Sebességtúllépés Ontario-ban

Gyorsan menni egyetlen helyen jó, az pedig a zárt, felügyelt versenypálya. Hogy ne lehessen a közutakból az önjelölt sofőröknek versenypályát csinálni, arra például az OPP (Ontario Provincial Police – Ontario Tartományi Rendőrség) vigyáz a nap minden másodpercében. És hogy a jármúvezetők részéről reklamálásra még véletlenül se adódhasson lehetőség, az országutak és autópályák menték táblákon emlékeztetik őket arra, hogy az adott útszakaszon, a megengedett felett, az adott sebességnek mennyi a “jutalma”.

Ontario-ban jártamkor – emlékezetem szerint – nem is láttam civil rendőrautókat az utak mentén és az utakon sem vettem észre egyet sem, csak a hivatásos fekete-fehér festésűek jöttek szembe és mentek el mellettem. Többféle típus is szolgál az OPP-nél: Chevy-k, Ford Interceptor-ok (civilben: Ford Taurus) és Dodge Enforcer-ek (civilben: Dodge Charger) is megtalálhatók a járműveik között.

Ha az autóvezető nem figyel oda és mondjuk valamiért még a tempomatot (német eredetű megnevezés, a Mercedes-Benz alkotta meg a tempo és automat szavakból – angol nyelvterületen cruise control néven ismerik) se használja, akkor előfordulhat, hogy a megengedettnél gyorsabb sebességgel fog közlekedni az utakon.
(kép: Wikipedia)

A félreértések elkerülése végett (“mi előre szóltunk – vitának helye nincs”) egy-egy útszakaszon több alkalommal is kihelyezésre kerültek tájékoztató táblák arról, hogy milyen büntetési tételek kerülnek alkalmazásra adott mértékű sebességtúllépés esetén. Sőt, egy bizonyos esetben nem csak pénzbírságra kell számítani, hanem annál sokkal többre.

Dodge Enforcer

 

Mennyi az annyi?

Hogy jobban el tudjuk helyezni az alábbiakban látható összegeket, jó, ha tudjuk, hogy a Statistics Canada 2017-es adatai alapján egy kanadai család átlagos éves nettó bevétele 59.800 CAD volt, ez valószínúleg pár dollárral emelkedhetett az elmúlt másfél évben. Ha a jelenlegi kb. 220 Ft = 1 CAD árfolyammal számolunk, akkor ez az összeg évente kb. 13.156.000 Ft-ot jelentene.

Magyaroszágon 2018-banszakszervezeti számítások szerintia medián bruttó átlag kereset kb. 240.000 Ft lehetett, ami éves szinten kb. 2.880.000 Ft. Ebből az összegből még le kell vonni a személyi jövedelem adót, majd hozzáadni azokat az összegeket, mint pl. családi pótlék, stb. A különbség a kanadai és a magyar jövedelmek között hozzávetőlegesen 4,5-szeres lehet a számításaim szerint. Az előbb említett számok tükrében nézzük meg, hogy mi mennyibe kerül, ha átlépjük a sebességhatárt Ontario-ban.

Sebességhatár: 90 km/h

(fotó: ADVRider.com)

A fenti tábla olyan utak mentén látható, ahol a sebességhatár maximuma 90 km/h-ban van meghatározva. Ez a sebességhatár a motorkerékpárosoktól kezdve az autósokon, kamionosokon át a turistabuszokig mindenkire egyaránt vonatkozik.

Az Ontario-i és a magyarországi büntetési tételeket az alábbi táblázatban hasonlítottam össze:

Jól látható, hogy a büntetési tételekben nem mutatkozik meg a 4,5-szeres különbség, sőt, még a 2-szeres sem. A kanadai díjakat magasak mondanám, de arányait tekintve közel sem annyira drasztikus mértékűek, mint a magyarok. Ugye a havi nettó 1.096.333 Ft-nak megfelelő kanadai dollárból kifizetni 64.900 Ft-ot kevésbé “fájdalmas”, mint a magyarországon elérhető havi bruttó 240.000 Ft-ból (ami kb. nettó 170.000 Ft?) befizetni 45.000 Ft-nyi bírságot.

Egészen addig, ameddig a megengedett 90 km/h sebességet legalább 50 km/h-val nem lépjük túl.

(fotó: Curtis Walker)

Azaz ha 90 helyett már 140-nel száguldozunk, veszélyeztetve ezzel a magunk és mindenki más testi épségét, a hatóság határozottan fellép és nem csak pénzbírságot ró ki, hanem akár egy kisebb vagyon befizetését (10.000 CAD / kb. 2,2 millió Ft) szabja ki a vétkes autóvezetőre. Továbbá a tettenérés helyszínén azonnal felfüggesztik a gépjárművezetői engedélyt és lefoglalják a gépjárművet!

A járőr részéről nincs mérlegelési lehetőség: azonnal ugrik a jogsi, tréler viszi az autót rendőrségi telephelyre, a vétkes sofőr pedig sétálhat, vagy taxizhat, buszozhat haza. Legfeljebb a pénzösszeg mértékében adhatnak “kedvezményt” a rendőrjárőrök és mondjuk lehet, hogy nem 10.000 CAD-ot, hanem “csak” 9.000 CAD-ot kell majd befizetni.

 

Sebességhatár: 100 km/h

(fotó: wheels.ca)

A fenti tábla olyan utak mentén látható, ahol a sebességhatár maximuma már 100 km/h-ban van meghatározva. Ez a sebességhatár a motorkerékpárosoktól kezdve az autósokon, kamionosokon át a turistabuszokig mindenkire egyaránt vonatkozik.

Az Ontario-i és a magyarországi büntetési tételeket az alábbi táblázatban hasonlítottam össze:

Jól látható, hogy a nagyobb sebességhatár mellett sincs meg a büntetési tételekben a kb. 4,5-szeres különbség, sőt, még a 2-szeres sem. Egészen addig, ameddig a megengedett 100 km/h sebességet legalább 50 km/h sebességgel nem lépjük túl. Ahogyan fentebb már részleteztem, ugyanazok a szankciók következnek ebben az esetben is, mint ha 90-nél mennék 140-nel: durva pénzbírság, felfüggesztett gépjárművezetői engedély és lefoglalt jármű.

 

Büntetőpontok

kiadható büntetőpontok száma, ha a sebességhatár 100 km/h

Természetesen nem csak a pénzbírság összege, hanem a büntetőpontok is ki vannak táblázva az utak mentén! Mert a büntetőpont rendszerét Kanadában valamennyi tartományi- és területi rendőrség alkalmazza. Az Ontario.ca weboldalon megtekinthető, hogy miért mennyi jár: például a maximálisan kiadható 7 pontot kapja a járművezető akkor, ha cserbenhagyásos balesetet okoz, vagy nem követi a hatóság utasításait és rendőrségi felszólításra nem áll meg közúti ellenőrzésre. És 15 pont felett 30 napra automatikusan felfüggesztik a jogosítványt. Az új jogosítvánnyal rendelkezőkkel sokkal szigorúbban bánnak, nekik kevesebb pont is elég a komolyan szankciók eléréséhez, az Ő esetükben már 9 pont elég ahhoz, hogy 60 napra felfüggesszék a vezetői engedélyüket. Aki pedig notórius visszaeső, annak nem csak visszavonják, hanem véglegesen el is vehetik a jogosítványát.

Arról pedig nem legyenek kétségeink, hogy nem fogják meg az sofőrt, ha netán úgy adódik, hogy picit jobban odalép. A járőrök nem csak nappal, hanem éjszakai is mérik a közlekedők sebességét. És amíg egy autóval a sebességet mérik az út szélén állva (akár egy bokor mögé húzódva), addig pár méterrel arrébb 2-3 másik járőrautó áll készenlétben, hogy az sebességtúllépést elkövető után szegődjön, majd azt megállítva kiszabja a megfelelő büntetést. Sőt, menet közben is figyelnek ránk és ellenőrizheti a sebességünket a mögöttünk haladó rendőrjárőr.

opp_badge_real

Olvasnál még?

Akit érdekelnek további rendőrségi, vagy közlekedéssel kapcsolatos témák is és még nem találkozott velük, azon Kedves Olvasóink szíves figyelmébe ajánljuk A Rendőrség Szolgáltatás c. cikkünket. A közelekedést itt hasonlítottuk össze, az Észak-Amerikában használt iskolabuszokról itt írtunk, a különleges kanadai KRESZ-táblákról szóló 4 részésen cikk-sorozatunk ezen a linken olvasható. És ez az a cikkünk, amelyben bemutattuk Ontario tartományt.

 

Köszönöm a figyelmet.

– Lázadó