A Rubik-kockát Mindenhol Ismerik

Kezembe került egy Calgary-i közösségi kiadvány úgy egy héttel ezelőtt. Fellapozva és az 5. oldalig eljutva előbb meglepődtem, majd mosolyra húztam a számat. Nem csak azért, mert már akkor tudtam, hogy az egyik következő cikkem anyagát tartom a kezemben, hanem jólesett látni, hogy egy magyarról és találmányáról írnak. Még ha csak három mondatban is és csak a lap alján.
(nyitókép: DomenicBlair / Pixabay).

flag_calgary_alberta_canada_322x162
Calgary városának zászlaja

.

A kiadvány az egyik Calgary-i „community”, azaz „neighbourhood”, azaz városrész, szomszédság, a köznyelvben csak közösség, havilapja. Nem csak ez az egy létezik, hanem van belőle valamennyi városrésznek egy-egy, vagy valamely szomszédossal közösen.

Calgary-ban és más kanadai városokban nem kerületek vannak, mint például Budapesten, hanem körzetek, amelyeket itt közösségeknek hívnak. A legtöbb esetben több (nagyobb forgalmú) út határolja ezeket a területeket, de megesik, hogy egy vasúti teherpályaudvar, vagy egy folyó alkotja az egyik határát. Ezen szomszédságok/városrészek száma 2013-ban 198-ra emelkedett.

Calgary 4 nagyobb részre (földrajzi negyedekre) van osztva, úgy mint:

  • NW – northwest: ÉNy – északnyugat
  • NE – northeast: ÉK – északkelet
  • SW – southwest: DNy – délnyugat
  • SE – southeast: DK – délkelet

amelyeket az utcák neve után írnak ki, mivel azonos nevű utcából nálunk is lehet több egy városban. Kivételt ezalól a Center St (Center utca) képez, ennek csak északi (Center St N) és déli (Center St S) részei vannak. Ennek két oldalán, keleten és nyugaton vannak az egymással párhuzamos utcák:

  • 1 St SW – Első utca DNy
  • 1 St SE – Első utca DK

egymástól mindössze 2 sarokra.

A másik kivétel a Memorial Dr. (Emlékmű Út), ennek a belvárosi szakaszától nyugatra a Memorial Dr. NW, keletre pedig a Memorial Dr. E (és nem NE, vagy SE) fut, mivel ezen az oldalon ez az út képezi a határt az északkeleti és a délkeleti negyedek között.

De jöjjön egy ennél szemléletesebb példa. Magyarország Tiszteletbeli Konzulátusa Calgary-ban a 1115 11 Ave SW belvárosi címen álló épületben található. Ha azonban a 1115 11 Ave NW címre megyek, akkor kb. 4 km-rel elvétettem a célt és egy magánlakás előtt találom magam. De létező címek a 1115 11 Ave NE és a 1115 11 Ave SE is (kertvárosi területek). Ez esetben tehát nem csak 4 különböző Tizenegyes Sugárút nevű út létezik a városunkban, hanem 4 különböző lakóingatlan is. A különbség (a 2*3 karakteres irányítószám mellett) csak az égtáj megjelölésében van: SW, NW, NE, SE.

Az irányítószám, amikor nem pontos a cím, vagy a házszám, esetleg küldeményt várunk, vagy hivatalos iratot töltünk ki, hivatalos adatot adunk meg, akkor segíthet, egészen sokat. De a hétköznapi életben, amikor számukra ismeretlen helyre megyünk (pl. a konzulátusra, vagy vendégségbe, vagy csak egy ügyfelet keresünk fel), akkor kevésbé lényeges. Az égtájak sokkal beszédesebbek – nem csak nekünk, hanem pl. a taxisoknak is.

És ezeken a területeken belül léteznek a kisebb-nagyobb városrészek, azaz inkább közösségek és valamennyinek van saját, vagy egy másikkal közös egyesülete. A 198 városrész nevét és elhelyezkedését persze nem kell fejből tudni, a saját lakhelyeden kívül a környékkel, a munkahelyed, barátaid/ismerőseid lakhelyével (azaz városrészével) azért tisztában vagy.

hello_acadia_06-2020_front_pagea kiadvány címlapja

.

De vissza a kiadványhoz, amely a hello Acadia nevet viseli és a Great News Media gondozásában jelenik meg. Havonta megjelenő ingyenes kiadvány, amelyet a kiadó csak hírlevélnek hív, és a postaládákba teszik bele a postás nénik/bácsik. A szokásos közérdekű információk mellett (fontosabb telefonszámok, közszolgáltatók elérhetőségei) helyi hírek, érdekességek, közlemények és persze, reklámok találhatók meg benne.

hello_acadia_06-2020_rubik_kockaa helloAcadia közösségi hírlevél 5. oldala

.

Mindezek mellett rövidke színes hírek, érdekességek is helyet kapnak a lapokban, például a világ leghosszabb menyasszonyi fátyláról (ami 7.010 méter és 40 centiméter, kb. 63 futball pálya hosszúságú volt). Az 5. oldal alján található színes hátterű képen azonnal megakadt a szemem. Elsőre meglepődtem, hogy ebben a kiadványban a Rubik-kockáról írnak, másodjára pedig már fülig ért a szám, mert egy kanadai város egy kis közösségének egyik havilapjában, amelyet csak 5.600 példányban nyomnak, egy magyarról, egy magyar találmányról írnak! Sőt, nem maradt le az ékezet: helyesen Ernő-nek és nem Erno-nek írták feltalálónk keresztnevét.

Ahogyan a Rubik-kockáról (angolul: Rubik’s Cube) azt a 2018. októberi cikkünkben is idéztük: „Bizonyították, hogy elméletileg bármely keverés után legfeljebb 20 tekerésből kirakható, de az összetettsége miatt összesen
43.252.003.274.489.856.000-féle (leírva: negyvenháromtrillió-kétszázötvenkétbilliárd-hárombillió-kétszázhetvennégymiliárd-négyszáznyolcvankilencmillió-nyolcszázötvenhatezer; kb. 4,3 * 1019) eltérő állás hozható létre.”

hello_acadia_06-2020_rubik_kocka_problem_solved

Probléma megoldva

A Rubik-kockát 1974-ben Rubik Ernő találta fel. Amikor elkészült, Rubiknak durván egy hónapra volt szüksége, hogy megoldja a kockát (azaz minden oldalára 9-9 azonos színű négyszög kerüljön – a szerk.). Ma, a kocka kirakásának rekordját Du Yusheng tartja 3,47 másodperccel.

A kínai fiatalember, akinek ha jól tudom, akkor a nevét helyesen Yusheng Du-ként írják, 2018. november 24-én állította be az új világrekordot, amellyel 0,75 mp-t vert rá az előző rekordra.

Ha jól látom, akkor a kockát a videó 8. másodpercénél veszi a kezébe:

.

Nem tudom, hogy ti, Kedves Olvasók, hogyan vagytok ezzel, de én szeretem, amikor teljesen váratlanul ilyen kellemes élmények érnek. És külön öröm számámra, ha eme élményeimet megoszthatom veletek.

Köszönöm a megtisztelő figyelmet!

– Lázadó