Koncepciós Per És A Magyar Marionett-rendőrség

2020. tavasza-nyara óta a legkevésbé sem javult a jogegyenlőség, a jobiztonság Magyarországon. Sőt, inkább romlott a helyzet! Gyenge kezdés után erős visszaesés – mondhatnánk. De mégnem! Mert se gyenge kezdés, se erős visszaesés, sokkal inkább csak a tartós hanyatlás érhető nyomon.

Vissza a múltba, I. fejezet

2020. május 15-én írtam arról. hogy:

a Magyar Rendőrség előállított és kihallgatott két magyar állampolgárt, mert Ők ketten egy nyílt internetes felületen (jelen esetben a saját személyes Facebook-profiljuk oldalán) mások által is elérhető bejegyzésekben megosztották magánvéleményüket (kormány-kritikát fogalmaztak meg), közzétettek mások által már korábban nyilvánosságra hozott, máshol is elérhető információkat a magyar egészségüggyel, kormányzati intézkedésekkel kapcsolatban (krónikus, kórházi ápolásra szoruló beteg embereket dobtak ki, zavartak haza magyar kórházakból).

Ez 2020. május 12-én történt, Magyarországon azon a napon szűnt meg a szólásszabadság.

2020. május 20-án pedig arról írtam, hogy jól láthatóan a Magyar Marionett-rendőrség a rendelkezésre álló online információk alapján olyan, mint egy bábszínház, ahol a rendőrök a marionett bábok és őket a kormánypárt tagjai rángatnak ide-oda. Ennek egyik jele volt, hogy a magyar szólásszabadság felszámolását ért nemzetközi negatív kritika miatt a letartóztatások és házkutatások nyomait igyekeztek nyomtalanul eltüntetni.

Sikertelenül.

2020. július 7-én jelent meg cikkem arról, hogy egy “köztiszteletben álló” diplomatát külföldön bűncselekményen értek, amely a magyar BTK. 204. §-a alá tartozik, egészen pontosan: gyermekpornográfia.

Vissza a jelenbe!

Miért hozom most ezt fel? Mert mind a Magyar Marionett-rendőrségnek, mind a becsicskult bíróságoknak sikerült még mélyebbre süllyedniük.

És Magyarországon – a szólásszabadság kivégzése után -, 2021. nyarán visszatért a Rákosiék által uralt időkből ismerős koncepciós perek gyakorlata.
Egy Európai Úniós országban, a XXI. században!! Nem Kínában, nem Törökországban, nem egy közép-amerikai banánköztársaságban, nem junta által uralt ázsiai országban évtizedekkel ezelőtt, hanem a jelenkor Magyarországában.

Az újkori magyar koncepciós perek sorozatának első áldozata Marton Kristóf, akinek 2021. október 6-án kellett 10 hónapra bevonulnia a Kiskunhalasi Országos Büntetés-végrehajtási Intézetbe.

A rendelkezésre álló információk alapján:

  • a vád szerint becsületsértés és rágalmazás történt,
  • a védelem, illetve Marton Kristóf szerint ilyet Ő nem követett el, nem Ő írta a sértő és rágalmazó kommenteket a Turpis Causa Facebook-oldalán közzétett posztok alá,
  • a bíróság úgy vélte, hogy valószínűleg a sértett és megrágalmazott rendőri vezetőknek van igaza, s bár egyértelmű, perdöntő bizonyíték(ok) nem állt(ak) rendelkezésre, Kristófnak mégis börtönben a helye.
“Koncepciós Per És A Magyar Marionett-rendőrség” bővebben

Állami Gyűlöletkeltés

Mi, Lator és Lázadó, a leghatározottabban elítélünk:

– valamennyi nemzeti / etnikai / faji / vallási csoport, illetve annak tagja ellen történő, vagy a lakosság egyes csoportjai, illetve fogyatékosság / nemi identitás / szexuális irányultság alapján történő kirekesztést, zaklatást, erőszakra, vagy gyűlöletre uszítást!

– valamennyi, az alapvető emberi jogok korlátozására tett legapróbb szándékot is!

Mi, Lator és Lázadó, a leghatározottabban tiltakozunk:

– a szólásszabadáság és a nyilvánosság korlátozása, az elhallgattatás, a szándékos megtévesztés, a megbélyegzés és az ellehetetlenítés ellen!

– a törvényi erővel tagadott, tiltolistára helyetett valós társadalmi jelenségeket és folyamatokat, mentális és biológiai különbözőségeket!

– a politikai haszonszerzés miatt a pedofília (hatályos magyar BTK. 198 §, és 204. §) és a bűncselekménynek és betegségnek (devinaciának) egyáltalán nem minősülő homoszexualitás, biszexualitás és transz-neműség összemosása ellen!

illusztráció: janeb13 / Pixabay

Mi, Lator és Lázadó, hiszünk abban, hogy:

– az egymás iránti kölcsönös tisztelet, a másik fél megismerése, megértése és elfogadása iránti törekvés, a békés egymás mellett élésre vágyás, “az élni és élni hagyni” elv viszi előbbre a világot, ezáltal lehetünk együtt, közös erővel bölcsebbek, boldogabbak.

– a Naprendszerben egyedülálló bolygónk és a mi rövid, 100 évig se tartó életünk attól szép, hogy sokszínű és változatos emberek népesítik be a bolygót és kísérik végig az életünket!

– az emberek egyenlősége és nem a kötelezően kierőszakolt egyformaság viszi előbbre az emberiséget.

illusztráció: Rriobravo8899 / Pixabay

Mi, Lator és Lázadó, úgy gondoljuk, hogy:

– azonos nemű párt látni kézenfogva sétálni, vagy csókot adni egymásnak senkit sem tesz sem meleggé, sem biszexuálissá, sem pedig transz-szexuálissá.

– a homoszexualitásról, transz-neműségről történő közös, higgadt mederben folyó párbeszéd (iskolai felvilágosítás, szexuális nevelés) nem reklám, nem propaganda és nem az egyik oldal nézőpontjának a ráerőltetése a másik oldalra. Beszélgetéssel, szakirodalommal senki sem változtatható homoszexuálissá, senki nemváltoztatása nem erőszakolható ki ezáltal!

– ha nem akarsz a “meleg büszkeségről”, a megkülönböztetés ellen küzdő LMBTQ-mozgalmakról hallani, akkor biztosítsunk számukra azonos jogokat, azonos elbánást és megbélyegzés és bírálatok nélküli teljes életet lehetőségét.

– minden ember szexuális hovatartozása a saját hálószobájának a titka! Egészen addig, amíg nem csak és kizárólag a nemi irányultságuk miatt rekesztik ki és kezelik eltérően az LMBTQ-közösség tagjait a törvények és rendeletek, az állami hivatalok döntéshozói, az egyházak és a homofób állampolgárok! Gyengébbek kedvéért: ha szándékosan beleskelődsz egy hálószoba ablakán és nem tetszik, amit az ágyban látsz, az nem az ágyban levők hibája.

#NemVagyEgyedül!

illusztráció: Clker-Free-Vector-Images / Pixabay

.

“Állami Gyűlöletkeltés” bővebben

Nemzeti Pedofil-simogató Párt (18+)

Nagyon elszomorít és ugyanakkor nagyon feldühít, hogy ilyenről kell írnom! Miért? Mert 3 gyermekes apaként nem tudok és nem is akarok elmenni szó nélkül a téma mellett, továbbá úgy gondolom, hogy hangot kell adnom felháborodásomnak! Annak idején a vérmagyarok egy-egy kommentár, vagy véleménynyilvánítás erejéig könnyedén lehazaárulóztak, amikor Kanadába költözésemet követően kritizálni mertem egyes Magyarországon zajló eseményeket, kormányzati döntést, intézkedést, társadalmi normát. Érdekes módon ezek a durva hangok most, amikor ordítani kellene éjjel és nappal, nincsenek sehol.
(nyitókép: Alexas_Fotos / Pixabay)

.

age_restriction_18+_adult_content_logo_640x640_kanadabanda

.Jelen cikkünket csak nagykorú Hallgatóink,
Olvasóink számára ajánljuk!

Az alábbiakban megbotránkoztató,
felkavaró tartalmak szerepelnek!

.

Annál nagyobb böszmeség, mint előbb hűséget esküdve a Hazának és annak állampolgárainak hű szolgálatára, majd szándékosan két lábbal a sárba tiporni eme Hazának és hazafiainak minden értékét, megbecsülését, jóhírnevét, nem létezik eme golyóbison. És ilyenkor azok a hangok, amelyek meglehetősen nagypofájú arcokhoz tartoznak, most kusshadnak. Azok a hangok, akik nem megértve az idők szavát, nem elfogadva mások véleményét, oly’ könnyedén törtek pálcát azok feje felett, akik nem kívántak a Nemzeti Együttműködés Rendszere nevű posványban megrohadni, azok feje felett, akik vállalva az akár előre nem látható kihívásokat, nyelvi- és beilleszkedési nehézségeket, anyagi problémákat, inkább a világ egy másik, boldogabb országában próbáltak szerencsét.

Talán ezt még tetézi az a tény is, hogy a gondoskodó Magyar Kormányt ezt az ügyet is igyekezett volna önhatalmúlag a legnagyobb titokban kezelni – szerencsére nem sikerült!

Dühös vagyok?

Igen!

Mennyire vagyok felháborodva?
Azt nehéz lenne szavakkal leírni. Hogy jobban értsd a haragom okát és annak intergalaktikus méretét, kérlek, hogy olvasdd el ennek a cikknek a második felét!! De csak akkor, ha van gyomrod az igazán vérlázító és hányingerkeltő tartalomhoz.

Ha ezzel megvagy, és még éppen nem b*sz szét az ideg, olvass tovább!

child_abuse_pedophilia_worried_girl_640(fotó: Ryan McGuire / Pixabay)

.

A Nemzetiszocialista Német Munkáspárt propaganda gépezetét is túlszárnyaló módon ellenségképet gyártó, önelégült, korrupt és a bevándorlóktól rettegtető, a 10 éve uralkodó magyar kormánypártnak sikerült minden, az általa az egekig magasztalt európai és keresztény erkölcsöket egyetlen mozdulattal a szeméttelep kohójába hajítania. Úgy tüntették el mindkettőt, mintha soha nem is létezett volna.

Miért?

Mert Magyarország jobban teljesít!

“Nemzeti Pedofil-simogató Párt (18+)” bővebben