KB039 – The 5G Matter

Az első és ezidáig az egyetlen kanadai-magyar podcast 39. epizódjában Lator monológjával kezdünk: a társas együttélés kihívásainak és a törékeny lelkűek hiperérzékenységének bemutatásával. Természetesen mi, itt a határ északi oldalán, sem mehettünk el véleményünk megosztása nélkül a #BLM mozgalom, valamint az „amerikai fegyvertartás – közbiztonság – rendőrség” hármasa mellett. Aztán kibeszéltük kreténjeinket, majd a Samsung és a Google segítségével vettük az irányt az 5. generációs mobil hálózatok és a Huawei felé, hogy a végére az álhírekig jussunk. Nem étlen, de szomjan csináltuk végig az adást.
(nyitókép: Mohamed Hassan / Pixabay)

.

.

Adás napló.

us_media_positions_leanings_800px

.

„KB039 – The 5G Matter” bővebben

Mélységes Döbbenet – Második Felvonás!

Elkezdődött a tragikomédia második felvonása. A színpadon a szerepét erősen túl játszó Magyar Rendőrség, a nézőtéren az adófizető állampolgárok. Az előadás, talán mondanom se kell, lebilincselő: a gyenge alakítást kifütyülni csak rabosítás ténye mellett lehetséges. A súgó (belügyminisztérium) és a rendező (igazságügyi miniszter) úgy irányítja a színészeit (közrendőrök), mintha azok dróton rángatott fabábúk lennének. Pedig, legalább is elméletileg, hús-vér emberekről van szó, akik önálló tudattal és józan ítélőképességgel rendelkeznek.
(nyitókép: John Ondreasz / Pixabay)

.

A Magyar Rendőrség 2020. évi teljesítménye már a mi „fullba nyomta a kretént” rovatunkba sem fér bele: azon jóval túlmutat. Aki rendszeres hallgatója podkasztunknak, az tudja, hogy ebbe a rovatunkba csak azok a cégek, magánszemélyek, szervezetek kerülhetnek be, akik világra szóló böszmeséget, szánni való ostobaságot, vérlázító aljasságot, orbitális hülyeséget követtek el mások kárára.

Félre értés ne essék: nem én keresem a lehetőséget arra, hogy a nyelvem (billentyűzetem) köszörüljem a Magyar Rendőrségen – épp ellenkezőleg! Ők azok, akik tátott szájjal, meztelen fenékkel rohannak be újra és újra abba a bizonyos, férfi nemiszervekből álló erdőbe!

Ha valamihez értek az IT mellett, akkor az a kommunikáció, a PR, azaz a Public Relations, magyarul közönségkapcsolatok, amely „tevékenység tervszerű és tartós erőfeszítés azért, hogy egy szervezet és környezete között a vélemény és a viselkedés befolyásolásával hosszútávon kölcsönös megértést, jóakaratot és támogatást építsen és tartson fenn.” – írja a Magyar Public Relations Szövetség.

police_murder_potatoes(fotó: Alexas_Fotos / Pixabay)

Nem csak az ország, hanem az univerzum szégyene, hogy egy nemzetközi botrányt kiváltó esetet, a szólásszabadság sárba tiprásának a nyomait a hatóság megpróbálja nyom nélkül eltüntetni! Kommunikációs oldalról, a Magyar Rendőrség lakossági megítélésének a legkevésbé sem tesz jót ez a fajta ügymenet: csak arról beszélünk, amire büszkék vagyunk, a hibáinkat pedig erőnek erejével megpróbáljuk meg nem történtté tenni. Nem elég, hogy ők maguk is rémhírt terjesztenek, szándékosan megtévesztve ezzel a magyar lakosságot, még szörnyen képmutatók is.

De miért is?

„Mélységes Döbbenet – Második Felvonás!” bővebben

Mélységes Döbbenet!

Nem szeretem, amikor az előre eltervezett ütemtervemet felborítja egy váratlan esemény. Mi ennek az oka? A legtöbbször az, hogy ami a terveimtől eltérít, az nem egy, az arcomra mosolyt csaló, lelkemet büszkeséggel elöntő esemény! Hanem jellemzően egy olyan, aminek kövezkeztében vagy nagyon elszomorodom és ez napokig nyomot hagy az általános hangulatomon, vagy azonnal elönti a lila gőz az agyamat és fel tudnék robbanni a dühtől! Mivel szerdán már alaposan kimérgelődtem magam, a mai napra csak a mélységes döbbenet maradt bennem. Próbálom értelmezni a történteket, de nem megy. Talán ti, Kedves Hallgatóink és Olvasóink, tudtok nekem segíteni.
(nyitókép: www_slon_pics / Pixabay)

Európa.

Magyarország.

2020.

A hír szent, a vélemény szabad!

Volt.

Május második hetének elején a Magyar Rendőrség előállított és kihallgatott két magyar állampolgárt, mert Ők ketten egy nyílt internetes felületen (jelen esetben a saját személyes Facebook-profiljuk oldalán) mások által is elérhető bejegyzésekben megosztották magánvéleményüket (kormány-kritikát fogalmaztak meg), közzétettek mások által már korábban nyilvánosságra hozott, máshol is elérhető információkat a magyar egészségüggyel, kormányzati intézkedésekkel kapcsolatban (krónikus, kórházi ápolásra szoruló beteg embereket dobtak ki, zavartak haza magyar kórházakból). A rendelkezésre álló információk alapján az egyikük ellen az eljárás továbbra is folyamatban van.

Végtelenül elkeserítő, vérforralóan bosszantó,
hogy ez Magyarországon megtörténhetett!

Az elmúlt közel 1 napot azzal töltöttem, hogy több száz kommentet elolvastam ezzel a két ügyhöz kapcsolódóan a közösségi oldalakon. Többen úgy fogalmaznak, hogy:

  • legutoljára ilyenre az 50-es években volt példa, csak akkor nem a Rendőrség, hanem az ÁVO legényei rúgták rá az ajtót az ártatlanokra az éjszaka közepén.
  • Mások szerint a III. Birodalom működött hasonló módon a 30-as évek második felében… azt meg mindenki tudja, hogy a II. Világháború hogyan ért véget.
  • Egyes kommentelők Észak-Koreához hasonlítják a magyarországon kialakult helyzetet. Valaki szerint pedig Magyarországnak ezek után nem az Európai Unióban lenne a helye, hanem egyesülnie kellene Kínával, mert ott szokás ehhez hasonló megfélemlítő hatósági intézkedésekkel megfélemlíteni azokat, akik nem a pártállami propaganda által napi szinten sulykolt információkat mantrázzák, hanem önálló, esetenként rendszerkritikus gondolatokat mernek megfogalmazni.

.

silence_shut_up_censorship_640(fotó: Gerd Altmann / Pixabay)

Azon gondolkodom, vajon hogyan jutott idáig az ország? Hogyan fajulhattak el ennyire a dolgok? Mi történt azzal a demokráciával, amire annyian vágytak 1989/90-ben? Hogyan sikerült magyar igazságszolgáltatásnak két lábbal a disznótrágyába taposnia a nagyra becsült és nélkülözhetetlen európai értékeket? Mi végre volt jó ez a hatósági színjáték?

Kezdésnek itt a szerencsi esetként ismert hatósági melléfogás, ahol egy 64 éves férfit, a szegi Kusinszki  Andrást vittek be a rendőrök kihallgatásra. Ezzel párhuzamosan, természetesen, házkutatást is tartottak nála és lefoglalták számítógépét.

„Mélységes Döbbenet!” bővebben

Terry Fox, A Kanadaiak Hőse

Terrance „Terry” Stanley Fox (1958. július 28., Winnipeg, MB – 1981. június 28. New Westminster, BC): atléta, parasportoló, humanitárius és rák kutató aktivista, 1 szövetségi és 1 tartományi kitüntetés birtokosa. Egy nagybetűs NEMZETI HŐS, aki nem csak ezrek, tízezrek, hanem milliók példaképe lett az elmúlt 4 évtized során. 1980. április 12-én kezdte meg minden idők leghosszabb „hazafutását” Kanada keleti partjától a nyugati partig, s ezzel akaratlanul is történelmet írt.
(nyitókép: Terry Fox Foundation)

Terry Fox távfutó és kosárlabda játékos, aktív sportember volt a gimnáziumi és az egyetemi évei alatt is. 1977-ben csak 19 éves volt, amikor osteosarcoma-val* diagnosztizálták, emiatt jobb lábát amputálni kellett. A sportolást ezután sem adta fel, kerekesszékes kosárlabda csapatával 3 alkalommal nyerték meg a nemzeti bajnokságot! Akaraterejének nem igazán akadt párja ebben a fél kontinensnyi országban, azonban az Ő története nem boldogan ért véget. Aktív, eseményekkel teli életet élt, de a rák elleni küzdelmet végül elvesztette: 1981. nyarán örökre megpihent.

Nulla kedvelés.
Nulla bejegyzés.
Nulla megosztás.
Milliós követőtábor.

Önmagát önzőnek jellemezte egy interjú alkalmával és valahol hálás is volt a sorsnak, hogy megtalálta őt a betegség, mert ezáltal lett más ember, ennek köszönhetően vált jobb emberré. Olyanná, aki törődött a másikkal, aki már odafigyelt az Őt körülvevő világra, aki előtt önzetlen célok lebegtek, aki jobbá akarta tenni a világot, aki jó példával akart mások előtt járni.

„Bármi lehetséges” – vallotta. És számára egy pillanatra talán így is tűnt. Nem ismert lehetetlen, az egészen biztos: minden helyzetből megpróbálta kihozni a legjobbat. Elszántsága és kitartása megkérdőjelezhetetlen volt. Az futása első napján Darrell, Terry öccse, azt mondta róla, hogy: „nincs az az erő, amely megállíthatná Őt”! Fred, Terry bátyja, aki a testvéréről elnevezett Alapítványban dolgozik, kb. 2 éve Calgary-ban járt és előadásokat tartott iskolások számára.

Autóbalesete után, 1976 novemberében, sem hagyta abba a spotolást, pedig jobb térde megsérült. Nem ment vele orvoshoz, csak a következő év márciusában kereste fel a kórházat, amikor a térdében már tartós fájdalmat érzett. A vizsgálatok során rákot diagnosztizáltak nála. Mivel a 70-es években az osteosarcoma-t nem tudták megfelelően kezelni, ezért a végtag amputáció volt az egyetlen megoldás.

terry_fox_40th_moh_01„Olyan példát akarok állítani,
amit soha sem felejtenek el!” – Terry Fox
Ma biztosan jelenthetjük ki: SIKERÜLT!
(fotó: Terry Fox Foundation)

„Terry Fox, A Kanadaiak Hőse” bővebben

Az RMS Titanic Múltja És Jövője

Az RMS Titanic, a maga korában elsüllyeszthetetlennek hitt óceánjáró roncsai Kanada partjaitól dél-keleti irányban 700 tengeri mérföldre nyugszanak több darabban az Atlanti Óceán fenekén, körül-belül 3.800 méteres mélységben. Összesen 1.500 ember vesztette életét a hajózás történetének egyik legtöbb áldozatot követelő szerencsétlenségében és közülük 705-nek sikerült megmenekülnie.
(nyitókép: Lubomír KaslPixabay)

 

location_of_titanicpiros csillag: Halifax, NS
fehér csillag: az RMS Titanic hajóroncsa

 

Az RMS Titanic-ról a BBC által készített legfrissebb (2019. augusztus) felvételek az alábbi videóban tekinthetők meg. Mivel valamennyi túlélő elhunyt, így nincs már, aki élő szóban beszélhetne az egész világot megrázó tragédiáról. Az egykor elsüllyeszthetetlennek hitt óceánjáró gyorsan fogyó maradványai pedig napról napra kevesebbet mutatnak meg a 108 évvel ezelőtt történt tragédiából.

Kutatók szerint az 1912. május 31-én vízre bocsátott Titanic-ból felismerhetően megmaradt vázszerkezet és hajótest még ebben az évtizedben teljesen összeomlik és a mikroroganizmusok lassan az utolsó csavarját is felemésztik majd: az 1910-es évek legnagyszerűbb technikai vívmányának gondolt óceánjáró nyomtalanul eltűnik – mintha ez az egész meg sem történt volna.

Na de mi az az „RMS” betűszó a Titanic neve előtt? Hivatalosan így hívták az óceánjárót, még ha a köznyelvben mindenki csak simán letitanicozza is. Az RMS angol betűszó, a Royal Mail Ship, illetve a Royal Mail Steamer rövidítése. A Wikipédia vonatkozó szócikke alapján: A kifejezés királyi postahajót jelent. A rövidítés korábban a Royal Mail Steamer kifejezést jelölte, ami postagőzhajót jelentett. Általában a rövidített forma volt használatban, a hajó neve elé tették, és csak annak a tengerjáró hajónak volt joga használni, amely a Royal Mail brit királyi postavállalattal szerződésben postát szállított.”

millvina_dean_and_her_brother_bertram

A 705 túlélőből utolsóként Eliza Gladys „Millvina” Dean (1912. február 02. – 2009. május 31.) távozott el az élők sorából 97 éves korában, Ő a katasztrófa idején még csak 10 hetes csecsemő és ezzel a RMS Titanic legfiatalabb utasa volt. 8 éves korában tudta meg, hogy Ő maga is egyike azon szerencséseknek, akik megmenekülhettek a süllyedő óceánjáróról. Édesapja hullámsírba veszett. Bátyja a jégheggyel történt ütközés 80. évfordulóján, Ő maga pedig az RMS Titanic vízrebocsátásának 98. évfordulóján hunyt el.
(az 1912-ben, vagy 1913-ban készült fotón a jobb oldalon Eliza, mellette bátyja látható)

Eliza nem házasodott meg és gyermeke sem született. Mivel pénz és személyes holmik nélkül érkeztek meg a kimentésüket követően az Egyesült Államokba, 4 héttel később, 1912. májusában visszautaztak az Egyesül Királyságba, Southampton-ba és ott élték le életüket. Az 1997-ben bemutatott, James Cameron által rendezett és 11 Oscar-díjjal jutalmazott Titanic c. filmet soha sem nézte meg.

rms_carpathiaAz RMS Carpathia, amely elsőként vett részt a hajótöröttek mentésében.
1918-ban egy német tengeralattjáró torpedója süllyesztette el.
(fotó: Wikipédia)

 

Ha az RMS Titanic-kal kapcsolatosan magyarokat kell megemlítenünk, akkor szinte kizárólag Dr. Lengyel Árpád neve merül csak fel: Ő volt az RMS Carpathia hajóorvosa, Ő vizsgálta meg és látta el a hajótörötteket a fedélzetre lépésüket követően. Azonban van itt még valaki, akinek a nevét – hogy ne merüljön el a feledés tengerébe -, nekünk is meg kell említenünk: Mr. Leopold Weisz, azaz Weisz Lipót.

rms_titanic_departing_southampton_1912-04-10az RMS Titanic Southampton kikötőjéből
hajózik ki 1912. április 10-én,
fedélzetén egy magyar származású utassal

(forrás: Wikipédia)

 

Weisz Lipót az Osztrák-Magyar Monarchia területén látta meg a napvilágot, egyes források szerint 1875-ben, mások szerint 1880-ban. Mivel már fiatalon az Egyesült Királyságba költözött, meglehetősen hiányosak az információk állnak rendelkezésre vele kapcsolatban. Így azt sem lehet biztosan tudni, hogy Veszprémben, vagy Pesten (a mai Erzsébetváros területén) született-e? Fiatalon házasodott, egy belga lányt vett feleségül, úgy tudni, hogy később mindketten megszerezték a brit állampolgárságot. Az ifjú pár terve az volt, hogy Québec-ben, Kanadában telepednek le.

Eredetileg az RMS Lusitania fedélzetén kellett volna áthajózniuk az Atlanti óceánon, azonban szénsztrájk miatt áttették őket az 1912. április 10-én Southampton-ból kihajózó RMS Titanic-ra… Weisz felesége, Mathilde, a 10. számú mentőcsónak utasaként jutott el az RMS Carpathia fedélzetére, később pedig Kanadába. Lipót azonban áldozatául esett a katasztrófának. Holttestét a Titanic Bus-ról szóló cikkben már említett Mackay-Bennett nevű kanadai hajó vitte Halifax kikötőjébe. Innen szállították át Montréal-ba, hogy eltemethessék: az RMS Titanic egyetlen magyar származású áldozata a Baron de Hirsch temetőben nyugszik.
Ha kíváncsi vagy a teljes történetre, kérlek, olvasd el az Origo Weisz Lipótról szóló beszámolóját!

a_titanic_utvonalaAz RMS Titanic útvonala
(illusztráció: Wikipedia – Prioryman, CC BY-SA 4.0)

 

Ha egymagad szeretnél élmélyedni az RMS Titanic-cal kapcsolatos valamennyi rendelkezésre álló adatban, s érdekelnek a legapróbb részletek is, akkor számodra az Encyclopedia Titanica weboldalt ajánlom böngészésre.

A világon számtalan emlékmű őrzi a tragédiában elhunytak emlékét. Erről egy részletes lista a Wikipedia angol nyelvű oldalán érhető el.

A 100. évfordulón megjelent index.hu-s fotóalbum 37 darab korabeli fényképpel erre a linkre kattintva tekinthető meg.

 

– Lázadó

A Kanadai Titanic Busz

Nem kell semmi rosszra gondolni, ez a busz nem süllyedt el és ez a veszély egyáltalán nem is fenyegeti! 2012. április 15-én volt a 100. évfordulója annak, hogy elsüllyedt az RMS Titanic, brit utasszállító óceánjáró (a jégheggyel április 14-én, nem sokkal éjfél előtt ütközött). Valószínűleg kevesen tudják, hogy Halifax városának (Új-Skócia tartomány fővárosa) kikötőiből útnak induló, majd ide visszatérő két hajó (a Mackay-Bennett és a Minia) az áldozatok közül több, mint 300-t partra hozott, majd közülük 150 elhunytat a város három különböző temetőjében helyeztek örök nyugalomra 1912 május 1. és június 12. között.

canadian_titanic_bus_01mind a jármű, mind a matricák a régmúltat idézik

A szomorú évfordulón, 2012-ben, számos ünnepséget, megemlékezést és kiállítást szerveztek a városban. Ennek keretein belül „öltöztették Titanic-ba” a 18,28 méter hosszú, 2,59 méter széles, 3,65 méter magas Prevost Car H5-60 típusú csuklós távolsági autóbuszt, amelyből 1985 és 1992 között meglehetősen kevés, csak 46 darab készült.

canadian_titanic_bus_07

Egyes vélemények szerint azért csak ennyi, mert magasak voltak az üzemeltetési költségek, mások szerint pedig a jármű közepére beépített dízelmotor hozzáférhetősége nehézkes, ezért az alapvető karbantartási feladatok elvégezése igen körülményes: ahogyan a Titanic Bus jelenlegi tulajdonosa fogalmazta: „egy igazi kihívás”.

A harmadik oknak pedig felróhatjuk, hogy a csukló-mechanika meghibásodása esetén annak cseréje kb. 60.000 kanadai dollár, azaz hozzávetőletesen 13.700.000 Ft… volt, még a 80-as évek végén, a 90-es évek elején. Kanadai szemmel nézve ez már akkor is horrorisztikus összeg volt. A rendelkezésre álló információk szerint a Prevost H5-60 újkori vételára a 1985-ben kb. 670.000 CAD volt (kb. 153.111.000 HUF), az inflációt figyelembe véve ma ez kb. 1.287.000 CAD-ot (kb. 293.833.000 HUF) jelentene.

canadian_titanic_bus_06

Az autóbuszon az első kettő és az utolsó tengely kormányzott. A V8-as, 12,1 literes, 1.694 Nm nyomatékú, 500 lóerős Detroit Diesel turbódízel motor középen, a második és a harmadik tengely között került elhelyezésre. A fellelhető információk alapján a jármű megengedett legnagyobb össztömege 27,67 tonna (61.000 lbs) volt, a fogyasztása kb. 42-43 liter 100 km-en. Az autóbuszba egy 5 sebességes automata váltót építettek, az utazóközönség számára 68 db ülőhely került kialakításra.

bus_prevost_h5-60_rear_sign

A cikkben szereplő példány, amely a 1001-es sorszámot viseli, 1990-ben készült. A Westours vásárolta meg, majd Seattle-i működését követően a Halifax-i székhelyű Absolute Charters (vagy más néven: Ambassatours) busztársaság tulajdonába került másik hasonló társával együtt.

Az autóbusz gyártója az idén 96 éves, Québec-i székhelyű Prevost Car Inc. (franciául – ejtsd: phré-vú khár), amely vállalat 1995 óta a Volvo Buses tulajdona. 2019-ben a Prevost volt a prémium intercity turista buszok vezető gyártója és a világ vezető gyártója a csúcskategóriás lakóautók és a speciális kialakítású járművek gyártói között.

canadian_titanic_bus_02

Miután eme ritkaság számba menő csuklós autóbuszok eladó sorba kerültek, az 1001-t, azaz a Titanic Bus-t egy kanadai, hat gyermekes, Alberta-i származású, de ma már a New Brunswick-i Moncton-ban élő házaspár, Joel ésPatty Constable vásárolta meg 2019. októberében Kanada legnépszerűbb apróhirdetési weboldalán 7.000 CAD-ért (kb. 1.590.000 HUF). Kitartó munkával lakóbusszá alakították, meghagyva az előző tulajdonos által felragasztott dekorációkat.

prevost_h5-60_unit-1001_unit-1006_joel_constable_2019balra az 1006-os, jobbra az 1001-es, a Titanic Bus,
a Constable család kertjében 2019 őszén

 

Nagy valószínúséggel a Constable család a világon az egyetlen olyan család, akiknek ebből a csukló autóbuszból nem egy, hanem rögtön kettő is áll otthon a kerben: az övék az 1006-os sorszámú is, amelyet alkatrésznek vásároltak meg, ma már üzemképtelen állapotban van.

canadian_titanic_bus_and_the_constable_familya 6 gyermekes Constable család, a háttérben a Titanic Bus
(fotó: Facebook)

 

A lakóbusszal Patty, Joel és a gyermekek Kanadában és az Államokban nyaralnak a téli hónapokban. Nem ez az első, több hónapig tartó utazásuk, ezt megelőzően két hasonlót csináltak végig és eme alkalommal valami „igazán nagy és 8 fő számára kényelmes” utazó/lakó járművet szerettek volna találni maguknak.

Pár éve, a második útjukra az alább látható, hagyományos lakóbusszal indultak el, akkor Kanada keleti partvidékéről Floridába utaztak, onnan Kaliforniába mentek. Ezt követően Kanada nyugati részét járták be, majd Kanadán keresztül hazatértek New Brunswick-ba, a két országot 5 hónap járták be.

gulfstream_tourmaster_40feet_rva 12,2 méter hosszú Gulfstream Tourmaster 40F,
Joel-ék második túrájukra ezzel a lakóbusszal mentek,
akkor még 5 gyermekkel

 

Joel az építőiparban dolgozik és az ősztől tavaszig tartó időszakban nincs sok munkájuk, így útra keltek. A költségekről Joel elmondta, hogy az átalakítás nem került sokba, mert azokat jórészt saját maga végezte el. Az utazás során a legnagyobb kiadást a tankolás jelenti: az összesen több ezer liternyi gázolaj nem olcsó mulatság. Lakókocsi parkokban állnak meg 1-2 hetes pihenőkre és szupermarketekben vásárolnak be, nem járnak drága éttermekbe és kihagyják a drága túrista lárványosságokat is.

canadian_titanic_bus_04

Több, számukra már szükségtelen tárgyat is eladtak a túrát megelőzően, például Joel egyik munkagépét és a motorkerékpárját is. Ez egy egyszeri kaland a számukra, mert miután véget ér a nyaralás, el fogják adni a Titanic Bus-t. Amely egyébként ahhoz képest, hogy 2020-ban már a 30. évében jár, nagyon jó állapotban van, egy kevés olajfogyasztást leszámítva gyakorlatilag hibátlan. Vásárláskor mind a fékek, mind a 10 darab gumiabroncs remek állapotban volt és van azóta is.

Azon felszerelési tárgyak (ággyá nyitható kanapé, hűtőszekrény, zuhanykabin), amelyek nem fértek be az ajtón, az ablaktáblák kiszerelését követően daru segítségével kerültek be a lakóbuszba.

canadian_titanic_bus_03

További információk a Titanic Bus-ról:

  • a lakóbusz egy csuklós autóbusznak látszó tárgy, amely légfékkel van felszerelve (mint megannyi másik autóbusz és tehergépkocsi), de a jármúkategória besorolása: lakóautó – azaz egy hagyományos (ez Kanadában a „Class 5”) jogosítvány és egy légfék vizsga birtokában bárki által vezethető,
  • a tetőn 10 db napelem kapott helyet, amely maximum 3.400 W-ot tud szolgáltatni,
  • 24V-os villanytargonca akkumulátor van a buszban, amelynek súlya közel 1.000 kg, a cellák feltöltéséről a buszt hajtó dízelmotor gondoskodik,
  • ahova egy 9,14 méteres (30 láb hosszú) teherautó befordul, oda a 18,28 méter hosszúságú Titanic Bus is bekanyarodik, mert a három kormányzott tengelynek köszönhetően nagyon fordulékony,
  • összesen 1.400 liternyi ivóvizet tudnak szállítani, a szennyvíz tartály 705 literes,
  • a légrugóknak köszönhetően a busz jobb eleje le tud „térdelni”, hogy az első lépcsőfok közelebb kerüljön a talajohoz, ezáltal megkönnyítve a be- és kiszállást,
  • a standard hasmagasság 25,4 cm, amely szükség esetén (pl. vasúti átjáróban, hogy még véletlen se akadjon fent a lakóbusz), további 10-12 cm-rel növelhető,
  • buszra és a buszba összesen 8 darab kamera került felszerelésre, a így a jármű teljes környezete megfigyelhető, akár álló helyzetben egy kempingben, akár menet közben, pl. szűk fordulók alkalmával,
  • a kamerák mellett mikrofonok és hangszórók is beépítésre kerültek, így szükség esetén hallhatói is, hogy mi folyik kint, illetve a vezetőülésből a hangszórókon keresztül ki is lehet szólni,
  • légkondícionáló és állófűtés is rendelkezésre áll, de van egy zuhanyzókabin, gyári toalett és beépített dupla mosogató is,
  • valamint egy nagy franciaágy a szülők és emeletes ágyak a gyermekek részére,
  • egy nagyméretű vetítővászon és egy kivetítő gép is van a buszban, így a házimozizás sem lehetetlen,
  • asztali számítógép és laptop a tanuláshoz, mivel az iskoláskorú gyermekek házi oktatásban részesülnek,
  • hangszerek, úgy mint szintetizátor, fuvola, hegedű, gitár, manolin és ukulele,
  • teljes értékű mosógép és szárítógép, továbbá mindenféle konyhafelszerelés is megtalálható.

 

bus_prevost_h5-60_enteriorígy nézett ki a Titanic Bus gyári állapotában

 

Az alábbi videón az 1006-t tekinthetjük meg, még szolgálati idejében, 2012-ben Halifax-ban. Ma már Joel-ék kertjében pihen, s amikor kell, egyes alkatrészei a Titanic Bus-ban kelrülnek felhasználásra:

 

Egy részletes Titanic Bus bemutató Joel és családja által:

 

Ha követni szeretnétek a Constable családot a közösségi médiában, akkor

a linkekre kattintva érhetők el.

 

Köszönöm a megtisztelő figyelmet!

– Lázadó

KB033 – Olaj És Vér

Az első és ezidáig az egyetlen kanadai-magyar podcast 33. epizódjában a heti színes könyvek mellett két nagyobb témát hoztunk nektek. Mindenki az ausztráliai bozóttüzekről beszélt és beszél, így tettünk hát mi is – kiegészítve egy „helyszíni” interjúval. Majd az év eleji iráni eseményekkel, azok előzményeivel és a lehetséges folytatásról beszélgettünk: miért feszül egymásnak Irán és az Egyesült Államok? Hogyan jutottak el eddig és milyen irányt vehet a két ország kormányának kapcsoalta?
A nyitóképen: Anthony Hearsey által készített 3D-s grafikája, amelyen a 2020-as ausztráliai bozóttüzek láthatók a NASA műholdas adatai alapján.

 

Adás napló. „KB033 – Olaj És Vér” bővebben

A Húson Túl & A Gyökér Sör

Jó reggelt, jó étvágyat kívánok! Biztos, hogy vannak Hallgatóink/Olvasóink között olyanok, aki az A&W, vagy a Beyond Meat nevével találkoztak már. Ha nem, akkor az sem probléma, mindkét cégről és termékeikről szól a mai cikk. Az előbbi Kanada legnagyobb kanadai tulajdonú gyorséttermi lánca, a második pedig a világ első növényi-alapú húspótló burgere, amely a leginkább hasonlít a marhahúsból készült (eredeti) húspogácsára, mind textúrájában, mind illatában és ízében – szója és glutén felhasználása nélkül.

beyond_meat_beyond_burger_case.png

De a Beyond Meat nem csak a nagyobb részt zöldborsó felhasználásával készült növényi-alapú húspótló, hanem maga a feltaláló-, gyártó- és forgalmazó cég neve is. A termékeik 50 különböző orszában, a szupermarketek és boltok hűtői mellett megtalálhatók többek között az A&W, a KFC, a Tim Hortons, a Dunkin’ Donuts, a McDonald’s és a Subway gyorséttermek, valamint szállodaláncok éttermeinek különböző menüiben, ételeiben is.

ethan_brown_founder.jpgaz alapító, Ethan Brown
(fotó: Brendan McDermid/Reuters)

A Beyond Meat-et, amely növényi-alapú húspótlók gyártója, 2009-ben alapították Kaliforniában. A tőzsdére történő bevezetésekor, 2019. május 2-án a cég piaci értéke 3,8 milliárd USD (kb. 1.120,84 milliárd HUF) volt. A részvényárfolyam emelkedésének köszönhetően július 30-án már 11,7 milliárd USD-ra (kb. 3.450,698 milliárd HUF) emelkedett a Beyond Meat piaci értéke. A cég a 2019-es év messze legjobb amerikai IPO-ja.

beyond_meat_yt_magyarosi_veganlove_2900huf.jpgvideórészlet Magyarósi Csaba Beyond Meat burger tesztjéből

 

A cikk elkészítéséhez az inspirációt Magyarország egyik legtehetségesebb és legmotiválóbb YouTuber személyiségének köszönhetem: Ő nem más, mint Magyarósi Csaba. Az Ő egyik augusztusi videójának hatására kerestem fel az egy A&W gyorséttermet Calgary-ban a Beyond Meat burgerük megkóstolása végett.

 

Csaba, Robi és a Beyond Meat burger

 

A gyökér sörtől a kontinentális franchise-ig

Az A&W gyorsétterem láncot (Roy Allen & Frank Wright voltak a két alapító atya) Kanadában 1956-ban indították el a Manitoba-i Winnipeg-ben. A székhely az évek folyamán áthelyezésre került Észak-Vancouver-be, Brit Columbia-ba. Az amerikai A&W-vel – amely 1919-ben indult a kaliforniai Lodi-ban -, 1995 óta már csak nevében egyezik, üzletik kapcsolat nincs közöttük.

a&w_restaurant.pngegyedi dizájn: az éttermet már messziről észre venni
a narancssárga, V-alakú dizájn elemről

 

Allen 1919-ben kezdte meg annak a „root beer”-nek, azaz gyökér sörnek a gyártását és értékesítését – először a helyi veterán parádén résztvevők, majd később a helyi lakosok és utazók, turisták számára -, amelynek receptjét évekkel korábban egy Arizona-i gyógyszerésztől vásárolta.  A gyökér sör nagyon hamar nagyon népszerűvé vált a vásárlók körében, tehát már az első alkalomtól kezdve sikerre volt ítélve. Wright csak 5 évig volt Allen társa a vállalkozásban (hogy hogyan és miként találtak egymásra, arról nincs információnk), majd ezt követően Allen egymaga vitte tovább az A&W-t és a gyökér sör mellett már egyszerűbb ételek is a kínálat részét képezték.

a&w_canada_root_beer.jpg

Az A&W indította be először a „drive-in” szolgáltatást az autóval érkező vásárlók számára és szintén az A&W nevéhez kapcsolódik az első gyorséttermi franchise megalapítása. Az 1960-as évekre már közel 2.000 darab A&W gyorsétterem működött az USA-ban és Kanadában.

Az A&W szlogenje a „The Home of Burger Family”, azaz a Burger Család otthona, mert a hamburgereik elnevezése a következő: mama, papa, tini, nagypapa… egykoron létezett bébi burger nevű hamburger is.

J. Williard és Alice Marriott, a leendő Marriott Hotels alapítói 1927-ben csatlakoztak az A&W franchise-hoz, s ezzel megkezdték vállalkozói karrierjüket. Az első hoteljüket csak 30 évvel később, 1957-ben nyitották meg, ehhez az A&W italok és ételek értékesítése során szerzett tapasztalatok és az azzal elért sikerek járultak nagyban hozzá.

a&w_rootbeer_july20.jpgkét jéghideg korsó gyökér sör

 

Észak-Amerikában az A&W volt az első gyorsétterem lánc, amely 2018-ban a műanyag szívószálakat környezetbarát papír szívószálakra cserélte. 2019 decemberében több, mint 900 éttermet üzemeltetnek Kanada szerte, alkalmazottaik száma meghaladja a 35.000 főt.

Az A&W-t tehát két dolog teszi egyedivé a piacon: a „frozen mug” és a root beer. Az előbbi a mélyhűtőben tárolt üvegkorsó (űrtartalma 20 folyékony uncia, azaz 591 ml), helyben fogyasztás esetén ebbe töltik az üdítőitalokat. Az A&W éttermekben nincs jégkocka, mivel hitvallásuk szerint nem kívánják „felvizezni” a T. Vásárló italát, inkább magát a korsót fagyasztják le.

kb_a&w_restaurant_interior_2üveges kiszerelésű gyökér sör csak 1971-től került forgalomba

 

Az utóbbi pedig a „gyökér sör”, azaz a szasszafrász babérfa gyökeréből kivont olaj és természetes cukornád felhasználásval és többféle növényi hozzávalóval készült édeskés, különféle természetes fűszerekkel ízesített, teljes mértékben alkoholmentes, szénsavas üdítőital. Az üveges kiszerelésű gyökér sör, amelyet 4 darabos kiszerelésben akár az éttermekben is megvásárolhatunk, szavatossági ideje a gyártástól számított 39 hét, míg a műanyag palackba töltöttek 13 hétig fogyaszthatók (ez utóbbi a 2 literes kiszerelésű, bolti változat).

kb_a&w_restaurant_interior_1gyökér sör: természetes nádcukorral
és természetes ízesítőkkel

 

Ebben az évben július 20-án volt az A&W-nál az „ingyen gyökér sör napja”, amikor is mindenki, aki betért az étterembe, egy korsó „root beer”-t kapott ajándékba, s ehhez még vásárolnia sem kellett semmit, csak kérnie kellett egy korsóval a pultnál.

Nekem nem kedvencem, de ha Kanadában jársz, feltétlen kóstold meg. Gyökér sört napjainkban már nem csak az A&W-ban találhatsz, hanem más éttermekben, szupermarketekben, vagy akár benzinkutakon is vásárolhatsz.

 

És akkor mi van a húson túl?

a&w_beyond_meat_info.png

A Beyond Meat burgert 2018. július 9-én kezdték el forgalmazni az A&W éttermek és az első körben megrendelt mennyiségből augusztus folyamán már ki is fogytak, a következő szállítmányra egészen októberig várnia kellett a T. Vásárlóknak.

Az excel táblák megfelelő sorai alapján a Beyond Meat burger a bevezetése óta az A&W legkeresettebb burgere lett és az éttermek eladásai 10%-os növekedést mutattak 2018-ban, az előző évi 3,7%-hoz képest tehát jelentős forgalom növekedést generált a Beyond Meat burger.

A Beyond Meat burger a következő képpen áll össze: a szezámmagos hamburger zsemlébe kerül bele a növényi-alapú húspótló pogácsán túl 1-2 salátalevél, paradicsom és lilahagyma karika, savanyú uborka, ketchup, mustár, majonéz és az A&W saját készítésű “Uncle sauce”-a.

kb_a&w_menu.jpga pult fölött elhelyezett menü az A&W-ben
– kattints a képre a nagyobb mérethez –
(fotó: Lázadó)

 

Hogy legyen mihez viszonyítani az árakat: Alberta-ban a bruttó minimál órabér 15 CAD (kb. 3.360 HUF). Az Alberta-i ÁFA mértéke 5%. A cikkben és a fotókon szereplő árak minden esetben nettó kiskereskedelmi árak, amelyek az általános forgalmi adót nem tartalmazzák.

kb_a&w_beyond_meat_combo_1.jpg(fotó: Lázadó)

 

A Beyond Meat burger ára az A&W éttermeiben egyesek szerint sok, szerintem viszont közép árfolyam. Helyszíntől függően 6.99 CAD és 7.59 CAD (kb. 1.570 HUF1.700 HUF) között kapható Kanada szerte.

kb_a&w_lazado_receipt

 

Idén szeptemberben akciós volt, ami azt jelentette, hogy az akcióban részt vevő éttermek 3.99 CAD-ért (kb. 893 HUF) árusították 2 héten keresztül. Ez az ár azt jelentette, hogy ebben a két hétben az A&W árusította a legolcsóbban a Beyond Meat burgert Kanadában.

Ha a Beyond Meat burgert menüben vásároljuk meg, amit az A&W „combo”-nak hív, akkor kapunk mellé sült hagymakarikát, vagy sültkrumplit (ez utóbbi szerintem az összes gyorsétterem kínalata közül a legfinomabb fajta!) és egy üdítőt. Az A&W-nál a kiegészítőknek nincs kis-közepes-nagy változat, csak egy méretben adják a sültkrumplit, a hagymakarikákat és az üdítőt. Ha nagyobb adagot szeretnél, rendelj még egyet. A Beyond Meat menü ára 10.99 CAD (kb. 2.460 HUF).

Balra a blokk, amelyet a vásárlás alkalmával kaptam. (fotó: Lázadó)

Ahogyan feljebb, azaz az árlistán látható, a Beyond Meat burger nem kerül többe, vagy ha mégis, akkor is csak pár tíz centtel drágább, mint a hagyományos, marhahússal készült hamburgerek:

  • Papa: 6.49 CAD
  • Teen/Mozza: 6.69 CAD
  • Beyond Meat: 6.99 CAD
  • Uncle: 8.49 CAD

 

a&w_beyond_meat_on_sale.jpg

Ismerve a magyar árakat:

azt kell mondanom, hogy a kanadai Beyond Meat burger és marhahúsos hamburgerek jól láthatóan olcsóbbak. A magasabb árnak talán az is az oka lehet, hogy az USA-ból történő beszállításnak komoly költségvonzata van, valamint továbbra is Magyarország rendelkezik a világ legmagasabb, 27%-os ÁFA-kulcsával.

*Azt a Rebel Whopper esetében meg kell jegyeznem, hogy abban nem a Beyond Meat terméke, hanem a holland The Vegetarian Butcher növényi-alapú pogácsája található.

 

beyond_vs_beef_-_enviroment_friendly.jpg

 

Miért jó, vagy lehet jobb a növényi-alapú húspótló, mint a valódi marhahús?

A Michigan Egyetem Fenntartható Rendszerek Központjának vizsgálata alapján nem csak azért, mert ugyanannyi mennyiségű Beyond Meat előállításához

  • 99%-kal kevesebb vízre,
  • 93%-kal kevesebb termőföld területre és
  • 46%-kal kevesebb energiára van szükség;
  • valamint 90%-kal kevesebb üvegházhatású gáz keletkezik

az előállítás során, mint egy marhahúsból készült húspogácsa esetén.

kb_a&w_beyond_meat_combo_2.jpg(fotó: Lázadó)

 

És még azért is jobb, azaz valamivel egészségesebb a Beyond Meat növényi-alapú húspótló, mert nem vöröshúst eszük, amelyre egy ideje az a mondás, hogy mértékkel kell – illetve, ha lehet -, minimalizálni kell a fogyasztását. Egy darab Beyond Meat pogácsa 20g növényi proteint, a napi vas bevitel 25%-t fedezi, csak 5g telített zsírt tartalmaz, miközben 0 mg koleszterin van benne és 22g a teljes zsiradék tartalma. A nátrium, azaz só tartalma pedig 390g.

És ez utóbbi az, ami hasonló mennyiségben fordul elő a marhahúsból készült, „hagyományos” húspogácsákban is. Ezért vannak olyan vélemények, hogy ameddig a telített zsír és só tartalmat nem szorítják lejebb a növényi-alapú húspótló készítményekben, addig azok a termékek sem lesznek egészségesebbek az állati eredetű termékekhez képest.

Elmondhatjuk, hogy a 10 éve indult vállalkozás és a „húson túli” világ további termékei még talán gyermekcipőben járnak. De ezalatt a rövid idő alatt is látványos fejlődést és sikereket értek már el, a közeljövőben pedig további előrelépések és fejlesztések várhatók a fenntartható fejlődés és az egészségesebb életmód irányába.

 

– Lázadó

Nem Kell Feladnod!

Warren Schlosser, az akkor 47 éves, teljesen átlagos Alberta-i lakos 2006-ban súlyos közlekedési balesetet szenvedett. Egy kamionban utasként tartózkodott, amikor megtörtént a baj, amelynek következtében Warren a hátralévő életére kereskesszékbe kényszerült. Warren idő közben felépült és ha testileg nem is, lélekben talpra állt. Például az Alberta-i havat messzire elkerülve 2009 óta minden telet a mexikói Mazatlán-ban, a napsütötte tengerparton tölt. Warren 56 évesen, teljesen átlagos Alberta-i lakosként, 2015-2016. fordulójának környékén kitervelt valami igazán rendkívülit.
(fotók: Wheelchair Warren hivatalos weboldala és Facebook oldala)

 

wheelchair_warren_001.jpgismerkedjetek meg Warren-nel
és a 2019. februári alomból érkezett Luna-val,
(készült: 2019. április, Alberta, Kanada)

 

Itt van ez a történet, amit már megírhattam volna 3 hónappal ezelőtt is. De egyfelől, ha emlékezetem nem csal, csak valamikor szeptemberben jött velem szembe Warren weboldalának címe egy benzinkúton, másfelől pedig talán jobb, hogy most írok róla, amikor a vállalásának a felén már javában túl van.

A hírek az utóbbi időben azzal is foglalkoznak több minden más mellett, hogy az X, vagy az Y autógyártó önvezető autója milyen útvonalat járt be a számítógép által irányítva, emberi beavatkozás nélkül. Vagy éppen pont arról számolnak be, hogy az emberi beavatkozás hiányában milyen balesetet szenvedett az adott önvezető jármű. Amely a létező legmodernebb technikával van felszerelve, amely sok száz mérnök és szakember munkájának, a sok éves fejlesztésnek az eredménye.

Aztán van itt valaki Alberta-ban, aki egymaga fogott hozzá titánium vázas járművének, egy kerekesszéknek az átépítéséhez, hogy annak segítségével figyelemfelhívást tudjon végezni 3 országon és több hónapon át, s mindeközben még jótékonysáig gyűjtést is végezzen.

wheelchair_warren_wide_loads_truckers.jpgWarren külön köszönetet mond a kamionsofőröknek,
amiért azok a lehető legnagyobb oldaltávolságot hagyva,
a maximális figyelemmel közelítik meg
és
kerülik ki őt 3 országot felölelő túrája során!

 

Nem állnak mögötte szponzorok, nem állnak mögötte lelkes adományozók, mindent önerőből csinált és csinál. Az önerőt pedig úgy kell érteni, hogy a kerekesszékét saját maga hajtja végig a több, mint 5000 km-en, semmiféle kiegészítő segédhajtást (pl. villanymotor) nem épített be és nem használ fel ilyet a későbbiekben sem!

Egy Washington állam-beli (USA) szabadúszó író, Jed Vaughn utazik vele, aki a saját lakókocsiját vezeti, valamint Ő dokumentálja a túrát és várhatóan egy könyv is születni fog ebből a közös kalandból.

Warren az elmúlt 3 és fél évet tervezéssel és szervezéssel töltötte, hogy aztán végül 2019. július 1-én, Kanada 152. születésnapján útnak indulhasson. Amíg mi aznap családi pikniket tartottunk, Warren és Jed útnak indultak Calgary (Alberta, Kanada) városából a körül-belül 5200 km hosszúságúra tervezett nemzetközi túrájukra a Sinaloa állam-beli (Mexikói Egyesült Államok) Mazatlán városába.

wheelchair_warren_map_of_trek.jpgCalgary –> Mazatlán: az 5200 km hosszúságú
túra tervezett útvonala, amely matricaként
látható Jed lakóautójának oldalán

 

Warren a saját (kissé átalakított) kerekesszékében, 5+sok keréken gördülve, 2 kisebb kerékpárokhoz használatos utánfutót húzva indult uticélja felé. Gondoljunk bele: 5200 km-t autóval megtenni nem könnyű, sokkal inkább fárasztó (pl. egy Nyíregyháza – Le Mans (Franciaország) oda-vissza is csak 3.830 km), kerékpáron tekerve egyenesen kihívás, kerekesszékben ülve pedig … már-már lehetetlen vállalkozásnak tűnik.

Nekünk, egyszerű halandóknak. De nem Warren-nek!

wheelchair_warren_002.jpgWarren és jármű-szerelvénye, ölében Luna-val,
az indulás előtti napon, június 30-án valahol Calgary-ban

 

Jed, a Spokane-ből származó író pedig Jed lakókocsijával kiséri a legkevésbé sem mindennapi kalandra vállalkozó Warren-t és annak 2 kiskedvencét: Taquito-t, a cicát és a már bemutatott Luna-t, a pár hónapos kiskutyát, aki az eltelt hónapok alatt szépen megnőtt.

wheelchair_warren_taquito_cat_&_luna_dog.jpgTaquito és Luna, jó megférnek egymás mellett,
itt éppen közösen heverésznek
a lakóautóban egy pihenő alkalmával

 

A napközbeni pihenőket és az éjszakákat Jed lakóautójában töltik valamelyik lakóautó parkban állomásozva, s ha Luna éppen nem Warren mellett, előtt, után sétál pórázon vezetve, akkor ő is a lakóautóban utazik Jed-del és Taquito-val. Természetesen Warren-nek az eltökéltsége mellett szüksége van nem kevés kalóriára is, ezért jó kanadaihoz méltóan rendszeresen előkerül a grillsütő (angolul: barbecue, vagy BBQ).

wheelchair_warren_picnic_july30.jpgkészül az ebéd a Saskatchewan-i
Wilcox falvacska közelében

 

Ezzel a több hónapig tartó, több ezer kilométeres nemzetközi túrával Warren arra akarja a figyelmet felhívni, hogy a fogyatékkal élő emberek csodálatos dolgokat tudnak elérni, túl tudnak lépni korlátjaikon, valamint produktív és jelentőségteljes módon lehetnek részesei egy közösségnek, illetve az egész társadalomnak. Warren úgy tapasztalja, hogy a hozzá hasonló helyzetben lévő emberek egyszerűen feladják…

Warren üzenete a számukra: NEM KELL FELADNOD!

A túra első 4 napján Calgary-ból Bassano településig jutott kerekesszékével, azaz kb. 140 km-t tett meg, napi átlaga tehát kb. 35 km volt:

wheelchair_warren_003.jpgWarren július 2-án, az túra második napján,
kelet felé haladva valahol a 22X,
vagy 901-es országúton Alberta-ban

 

De Warren és a társául szegődött Jed nem csak a fogyatékkal élő emberekre történő figyelemfelhívási célzattal teszi meg ezt a hosszú utat, hanem adományokat is gyűjtenek 6 non-profit szervezet számára: Cmngd Linens (Calgary, Alberta, Kanada), STARS ambulance (Calgary, Alberta, Kanada) a Facebook oldaluk itt érhető el, American Cancer Society (USA), American Wheelchair Foundation (USA), Immaculada (Mazatlán, Sinaola, Mexikó), SPCA Pet Rescue (Mazatlán, Sinaola, Mexikó).

Warren augusztus 6-án, túrájának 36. napján, közel 980 km-rel a háta mögött gördült át a Kanada-USA határon, hogy augusztus 7-én az Észak-Dakota állam beli Lignite településen éjszakázhassanak.

wheelchair_warren_day_039.png

Az azóta eltelt időben Warren töretlenül haladt és halad továbbra is célja felé. Az útvonalban az előre eltervezettekhez képest jelentősebb változások történtek, legalább is erre tudok következtetni a Google Maps térképen kirajzolt útvonal és a fentebb beillesztett, egyébként Jed lakóautójának oldalára ragasztott térkép összehasonlítása alapján.

wheelchair_warren_day_111.pnga túra 111. napján, október 19-én hagyták el
az Arizona-i Willcox egyik lakóautó parkját

 

Az eredeti tervek szerint Kansas City-t, Oklahoma City-t, Dallas-t és San Antonio-t érintve észak-keleti irányból, a határt a Texas-i Laredo-nál átlépve haladtak volna tovább Mexikóban. Hogy miért változott az útvonal, arra vonatkozó információt nem találtam sem a saját weboldalán, sem a Facebook-os bejegyzései között.

Az Arizonia-i Willcox-ot elhagyva további közel 1400 km vár még rá a célállomásig az elkövetkezendő 58-60 nap során. Úgy gondolom, hogy Nogales-nél lépi majd át a határt és Mazatlán-ba észak/észak-nyugatról fog megérkezni.

3_nation_flags_canada_usa_mexico.png

Az egyik legutóbbi videó október 20-ról, Arizona államból:

 

Warren a tervei szerint a karácsony előtti héten érkezik meg Mazatlán-ba. Az eddig eltelt 112 nap alatt több, mint 3650 km tett meg (azaz napi átlag: 32,5 km-t), azonban azt érdemes tudni, hogy több pihenőnapot is beiktatott túrája során, szóval a napi átlaga ennél valamivel több lehet.

Warren-nek, bár egészen kevés az esély rá, hogy Kanada Bandát hallgat/olvas, jó utat, sok egészséget és erőt kívánunk és virtuális vállveregetést küldünk. Mert Ő is azon csodálatos emberek egyike, akik kimozdulva saját komfort zónájukból erőn felül teljesítve küzdenek meg céljaik eléréséért és mutatnak utat azoknak, járnak jó példával azok előtt, akik most még kevésbé érzik magukban a lelkesedést a változtatásra, akik nem igazán bíznak céljaik elérésében.

Aki Warren-t szeretné követni valamely közösségi felületeten, az megtalálja Őt:

wheelchair_warren_rv.jpgJed lakóautója (1992 Fleetwood Bounder)
parkol valahol Új-Mexikó államban

 

Magyarország is büszkélkedhet egy Warren-hez hasonló hőssel: Ő nem más, mint Nagy Bendegúz, a kerekesszékes világjáró. A Facebook oldalán így írnak róla: „Nagy Bendegúz kerekesszékes világjáró négy földrészen, közel 90 országban járt az elmúlt években. Utazásainak különlegességét az adja, hogy a világjárás és a világlátás is két kerékhez kötődik. Szemléletének perspektívája ebből adódóan földközeli. Az emberek és a környezetük viszonyának fürkészéséből fantasztikus történetek születtek, melyeket ámulatba ejtő zsánerképekkel hitelesít.”

Mindkettőjük kivételes teljesítménye előtt a földig hajolunk, majd felegyenesedve hosszasan megtapsoljuk Őket! Minden tiszteletünk az övék!

 


 

* egy utólagos észrevétel: ha jól láttam, akkor Warren weboldala Bootstrap-pal készült – amelynek használatát személy szerint snkinek sem ajánlom, mert a FireFox böngészőmmel nem igazán kompatibilis Warren weboldala: pl. a menüpontok nem működnek rendesen, a ikonok, képek, szövegek nem a helyükre kerülnek, hanem egymásra csúsznak, a teljes webdizájn szétesik és kvázi használhatatlanná válik ezáltal a weboldala. Eme technikai probléma természetesen semmit sem von le Warren érdemeiből, talán a Facebook-on és Twitter-en egy kicsit könnyebb követni nemzetközi figyelemfelhívó és jótékonysági túráját.

 

– Lázadó

KB030 – Egy Féladás

Ahogyan a cím is sejtetni engedi, a 30. podcastunk csak egy fél podcast lett, mert … nem, nem! Nem áruljuk el, hogy miért, ez majd kiderül egy picit az adás végén és nagyon majd a 31. podcast elején. De még ez előtt beszámoltunk a szeptemberi hóviharról (a kapcsolódó cikk itt olvasható), megemlítettünk egy kedves, Kaliforniai kisvárost, Los Angeles-t (és vonzáskörzetét), megosztottuk MacBook szerelési élményeinket, kritizáltuk az Audacity-t, majd következett a tizennyolc pluszos tartalom: szeksz-en-drágz-en-rák’n’roll. Vagy nem! Podcast-unkban szókimondó, csúnya szöveg hangzik el, ezért a sarokban történő 5 perces térdeplés helyeződött kilátásba. Ejnye-bejnye!

 

Adás napló.

nabob_breakfast_coffee_lazado.jpg

behringer_802_b.jpg

Heti színes

gyermekules_elhelyezes_illusztracio.jpgHa a gyermek szabályosan van bekötve,
akkor a második képen látható eset nem fordul elő … soha!

gyermekules_gyermek_bekotve_biztonsagos.pnghagyományos gyermekülés, amelyben
a gyermek szabályosan van beültetve és bekötve!

gyermekules_lejarati_datum.jpgillusztráció – de ha ellenőrzik és a lejárati dátumot követően
ül benne a gyermek, büntetést fog kapni az autó vezetője

  • az említett TotalCar-os videó az autóbalesetekről:

monster_energy_green_lator.jpg

Köszönjük a megtisztelő figyelmet!