Kanada Elektromos Autópályája

Azt hiszem, 2 héttel szilveszter előtt kijelenthető, hogy 2019 a környezetvédelem, a fenntartható fejlődés, a klímakatasztrófa közbeszédbe történő bekerülésének éve volt. A csapból is Greta Thunberg, a globális felmelegedés gazdaságra és az emberiségre gyakorolt hatásairól, a tengerekben és óceánokban úszó több tonnányi műanyag hulladékról, az egyes országok környezetvédelmi vállalásairól és nemzetközi klíma egyezmények betartásáról és megsértéséről, valamint az elektromobilitásról szólt. Ez utóbbival kapcsolatban egy történelmi jelentőségű bejelentést tett ma egy kanadai vállalat: december 17-től elektromos autóval is beutazható Kanada kelet->nyugat (vagy nyugat->kelet) irányban.

 

pc_coast-to-coast_ev_fast_chargers.png
(grafika forrása: Petro-Canada)

 

És? Ez miért olyan nagy szó? Mi ebben a különleges?

Mert magyar nyelven elsőként a Kanada Banda számolhat be erről a egyedülálló üzleti sikerről, ezáltal csempészve valamennyi exkluzivitást oldalainkra.

Mert ez még a TESLA-nak sem sikerült!

tesla_superchargers_north_america.pngAz Ontario-i Sudbury és az Alberta-i Balzac között
csak elvétve találni néhány TESLA „destination” töltőt.
(kép forrása: Tesla: On The Road)

A két legközelebbi TESLA Supercharger közötti távolság pedig 2.851 km. De a legközelebbi TESLA „destination” töltők (1961 McCreary Rd, Winnipeg, MB – 412 ON-11, Nipigon, ON (Beaver Motel)) is 805 km távolságra vannak egymástól – ekkora távolságok pedig jelenleg elektromos autókkal áthidalhatatlanok.

pc_ev_fast_charge_001az egyik töltőoszlop egy
Petro-Canada EV Fast Charge töltőállomáson
(kép forrása: Petro-Canada)

 

A kanadai történelemóra után következzen egy kis kanadai földrajz:

  • Kanada területe 9.984.670 km2, s így a világ második legnagyobb országa (összehasonlításul: Európa területe 10.180.000 km2),
  • az Egyesült Államokkal közös határa 8.890 km hosszú (ez a Föld bolygó leghosszabb határszakasza),
  • legnagyobb kelet-nyugati kiterjedése: 5.514 km,
  • legnagyobb észak-déli kiterjedése: 4.634 km,
  • az országot kelet-nyugat irányban átszelő Trans-Canada autópálya hossza: 7.821 km.

Ez utóbbin történő végig gurulás nem csak egy elektromos, de még egy belső égésű motorral szerelt jármű számára is komoly megpróbáltatás, nem különben a sofőrök számára. Anélkül, hogy kitérnék az építtető/üzemeltető társaság működésére, múltjára, következzenek a lényegi információk: az 1975-ös alapítású Petro-Canada az ország egyik legnagyobb olajipari vállalkozása, amelynek székhelyek az Alberta-i Calgary-ban található. Anyavállalata a Suncor Energy, aki 2009-ben vásárolta fel őket. Jelenleg több, mint 1800 hagyományos üzemanyag töltőállomást és 4 szélgenerátor farmot működtetnek az országban.

pc_ev_fast_charge_milton_banner.jpgPetro-Canada benzinkút: 235 Steeles Avenue East, Milton, Ontario
(kép forrása: Petro-Canada)

 

Innen ugorjunk egy nagyot és máris 2019 januárjában járunk, az Ontario-i Milton városában, amely Toronto-tól kb. 20 km-re keletre találtaható. A Petro-Canada a 235 Steeles Avenue East cím alatti benzinkútján (vagy tüzelőanyag töltőállomásán) építette meg az első villanyautó gyorstöltőjét (EV Fast Charge). Ezt az év folyamán további 48 töltőállomás követte, majd december 17-én átadták az ötvenediket Brit Columbia fővárosában, a Vancouver-szigeten található Victoria-ban.

pc_ev_fast_charge_british_columbia.jpgPetro-Canada benzinkút: 5498 Patricia Bay Highway, BC
(kép forrása: Petro-Canada)

 

Valamennyi villanyautó töltőoszlop 1-1 darab CCS és CHAdeMO töltési lehetőséggel rendelkezik és egyenáramú (DC) gyorstöltés (level 3, vagy 3+) érhető el rajtuk.

pc_ev_fast_charge_ccs_chademo.png
(kép forrása: Petro-Canada)

 

Az adott gépjárműtől függően a Petro-Canada töltőoszlopain a CCS a legtöbb esetben akár 350kW, a CHAdeMO maximum 100kW teljesítménnyel tudja feltölteni a rájuk csatlakoztatott akkumulátor csomagokat. Valamennyi töltőállomás 0-24-ben üzemel. Kérdés esetén pedig nem csak a kút személyzete áll a T. Ügyfél rendelkezésére, hanem ingyenesen elérhető telefonos ügyfélszolgálat is működik. A 80%-os akkumulátor töltöttség eléréséről a rendszer SMS üzenetben tájékoztatja a T. Ügyfelet. A töltés 2019 év végéig valamennyi töltőállomáson ingyenes, az idő alapú dífizetés csak 2020-tól kerül bevezetésre.

pc_canada-s_electric_highway.png50 darab töltőoszlop 6.159 km-en
(kattints a képre a nagyobb nézethez)
(kép forrása: Petro-Canada)

 

A fentebb látható térképre rajzolt útvonal így néz ki a Google Maps-en:

pc_ceh_route.png(kattints a képre a nagyobb nézethez)

 

A Kanada Elektromos Autópályája (Canada’s Electric Highway™) két végén az EV Fast Charge hálózat töltőállomásai egymástól – számításaim szerint – kb. 6.159 km-nyi autóútra helyezkednek el egymástól, köztük pedig további 48 töltőállomás várja a villanyautósokat. A hálózat folyamatos bővítés alatt áll. Ezen az útvonalon jelenleg a legnagyobb távolság két Petro-Canada EV Fast Charge töltőállomás között 250 km.

 

És mielőtt valaki a kanadai elektromos áram előállítása miatt aggódna: a nyilvánosan elérhető 2017-es adatok alapján Kanada elektromos áramának:

  • 67%-a megújuló energiaforrásból származott,
  • 82%-a pedig nem termelt üvegházhatású gázokat.

 

generation-by-source-electricity_03-2019.png
(grafikon forrása: Natural Resources Canada)

 

Továbbá Kanada energiaszektora 652,3 Terawatt/óra (652.300.000 Megawatt/óra) villamosenergiát állítot elő és Kanada a világ második legnagyobb vízenergia előállítója. Érdekességként megjegyzendő, hogy Kanada összesen 4, azaz négy darab atomerőművel rendelkezik, ebből 3 darab Ontario-ban, egy darab pedig Új-Brunswick-ban működik.

pc_ev_fast_charge_002.jpg

pc_ev_fast_charge_003.jpg(képek forrása: Petro-Canada)

– Lázadó

3L001 – 3L FILTER Podcast – Inkubátor Epizód

Nem egy ipari szűréstechnikai eszközről, illetve annak gazdaságosságáról és hatékonyságáról szóló szakmai értekezést hallgathattok meg ezalkalommal, hanem jelenleg csak egy munkacímmel ellátott, fél-hivatalos, új podcast adást. Külpolitikai kórkép közérthetően – így definiálnám, ha röviden kellene összegeznem, hogy mi is ez?
Három magyar podcaster: Lehi (Szín Folt Cafe, Irodai Huszárok), valamint Lator és Lázadó (Kanada Banda) – innen jön a 3L – kontinenseken átívelő, bel- és külpolitikával, világgazdasággal foglalkozó podcast-ja, annak is az első, inkubátor epizódja. Az egyes adásokban a fontos, vagy kevésbé fontos, de minket leginkább érdeklő és elgondolkodtató politikai és gazdasági történéseket fogjuk meg-, át- és kibeszélni, elemezni a saját szemszögünkből. Véleményeket ütköztetünk és a különböző álláspontokat támadjuk, vagy éppen védjük meg a legjobb belátásunk szerint. Esetenként megpróbálkozunk bizonyos események, egyes folyamatok mögött álló okokat, összefüggéseket is felderíteni és megtippeljük, hogy “mi jöhet még?”.

 

Az új adásunkat felfoghatod úgy is, hogy 3 barát, akiket érdekelnek a világban zajló események, egy pénteki sörözés közben megtárgyalják a nekik tetsző témákat. Te pedig a lejátszás gombra kattintva ebbe a beszélgetésbe hallgathatsz bele.  Megpróbáljuk közösen megfejteni, hogy mi, miért történik és hogy ezek a történések milyen hatással lesznek az életünkre?

Reméljük, hogy nagyon sokan érdeklődnek majd az új tartalom iránt. Igyekezni fogunk, hogy mindig érdekesek és aktuálisak legyünk. Nem szakmai oldalról, kemény vonalas külpolitikai szakértőként állunk hozzá a különböző témákhoz, hanem lelkes amatőrként, akik amellett, hogy könnyedén szórakoztatnak, értékes információkat is adnak a mindennapi élethez.

Szín Folt Cafe Podcasta Szín Folt Cafe Podcast 2019. őszétől
már Budapestről sugározza műsorát

Rövid bevezető után megbeszéltük, hogy mit keres Lehi brit állampolgárként Budapesten, miért költöztek haza 13 év angliai tartózkodás után, szó esett a hogyan továbbről, valamint a podkaszter-szakállról is.

brexita legkevésbé sem egyértelmű a helyzet

Majd szépen rátértünk az epizód egyik, vagy talán legnagyobb témájára, a Brexit-re, a Végtelen Történetre.

history_of_earth_brexitFöldtörténet: megnőttek a hegyek, voltak dínók, elkezdődött a Brexit.

[youtube https://www.youtube.com/watch?v=jbzzWlOuDzA&w=560&h=315]

[youtube https://www.youtube.com/watch?v=E5S1EMmCWAE&w=560&h=315]

brexit_irorszag_eszak-irorszag_01-02

brexit_irorszag_eszak-irorszag_03

brexit_irorszag_eszak-irorszag_04

  • Egy kis törtélem óra: hogyan szakadt ketté Írország és mi a helyzet napjainkban?

[youtube https://www.youtube.com/watch?v=dCJMQgfHXNI&w=560&h=315]

  • a Schengeni egyezmény a Wikipédia oldalán.
  • Most pedig bemutatjuk Nagy-Britannia jelenlegi miniszterelnökét:

boris_johnson_trump_on_drugskommentár nélkül

 

Kanadai Parlamenti Választások 2019

wexit_separation_alienation.jpg

canada_federal_election_2019.png(grafika: CTV)

 

votewexit-com_fb_header

Nem új a probléma: az alábbi rajz 1915-ben készült, címe: „The Canadian Milch Cow” (magyarul: a kanadai tejelő/fejős tehén). A kép azt ábrázolja, hogyan használják ki a keleti bankárok a szorgalmas nyugati gazdákat.

the_canadian_milch_cow.gif(fotó: a Glenbow Museum jóvoltából)

  • Illusztrációk a témához (képekre kattintva a kapcsolódó Fb bejegyzéshez jutsz):

wexit_equalization_payouts_2018-19

wexit_equalization_payouts_2019-20.jpg

wexit_alberta_oil.jpg

wexit_import_foreign_oil.jpg

wexit_canada_action.jpg

Kanada lakosságának nem a 90%-a, hanem csak 50%-a lakik a pirossal jelölt részeken Ontario és Quebéc tartományokban.

wexit_canada_50percent_of_population.jpg

  • A választások előtt publikált nyílt levél az Alberta Proud Facebook csoportjából:

„An Albertan’s letter to voters in Ontario and Quebec

On the eve of our Canadian Federal Election, I feel it is prudent to share with our fellow Canadians in the East how pivotal this election is for our Country. I recognize a strong disconnect between the regions and believe I have a responsibility to share our feelings, perceptions, and fears with the men and women of these provinces.

It is no secret that the election is decided before the first vote is counted in Manitoba. 199 of the 338 seats in the House of Commons are held by your two provinces. Your votes decide our election. This is why I am appealing to you. The fate of Canada and our incredible province of Alberta rests in your hands.

We’ve had a rough couple years out here. Since 2015 unemployment has soared, the price of our most valued resource has plummeted, and our access to foreign and domestic markets has been blocked by federal Liberals. While this industry thrives south of the border in the US, Canada’s energy sector has been plunged into a ‘Legislated Recession’ thanks in part to the cancellation of 2 crucial pipelines and the poorly handled expansion of a third. These projects are crucial, allowing access to foreign and domestic markets and closing the gap between the price of Canada’s oil and the oil produced elsewhere in the world. The newly passed Bill C-69 has makes new interprovincial projects nearly impossible to complete, and Bill C-48 restricts domestic tanker traffic on Canada’s West coast, while US tanker traffic navigates the same waters unimpeded. We’ve been put in a box, and the lid is slowly closing. Our Federal Liberal government is the architect of this disaster.

You may ask why this should matter to you? It is simply a matter of economics. According to the Alberta government and World Bank websites, Alberta’s economy accounts for 20% of our Nation’s GDP. In this province of 4.7 million, it means that 11% of Canada’s population produces 20% of our GDP. From 2000-2014, we contributed $200 Billion to equalization, all of it travelling East. On its own, Alberta is the 7th strongest economy on the planet. We’re the core of this country’s economic engine. We’re being told our money is OK, but the oil, our largest economic driver is not. Hell, we can’t even wear our T-shirts on Parliament Hill.

Alberta’s oil is Canada’s oil, and there are a few facts I would like to share with you about it. We are at the forefront of the sector’s clean technology and everyone in this country should be proud of this industry and the highest environmental standards in the world. During this election I’m sure you’ve heard about O&G subsidies and how everyone intends on stopping them, so I feel it is important to break that down. Last year, there were $1.4 Billion dollars given to clean tech by our government. O&G received 75% of that. Rightfully so. That money has been used to increase efficiency and reduce the carbon footprint of production significantly and created technology that has eliminated the need for contentious tailings ponds. A recent study showed that if every country around the world produced their resources to the same standard as Canada, the carbon intensity of production would drop 26% worldwide. Suncor, Canada’s largest producer, just announced a co-gen project that will reduce their carbon footprint by a further 30%, and we’ve championed cutting-edge carbon capture and storage technology. We would love to displace dirty foreign oil in the East, but we are told there is no social acceptability for a pipeline. We would love to know why there is social acceptability for Saudi tankers in your waters, but none for us?

Last I checked, Saudi didn’t contribute to equalization. The environment has been a big topic in this election, and there have been some strong assertions from the parties, some of which may be a little out of reach. 30% reduction in GHG, 60% reduction in GHG. The backbone of these reductions focuses on shutting Alberta’s economy down. There seems to be a huge target on Alberta’s back, and little red dots are starting to dance around the bullseye.

Canada contributes 1.6% to the world’s total GHG emissions. China contributes 27.2%, US 14.6%. A 30-60% reduction in Canada equates to a 1.8-3.6% reduction in China and a 3.5-7 % reduction in the US. Al Gore once said that CO2 knows no borders, so rather than shut down the economic engine of our nation, why wouldn’t we export the clean energy and technology to the countries that need it the most, boosting our economy and helping everyone on this planet reach these targets? What we do as Canadians to reduce emissions means nothing on the grand world scale. It is these heavy emitting countries that could benefit from Canada’s LNG to replace coal, and clean tech to further drive down emissions. It’s a win-win-win for Canada, the environment, and our economy. The Conservatives have proposed this and it has been highly criticized as ‘not enough’. This is the most viable solution and environmental policy for everyone in this country, and it doesn’t include plunging the entire country into debt and recession. It is ironic that the one country (US) that pulled out of the Paris Agreement has made the most progress reaching that agreement’s targets. How? By doing exactly what the Conservatives have proposed to help us and other nations achieve: transitioning coal to significantly cleaner natural gas power generation.

There is another sentiment out here that likely resonates with our fellow Canadians from Quebec. If you asked the average Albertan if they would support separation 2 years ago, you’d be laughed at. Today it is no laughing matter. At the time of the provincial election only a few months ago, it was estimated that 50% of Albertans were open to separation. A poll of 6000+ Albertans only a week ago yielded the same results. We’ve been beaten into submission by the federal Liberals, and we continue to get kicked. Terms like ‘Western Alienation’, ‘Republic of Alberta’ and ‘Wexit’ have become very common. All too often you see ‘Liberal on Oct 21, Separatist on Oct 22’. This movement is real. I mean, REAL. If another Liberal government is elected, even worse a Liberal minority with the Green or NDP propping it up, Alberta’s energy sector will just board up the windows and go elsewhere. It will be crippling for the entire nation. It is ALREADY crippling for Alberta. We can’t take any more of this. We are the victims of a current Legislated Recession and it will only get worse. Half of us want to leave now. More will want to leave if we continue to be exploited for our revenue and vilified for our industry.

Alberta separation would be a crushing blow to this country and its economy, but it doesn’t have to be this way. Albertans are resilient, wholesome, hard-working people that have been happy to help our fellow Canadian citizens maintain a high standard of living. We’re only asking for reciprocation. We don’t want hand-outs, tax revenue, or power. We want the right and ability to do what we’ve been doing all along, without having fellow Canadians standing in our way. We’re a part of the solution, not the problem.

Fellow Canadians, please consider this when casting your ballot. There’s a lot at stake for everyone. There is a fragility in this nation that could be fractured with stroke of a pen, and the power rests firmly in the hands of your provinces. Vote wisely. Vote Canadian.

Signed, Alberta”

 

alberta_flag.jpgAlberta tartomány zászlója valós fotók felhasználásával

 

Köszönjük megtisztelő figyelmeteket!

Nem Kell Feladnod!

Warren Schlosser, az akkor 47 éves, teljesen átlagos Alberta-i lakos 2006-ban súlyos közlekedési balesetet szenvedett. Egy kamionban utasként tartózkodott, amikor megtörtént a baj, amelynek következtében Warren a hátralévő életére kereskesszékbe kényszerült. Warren idő közben felépült és ha testileg nem is, lélekben talpra állt. Például az Alberta-i havat messzire elkerülve 2009 óta minden telet a mexikói Mazatlán-ban, a napsütötte tengerparton tölt. Warren 56 évesen, teljesen átlagos Alberta-i lakosként, 2015-2016. fordulójának környékén kitervelt valami igazán rendkívülit.
(fotók: Wheelchair Warren hivatalos weboldala és Facebook oldala)

 

wheelchair_warren_001.jpgismerkedjetek meg Warren-nel
és a 2019. februári alomból érkezett Luna-val,
(készült: 2019. április, Alberta, Kanada)

 

Itt van ez a történet, amit már megírhattam volna 3 hónappal ezelőtt is. De egyfelől, ha emlékezetem nem csal, csak valamikor szeptemberben jött velem szembe Warren weboldalának címe egy benzinkúton, másfelől pedig talán jobb, hogy most írok róla, amikor a vállalásának a felén már javában túl van.

A hírek az utóbbi időben azzal is foglalkoznak több minden más mellett, hogy az X, vagy az Y autógyártó önvezető autója milyen útvonalat járt be a számítógép által irányítva, emberi beavatkozás nélkül. Vagy éppen pont arról számolnak be, hogy az emberi beavatkozás hiányában milyen balesetet szenvedett az adott önvezető jármű. Amely a létező legmodernebb technikával van felszerelve, amely sok száz mérnök és szakember munkájának, a sok éves fejlesztésnek az eredménye.

Aztán van itt valaki Alberta-ban, aki egymaga fogott hozzá titánium vázas járművének, egy kerekesszéknek az átépítéséhez, hogy annak segítségével figyelemfelhívást tudjon végezni 3 országon és több hónapon át, s mindeközben még jótékonysáig gyűjtést is végezzen.

wheelchair_warren_wide_loads_truckers.jpgWarren külön köszönetet mond a kamionsofőröknek,
amiért azok a lehető legnagyobb oldaltávolságot hagyva,
a maximális figyelemmel közelítik meg
és
kerülik ki őt 3 országot felölelő túrája során!

 

Nem állnak mögötte szponzorok, nem állnak mögötte lelkes adományozók, mindent önerőből csinált és csinál. Az önerőt pedig úgy kell érteni, hogy a kerekesszékét saját maga hajtja végig a több, mint 5000 km-en, semmiféle kiegészítő segédhajtást (pl. villanymotor) nem épített be és nem használ fel ilyet a későbbiekben sem!

Egy Washington állam-beli (USA) szabadúszó író, Jed Vaughn utazik vele, aki a saját lakókocsiját vezeti, valamint Ő dokumentálja a túrát és várhatóan egy könyv is születni fog ebből a közös kalandból.

Warren az elmúlt 3 és fél évet tervezéssel és szervezéssel töltötte, hogy aztán végül 2019. július 1-én, Kanada 152. születésnapján útnak indulhasson. Amíg mi aznap családi pikniket tartottunk, Warren és Jed útnak indultak Calgary (Alberta, Kanada) városából a körül-belül 5200 km hosszúságúra tervezett nemzetközi túrájukra a Sinaloa állam-beli (Mexikói Egyesült Államok) Mazatlán városába.

wheelchair_warren_map_of_trek.jpgCalgary –> Mazatlán: az 5200 km hosszúságú
túra tervezett útvonala, amely matricaként
látható Jed lakóautójának oldalán

 

Warren a saját (kissé átalakított) kerekesszékében, 5+sok keréken gördülve, 2 kisebb kerékpárokhoz használatos utánfutót húzva indult uticélja felé. Gondoljunk bele: 5200 km-t autóval megtenni nem könnyű, sokkal inkább fárasztó (pl. egy Nyíregyháza – Le Mans (Franciaország) oda-vissza is csak 3.830 km), kerékpáron tekerve egyenesen kihívás, kerekesszékben ülve pedig … már-már lehetetlen vállalkozásnak tűnik.

Nekünk, egyszerű halandóknak. De nem Warren-nek!

wheelchair_warren_002.jpgWarren és jármű-szerelvénye, ölében Luna-val,
az indulás előtti napon, június 30-án valahol Calgary-ban

 

Jed, a Spokane-ből származó író pedig Jed lakókocsijával kiséri a legkevésbé sem mindennapi kalandra vállalkozó Warren-t és annak 2 kiskedvencét: Taquito-t, a cicát és a már bemutatott Luna-t, a pár hónapos kiskutyát, aki az eltelt hónapok alatt szépen megnőtt.

wheelchair_warren_taquito_cat_&_luna_dog.jpgTaquito és Luna, jó megférnek egymás mellett,
itt éppen közösen heverésznek
a lakóautóban egy pihenő alkalmával

 

A napközbeni pihenőket és az éjszakákat Jed lakóautójában töltik valamelyik lakóautó parkban állomásozva, s ha Luna éppen nem Warren mellett, előtt, után sétál pórázon vezetve, akkor ő is a lakóautóban utazik Jed-del és Taquito-val. Természetesen Warren-nek az eltökéltsége mellett szüksége van nem kevés kalóriára is, ezért jó kanadaihoz méltóan rendszeresen előkerül a grillsütő (angolul: barbecue, vagy BBQ).

wheelchair_warren_picnic_july30.jpgkészül az ebéd a Saskatchewan-i
Wilcox falvacska közelében

 

Ezzel a több hónapig tartó, több ezer kilométeres nemzetközi túrával Warren arra akarja a figyelmet felhívni, hogy a fogyatékkal élő emberek csodálatos dolgokat tudnak elérni, túl tudnak lépni korlátjaikon, valamint produktív és jelentőségteljes módon lehetnek részesei egy közösségnek, illetve az egész társadalomnak. Warren úgy tapasztalja, hogy a hozzá hasonló helyzetben lévő emberek egyszerűen feladják…

Warren üzenete a számukra: NEM KELL FELADNOD!

A túra első 4 napján Calgary-ból Bassano településig jutott kerekesszékével, azaz kb. 140 km-t tett meg, napi átlaga tehát kb. 35 km volt:

wheelchair_warren_003.jpgWarren július 2-án, az túra második napján,
kelet felé haladva valahol a 22X,
vagy 901-es országúton Alberta-ban

 

De Warren és a társául szegődött Jed nem csak a fogyatékkal élő emberekre történő figyelemfelhívási célzattal teszi meg ezt a hosszú utat, hanem adományokat is gyűjtenek 6 non-profit szervezet számára: Cmngd Linens (Calgary, Alberta, Kanada), STARS ambulance (Calgary, Alberta, Kanada) a Facebook oldaluk itt érhető el, American Cancer Society (USA), American Wheelchair Foundation (USA), Immaculada (Mazatlán, Sinaola, Mexikó), SPCA Pet Rescue (Mazatlán, Sinaola, Mexikó).

Warren augusztus 6-án, túrájának 36. napján, közel 980 km-rel a háta mögött gördült át a Kanada-USA határon, hogy augusztus 7-én az Észak-Dakota állam beli Lignite településen éjszakázhassanak.

wheelchair_warren_day_039.png

Az azóta eltelt időben Warren töretlenül haladt és halad továbbra is célja felé. Az útvonalban az előre eltervezettekhez képest jelentősebb változások történtek, legalább is erre tudok következtetni a Google Maps térképen kirajzolt útvonal és a fentebb beillesztett, egyébként Jed lakóautójának oldalára ragasztott térkép összehasonlítása alapján.

wheelchair_warren_day_111.pnga túra 111. napján, október 19-én hagyták el
az Arizona-i Willcox egyik lakóautó parkját

 

Az eredeti tervek szerint Kansas City-t, Oklahoma City-t, Dallas-t és San Antonio-t érintve észak-keleti irányból, a határt a Texas-i Laredo-nál átlépve haladtak volna tovább Mexikóban. Hogy miért változott az útvonal, arra vonatkozó információt nem találtam sem a saját weboldalán, sem a Facebook-os bejegyzései között.

Az Arizonia-i Willcox-ot elhagyva további közel 1400 km vár még rá a célállomásig az elkövetkezendő 58-60 nap során. Úgy gondolom, hogy Nogales-nél lépi majd át a határt és Mazatlán-ba észak/észak-nyugatról fog megérkezni.

3_nation_flags_canada_usa_mexico.png

Az egyik legutóbbi videó október 20-ról, Arizona államból:

 

Warren a tervei szerint a karácsony előtti héten érkezik meg Mazatlán-ba. Az eddig eltelt 112 nap alatt több, mint 3650 km tett meg (azaz napi átlag: 32,5 km-t), azonban azt érdemes tudni, hogy több pihenőnapot is beiktatott túrája során, szóval a napi átlaga ennél valamivel több lehet.

Warren-nek, bár egészen kevés az esély rá, hogy Kanada Bandát hallgat/olvas, jó utat, sok egészséget és erőt kívánunk és virtuális vállveregetést küldünk. Mert Ő is azon csodálatos emberek egyike, akik kimozdulva saját komfort zónájukból erőn felül teljesítve küzdenek meg céljaik eléréséért és mutatnak utat azoknak, járnak jó példával azok előtt, akik most még kevésbé érzik magukban a lelkesedést a változtatásra, akik nem igazán bíznak céljaik elérésében.

Aki Warren-t szeretné követni valamely közösségi felületeten, az megtalálja Őt:

wheelchair_warren_rv.jpgJed lakóautója (1992 Fleetwood Bounder)
parkol valahol Új-Mexikó államban

 

Magyarország is büszkélkedhet egy Warren-hez hasonló hőssel: Ő nem más, mint Nagy Bendegúz, a kerekesszékes világjáró. A Facebook oldalán így írnak róla: „Nagy Bendegúz kerekesszékes világjáró négy földrészen, közel 90 országban járt az elmúlt években. Utazásainak különlegességét az adja, hogy a világjárás és a világlátás is két kerékhez kötődik. Szemléletének perspektívája ebből adódóan földközeli. Az emberek és a környezetük viszonyának fürkészéséből fantasztikus történetek születtek, melyeket ámulatba ejtő zsánerképekkel hitelesít.”

Mindkettőjük kivételes teljesítménye előtt a földig hajolunk, majd felegyenesedve hosszasan megtapsoljuk Őket! Minden tiszteletünk az övék!

 


 

* egy utólagos észrevétel: ha jól láttam, akkor Warren weboldala Bootstrap-pal készült – amelynek használatát személy szerint snkinek sem ajánlom, mert a FireFox böngészőmmel nem igazán kompatibilis Warren weboldala: pl. a menüpontok nem működnek rendesen, a ikonok, képek, szövegek nem a helyükre kerülnek, hanem egymásra csúsznak, a teljes webdizájn szétesik és kvázi használhatatlanná válik ezáltal a weboldala. Eme technikai probléma természetesen semmit sem von le Warren érdemeiből, talán a Facebook-on és Twitter-en egy kicsit könnyebb követni nemzetközi figyelemfelhívó és jótékonysági túráját.

 

– Lázadó

KB029 – Iskolakezdés

A huszonkilencedik podcast-ot 50 perc késéssel kezdtük el … felvenni. Mert a technika összeesküdött ellenünk. Nem nagyon, csak egy picit. A régi MacBook nem volt hajlandó hangot rögzíteni, majd újraindítás után soha többet nem tért magához. Laptop csere után már sikerrel járt Lázadó. Az adás naplóban található témákat érintettük ez alkalommal csak, mert amit eredetileg elterveztünk, arra végül nem maradt időnk. Kiderül például, hogy miért kellett Latoréknak egy telefonkönyv vastagságú papírhalmazt elolvasni és aláírni? Hogyan érzik magukat Lázadó lányai az általános iskolában? És mennyibe kerül a „szeptember” a T. Szülőknek Kanadában? S a kiadásokról mit mond a könyvelő (vagy a tax office)? Következzen egy találós kérdés: hogy hívjuk a fizetős bölcsödét? Nem-nem, itt és most nem áruljuk el, a válaszhoz meg kell hallgatni ez az adást. Utána pedig várjuk a kérdéseiteket és a kommenteiteket.

Adás napló. „KB029 – Iskolakezdés” bővebben

Már 2 Éve Bandázunk Együtt

Rohan az idő, szokták mondani … és valóban: 2017. nyara olyan, mintha tegnap lett volna. A weboldalunk júliusban indult, az első cikkeink augusztusban jelentek meg, majd a hónap 25. napján kiadtuk az első podcast adásunkat! Nagy nap volt a számunkra, izgatottak voltunk, hogy milyen fogadtatást kapunk, lesznek-e olvasóink, mennyi hallgatónk lesz, milyen visszajelzéseket kapunk és így tovább.

kb_keep_calm

Sokat gondolkodtunk minden alkalommal, hogy milyen témát, témákat vegyünk elő és beszéljünk meg? Miről írjunk cikket? Nem tanácstalanok voltunk, hanem tele voltunk ötletekkel, jobbnál-jobb témákkal, amelyek közül már számtalant megosztottunk veletek vagy szóban, vagy írásban. Azért nem kell aggódni, maradt még bőven a tarsolyunkban úgy beszélgetésre, mint a weboldalon megjelenő cikkekre váró téma. „Már 2 Éve Bandázunk Együtt” bővebben

KB028 – Jönnek A Drónok

Jó reggelt kívánunk! A 28. podcast-unkban az autonóm, szállítmányozásra tervezett drónokról beszélgettünk. De mielőtt még a jelen és a közeljövő önrepülő teherszállító légijárműveit (röviden: Ö.T.SZ.L.J.) kitárgyaltuk volna, azon gondolkodtunk hangosan, hogy: – vajon Magyarország a százezer Dacia Lodgy országa lehet-e? – okos dolog-e egy darab jóvágású csővel helyettesíteni a katalizátort? – ugyan már miért folytogatná az internet-kapcsolatod sávszélességét az internet szolgáltatód? A nagy sikerre való tekintettel ez alkalommal is voltak részvevői az “Akik fullba nyomták a kretént” c. rovatnak: egy kanadai minisztérium, egy amerikai petíció és egy kellemetlen meglepetést okozó mobil operációs rendszer. Kattintsatok a lejátszásra és bandázzatok velünk!
(nyitókép: The Verge)

 

 

Adás napló.

weather_calgary_081720192019. augusztus 17.

weather_calgary_081820192019. augusztus 18.

weather_forecastidőjárás előrejelzés Calgary városára, 2019. augusztus 18-án

 

bc_snow_1

bc_snow_2

 

“Akik fullba nyomták a kretént” c. rovat:

Közben egy kis kitérő:

  • 2 évesek leszünk/vagyunk! Ezzel kapcsolatban mondtuk el ezt-azt. „Olyan még nem volt sehogy, hogy ne lett volna valahogy.”

 

Heti színes

 

nokia_n70egy (nagyon) öreg Nokia N70 „okostelefon” Lator fiókjában is lapul

  • Katalizátor
    • Nem csak egy darab doboz/cső az autó alvázára szerelve, hanem fontos szerepe van a motor üzemeltetése során!

katalizator_robbantott_abraa katalizátor működése –
kattintásra a teljes méretű kép megtekinthető

(kép forrása: EVOautó)

honda_accord_coupe_1997Latoré fehér volt. A fotón jól látszik a víztiszta lámpabúra.

  • WiFiBlast
    • mert „az internet szolgáltatód a letöltési sebességed folytogatja”,
    • angol nyelvű „ismertető” itt olvasható,
    • szerintünk ez az év átverése!

 

Jönnek a Drónok

  • Jobb, ha hozzászokunk, hogy személyautó méretű, kisebb-nagyobb csomagokkal felpakolt önrepülő drónok repkednek majd a fejünk felett?

overhead_drones.jpg(fotó: Wing)

  • The Verge szállítmányozó drónokról szóló riportja:

  • És a videó után itt egy cikk, szintén a The Verge-től,
  • Ki a jobb pilóta? A számítógép, vagy az ember?
    • vannak olyan emberek, akik a 2 dimenziós térben sem képes navigálni,
    • Latorné számolt be egy bevásárlóközpont parkolójában szerzett friss élményeiről,
  • Már most milliárdos multinacionális cégek szálltak be az iparágba,
  • Nehéz kérdés a szabályozás…

 

Zenék a podcast-ban

 

Köszönjük a megtisztelő figyelmet!

Ezért szeretek itt élni!

Calgary - KanadaBanda

Ezért szeretek itt élni! Nap mint nap, teljesen ismeretlen emberek tudják bearanyozni az életed. Mutatom mire gondolok.

Amit most leírok az itt történt a mi környékünkön, így egészen közelről lehettünk tanúi a történteknek. Volt aki felajánlotta, hogy legközelebb szóljon, aki így jár és megyünk, kiállunk érte, ha kell. Ám, volt aki ennél is tovább ment.

Azt a címet is adhattam volna, hogy na, erre való a Facebook, nem a reklámokra.

Az eset nemrégen történt és teljesen hétköznapi történetnek indult.

Egy hölgy egy kertépítő cégtől megrendelte az utcafronton levő kis bevezető járda?(lehet van ennél jobb szó erre, de ez most lényegtelen) kövezetének cseréjét, mert már ráfért.

Meg is állapodtak majd a munka elég sietősre és összecsapottra sikerült. Mikor ezt szóvátette, a vállalkozó sajnos lepergette magáról a dolgot mondván, hogy nem tudja kijavítani, így is alig keres ezen és ott is hagyta.

  

A szomszédok, barátok viszont nem hagyták ennyiben. Egy, a közelben lakó srác az ismerősein keresztül elintézte, hogy ez ne maradjon így. Nem sokkal később két srác jelent meg az ajtóban és azt mondták, hogy ne aggódjon JP (ez volt a jótevő neve) küldött minket, hogy kijavítsuk. Ki az a JP? Nem érdekes, megoldjuk ezt. 🙂

2 napot dolgoztak, nem kértek semmit és nagyon szépre kijavították azt a kókler munkát, amit az előző pénzért hagyott ott maga után. 

Mióta itt élek Calgaryben, már sokszor előfordult, hogy hasonló esetnek voltam tanúja, de most úgy gondoltam megosztom veletek is. Azt hiszem akkor éltek jó helyen, ha nap-nap után találkoztok ilyen esetekkel.

Ahogy látjátok, itt is vannak csalók és kóklerek, de a közösség megoldja és ez itt a kulcs.

Ha szeretnétek hétről-hétre újabb és újabb érdekességeket olvasni, iratkozzatok fel, kövessetek bennünket Facebookon vagy Twitteren. Ja, és hallgassátok a Podcastet, már csak napok kérdése és érkezik az új adás.

—-

Az eredeti szöveget itt olvashatjátok:

Hello everyone,  I wanted to share my unfortunate experience with a contractor (Three Stones Masonry) I hired to replace my front steps that were cracked. The job was rushed, done in a few hours, off centered, not level and done poorly. I expressed my concerns, he disagreed and insisted payment saying he only made $100 on this job  (he quoted & I paid him $1,000 total). I am a single mom, was home alone with my son, my neighbour wasn’t home. I felt uncomfortable not sure what to do, so reluctantly paid him…he knew I was not happy.  

Neighbors saw the steps the next day, surprised by how poorly it was done, suggested I call him back to fix it.  After 3 failed attempts to reach him by phone or facebook, I was at a loss, unsure what to do …could not afford to pay another contractor to fix it.

Thru the kindness of friends, generosity of a stranger ( in Auburn bay) 2 landscapers ( Solid Roots Landscaping – Jay & Chris) showed up at my door this week. Said don’t worry…we were sent to help,  I said by who? They said a friend of ours, JP Sandhu.

They worked for 2 days…tore out the walkway out and re did it correctly.  They asked for nothing, they said „JP” just told us to come and make it right.  JP, someone I have have never met, heard thru friends what happened and said…. we gotta help this lady out and made it happen!  

When I came home from work last night to see how beautiful it was, my eyes filled with tears. My heart was soo thankful, words cannot express how much kindness I felt from my friends Tammy MacDonald , Kurt the landscapers Jay & Chris and the random act of kindness by JP Sandhu .  Thank you JP,  my son Jakub and I are sooo very greatful by your kindness, we can’t believe someone would help us like this. 

If anyone is looking for 2 honest contractors,  please call Solid Roots Landscaping! They are hard working and do great work!

KBXTR01 – Kanada Trip Sztereoban

Az első és ezidáig az egyetlen kanadai-magyar podcast-ot vendégül látta a SztereoTrip utazási podcast! Elsőre picikét furcsa volt, hogy nem mi kérdezünk, hanem mi vagyunk az interjúalanyok, de jól feltaláltuk magunkat az új szerepünkben és nagyon örültünk a meghívásnak! A szokatlan szituáció ellenére sikerült egy informatív, kanadai tematikájú, 2 óra hosszúságú adást készítenünk! És ahogy eddig is, most is alapos munkát végeztünk és az alábbiakban rengeteg hivatkozást és kiegészítő információt találhattok.

 

 

Köszöntjük a SztereoTrip részéről érkezett új hallgatókat weboldalunkon! Reméljük, hogy sikerül(t) kedvet csinálni ahhoz, hogy a mai naptól kezdve te is velünk bandázz.

minden, ami utazás

Ha és amennyiben lehetőséged nyílik rá, hogy Kanadába látogass, legyen ez a közösen elkészített podcast az utazásod kiindulási alapja. Bízunk benne, hogy az adás meghallgatását követően nem csak András, hanem mások is kedvet kapnak ahhoz, hogy egyszer, vagy többször elutazzanak ide, Kanadába.

(kattints a képre a teljes mérethez)

 

Adás napló.

Extra hosszú, extra sok linkkel, rengeteg olvasni-, nézni- és hallgatni valóval!

KANADA: 152 éves ország, 10 tartomány, 3 terület. A tartományokat és a területeket bemutató sorozatunk egyes részei:

Egy kis statisztika, avagy mit mondanak a számok?

  • terület: 9 millió km2, tavakkal együtt kb. 10 millió km2
  • időzónák: 6 db, de 10 különböző kategóriája/típusa van és nem mindig a tartomány/terület határán húzódik az időzóna határa
  • a világ leghosszabb határszakasza az USA-val: 8.891 km
  • Trans-Canada Highway: kelet-nyugat 7.821 km, keresztül halad mind a 10 tartományon, van rajta több híd, “alagút”, vasúti átjáró, lámpás kereszteződés…
  • The Great Trail, hossza: 24.134 km“autó-mentes túraútvonalat Kanadában, amelyet gyalogosan, kerékpárral, lóháton, télen pedig sielve, vagy motorosszánon járhatnak be részben, vagy akár teljes egészében is az arra kedvet érző kirándulók, túrázók, kerékpárosok, kalandra vágyó utazók. Ez a rekreációs túraútvonalak leghosszabb hálózata az egész Földön. Összehasonlításul: bolygónk egyenlítői kerülete: 40.075 km.”
    A Nagy Ösvényról itt írtunk.

 

Angol? Francia? Mindkettő?

  • Mindenek előtt egy alapfokú angol, esetleg francia jól jön. De inkább angol. Kanadai angol, nem a brit! A kanadaiak büszkék arra, hogy kanadai angolt beszélnek és nem britet. “The CELPIP Test is developed in Canada at Paragon Testing Enterprises, a subsidiary of The University of British Columbia. It reflects the best in Canadian research, and incorporates Canadian English and accents as used in Canada.”
  • Érdemes lehet a nemzetközi vezetői engedélyt kiváltani, ha és amennyiben vezetni akarsz Kanadában.
  • ha vezetsz, legyél tisztában a 4-way STOP-pal, az iskolabusszal, a “flashing lights” járművekkel, a piros jelzésnél jobbra kanyarodással.
  • Iskolák, játszóterek környékén MINDIG 30 km/h.
  • valamennyi tartomány és terület KRESZ tankönyve online elérhető – PDF-ben letölthető, nyomtatható.

 

 

Hasznos tippek turistáknak, utazóknak:

  • Beszéj angolul! Vagy franciául. A határon NEM lesz tolmács, ha kell, az időigényes és esetlegesen extra költségekkel járhat az utazó számára.
  • Belépés előtt, vagy a belépéskor az itt linkelt formanyomtatványt (CBSA Declaration Card) KI KELL töltened!
  • Legyen igazolás rendelkezésre álló készpénz állományról, általában napi 100 CAD-dal számolhatsz – nem biztos, hogy a belépéskor kelleni fog, de kérhetnek ilyet.
  • Turizmus: turista “vízum”: nem igazi vízum csak eTA, magyaroknak nem kell vízum, ez inkább egyfajta beutazási engedély.
  • eTA: 6 hónapig érvényes, indulás előtt online kell igényelned.
  • Balesetbiztosítás KELL!!
  • Legyen visszajegyed, pontos terved, hogy mit, merre, meddig akarsz, mert lehet, hogy illegálisan akarsz majd munkát vállalni.
  • A határon a CBSA officer dönt arról, hogy jöhetsz, vagy sem
  • Hivatalos turisztikai információk:
    https://travel.gc.ca/canadian-tourism
    https://www.cbsa-asfc.gc.ca/travel-voyage/menu-eng.html
  • Kanadában a metrikus mértékrendszer a hivatalos – de találkozni imperiál (angolszász) mértékegységekkel is a hétköznapokban.
    Átváltani nem kell, mert minden esetben fel van tüntetve mindkét mértékrendszer szerinti mennyiség.
  • Kanada népsűrűsége: 4 fő/km² – Magyarország: 106 fő/km².
  • Legálisan vásárolható és fogyasztható a marihuána, de! És ez egy jó nagy DE! Kanada nem Amszterdam! Szigorúan szabályozott és ellenőrzött a vásárlás és a fogyasztás.
  • Alkoholos befolyásoltság alatt vezetni TILOS! Zéró tolerancia van érvényben.
  • Nincs legális fegyvertartás – nem lehet pl. a Walmart-ban lőfegyvert vásárolni.
  • Fém pénzek: $1 and $2 coin called the „loonie” and „toonie”.
  • Papírpénz, ami inkább műanyag-fólia és szép színes.

 

Amit még érdemes tudni:

  • A hatóságok: legyél tisztelet tudó és kedves, mert Ők is azok. A rendőr nem fegyvertokra tett kézzel száll ki az autóból. Csak akkor állítanak meg, ha alapos indoka van – vitatkozni lehet, de nem érdemes!
  • Small talk: mindig van rá lehetőség, pár perces beszélgetés kb. akármiről, amit éppen a helyzet ad.
  • Teljesen átlagos téli napok Kanadában és Albertában (a megadott értékek Celsius fokban értendők):

 

Kiránduljunk!

Minden évszakban érdemes Kanadába jönni, mert bőven van miért!

 

 

  • Chinook szél: Alberta déli részét éri el, kb. Red Deer-től délre, egészen le az USA-ba (Montana). Calgary környékén meleget fúj, délebbre Crownsnest Pass-től keletre, Lethbridge környéke pedig viharosabb. Időként akár északabbra és délebbre is befúj, évente 30-35 alkalommal van fordul elő.
  • Mivel érdemes közlekedni az országon belül:
    1. autóval a legegyszerűbb, autót bérelni lehet minden városban,
    2. belföldi repülőjáratok akár a kisvárosokból-ba is jönnek-mennek
    3. vannak buszjáratok a nagyobb városok között,4. stopolni nem szokás, sok helyen nem is engedik (pl. autópályák BC-ben).

 

 

  • Szokások, ünnepek
    1. Canada Day, azaz Kanada Nap – Július 1.
    nemzeti ünnep: az 1867. július 1-jei, az 1867. évi Alkotmányról szóló törvény hatálybalépésének évfordulóját ünneplik ekkor. Ez a törvény egyesítette a három különálló, brit gyarmatot: Kanada tartományt, Új-Skóciát és Új-Brunswick-et egyetlen domíniummá* a Brit Birodalmon belül, amelyet ezt követően Kanadának hívtak.
    2. Munka ünnepe – Szeptember első hétfője
    3. Hálaadás – Október második hétfője
    4. Emlékezés napja (Remembrance Day) – November 11.
    5. Halloween – Október 31.
    6. Karácsony – December 25.

* domínium: a brit birodalomhoz tartozó, de önálló államapparátussal rendelkező, különböző államformában működő ország, állam

  • Megéheztél? Együnk valamit. Avagy milyen a kanadai konyha?
    Juharszirup
    – szerintünk palacsintára a legjobb.
    Poutine 🙂 ha nem hallottál még  róla, itt megismerkedhetsz a nemzeti étellel. És még itt is.

    • BBQ – kertben/teraszon/erkélyen, bármikor. Akár -20 fokban is.
    • Hálaadás vacsora jellemzően sült pulyka, többféle körettel.
    • Sea food: sokféle tengeri étel (kagylók, halak, rákok, stb.), nem csak mélyfagyasztva, hanem frissen is megvásárolható.

 

 

Amit még tudni érdemes:

  • Befogadó ország, de a sokadik generációs kanadainaknak vannak. Elvárásaik: beszéljen angolul, akarj beilleszkedni és megismerni Kanadát, a helyi szokásokat.
  • Az önkéntesség, önkéntes munka, az adományozás része a hétköznapoknak. Lásd: telente a “be a snow angel” felkérés, azaz segítsünk a szomszédunknak, és/vagy az idősebbeknek, és/vagy a fogyatékkal élőknek ellapátolni a havat a járdáról, a kocsibeállóról, stb.
  • A legélhetőbb városok listája, a 2018-as top10-es lista:
    1. Vienna, Austria
    2. Melbourne, Australia 🙂
    3. Osaka, Japan
    4. Calgary, Canada
    5. Sydney, Australia
    6. Vancouver, Canada
    7. Toronto, Canada, Tokyo, Japan
    9. Copenhagen, Denmark
    10. Adelaide, Australia

 

Válaszaink a SztereoTrip fix kérdéseire:

  • Google Maps (mi más?)
  • Egyes településeken működik az ÜBER, a LYFT, az egész országban van AirBNB, van Booking.com, van TripAdivsor, stb., stb.
  • Canadian Weather – időjárás előrejelzés (az egyik legjobb)
  • The Weather Network weboldala és okostelefonos APP-ja (a másik legjobb)
  • lokális APP-ok, pl.: Alberta Emergency Alert
    BC erdőtűz info + interaktív térkép
    Útinformáció, pl.: https://511.alberta.ca/ , http://www.drivebc.ca/ (van APPlikáció mindkettőhöz!), vagy: https://www.transcanadahighway.com/General/roads.asp
  • Hírportálok (a teljesség igénye nélkül): CBC (olyan, mint a brit BBC, csak ez a kanadai)
  • https://o.canada.com/ – általános, kissé talán bulvárosabb híroldal.
  • magyar, azaz budapesti vonatkozású rendezvény:  frankofon kanadai filmek – köszönjük a linket SztereoTrip Dórinak.
  • könyvajánló: gyakorlatilag bármi, ami Kanadáról szól és megvehető a boltokban. Csak ne legyen túl régi! Mert maga az ország sem az, így nagyon sokminden valtozik pár év alatt is.
  • filmajánló: Szerelmem, Kanada – magyar dokumentumfilm, 2*52 perc, készült: 2013-ban
    impresszum: “A XIX. század vége óta kb. kétszázezer magyar érkezett Kanadába, vándorolt ki a gazdasági nehézségek elől, vagy politikai menekültként keresett új hazát magának. Ez a folyamat a XX.század elején tovább folytatódott, majd felgyorsult a két világháború közötti gazdasági világválság idején, különösképpen pedig a II. világháborút követő időszakban. Több tízezer honfitársunk távozott e messzi földrészre 1956-ban, de a XX. Század második felében is több hullámban érkeztek magyarok Kanadába.
    Honfitársaink túlnyomó többsége, az egyszerű kétkezi munkásoktól kezdve, a magasan kvalifikált, Kanadában egyetemet végzett és különböző foglalkozásokban, tiszteletre méltó pályát befutott magyarokig megállta a helyét, egzisztenciát teremtett, családot alapított, hűséges és elismert polgárai lettek e távoli országnak, következésképp öregbítették Magyarország jó hírét.”
  • Vad Kanada – 4 részes kanadai dokumentumfilm, magyar (Szersén Gyula) narrációval, készült: 2014-ben
    “A megkapóan szép, napjaink legmodernebb kameratechnikájával forgatott sorozat Kanada lenyűgözően sokszínű élővilágát mutatja be, valamint az ember által rá gyakorolt hatásokat az első európaiak megérkezésétől a globális felmelegedésig.”
    Legutolsó információk alapján Magyarországon a Viasat Nature-n látható. Lehet, hogy megvásárolható DVD-n/Blu-Ray-en is.

 

Zenék a podcast-ban és további ajánlott előadók:

 

 

Képek:

Calgary látképe keleti oldalról, a háttérben a kanadai Sziklás-hegység
(kattints a képre a teljes mérethez)

Niagara Falls városa, Ontario-ban és a Niagara-vízesés
(kattints a képre a teljes mérethez)

Lake Louise (a „kis halak tava”) és előtte a szálloda,
a Fairmont Chateau Lake Louise
(kattints a képre a teljes mérethez)

Sea to the Sky
(kattints a képre a teljes mérethez)

Sea to Sky – a felvonó
(kattints a képre a teljes mérethez)

úton a hómobilok (motoros szánok) – mindennapi látvány a hegyekben

 

Biztos van pár dolog, ami kimaradt a linkek közül, a felsorolásokból. Bátran nézz utána a téged érdeklő dolgoknak a Google, a YouTube, vagy a Wikipédia segítségével. Ha kérdésed van Kanadával kapcsolatban, kérjük, kérdezz minket!

Köszönjük a megtisztelő figyelmet!

– Lator és Lázadó

Leszel A Támogatónk?

Elindult a Kanada Banda Patreon oldala! Hogy mi is ez és miért jó, hogy már nekünk is van? A Patreon egy online platform internetes művészek, YouTuber-ek, Podcast-erek, újságírók (azaz tartalomkészítők) számára, amely segítségével anyagi támogatásban részesülhetnek. Fedezni tudják a tartalomkészítés során felmerülő költségeiket, hogy fejlődhessen, sűrűbben jelentethessenek meg tartalomat (műsort). A „patronálás” természetesen önkéntes(!) és a jövőben is ingyenesen érhetők el podcast-jaink és a weboldalon megjelenő cikkeink.

 

a Patreon logója

 

Az oldal elérhetősége: https://www.patreon.com/kanadabanda

Mindketten 2000-ben kezdtünk közelebbről ismerkedni a közélettel, közszerepléssel, közös felelősségvállalással, a médiával. Ekkor találkoztunk a rádiózással is. Az élet úgy hozta, hogy külföldön élünk, de ettől Magyarország még a szívünk csücske maradt és sosem felejtjük el, hogy honnan jöttünk.

A magyarnak lenni érzés pont úgy megmaradt, mint ahogyan megmaradt a rádiózás szeretete. Mindketten fontosnak tartjuk, amit csinálunk, a társadalmi szerepét, a figyelem ráirányítását bizonyos témákra, vagy azt, hogy igényes műsor készüljön. Sosem ülünk le úgy, hogy majd lesz valami.

Ezek az adások nem készülnek el maguktól. Általában több órányi felkészülés, maga a felvétel, majd a vágás, utómunka. Nem is beszélve mindennek a költségéről (tárhely, weblap, podcast kiszolgáló, eszközök a felvételhez).

Jelenleg három különböző támogatási összegből lehet választani:
  • 1 USD – azaz nagyjából 275 Ft,
  • 2 USD – azaz nagyjából 550 Ft, vagy
  • 5 USD – azaz nagyjából1.375 Ft.
    (árfolyam: OTP Bank valuta-deviza váltó, 2019.02.04/1. 21:39)

Ám, ha nem találtál ízlésednek megfelelő opciót, akkor a lap alján található: MAKE A CUSTOM PLEDGE gombra kattintva bármekkora összeget megadhatsz.

A támogatás egyelőre csak rendszeres, azaz havonta ismétlődő formában érhetők el, ám kötelezettség, hűség idő nincs! Így bármikor azt mondhatja bárki, hogy én idén ennyit (pl. 3x$1, vagy 6x$1) szerettem volna adományozni. Mindenki maga döntheti el, hogy melyik a számára leginkább testhezálló.

 

magyarul: válj támogatóvá

 

A Patreon jelenleg csak angol nyelven érhető el. A szolgáltatás már lassan 6 éve működik, ezen idő alatt nyelvi bővítés nem történt, tehát nagy valószínúséggel a továbbiakban is csak angolul lesz elérhető.

Ha a támogatásunkkal kapcsolatban kérdésed, észrevételed van, kérlek, add tudtunkra mihamarabb elérhetőségeink valamelyikén!

 

Félreértések elkerülése végett:

  • Támogatóvá válni NEM KÖTELEZŐ!! Csak egy lehetőség, amelyet azon Hallgatóink számára szerettünk volna biztosítani, akik úgy gondolják, hogy szívesen hozzájárulnak pár száz Forinttal működésünkhöz, műsoraink elkészítéséhez.
  • Amennyiben neked nincs kedved, vagy nem áll módodban podcast-unkat patronálni, nem fogsz semmiféle hátrányban, vagy negatív megkülönböztésben részesülni.
  • Ha úgy érzitek, hogy érték az, amit készítünk, szeretitek minket hallgatni, könnyebb átvészelni egy hoszabb utazást, esetleg elgondolkodtatunk benneteket bizonyos témákkal kapcsolatban, akkor ragadjátok meg az egeret, tapi padot, bökjétek azt a képernyőt és segítsetek bennünket abban, hogy ezek az adások sokáig készülhessenek. Bővíthessük a kínálatot, javíthassunk a minőségen együttes erővel!

Számunkra mindíg egy élmény nektek adást készíteni és nagyon nagyra értékeljük azt, ha ehhez hozzá tudtok járulni.

 

– Lator és Lázadó

***** B.Ú.É.K. 2019 *****

Jó reggelt és – mivel mostanra már Kanada legnyugatibb időzónájában is átléptek a 2019-es esztendőbe -, Boldog Új Évet Kívánunk minden Kedves Hallgatónknak és Olvasónknak! Szeretnénk mindenkit megkímélni az elmúlt 12 hónap statisztikájától, inkább az idei terveinkról szeretnénk beszélni. Azaz írni.

Túl vagyunk az első teljes naptári évünkön. Sok új Követő és Hallgató talált ránk és kedvelt meg bennünket 2018-ban is!

Nagyon köszönjük mindenkinek, hogy adásaink meghallgatásával, cikkeink elolvasásával, Facebook-os/Twitter-es, vagy akár élő szavas aktivitásával elismeri munkásságunk, kommentjeivel, e-mailjeivel pedig podcast-unk társszerkesztőjévé válik.

Ígéretünkhöz hűen a podcast-ok hangminőségén javítani fogunk egy egyszerűbb technikai fejlesztést követően az elkövetkező hetek során.

Hamarosan élesedik Patreon oldalunk, ennek időpontjáról itt a weboldalon, valamint a podcast-okban is tájékoztatást adunk majd. Aki számára ez a támogatási rendszer ismeretlen lenne, a Wikipédia szócikke alapján bővítheti ismereteit.

Készülünk továbbá legalább 2 új … hmm, mondjuk úgy, „dologgal” 2019-ben, az egyikről már ejtettünk pár szót a crossover adásunkban. Van több ötletünk is, azok megvalósíthatóságán dolgozunk közös erővel és bízunk benne, hogy megvalósításuk után azok elnyerik tetszéseteket.

A podcast-ok nektek készülnek, cikkeinket nektek írjuk, ezért továbbra is számítunk a véleményeitekre, kérdéseitekre, észrevételeitekre! Elérhetőségeink változatlanok, mindenki a számára kényelmesebb, egyszerűbb utat választva léphet kapcsolatba velünk.

Aki (még) Facebook-ozik, vagy fent van Twitter-en és/vagy Mastodon-on, ott is kifejtheti álláspontját és tovább oszthatja posztjainkat.

Adásaink elérhetőek a legtöbb podcast alkalmazásban (iTunes, Google Podcasts, stb., stb.), de akár mp3 formátumban is letölthetők, vagy weboldalunkon online meghallgathatók.

A háttérben lelkesen készülünk az újabb podcast-okkal és cikkekkel az előttünk álló évre! Lehetőségeinkhez mérten igyekszünk minden fontosat és érdekeset, megbotránkoztatót és elgonolkodtatót elmondani, bemutatni, véleményezni, kritizálni és megtárgyalni Kanadáról, Magyarországról, valamint a minket érdeklő témákról, emberekről, eseményekről szerteágazóan és részletekbe menően.

Pozitívumokban, egészségben bővelkedő
eredményes boldog új évet kíván:
Lator és Lázadó