A Rubik-kockát Mindenhol Ismerik

Kezembe került egy Calgary-i közösségi kiadvány úgy egy héttel ezelőtt. Fellapozva és az 5. oldalig eljutva előbb meglepődtem, majd mosolyra húztam a számat. Nem csak azért, mert már akkor tudtam, hogy az egyik következő cikkem anyagát tartom a kezemben, hanem jólesett látni, hogy egy magyarról és találmányáról írnak. Még ha csak három mondatban is és csak a lap alján.
(nyitókép: DomenicBlair / Pixabay).

flag_calgary_alberta_canada_322x162
Calgary városának zászlaja

.

A kiadvány az egyik Calgary-i „community”, azaz „neighbourhood”, azaz városrész, szomszédság, a köznyelvben csak közösség, havilapja. Nem csak ez az egy létezik, hanem van belőle valamennyi városrésznek egy-egy, vagy valamely szomszédossal közösen.

Calgary-ban és más kanadai városokban nem kerületek vannak, mint például Budapesten, hanem körzetek, amelyeket itt közösségeknek hívnak. A legtöbb esetben több (nagyobb forgalmú) út határolja ezeket a területeket, de megesik, hogy egy vasúti teherpályaudvar, vagy egy folyó alkotja az egyik határát. Ezen szomszédságok/városrészek száma 2013-ban 198-ra emelkedett.

Calgary 4 nagyobb részre (földrajzi negyedekre) van osztva, úgy mint:

  • NW – northwest: ÉNy – északnyugat
  • NE – northeast: ÉK – északkelet
  • SW – southwest: DNy – délnyugat
  • SE – southeast: DK – délkelet

amelyeket az utcák neve után írnak ki, mivel azonos nevű utcából nálunk is lehet több egy városban. Kivételt ezalól a Center St (Center utca) képez, ennek csak északi (Center St N) és déli (Center St S) részei vannak. Ennek két oldalán, keleten és nyugaton vannak az egymással párhuzamos utcák:

  • 1 St SW – Első utca DNy
  • 1 St SE – Első utca DK

egymástól mindössze 2 sarokra.

A másik kivétel a Memorial Dr. (Emlékmű Út), ennek a belvárosi szakaszától nyugatra a Memorial Dr. NW, keletre pedig a Memorial Dr. E (és nem NE, vagy SE) fut, mivel ezen az oldalon ez az út képezi a határt az északkeleti és a délkeleti negyedek között.

„A Rubik-kockát Mindenhol Ismerik” bővebben