Közbiztonság Kanadában 2

Egyszer már volt szó arról, hogy milyen a közbiztonság Kanadában és a világ néhány más helyén. Most nézzük meg kicsit közelebbről, hogy Kanadán belül hogyan változik a helyzet a nagyvárosok között.

Alapvetően elmondhatjuk azt, hogy összehasonlítva az USA-val, vagy akár a nagyobb Nyugat-Európai országokkal, Kanada nagyon biztonságosnak mondható. Az elmúlt kb. 25 évben folyamatosan csökken a bűnözés. Ami nagyon jól hangzik, főként ha figyelembe vesszük azt, hogy a lakosság látszáma milyen arányban növekszik, és főként bevándorlókkal.

Az is könnyen belátható, hogy a nagyobb városokban nyilvánvalóan nagyobb arányú a bőnözés és kevésbé érzik az emberek biztonságosnak a várost, mint a kisebb városokban (itt mondjuk úgy, hogy 100.000 alatt, vagy felett van a lakosság). Viszont nem egyenes arányban nő ez és vannak meglepetések. Nem nagyon függ a bőnözés és a biztonságérzet attól, hogy az adott régió gazdagabb vagy szegényebbnek számít Kanadán belül.

Közbiztonság Kanada

A példa kedvéért ott van Moncton, ami Kanada egy elég szegény régiójában található (New Brunswick), mégis elég jó számokat hoz és az emberek is biztonságban érzik magukat. Miközben ott van Calgary, ami Kanada egyik leggazdagabb régiójában, Albertában helyezkedik el, valamint az egyik legdinamikusabban fejlődő város, mégis a lista alsó harmadában kapott csak helyet. Az igazsághoz hozzá tartozik az is, hogy míg New Brunswick tartomány teljes lakossága nagyjából 750.000 fő, addig Calgary (nem Alberta) lakossága meghaladja az 1.2 milliót.

Az pedig megint nagyon érdekes, hogy nem mindig vág egybe a valós bűnözési ráta azzal, ahogyan az emberek vélekednek arról, hogy az adott város biztonságos-e vagy sem.

közbosztonság Kanada

Vegyük például a fővárost. Ottawa futott be a legbiztonságosabbnak a felmérésen. Miközben pontosan tudjuk, hogy több lövöldözés is volt, sőt nem volt olyan régen a parlamentet célzó „terror kisérlet” sem. Az emberek mégis azt gondolják, hogy minden rendben.

Mindeközben Vancouvert, ahol az elmúlt évben csökkent az összes mutató (ez ugye jót jelent), az emberek mégis a sor közepére helyezték. Nyilván egy nagyvárosban sokkal több tv/rádió adó van, így jobban terjednek a hírek is.

Senkit ne tévesszen meg az, ha egy várost így, vagy úgy ítélnek meg az emberek. Majdnem biztosan mondhatom akár vakon, hogy akár amerikai vagy európai mércével is nézed, bárhol biztonságban érezheted magad.

Megígérem később fogunk beszélni arről, hogy mi a helyzet az USA versus Kanada viszonylatban, de mára elég lesz ennyi.

 

2 hozzászólás “Közbiztonság Kanadában 2” bejegyzéshez

  1. Visszajelzés: persol po 2747 sunglasses

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.