Fóbiás Balázs

[véleménycikk] Valószínűleg csak tizedmásodpercek kérdése volt kitalálni, hogy kiről/miről fog szólni ez a cikk. Pontosan, jól gondolod, Sebestyén „Fóbiás” Balázsról, aki – meglátásom szerint – továbbra is ugyanabban a hülyegyerek szerepben tetszelgő celeb, mint aki ezelőtt 25 évvel volt. Azaz – érthetetlen módon – egy szemernyit sem változott az évtizedek alatt.


Ez a cikk már szombaton készen volt – most, amikor ezeket a sorokat írom a megjelenés előtt, már kedd éjszaka van. Miért? Mert szombat óta gondolkozom azon, hogy egyáltalán kirakjam-e? Nem azért gondolkodtam ennyit a publikálásán, mert nem merem vállalni a véleményem, hanem mert attól tartok, hogy megint menni fog a nyafi: „Na ezt megint miért kellet?”, meg „Jajj, hagggyad má, Balázs olyan aranyos!”, vagy „Aszt külömben is, ki kíváncsi rád? Még csak nem is magyarba lakol. Hülye boomer!”.
Egyrészt: születésemtől fogva 35 évig Magyarországon éltem és még most is magyar vagyok, még akkor is, ha egyes honfitársaim végtelenül kínossá teszik származásom.
Másrészt X-generáció vége, vagy az „Y” eleje,
harmadrészt pedig: „A hír szent, a vélemény szabad.”!
Azaz engedtessék meg, hogy írhassak arról, amikor megbotránkoztat, felháborít és még elítélendőnek is tartom azt, amikor egy közéleti szereplő a Magyar Kormány gyűlölet-propagandáját népszerűsíti főműsoridőben, ezzel megalázva és megbélyegezve ártatlan személyeket.


Balázs, A Tahó

Ha valakinek mégsem lenne teljesen világos, hogy kiről is van szó, akkor számukra következzen egy gyors emlékeztető:

Balázs, A „Vicces”, Az Eredeti, Az Egyetlen
Eme felvételek még a Z+ televíziónak készültek.

Balázs sajnos már ideje korán a tökéletes megtestesítőjévé vált a: „Ha a szart felrakják a polcra, mindjárt lekvárnak képzeli magát.” kifejezésnek. És minderre még büszke is. Különben furcsa is lenne, ha akkora egóval, mint ami neki megadatott, ne lenne büszke. Érdekesség lehet számotokra, hogy mi ezt még személyesen is megtapasztalhattuk a Szegedi Tudományegyetemen… de gondolom, Balázs minderre már nem emlékszik. Hisz olyan régen volt. De sebaj, én itt vagyok és emlékeztetek benneteket.

Balázs inkább úgy döntött, hogy a magyar kereskedelmi rádiózás legsötétebb bugyrának a mélyre süllyed – az egykori munkaköri leírásában csak mint televíziós személyiség -, és ennek eredményeként képes volt annyira szerény lenni, hogy saját magáról nevezte az általa is vezetett reggeli rádióműsort.

A Véleménycikk Egy Klikkelés Után Folytatódik!

KB053 – A végtelenbe és még toWEBB!

Az első magyar nyelvű kanadai podcast ötvenharmadik epizódjában kiábrándulunk és felháborodunk, majd a világ legnagyobb űrtávcsövéről beszélgetünk: egy több évtizedes, több milliárd dolláros történet, avagy így írtak (űr)történelmet a mérnökök és a tudósok.

Adás napló.

Heti színes

  • Elindult 2022,
  • Fantáziátlan reggeli rádióműsorok, a kereskedelmi rádiók unalmas zenei kínálata,
  • AM / FM / DAB / SiriusXM.
SiriusXM műholdas rádióadó lefedettségi területe
„KB053 – A végtelenbe és még toWEBB!” bővebben

A Tolvajok Fejedelme

Tudom, hogy én mondtam. Tudom, hogy megígértem! De emellett egyszerűen nem tudok elmenni szó nélkül! 2020. Május 16-án az alábbiakat írtam a Nyunyológia c. cikkemben: „Amikor a Pixabay-en beírtam a keresőbe a korrupció szót angolul (corruption), akkor csak négy olyan illusztráció/fotó volt a találatok között, amelyek egy személyt ábrázoltak. A fentebb látható volt az egyik ilyen.” Az nyitóképként használt illusztrációt Jánosi-Mózes Tibor készítette 2016. December 18-án.

Aztán most pénteken, Február 12-én, a Kossuth Rádió reggeli műsorában Orbán Viktor, Agyarország Ormányának főkipcsákja, a nép nincstelen gyermeke (vagyonnyilatkozat itt), aki az utcán küzdött a szólásszabadságért (vagy mi a szar), hetedhét ország, s a nagyvilág előtt kijelentette, hogy: „megyünk lopni, megyünk lopni”.

Egészen pontosan azt mondta, hogy:

“De portyázókat és fürkészőket mindig mozgatni kell. Ők ki vannak küldve a nagyvilágba és ahol úgy tűnik, hogy néhány ezer, vagy százezernyi vakcina leesik egy teherautóról, ott kell állnia egy magyar portyázónak, aki elkapja.”

Az alábbi videóban 5:51-nél hangzik el a fentebb idézett mondat:

Magyarul a magyar miniszterelnök tolvajok fejedelme azt mondta, hogy:

ha a fekete piacon elérhető válik másoktól ellopott koronavírus elleni vakcina, akkor azt feltétlenül a magyaroknak kell megszerezniük.
Szóval az a feladata a Külgazdasági és Külügyminisztériumnak, hogy akár illegálisan eladásra kínált vakcinákat is megvásároljon a tisztességes adófizetők pénzéből.

„A Tolvajok Fejedelme” bővebben

Sínen Vagyunk!

Sínen vagyunk! Hamarosan érkezik 15. adásunk, amelyben két megosztó politikusról, s két, egymással hadilábon álló országról, valamint az ezzel kapcsolatos eseményekről, változásokról, fontosabb dolgokról beszélgettünk.

De ez még nem minden! A jövő hét folyamán publikálásra kerül két cikkünk is. Párállástól függetlenül, általánosságban foglalunk állást kormányzati direkt-marketinges kérdésekben. Valamint egy nagyjából szóra sem érdemes videóklippecskét, hazafias üzenetet véleményezünk, de tényleg csak röviden.

Most pedig jöjjön a lényeg!

Vigyázat! Az 55. vágányra szerelvény érkezik!

Boldog születésnapot, NOHAB!

 

Az idén 55 évesek a NOHAB-ok, a MÁV kötelékéből M61 néven ismert dízel-elektromos, azaz hibrid mozdonyok. (A valaha készült legszebb, legdögösebb hangú mozdony – a Lázadó.)

A monstre vasúti jármú szíve a 150.000 (százötven-ezer!) köbcentis, kétütemű, mechanikus Roots kompresszorral erősített, 16 hengeres, V-hengerelrendezésű dízelmotor. Ez hajtja azt az egyenáramú főgenerátort, amely az áramot termeli a 600V-os vontatómotorok számára. A vontatási teljesítmény a 2.200 lóerőt is elérheti, de jellemzően 1.950 LE körüli teljesítményen üzemeltek, üzemelnek. A mozdony két oldalára szerelt tartályokba összesen 3.400 liter gázolaj tölthető.

Maximális megengedett sebessége 100 km/h. A mozdony súlya, teljesen feltöltve, eléri a 109 tonnát. És ez csak maga a mozdony! Ezek után van-e még valaki, aki nem körültekintően, kétszer is körül nézve  kel át a vasúti átjárókon?

Magyarország a hatvas évek első felében összesen 20 darabot vásárolt belőlük, 2018-ban „már csak” 6 darab van működőképes állapotban.

Aki olvasgatna, nézelődne és hallgatózna még a témában, azok számára az alábbi linkeket ajánljuk: