KB072 – Negatív Hullámok #1 (Mert Nekünk Semmi Sem Jó)

Jó reggelt kíván az első és egyetlen magyar nyelvű kanadai podkaszt & blog! A hetvenkettedik, 2024. első epizódját mi mással is kezdhettük volna, mint a sarkvidéki hideggel és a „poláris örvénnyel”. Ezt követően éles kritikákat fogalmaztunk meg Alberta Kormánya irányába, beszélgettünk az Alberta-i elektromos-hálózat üzemeltetéséről, majd hírháttereztünk az európai gazdatüntetésekkel kapcsolatban.


Az egyes epizódokat már a YouTube-on is meghallgathatod!

Heti színes

Akik fullba nyomták a kretént rovat:

Egy Kattintás Után Még Több Link, Videó, Fotó És Statisztika Következik!

Emlékezés Napja – Keresztek Mezeje

A Nemzetközösség számos országában, így Kanadában is minden évben megtartják November 11-én az Emlékezés Napját: pontosan az első világháborút lezáró 1918-as fegyverszüneti megállapodás évfordulóján. Ezen a napon a katonai szolgálatban elhunytakra emlékeznek és tiszteletüket fejezik ki azok iránt, akik háborús időszakban teljesítettek szolgálatot.

1918 őszén a központi hatalmak sorra fegyverszünetet kértek:

  • Bulgária szeptember 29-én,
  • Törökország október 30-án,
  • az Osztrák-Magyar Monarchia november 3-án.
  • Németország a világháborús vereségét jelentő fegyverszüneti egyezményt 1918. november 11-én, a Compiègne-i erdő egy tisztásán, egy vasúti kocsi belterében írta alá.

A később elhíresült vasúti kocsit 1913-ban kezdték el építeni és 1914-re készült el. A vasúti szerelvény, benne a 2419D jelű vasúti kocsival, amely egyfajta „mozgó irodaként” szolgált, a Francia Hadsereg kezelésébe került. Weygand tábornok a kocsit a Párizstól északkeletre fekvő Senlis állomására rendelte, hogy ott Foch marsall rendelkezésére álljon. A marsall hivatala 1918. október 29-én költözött a vagonba. A guruló iroda néhány nappal később a compiègne-i erdőbe érkezett, ahol ebben a kocsiban folytak le az első világháború nyugati frontjának harci cselekményeit lezáró fegyverszüneti tárgyalások. A compiègne-i vagon: a békeszerződést a Compiègne-i erdő egyik tisztásán megállított vasúti kocsiban írták alá, 1918. November 11-én, délelőtt 11 órakor.

a győztes Franciaország küldöttsége és a 2419D (1918)
forrás: Wikipedia

A vasúti kocsi a két háború között inkább volt kiállítási tárgy és erekje, mintsem mozgó iroda. A II. világháború kitörését követően a Harmadik Birodalom zsákmányává vált: a német birodalmi hadserege lyukat vágott a francia múzeum falán, majd a híres vasúti kocsit Németországba szállították. 1945 tavaszán tisztázatlan körülmények miatt kiégett, de még meg tudták menteni. A háború végeztével a vagon az NDK-ban teljesített szolgálatot. Végül 1986-ban balesetet szenvedett és mivel nem kívánták felújítani, ezért selejtezték és elbontották. A a Compiègne-i erdőben kialakított emlékparkban ennek a vagonnak egy testvére-modellje került kiállításra.

Egy Kattintás Után További Érdekességek, Fotók és Videók Várnak!

Ha El Kell Költöznöd Magyarországról…

Az őszi hosszú hétvégén* könnyed olvasni valóval jelentkezünk. Kíváncsi vagy, hogy egy abszolút nem reprezentatív Twitter-es felmérés alapján a magyar válaszadók közül melyik országot választanák a legtöbben új otthonuknak? Olvasd el cikkünket és megtalálod a választ.

A kérdést Szeptember 1-én tweet-elték ki és az eredményeket én magam összegeztem körül-belül 5 nappal később, magyar idő szerint szeptember 6-án reggel – tehát nálunk most még csak vasárnap éjszaka van.

Tudnivalók az összesítésről

Összesen 159 tweet, azaz komment érkezett eddig ezalatt az idő alatt Daev (halld itt: Fun With Geeks podcast) által feltett kérdésre. Nem mindegyik tweet tartalmazott értékelhető válaszokat. És a többesszámnak azért van itt a helye, mert nem csak 1 országot, vagy kontinenst, vagy várost lehetett megnevezni egy-egy tweet-ben, hanem akár többet is.

Így aztán az eredmények azt mutatják meg, hogy egy-egy ország/terület/földrész/állam hány alkalommal került említésre, azaz hány szavazatot kapott a tweet-ekben, mint a válaszadók számára szóba jöhető új otthon.

Egyes válaszokban van, aki az Egyesült Királyságot jelölte meg, míg mások annak csak egy részét: Wales-t, vagy Skóciát. Megint mások csak egy ország egy-egy szigetét írták válaszul (pl. a Spanyolországhoz tartozó Kanári-szigetek, vagy a Görögorszgához tartozó Kréta), vagy egy-egy várost adtak meg (pl. Párizs, Barcelona, New York). Ez utóbbi esetben az európai országoknál csak az országot írtam be, az Egyesült Államoknál pedig az adott államot vettem fel a listára.

„Ha El Kell Költöznöd Magyarországról…” bővebben

Női Jégkorong VB, Calgary, 2021

Cikkünk a magyar-dán mérközés alatt íródott meg, a második harmadik kezdődött el éppen és a magyar válogatott már 3-0-ás vezetést szerzett az eddig eltelt játékidőben.

A magyar női jégkorong válogatott (világranglista 12. helyezet) 2,5 éve jutott fel az elit csapatok közé. Azóta kitartó és kemény munkával készültek a világbajnokságra, amelyet eredetileg 2020-ban rendeztek volna meg – de a pandémia közbeszólt és új időpontot kellett találni a VB megrendezéséhez: a szervezők választása végül a 2021. Augusztus 20 – 31. időszakra esett. A helyszín pedig: WinSport Arena, Calgary, Alberta.

Team Hungary – 2021 IIHF Ice Hockey Women’s World Championship at WinSports Arena
kattints a fotóra a teljes méretű képhez
(Photo by Matt Zambonin/HHOF-IIHF Images)

A magyar válogatott szövetségi kapitánya az új-skóciai születésű, háromszoros év edzője díj tulajdonosa, Lisa Haley. A válogatottunk a B-csoportban szerepel és ez az első alkalom a magyar jégkorongozás történetében, hogy a hölgyeink a Top10-ben bizonyíthathják tudásukat. A válogatott játékosai tehát Augusztus 21-én siklottak először a jégre, sajnos a legelső mérkőzésükön a német válogatottól 3 gólos vereséget szenvedtek. Vasárnap 2-4-ra kikaptak a csehektől, kedden pedig a japánok ellen szenvedtek 1-4-es vereséget.

„Női Jégkorong VB, Calgary, 2021” bővebben

Ortográfia

Muszáj lesz ventillálnom itt és most. Nem tudom, hogy ti hogy vagytok vele, engem rettentesen bosszant, hogy sokan nem képesek tisztelni a jó öreg magyar anyanyelvet! Sem szavaikban, sem mondataikban, sem szóban, sem írásban. Következzék az elmúlt évek gyűjtése: idegen szavak, az egy és az egyen, az+ez, az örök klasszikus „j/ly”, a helyhatározóba oltott melléknevek, a melléknevekből kreált helyhatározók, na meg az írásjelek.

Internet

És nem internett!! Oké, hogy a Berna az dett, de ez sem a múltidő miatt (hanem mert erős, mint a medve). Egy-az-egyben vettük át az angol főnevet, az internet-et. Ami tehát nem egy ige, azaz nem lehet múltidőbe tenni és ezért két t-vel ellátni. Tehát: INTERNET, amely szó végén egyetlen „t” betűt írunk és ejtünk.
Akinek ez túl bonyolult lenne, kérem, használja a világháló megnevezést.

Podcast

Amelyet a kiejtése alapján magyarul podkaszt-nak írunk. Rövid o-val, d és a hangokkal. Azaz nem pótkaszt, vagy podkeszt, de pótkeszt meg aztán főleg nem. PODKASZT. Leírva és kiejtve is. Pé, o, dé, ká, a, esz, té.

fotó: Joe007 / Pixabay

Ha van, aki nem akarja bonyolítani, használhatja az audioblog kifejezést. Bár, ha valaki a podkasztot sem ismeri, erről még annyi fogalma sem lesz.

„Ortográfia” bővebben

KBXTR04 – BC Road Trip / Tesla Teszt

Most is egy olyan tartalmú epizód következik, amilyen eddig még nem volt! A KanadaBanda egyik fele valós körülmények között tesztelt egy Tesla Model 3 SR+ -t. A nem régen indított Felvillanyozódtam! c. rovatunkból egy egész adást, Lator hosszú hétvégés tapasztalatiból egy extra epizódot készítettünk: egy kölcsönzött Model 3-mal mentek el családi kirándulásra Brit Columbia-ba. A csak a vezetést támogató Tesla AutoPilot nem akarta minden pillanatban megölni, nem kellett 100 km-ként megállni, hogy 1 órán át Tesla Supercharger-en töltse az akkukat. És nem kellett sem kockásfüzet, sem ceruza, sem számológép, hogy megtudja, mekkora a hatótáv. Terjedelmes fotóalbum az adás napló végén látható.
(fotó: Lator / Kanada Banda Podcast)

.


.

kbxtr04_bc_road_trip_tesla_model3_02Tesla Model 3 SR+
(fotó: Lator / Kanada Banda Podcast)

.

Adás napló.

“Akik fullba nyomták a kretént” c. rovat:

bmw_i3_07_2013a tesztben egy BMW i3-t használtak

  • A teljes cikk felolvasásától eltekintettünk, csak azokat a kijelentéseket elemeztük, véleményeztük és cáfoltuk meg (mások által is elérhető tények alapján), amelyek a leginkább kicsapták a biztosítékot nálunk.
  • A BMW i3 akkumulátora.

mazda_mx-30_ev_2020az első Mazda villanyautó, az MX-30

.

„KBXTR04 – BC Road Trip / Tesla Teszt” bővebben