reggel 7 órás időpontot, később még fontos lesz. Ebben a cikkben arról írnak, hogy: „dr. Müller Cecília nem rendelkezik praxisengedéllyel (..) egyik szakképesítése sincs meghosszabbítva. Nem tesz eleget a folyamatos továbbképzésnek. Az általa eredetileg megszerzett öt szakképesítés közül háromban tisztiorvosként nem is tudna megfelelni.”.

Az a bizonyos cikk a Hírklikk-en, amit miatt ismét hazugnak lehetett kikiáltani az index.hu-t.

Ezt a cikket vette át az index.hu, amelyet eredeti formájában szintén vasárnap publikáltak, pontosan délelőtt 9:46-kor. Először: Müller Cecíliának nincs meg a praxisengedélye, főorvos sem lehetne volt a cikkük címe, majd ezt később (még vasárnap délután) a jelenleg is olvasható: Müller Cecília nem tesz eleget a folyamatos továbbképzés követelményének, de tisztifőorvos ettől még lehet címre módosították.

„Hazudik, Ferdít És Csúsztat …” bővebben

Magyarország Mindenkié!

Rettenetesen kétségbeejtő, amikor egy tanultnak gondolt és műveltnek vélt országgyűlési képviselő, az Országgyűlés Mentelmi bizottságának a tagja, egy 4 gyermekes édesanya, egy nő, a lealacsonyítást önként vállalja! És ennek köszönhetően olyan mélységű erkölcsi fertőbe keveredik (kétszer egymás után!!), amelyet még az ősi mesterséget űzők legtapasztaltabbjai is megirigyelhetnek! Még alig kezdte el politikai karrierjét építeni, máris porig rombolta azt. Gyenge kezdés után erős visszaesés?
(nyitóképen: Dóra asszony példaképei 1933-ból)

.

„Ahol könyveket égetnek,
ott végül embereket is fognak.”

(Heinrich Heine: Almansor, 1823.)

Szerény véleményem szerint Dóra asszony, a megélhetési politikusok egyik mintapéldánya, elképzelhető, hogy egyszer majd nagy árat fog fizetni ezért a 15 percnyi kétes hírnévért cserébe. Önként és dalolva dobta sutba minden nőiességét, emberi mivoltát, példaértékűen sikerült becsicskulnia! Mondjuk önálló gondolata eddig sem volt sok, gerince még annyi se: az első adandó alkalommal, egy látszat-indokkal „elárulta mesterét” és hátat fordított annak a bajtársias közösségnek (feltételezhetően a zászlótolvaj* férjuram parancsára), amely kinevelte, amelynek köszönhetően lett belőle … mondjuk, hogy: valaki.

illusztráció: Benedikt Geyer / Pixabay

* Egy kis kitérő: középületekről zászlót lopni végtelenül gyermeteg dolog, ráadásul konktraproduktív is! Arról nem is beszélve, hogy huszadrangú politikusként CIA-ügynöknek és a magyar családok megmentőjének hinni magunkat már szakemberek bevonását kívánó klinikai eset.

Párt utasításra (Kormánypárt, vagy ex-Jobbikos radikálisok, kb. tök mindegy!), vagy a homofób férjuram utasítására (ismét) olyat tett Dóra asszony, amely a legsötétebb történelmi időket eleveníti fel az európai emberek számára! A tett, amely megbocsáthatatlan, a tett, amely megvetést vált ki iránta azokban, akikbe csak egy szemernyi jóérzés is szorult. Ezek szerint van az pénz, van az a kétes politikai előny, amiért mindezt megéri metenni. Azt hiszem – és kérlek, javíts ki bátran, ha nem értesz egyet -, az ilyen esetekben szoktak valami olyasmit mondani, hogy: „azt már megbeszéltük, hogy mi a hölgy foglalkozása, most már csak az áron vitatkozunk”.

„Magyarország Mindenkié!” bővebben

A Narancssárga Póló Története

A lakóiskolák Kanada történelmének fájdalmas részét képezik. Miközben eme intézmények közel két és fél évtizede mind bezártak, hatásuk a mai napig nagyon is valóságos részét képezi az ország őslakosainak életében. A lakóiskolákat a keresztény egyházak és Kanada Kormánya hozta létre, hogy megkísérelje mind az őslakos fiatalok oktatását, megtérését, mind pedig a kanadai társadalomba való beolvasztását. Az iskolák azonban megzavarták a hétköznapi életet és a közösségeket, ami hosszú távú problémákat okozott az őslakosok körében. A kanadaiak többsége szeptember 30-án narancssárga pólót visel, hogy emlékezzenek és tiszteletüket tegyék a bántalmazott őslakos gyermekek előtt, és hogy ne feledjék a tényt, miszerint még sok munka van hátra a megbékélés útján.

Nyitóképen a mozgalom jelmondata: „Minden Gyermek Számít

egy a 80 kanadai lakóiskola közül, a fotó 1921-ben készült

A lakóiskolák (vagy: bentlakásos iskolák) Kanada Kormánya által támogatott vallási iskolák voltak, amelyeket azért hoztak létre, hogy az őslakos gyermekeket asszimilálják az euro-kanadai kultúrába. Bár az első lakóiskolákat Új-Franciaországban (a későbbi Kanada keleti területein élő francia kolónia az 1700-as években a) hozták létre, ez a kifejezés általában az 1880. után alapított iskolákat jelöli.

Minden évben szeptember 30. a Narancssárga Póló Napja.

Ez volt az az időszak, amikor az őslakos gyerekeket elvitték otthonaikból, gyakran a rendőri segítséggel, mert Kanada Kormánya a bentlakásos iskolákba kényszerítette őket. Ezekből az intézményekből összesen több. mint 130 működött Kanadában 1831 és 1996 között. 1931-ben 80 bentlakásos iskola működött Kanadában – ez volt a legtöbb, egyidejűleg működtetett „tanintézmény”.

„A Narancssárga Póló Története” bővebben

KB040 – Fehér-e Az Orosz? (A Belarusz Válság)

Az első és 100%-ban kanadai készítésű, magyar nyelvű podcast 40. epizódja igazán színes tartalommal rendelkezik. Torok nem maradt százazon, de a mák sem darálódott le, sajnos. Az adás TikTokzatosan kezdődött, majd Végtelenül megörültünk podcaster társunk jó autóval jó utakra térésének. Lázadó családi kirándulása alkalmával XIX. századi magyar telepesek Alberta-i nyomát kereste csapatszállítója kormánya mögött, eredménytelenül. Aztán összehasonlítottuk az akkumulátoros közlekedést a „hagyományossal” úgy, ahogyan azt – információnk alapján – még soha, senki nem tette! És végezetül, a virológiai percek után, külpolitikai irányt vettünk és megnéztük – több oldalról is -, hogy mi folyik ott Minszkben?
(nyitókép: régi-új Belarusz zászló terv)

.

.

Adás napló.

A több kisebb mellett ma is volt egy komolyabb, hosszabban, alaposabban megtárgyalt, valószínűleg többeket is foglalkoztató téma.

Heti színes

  • TikTok-ra költöznek a hírportálok videói YouTube-ról?
  • TikTok – mi lesz vele? Eladják? Megveszik?
  • Végtelenség Fiai podcast: Laci és a Bódécsászárság – új fejegységet ajánlunk.

2009_volkswagen_t5_multivan2009 Volkswagen T5 Multivan Highline
– képünk illusztráció
(forrás: FavCars.com)

  • Lator iszik. Egy ajándékba kapott Calgary-i sört. De te ne igyál, mert nem jó!

big_rock_agd_beer_alberta_draft_canNe vegyél ilyet, mert nem finom!

  • Lázadó pedig IKEA körte cider-t iszik. Ez finom, ilyet vegyél és igyál. Inkább.

ikea_cider_paeron_pearIkeás, körtés, finom.

.

„KB040 – Fehér-e Az Orosz? (A Belarusz Válság)” bővebben

#index – Szomorú És Szégyenletes, Ami Történt

index.hu - Kanada Banda Podcast

Nagyon szomorú és szégyenletes, ami történt.

Ismét elveszítettünk egy darabot a sajtószabadságból. Ez egy nagyon szomorú és sötét világ kezdete lehet.

Az index.hu – amit ma elveszítettünk – volt az a lap, amelyet nagyon sok magyar olvasott napi rendszerességgel.

Látom, hogy vannak, akik örülnek, vagy csak legyintenek ennek kapcsán, ám azt gondolom Ők valójában nem látják át a helyzetet és annak komolyságát.

Nem hiszem, hogy bárki, aki nyitott szemmel próbál járni a világban és érdekli bármely téma minél több oldalról, az örül annak, ha egy ilyen prominens résztvevő nem vesz részt többé az információi begyűjtésében.

Az #index nem hibátlan, sosem volt az. Volt több eset, amikor nem tudtam egyetérteni azzal, amit írtak. Ám ez itt nem fontos. Amit írtak, az az igazság és a teljes kép egy szelete volt. Ezen szeletek nélkül nem érthetjük meg a világot. Szükségünk van minden oldalra ahhoz, hogy egy rendes véleményt alakíthathassunk ki.

Ezt erővel elvenni szégyenletes és arrogáns.

Ettől sajnos Magyarország ismét egy szegényebb és sötétebb hely lett.

Lázadóval mindketten szeretnénk tiszteletüket kifejezni az indexes kollégáknak, akik összetartásról és identitástudatról tettek ma tanúbizonyságot.

– Lator

CoViD-19 Helyzetjelentés #5.5 (Pirosból >> Sárgába)

Kettő nappal ezelőtt, július 17-én írtunk többek között arról is, hogy a Magyar Kormány, vagy a országos tisztifőorvos, esetleg ketten együtt, a beutazási korlátázásokhoz kapcsolódóan Kanadát első alkalomra a piros jelzéssel látta el. Piros jelzést pedig azon országok kaptak, amelyek COVID-19 betegséggel való aktuális fertőzöttségi mértéke súlyos. Cikkünkből pedig egyértelműen kiderült, hogy a Kanada besorolása nem helyes, mert az Egyesült Államokban július közepére hozzávetőlegesen 8 és félszer súlyosabbá vált a koronavírusos fertőzöttség mértéke, mint amilyen az Kanadában valaha volt!
(nyitókép: Gerd Altmann / Pixabay)

.

A kedvező változást hozó bejelentésre a Koronavírus információs weboldalon bukkantunk rá. Kanada július 18-tól már a sárga kategóriába tartozik, mert: „COVID-19 betegséggel való aktuális fertőzöttségi mértéke kevésbé súlyos„. Nem állítjuk 100%-os bizonyossággal, hogy valaki, akinek pici is köze van a Nemzeti Népegészségügyi Központhoz – vagy egy ennél még rosszabb esetben magához a kormánypárthoz -, olvassa és értelmezi a Kanada Banda írásait. De ha a tegnapelőtti cikkünk segítségével egy picit is részünk volt abban – legalább a figyelemfelhívás szintjén -, hogy Kanada kedvezőbb besorolást kaphatott, akkor most büszkén ér fülig a szánk.

hivatalos_ertesito_2020_041-page-004a teljes nézethez klikkelj a képre
(forrás: koronavirus.gov.hu)

.

Legalább egy percig. Aztán tekintetünket déli szomszédunk irányába fordítjuk. És ismét nem tetszésünknek kell hangot adnunk.

Számunkra érthetetlen módon az Egyesült Államok még mindig nem került át a piros jelzéssel ellátott országok közé!

„CoViD-19 Helyzetjelentés #5.5 (Pirosból >> Sárgába)” bővebben

CoViD-19 Helyzetjelentés #5 (Piros, Sárga, Zöld)

Jó régen volt utoljára helyzetjelentés koronavírus ügyben, legutoljára májusban írtunk beszámolót. Azóta Kanada elkezdett szépen lassan vissza merészkedni az „új normálisba”. Déli szomszédjához, az Egyesült Államokhoz képest határozottan jobban áll a fertőzés elterjedtségének tekintetében. Most látszik kifizetődni az sok erőfeszítés, amelyet március óta elkövettek a hivatalos szervek – és maguk az állampolgárok is. Már a kezdetektől a szükséges szigorral és elhatározottsággal kerültek bevezetésre a korlátozások és csak megfontolt lépések mellett vettek vissza ezekből.
(nyitókép: Gerd Altmann / Pixabay)

A retró mozik, a franchise-hálózathoz tartozó mozik is kinyitottak, ahogyan a vendéglátó helyek is. Az kihelyezett kézfertőtlenítőkön (melyek használata erősen ajánlott) és a maszkban, kesztyűben dolgozó alkalmazottakon túl a legnagyobb változás a létszám korlátozás. Az intézmény alapterületétúl függően kerül meghatározásra, hogy adott moziteremben, vagy boltban hány ügyfél tartózkodhat egyidőben.

A közlekedési eszközökön is csak minden második ülőhely használható, az állva utazóknak pedig ugyanúgy meg kell tartani a 2m távolságot, mint ahogyan meg kell tenni azt egy orvosi rendelőben, vagy a boltokban, a pénztár előtti sorban álláskor.

covid-19_nurse_woman_facemask_coronavirus_640(fotó: Engin Akyurt / Pixabay)

.

A játszóterek újra használhatók, kinyitottak a bölcsödék és az óvodák is. Az iskolák, gimnáziumok, egyetemek a jelenlegi tervek szerint szeptemberben, a szokásos időpontban indítják el a következő tanévet – de jelentős változásokkal, azaz a már máshonnan ismert korlátozások kerülnek majd alkalmazásra a közös helyiségek (tantermek, étkezők, sportpályák) használata során.

„CoViD-19 Helyzetjelentés #5 (Piros, Sárga, Zöld)” bővebben

Nemzeti Pedofil-simogató Párt (18+)

Nagyon elszomorít és ugyanakkor nagyon feldühít, hogy ilyenről kell írnom! Miért? Mert 3 gyermekes apaként nem tudok és nem is akarok elmenni szó nélkül a téma mellett, továbbá úgy gondolom, hogy hangot kell adnom felháborodásomnak! Annak idején a vérmagyarok egy-egy kommentár, vagy véleménynyilvánítás erejéig könnyedén lehazaárulóztak, amikor Kanadába költözésemet követően kritizálni mertem egyes Magyarországon zajló eseményeket, kormányzati döntést, intézkedést, társadalmi normát. Érdekes módon ezek a durva hangok most, amikor ordítani kellene éjjel és nappal, nincsenek sehol.
(nyitókép: Alexas_Fotos / Pixabay)

.

age_restriction_18+_adult_content_logo_640x640_kanadabanda

.Jelen cikkünket csak nagykorú Hallgatóink,
Olvasóink számára ajánljuk!

Az alábbiakban megbotránkoztató,
felkavaró tartalmak szerepelnek!

.

Annál nagyobb böszmeség, mint előbb hűséget esküdve a Hazának és annak állampolgárainak hű szolgálatára, majd szándékosan két lábbal a sárba tiporni eme Hazának és hazafiainak minden értékét, megbecsülését, jóhírnevét, nem létezik eme golyóbison. És ilyenkor azok a hangok, amelyek meglehetősen nagypofájú arcokhoz tartoznak, most kusshadnak. Azok a hangok, akik nem megértve az idők szavát, nem elfogadva mások véleményét, oly’ könnyedén törtek pálcát azok feje felett, akik nem kívántak a Nemzeti Együttműködés Rendszere nevű posványban megrohadni, azok feje felett, akik vállalva az akár előre nem látható kihívásokat, nyelvi- és beilleszkedési nehézségeket, anyagi problémákat, inkább a világ egy másik, boldogabb országában próbáltak szerencsét.

Talán ezt még tetézi az a tény is, hogy a gondoskodó Magyar Kormányt ezt az ügyet is igyekezett volna önhatalmúlag a legnagyobb titokban kezelni – szerencsére nem sikerült!

Dühös vagyok?

Igen!

Mennyire vagyok felháborodva?
Azt nehéz lenne szavakkal leírni. Hogy jobban értsd a haragom okát és annak intergalaktikus méretét, kérlek, hogy olvasdd el ennek a cikknek a második felét!! De csak akkor, ha van gyomrod az igazán vérlázító és hányingerkeltő tartalomhoz.

Ha ezzel megvagy, és még éppen nem b*sz szét az ideg, olvass tovább!

child_abuse_pedophilia_worried_girl_640(fotó: Ryan McGuire / Pixabay)

.

A Nemzetiszocialista Német Munkáspárt propaganda gépezetét is túlszárnyaló módon ellenségképet gyártó, önelégült, korrupt és a bevándorlóktól rettegtető, a 10 éve uralkodó magyar kormánypártnak sikerült minden, az általa az egekig magasztalt európai és keresztény erkölcsöket egyetlen mozdulattal a szeméttelep kohójába hajítania. Úgy tüntették el mindkettőt, mintha soha nem is létezett volna.

Miért?

Mert Magyarország jobban teljesít!

„Nemzeti Pedofil-simogató Párt (18+)” bővebben

Agyarország Ormánya

Teljesen véletlenül botlottam bele ebbe a témába is. Nem kerestem, nem kutattam, simán csak szembe jött velem, a feleségemnek köszönhetően. Az Ő Facebook-os hírfolyamán jött fel az a poszt, amelyben az alább látható képes összehasonlítás volt elhelyezve illusztrációnak. Nem firtattam, hogyan került elé (egy ismerős ismerőse osztotta meg valaki más posztját), csak kértem, hogy küldje el nekem a bejegyzés linkjét, így hozzáférhetek a képhez.
(nyitókép: Lázadó / Kanada Banda)

Ez esetben mindegy, hogy mi volt a pontos szöveg a Facebook posztban. Lehet, hogy találkoztál vele, ha nem, akkor képzeld ide a szokásos paranoid, „mindenki minket bánt és különben is: nekünk ne mondja meg senki” stílusú kommentárt. Ez a fajta ellenségkép keresés, a másik fél hibáztatása sikertelenségünkért nagyjából 85-90 évvel ezelőtt már megvalósult egyszer, az eredményét mindenki ismeri.

Hogy a brit és a skót hogyan került oda? Fogalmam sincs. (Valakinek megint sikerült félmunkát végeznie…) A britnek azért nincs ott a helye, mert az egy katonai egyenruha, nem népviselet, nem tradícionális öltözet a ködös albionban. Ez viszont már az, ráadásul női. A skót pedig, a szoknya ellenére egy férfit ábrázol, nem pedig egy nőt. Egy pár másodperces kereséssel könnyedén találhatunk fotókat tradícionális skót női viseletről.

60481907_10214563571985606_8005957148712370176_n

.

Ez az összehasonlítás csak egy valamire jó: hangulatkeltésre! A tényszerű tájékoztatástól borzasztóan messze van. Jól látod hát, Kedves Olvasó, az EU-ellenes, illiberális konzervatív demokrata a saját anyaföldjén a fekete fátyolba öltözött muszlim nőktől retteg, fél és borzad!!!!!!!!! (ha kevésnek érzed a felkiáltójelet, kérlek szólj, van még raktáron!)

islamic_women_muslim_head_coverings_dress_code(forrás: BBC)

.

Ha valakinek kedve és angol tudása van hozzá, a BBC-nek köszönhetően meghallgathat egy rövid beszélgetést és elolvashat egy összefoglalót, amelyben muszlim nők mondják el, hogy mit kell tudni a különböző viseletekről és hogy Ők maguk hogyan viszonyulnak ehhez?

„Agyarország Ormánya” bővebben