New Brunswick – Kanada

Mai kiszemeltünk New Brunswick. Amilyen szegény, olyan gyönyörű helye ez Kanadának.

Igen, hölgyeim és uraim két hete áttértünk Kanada keleti partjainak közelébe és ezzel egy időben azokba a tartományokba, melyek általában egyszerre gyönyörűek és sokszor nagyon szegények. Amikor már elgondolkodnál azon, hogy Quebec-be, New Brunswickba esetleg Nova Scotiába költöznél, szembesülsz azzal, hogy nagyon kevés a munka és ami van, az sem fizet valami rózsásan.

Ezt nyilván más kanadai államokhoz képest kell érteni. Magyar viszonylatben ezek a fizetések is értelmezhetetlenek. Egyébként soha nem is érdemes ezeket hasonlítgatni, mert annyira sok változó van, ami miatt torz lenne az eredmény. Megígérjük egyszer ennek is szentelünk majd egy rádióadást.

New Brunswick - Kanada Banda

Lássuk csak mit is tudunk (nagyon dióhéjban)! Ez a tartomány nagyon pici (ismét csak Kanada többi tartományához képest, itt ne számoljuk PEI-t, ahhoz képest minden nagy).

A legnagyobb város ismét nem a főváros, hanem Moncton, ahol nagyjából 145.000-en laknak. A főváros csak a második a maga 105.000 lakójával, de hogyan is hívják ezt a várost? Fredricton-nak. Ne érezd magad kellemetlenül, ha sosem hallottad, én magam itt élek jónéhány éve és sosem került elém a város neve (Moncton már igen!).

New Brunswick - Kanada Banda

Ebből az “óriási” létszámú lakosságból nyilván nem fogunk sok magyart találni. A legutóbbi népszámlálás szerint 155-en vallották magukat magyarnak is.

Amint mondtam, ez a környék nem a gazdasági potenciáljáról ismert. Ám a következő két videó önmagáért fog beszélni. Élni lehet nem élnék itt, ám hogy látogatóba el fogok menni, az egészen biztos.

New Brunswick - Kanada Banda

Következzék NEW BRUNSWICK:

Ez itt a rövid videó:

Ez pedig az igazán szép videó:

“New Brunswick – Kanada” bejegyzéshez egy hozzászólás

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.