Otthonokat A Hősöknek

Több alkalommal megfordult már a fejemben, hogy jó lenne megszüntetni a Facebook profilomat. Megkímélhetném magam sok semmitmondó információtól, a meghamisított, vagy fél igazságokat tartalmazó hír-szerűségektől, ingerült kommenthuszárok tudatlanság szülte kirohanásaitól, az ezredik kisállatos és/vagy vicces videótól… DE! Ezt a Kanada Banda és Hallgatóink/Olvasóink miatt nem tehetem meg. Továbbá a sok hülyeség mellett időnként olyan információk, cikkek, posztok is a szemem elé kerülnek, amelyekben valóban fontos, közérdekű dolgokoról írnak. Amelyek kapcsán aztán olyan ismeret birtokába jutok, amelyre enélkül talán sosem. A most olvasható cikkben szintén egy olyan téma található, amibe teljesen véletlenül futottam bele. Az ilyen és ehhez hasonló cikkek miatt éri meg mégis figyelnem a hírfolyamot.

veterans_mini_homes

Kanadában 2017 szepemberében kevesebb, mint 800 fő veterán hajléktalant tartottak nyilván. A Kanadai Parlament alsóháza legalább is ennyi, egykoron a haderőnél szolgált, majd leszerelését/nyugdíjazását követően napjaikat hajléktalanként élő kanadai honvédről tudott akkor. Ez a szám azóta valahova 3.000 és 5.000 fő közé növekedett, a 650.000 kanadai veterán közül jelenleg ennyien élnek fedél nélkül. A 2017-es adatok alapján a legtöbben Ontario-ban, Brit Columbia-ban és Alberta-ban éltek az utcákon.

homeless_canadian_veteranhajléktalanná vált veterán, kezében kartonlapra írt üzenettel,
valahol Kanada fővárosában, Ottawa-ban 2017-ben
(interneten talált fotó)
„Otthonokat A Hősöknek” bővebben

Canada Day 2019

152 év. Boldog születésnapot, Kanada!

39 év. Boldog születésnapot Kanada nemzeti himnusza!

A nyitóképen látható feliraton Kanada nemzeti himnuszának 4. sora olvasható: „True North strong and free” – amely Anglia egyik legnépszerűbb költője, Alfred Tennyson  által Kanadáról papírra vetett szavaira utal: „That True North whereof we lately heard.”. A költeményben a „true” szó jelentése „hűséges”. „North”, azaz „Észak”, amelyet nem kell különösebben magyarázni, hiszen még a Mikulás is nálunk, a kanadai északi-sarkon lakik (nem pedig a finneknél), még rendes postacíme is van, egyedi irányítószámmal. A „strong and free” jelentése pedig önbizalmat sugároz, mely szerint Kanada erős, független, szabad állam.

 

 

Kanada Napja nemzeti ünnep – hasonlóan az augusztus 20-hoz Magyarországon. A Canada Day-t 1982 óta hívják Canada Day-nek, előtte Domínium Napjaként tartották nyilván, amelyen az 1867. július 1-i évfordulót ünnepeljük. Ezen napon egyesült Kanada Tartománya, Új-Skócia és Új-Brunswick egy Domíniumban a Brit Birodalmon belül, amelyet ezután Kanadának hívtak.

A 1980. óta hivatalos nemzeti himnusz szövege* (teljesen véletlenül egykorú vagyok vele):

„O Canada! Our home and native land!
True patriot love in all of us command.
With glowing hearts we see thee rise,
The True North strong and free!
From far and wide,
O Canada, we stand on guard for thee.
God keep our land glorious and free!
O Canada, we stand on guard for thee.
O Canada, we stand on guard for thee.”


Douglas Tranquada, operaénekes, és a szurkólók közösen éneklik
az „O Canada”-t 2019. június 10-én Toronto-ban,
az NBA nagydöntő 5. mérkőzésén

 

De nem az „O Canada” volt Kanada első himnusza, mert volt még másik kettő is. Azaz még most is van egy … meg még egy. De haladjunk időrendben.

Az 1700-as évek közepe táján (egyesek szerint már vagy 100 évvel korábban) volt a  „God Save the Queen” – mondjuk úgy – elődje: akkoriban György király uralkodása miatt „God Save the  King” néven volt ismert. Az évszázadok alatt számtalan verziója született, felsorolni is sok volna… hivatalosan elfogadott verziója azonban még ma sincs a Brit nemzeti himnusznak. Kanadának ma is a „God save the Queen” a királyi himnusza, amelyet a királynő, vagy a királyi család tagjainak jelenlétében játszanak. Mert Kanada jelenleg is a Nemzetközösség tagja, az ország uralkodója II. Erzsébet brit királynő.

 

Aztán: Kanada alapításának évében, 1867-ben ihletődött meg egy juharfától Alexander Muir. A Toronto-i tanító kertjében állt a fa és mellette/alatta üldögélve írta meg a „The Maple Leaf Forever” sorait, amely sokáig Kanada nem hivatalos himnusza volt. A videóban nyomon követhető, hogyan változott közel egy évszázad alatt a kanadai zászló 1868. és 1965. között.

 

Az „O Canada”-nak természetesen van francia nyelvű változata is, mivel eredetileg francia nyelven írta meg Sir Adolphe-Basile Routhier 1880-ban. A megzenésítése Calixa Lavallée személyéhez fűződik. Angolul többféle átirata létezett és létezik, a hivatalossá azonban a már idézett szöveggel vált 1980-ban, amelyet még 1908-ban írt a Méltóságos Robert Stanley Weir.

Létezik belőle angol-francia nyelvű változata is, ez utóbbi emígyen fest:

„O Canada! Our home and native land!
True patriot love in all of us command,
Car ton bras sait porter l’épée,
Il sait porter la croix!
Ton histoire est une épopée
Des plus brillants exploits,
God keep our land glorious and free!

O Canada, we stand on guard for thee.
O Canada, we stand on guard for thee.”

Fent a messzi északon, Nunavut területen, a helyi őslakosok Inuktitut nyelvre lefordított változatot éneklik az angol helyett. Az Inuktitut ábécé itt tekinthető meg.


sajnos ennél jobb verziót nem találtam

 

Végezetül pedig egy történelmi pillanat! 2007. február 3-án először fordult elő Kanada történetében, hogy Akina Shirt az anyanyelvén, azaz Cree nyelven énekelte el a himnuszt egy sporteseményen.


NHL jégkorong bajnokság, Calgary Flames – Vancouver Canucks mérkőzés

 

* kiegészítés: 2018. január 31-én az alábbi változtatást vezette be Kanada Kormánya: a korábban megírt „True patriot love in all thy sons command” sort „True patriot love in all of us command”-ra változatták. Azaz a „fiaid” szót cserélték „mindannyiunk”-ra, mivel nem csak a fiúk és férfiak szeretik hazájukként Kanadát, hanem lányok és asszonyok is.

 

 

Extra info: amikor a cikket elkezdtem írni, még fogalmam sem volt, hogy hogyan fog folytatódni a cím és az első mondat után. Kezdésül kerestem egy nyitóképet, ez kb. 8-10 percet vett igénybe. Amint megvolt a kiválasztott kép, a képen szereplő szöveget meg kellett magyaráznom, így adta magát az O Canada szövegének bemásolása a kormányzati weboldalról , majd némi extra információért rákerestem a Wikipedia oldalain is a kanadai himnuszra. A többi pedig utána már adta magát és a vége megint az lett, hogy egymás után jöttek a érdekesebbnél érdekesebb információk, hogy gyorsabban járt az eszem, mint az ujjaim a billentyűzeten. Végül pedig kb. 3 óra alatt el is készült a cikk.

 

Köszönöm a megtisztelő figyelmet.

– Lázadó

Magyar YouTuber-ek Kanadában És A Poutine

Május elején Magyarország legtehetségesebb YouTuber-ei, azaz Magyarósi Csaba és Kovács Róbert, ismét Kanadába utaztak. Túrájukra Toronto-ból indultak, s meglátogatták Québec City-t, Montréal-t és Kanada fővárosát, Ottawa-t is. Innen pedig a nyugati part, Vancouver városa és Vancouver Island felé vették az irányt. Sorozatuk főcímében – lásd: USÁNKA 3.x – sajnos, semmi nem utal arra, hogy Kanadában járnának, legfeljebb az egyes epizódok alcímeiből tudható meg, hogy nálunk, a juharszirup, a poutin és a hódok országában jártak.

Csabi és Robi kanadai utazása a YouTube csatornájukon követhető nyomon. Csak az első 4 rész több, mint 100 perc vizuális tartalommal szolgál, de a teljes USÁNKA sorozatot és csatorna további videóit is megtekintésre ajánljuk.
A 2018-as észak-amerikai utazásukkal kapcsolatosan a Kanada Banda weboldalán 2 cikk jelent meg. Ha még nem találkoztál ezekkel, akkor itt (Toronto és kanadai érdekességek) és itt (Vegas, lőfegyver vásárlás) olvashatod el őket.

Magyarósi Csaba YouTube oldala a kanadai videókkal

A kanadai kalandokat nyomon követheted Csaba Facebook oldalán és Instagram-ján, ugyanúgy lájkolhatod kanadai barnagolásukat Robi Facebook-ján és Instáján is. Feltétlen szánj rá egy kis időt, hogy velük tartva megtekinthesd a Toronto-i repülőút viszontagságaival és kellemes meglepetéseivel kezdődő kalandokat, az első héten felkeresett keleti-parti metropoliszokat, helyi látványosságokat és megtudhatod azt is, hogy melyik városban ehetsz ízletes, vagy hááát kevésbé finom poutin-t.

Akinek nincs lehetősége Kanadában megkóstólnia az 50-es években „megszületett”, egyesek szerint Kanada nemzeti eledelét, mások szerint sokkal inkább a Quebecois People (azaz a Quebec-iek) jellegzetes eledelét, az több weboldalon többféle poutin receptet is talál, s így otthon maga is elkészítheti. Aki pedig nem igazán szeretne új receptek tanulmányozásával időt tölteni, hanem inkább a barátaival, kollégáival egy kellemes helyen enne valami finomat, annak a budapesti Lumberjack-et ajánljuk. Amiről azt kell tudni, hogy: „Egy egyedülálló, újonnan nyitott street food étterem, kanadai ételkülönlegességekkel.”. Megvalljuk őszintén, hogy az étlapról a kanadai juharszirupos amerikai palacsintát egy picit hiányoljuk, de ez csak az édesszájú podcast-er mibenlétünknek betudható be. „Magyar YouTuber-ek Kanadában És A Poutine” bővebben

KB019 – Közérdekű Vélemény

Az első és ezidáig az egyetlen kanadai-magyar podcast 19. adásában a közelmúltban Vujity Tvrtko által készített Kanadáról szóló interjút vettünk nagyító alá. Szükségét éreztük annak, hogy a pontatlanul és/vagy hiányosan elhangzott információkat kiegészítetsük, pontosítsuk és a lehetőségeinkhez mérten Kanadáról helyes adatokkal, tényekkel szolgáljunk.

 

 

Ami az adásból kimaradt:

 

 

Adás napló.

 

 

  • Fő témánk: Vujity Tvrtko interjúja Balla Sándorral, a Kanadai Magyar Kulturális Tanács elnökhelyettesével (- dátum: 2018. december 3., – helyszín: Toronto, Ontario – időtartam: ~46 perc).
  • Ezen adásunkkal nem kívánunk senkit sem becsmérelni, vagy éppenséggel megalázó helyzetbe hozni! Azonban rengeteg olyan információ hangzott el az interjúban, amely nem állja meg a helyét úgy, ahogyan az elhangzott, illetve az elmondott információk kiegészítésre, pontosításra szorulnak.

 

az interjú posztja Tvrtko Facebook oldalán

 

  • Idézet: „vannak olyan dolgok, amikkel nem értünk egyet, tehát maga… tehát kiállok az otthoni gondolkodásnak, a nemzetpolitikának a hozzáállásához. A becsületes, magyar, keresztény élet, az ahhoz nem tartozik hozzá a se lesbian, se ez, se az, tehát olyan dolgokról, ami igazából immoralitáshoz vezeti az embert az nem. És ez Kanadában ez mind megtalalható és mi vagyunk az elsők.”
  • A Vatikáni Szinódusról ezen a hírportálon olvastunk.
  • A (kanadai) Kannabisz Törvényről Lázadó írt egy kisdoktorit! Tessék elolvasni. Mindenkinek. Köszi!

 

 

Zenék:

 

 

Köszönjük a megtisztelő figyelmet!

24 órával a torontói lövöldözés után

Mint arról korábban már beszámoltunk, tegnap este 10 óra után lövöldözés történt Toronto görög negyedében. Akkor még nem voltak biztos információink, így most megmutatjuk mit tudtunk meg az elmúlt 24 órában.

 

A tegnapi első hírekkel ellentétben, ahol még csupán egyetlen halálos áldozatról beszéltünk, mára sajnos kiderült, hogy ketten haltak bele sérüléseikbe, az elkövetőt nem számítva.

A 13 sérült mellett, akik közül többeket még ma is kórházban ápoltak súlyos sérülésekkel, volt két halálos áldozat is. Egyikük Reese Fallon a 18. születés napját ünneplő lány volt, míg a másik áldozat egy csupán 10 éves kislány.

Az elkövetőről Faisal Hussainról közben megtudtuk azt is, hogy mindamellett, hogy Torontói lakos és mindössze 29 éves, családja azt is elmondta, hogy sajnos súlyos mentális problémákkal is küzdött, gyógykezelés alatt állt.

Azt még ma sem sikerült egyértelműen kideríteni, hogy az elkövető a rendőrökkel folytatott tűzpárbajban vesztette-e életét, vagy önkezével vetett véget a lövöldözésnek.

Ahogyan mi itt a Kanada Bandánál azt sem értjük, hogy akinek súlyos lelki és mentális problémái vannak, amelyről a környezete is tud, hogyan mászkálhat egymaga és hogyan juthat fegyverhez Kanadában.

Mindig nagyon szomorúak az ilyen és ehhez hasonló események. Ahogyan egyre többször történik ilyesmi itt Kanadában, vagy Európában is, azon gondolkozik az ember, hogy ez közelebb ér a mindennapjainkhoz. Azt reméljük, hogy nem fogunk eljutni oda, hogy mindannyan ismerünk majd valakit, aki részese, megfigyelője volt ehhez hasonló  eseményeknek.

– Kanada Banda

Magyar YouTuber-ek Kanadában!

Május első felében nem csak a MAC BJA U12-es csapata járt Toronto-ban, hanem Magyarósi Csaba és Kovács Róbert – két tehetséges és kreatív vlogger – is meglátogatta a várost, úton hazafelé az észak-amerikai túrájukról. Aki nem látta a videót és szeretné megnézni – akár az egész sorozatot – az ide kattintva megteheti.

 

Toronto-i körpanoráma a Canadian National Tower tetejéről
(a kép eredeti méretben itt tekinthető meg)

 

Az alábbiakban a videóban elmondottakat szeretnénk kiegészíteni néhány információval, érdekességgel. Célunk természetesen nem a kioktatás, hanem a hallottak kiegészítése és az ismeret bővítés.

 

Kétnyelvű ország? Ez leginkább csak papíron igaz. Valamennyi kereskedelmi forgalomban kapható terméken, a legtöbb feliraton, használati útmutatón angolul és franciául is fel vannak tüntetve az információk. Azonban a 10 tartomány közül Quebec-ben a francia a domináns nyelv (Quebec City-ben, vagy a nagyvárosokban bármikor el fogsz boldogulni az angol nyelvvel, másutt viszont szinte csak a franciát fogják megérteni).

New Brunswick-ban pedig a francia és az angol a hivatalos nyelv. Manitoba-ban Winnipieg és környékén (pl. Portage la Prairie) szintén vannak francia kolóniák, aminek köszönhetően mind az angol, mind a francia nyelvvel boldogulni fogsz. Hasonlóan Saskatchewan-hoz, ahol szintén találni kisebb-nagyobb francia nyelvú településeket. Az általánosságban elmondható, hogy Quebec-től számítva minél távolabb mész nyugati irányba, annál jobban csökken a francia nyelvet beszélők száma.

Kanadában parlamentáris demokrácia és alkotmányos monarchia van, a jelenlegi államfője II. Erzsébet.

Ami a kanadaiak hőérzetét illeti: telente megesik, hogy hetekig, sőt hónapokig nem megy a hőmérő higanyszála 0 fok fölé. És olyan is van, hogy egy-két hétig a  -10/-15 fok a legmelegebb, s ehhez még kedvünk szerint adjunk hozzá a 40-50 km/h-s szelet is. Szóval ezek mellett és ezek után a kanadaiak számára a +8/+10 már igen kellemes időnek számít. Annak idején ez nekünk is furcsa volt, de az első kanadai tél után egészen más megvilágításba kerültek a dolgok.

 

Az indián megnevezés helyett a kanadaiak jobban szeretnek őslakost (native), bennszülöttet (aboriginal, indigenous), vagy Első Nemzeteket (First Nations) mondani.

 

Kanada lakossága 2018-as adatok alapján egészen pontosan 36.911.230 fő. Na jó, elég lesz annyit megjegyezni majd, hogy majdnem 37 millió.

 

Számszerűen a GPD-ről:

  • Toronto: 276,3 milliárd USD (fejenként:  45.771 USD)
  • Magyarország: 163,541 milliárd USD (fejenként: 16.723 USD)

Az egy főre eső értékekkel jön ki a háromszoros külöbség.

A juharszirupról ebben a cikkben írtunk részletesen, ajánljuk eme írásunkat mindenki szíves figyelmébe! Aki még nem olvasta, feltétlen tegye meg most! Szerencsére egy jó ideje már Magyarországon is beszerezhetó az eredeti kanadai juharszirup, s nem csak a hipermarketekben, hanem webshop-okban is. DE! Vásárlás előtt, kérjük, olvassák el a csomagoláson található cimkét, mert előfordulhat, hogy az üvegben nem (csak) az van, ami rá van írva!

Sajnos egyes gyártóknál, kereskedőknél találkozhatunk juharszirup megnevezéssel értékesített „hagyományos”, azaz keményítő/melasz sziruppal (a cukorgyártás folyamatában előállított magas cukortartalmú folyadékkal). Valamint – számukra teljesen értelmezhetetlen módon – a csak 39% juharszirupot és mellette többségében szentjánoskenyér-szirupot tartalmazó keveréket „Eredeti Juharszirup” néven árulnak egy magyar webáruházban, amelybe természetes édesítőket is tettek. Ahogyan a mézet, úgy a juharszirupot sem kell utólagosan cukorral, édesítószerekkel, tartosítószerrel, aromákkal, stb. összekeverni! 1 kg eredeti, valódi kanadai juharszirup ára, a 27%-os magyar ÁFA-val számolva, üzlettől függően valahol 10.000-13.000 Ft környékén alakul.

Annak pedig szívből örülünk, hogy Csabáék, elmondásuk szerint, a 3 hetes utazásuk alatt Toronto-ban ették a legjobb reggelijüket.

Montreal (hivatalosan Montréal) pedig nem a második, hanem „már csak” a 4. legnagyobb francia város a világon. Itt egy cikk és még egy 2017-ből, valamint  egy 2015-ből.

 

Úgy láttuk, hogy Csabi és Robi jól érezték magukat Kanadában, élményekkel gazdagon szálltak fel a repülőgépükre. Reméljük, hogy rövidesen visszatérnek, hogy megismerhessék az ország másik végét is.

Továbbra is arra bíztatunk mindenkit, aki kedvet érez hozzá és megteheti, hogy a jól ismert, népszerű helyszínek után, vagy helyett bátran válassza úti célul Kanada nyugati oldalát: Saskatchewan-t, Alberta-t, BC-t, illetve Yukon-t, és NWT-t, mert rengeteg érdekes látnivaló akad erre felé is!

Magyar U12-es Jégkorong Győzelem Toronto-ban!

A MAC Budapest Jégkorong Akadémia U12-es csapata nyerte saját kategóriájában a Toronto-ban megrendezett Canlan Classic Tornát ! Sőt! A torna legjobb csatárának járó díjat egy magyar játékosnak, Zimányi Dánielnek ítélték oda. A csapat szerdán érkezett meg Toronto-ba, a döntő mérkőzést pedig május 6-án, vasárnap játszották.

A Kanada Banda szívből gratulál a győzelemhez és hasonló eredményeket kívánunk a jövőben!

Szép volt, fiúk! Szép volt, fiúk! Szép volt, fiúk! 

Az alábbiakban a MAC Budapest Jégkorong Akadémia hivatalos Facebook oldalán megjelent posztból idézünk:

„Magyar U12-es Jégkorong Győzelem Toronto-ban!” bővebben