Kanada Banda Podcast & Blog | Közélet, Család, Emigráció, Alberta, Kanada, Magyarország, Gazdaság, Bel- és Külpolitika, Technológia, Hírháttér, Elemzés, Tapasztalat, Vélemény.
Az első magyar nyelvű kanadai podcast 13. extra epizódjában befejezéséhez ért Attiláék észak-amerikai történetének kanadai fejezete. Több, mint 100 napos itt tartózkodásuk alatt keletről nyugatra tartva bejárják Kanadát, majd a kontinens észak-keleti szegletét, majd déli irányba tartva átléptek az Egyesült Államokba: November közepén 15.000 km-rel a hátuk mögött érkeztek meg a kaliforniai Santa Cruz városába.
Adás napló.
Attila rendszeresen frissülő blogja és közösségi média oldalai:
Jó reggelt, jó étvágyat kívánok! Biztos, hogy vannak Hallgatóink/Olvasóink között olyanok, aki az A&W, vagy a Beyond Meat nevével találkoztak már. Ha nem, akkor az sem probléma, mindkét cégről és termékeikről szól a mai cikk. Az előbbi Kanada legnagyobb kanadai tulajdonú gyorséttermi lánca, a második pedig a világ első növényi-alapú húspótló burgere, amely a leginkább hasonlít a marhahúsból készült (eredeti) húspogácsára, mind textúrájában, mind illatában és ízében – szója és glutén felhasználása nélkül.
De a Beyond Meat nem csak a nagyobb részt zöldborsó felhasználásával készült növényi-alapú húspótló, hanem maga a feltaláló-, gyártó- és forgalmazó cég neve is. A termékeik 50 különböző orszában, a szupermarketek és boltok hűtői mellett megtalálhatók többek között az A&W, a KFC, a Tim Hortons, a Dunkin’ Donuts, a McDonald’s és a Subway gyorséttermek, valamint szállodaláncok éttermeinek különböző menüiben, ételeiben is.
az alapító, Ethan Brown (fotó: Brendan McDermid/Reuters)
A cikk elkészítéséhez az inspirációt Magyarország egyik legtehetségesebb és legmotiválóbb YouTuber személyiségének köszönhetem: Ő nem más, mint Magyarósi Csaba. Az Ő egyik augusztusi videójának hatására kerestem fel az egy A&W gyorséttermet Calgary-ban a Beyond Meat burgerük megkóstolása végett.
Az A&W gyorsétterem láncot(Roy Allen & Frank Wright voltak a két alapító atya) Kanadában 1956-ban indították el a Manitoba-i Winnipeg-ben. A székhely az évek folyamán áthelyezésre került Észak-Vancouver-be, Brit Columbia-ba. Az amerikai A&W-vel – amely 1919-ben indult a kaliforniai Lodi-ban -, 1995 óta már csak nevében egyezik, üzletik kapcsolat nincs közöttük.
egyedi dizájn: az éttermet már messziről észre venni a narancssárga, V-alakú dizájn elemről
Allen 1919-ben kezdte meg annak a „root beer”-nek, azaz gyökér sörnek a gyártását és értékesítését – először a helyi veterán parádén résztvevők, majd később a helyi lakosok és utazók, turisták számára -, amelynek receptjét évekkel korábban egy Arizona-i gyógyszerésztől vásárolta. A gyökér sör nagyon hamar nagyon népszerűvé vált a vásárlók körében, tehát már az első alkalomtól kezdve sikerre volt ítélve. Wright csak 5 évig volt Allen társa a vállalkozásban (hogy hogyan és miként találtak egymásra, arról nincs információnk), majd ezt követően Allen egymaga vitte tovább az A&W-t és a gyökér sör mellett már egyszerűbb ételek is a kínálat részét képezték.
Az A&W indította be először a „drive-in” szolgáltatást az autóval érkező vásárlók számára és szintén az A&W nevéhez kapcsolódik az első gyorséttermi franchise megalapítása. Az 1960-as évekre már közel 2.000 darab A&W gyorsétterem működött az USA-ban és Kanadában.
Az A&W szlogenje a „The Home of Burger Family”, azaz a Burger Család otthona, mert a hamburgereik elnevezése a következő: mama, papa, tini, nagypapa… egykoron létezett bébi burger nevű hamburger is.
J. Williard és Alice Marriott, a leendő Marriott Hotels alapítói 1927-ben csatlakoztak az A&W franchise-hoz, s ezzel megkezdték vállalkozói karrierjüket. Az első hoteljüket csak 30 évvel később, 1957-ben nyitották meg, ehhez az A&W italok és ételek értékesítése során szerzett tapasztalatok és az azzal elért sikerek járultak nagyban hozzá.
két jéghideg korsó gyökér sör
Észak-Amerikában az A&W volt az első gyorsétterem lánc, amely 2018-ban a műanyag szívószálakat környezetbarát papír szívószálakra cserélte. 2019 decemberében több, mint 900 éttermet üzemeltetnek Kanada szerte, alkalmazottaik száma meghaladja a 35.000 főt.
Az A&W-t tehát két dolog teszi egyedivé a piacon: a „frozen mug” és a „root beer„. Az előbbi a mélyhűtőben tárolt üvegkorsó(űrtartalma 20 folyékony uncia, azaz 591 ml), helyben fogyasztás esetén ebbe töltik az üdítőitalokat. Az A&W éttermekben nincs jégkocka, mivel hitvallásuk szerint nem kívánják „felvizezni” a T. Vásárló italát, inkább magát a korsót fagyasztják le.
üveges kiszerelésű gyökér sör csak 1971-től került forgalomba
Az utóbbi pedig a „gyökér sör”, azaz a szasszafrász babérfa gyökeréből kivont olaj és természetes cukornád felhasználásval és többféle növényi hozzávalóval készült édeskés, különféle természetes fűszerekkel ízesített, teljes mértékben alkoholmentes, szénsavas üdítőital. Az üveges kiszerelésű gyökér sör, amelyet 4 darabos kiszerelésben akár az éttermekben is megvásárolhatunk, szavatossági ideje a gyártástól számított 39 hét, míg a műanyag palackba töltöttek 13 hétig fogyaszthatók (ez utóbbi a 2 literes kiszerelésű, bolti változat).
gyökér sör: természetes nádcukorral
és természetes ízesítőkkel
Ebben az évben július 20-án volt az A&W-nál az „ingyen gyökér sör napja”, amikor is mindenki, aki betért az étterembe, egy korsó „root beer”-t kapott ajándékba, s ehhez még vásárolnia sem kellett semmit, csak kérnie kellett egy korsóval a pultnál.
Nekem nem kedvencem, de ha Kanadában jársz, feltétlen kóstold meg. Gyökér sört napjainkban már nem csak az A&W-ban találhatsz, hanem más éttermekben, szupermarketekben, vagy akár benzinkutakon is vásárolhatsz.
Az excel táblák megfelelő sorai alapján a Beyond Meat burger a bevezetése óta az A&W legkeresettebb burgere lett és az éttermek eladásai 10%-os növekedést mutattak 2018-ban, az előző évi 3,7%-hoz képest tehát jelentős forgalom növekedést generált a Beyond Meat burger.
A Beyond Meat burger a következő képpen áll össze: a szezámmagos hamburger zsemlébe kerül bele a növényi-alapú húspótló pogácsán túl 1-2 salátalevél, paradicsom és lilahagyma karika, savanyú uborka, ketchup, mustár, majonéz és az A&W saját készítésű “Uncle sauce”-a.
a pult fölött elhelyezett menü az A&W-ben
– kattints a képre a nagyobb mérethez – (fotó: Lázadó)
Hogy legyen mihez viszonyítani az árakat: Alberta-ban a bruttó minimál órabér 15 CAD (kb. 3.360 HUF). Az Alberta-i ÁFA mértéke 5%. A cikkben és a fotókon szereplő árak minden esetben nettó kiskereskedelmi árak, amelyek az általános forgalmi adót nem tartalmazzák.
(fotó: Lázadó)
A Beyond Meat burger ára az A&W éttermeiben egyesek szerint sok, szerintem viszont közép árfolyam. Helyszíntől függően 6.99 CAD és 7.59 CAD (kb. 1.570 HUF – 1.700 HUF) között kapható Kanada szerte.
Idén szeptemberben akciós volt, ami azt jelentette, hogy az akcióban részt vevő éttermek 3.99 CAD-ért (kb. 893 HUF) árusították 2 héten keresztül. Ez az ár azt jelentette, hogy ebben a két hétben az A&W árusította a legolcsóbban a Beyond Meat burgert Kanadában.
Ha a Beyond Meat burgert menüben vásároljuk meg, amit az A&W „combo”-nak hív, akkor kapunk mellé sült hagymakarikát, vagy sültkrumplit (ez utóbbi szerintem az összes gyorsétterem kínalata közül a legfinomabb fajta!) és egy üdítőt. Az A&W-nál a kiegészítőknek nincs kis-közepes-nagy változat, csak egy méretben adják a sültkrumplit, a hagymakarikákat és az üdítőt. Ha nagyobb adagot szeretnél, rendelj még egyet. A Beyond Meat menü ára 10.99 CAD(kb. 2.460 HUF).
Balra a blokk, amelyet a vásárlás alkalmával kaptam.(fotó: Lázadó)
Ahogyan feljebb, azaz az árlistán látható, a Beyond Meat burger nem kerül többe, vagy ha mégis, akkor is csak pár tíz centtel drágább, mint a hagyományos, marhahússal készült hamburgerek:
*Azt a Rebel Whopper esetében meg kell jegyeznem, hogy abban nem a Beyond Meat terméke, hanem a holland The Vegetarian Butcher növényi-alapú pogácsája található.
Miért jó, vagy lehet jobb a növényi-alapú húspótló, mint a valódi marhahús?
Elmondhatjuk, hogy a 10 éve indult vállalkozás és a „húson túli” világ további termékei még talán gyermekcipőben járnak. De ezalatt a rövid idő alatt is látványos fejlődést és sikereket értek már el, a közeljövőben pedig további előrelépések és fejlesztések várhatók a fenntartható fejlődés és az egészségesebb életmód irányába.
Ahogyan a cím is sejtetni engedi, a 30. podcastunk csak egy fél podcast lett, mert … nem, nem! Nem áruljuk el, hogy miért, ez majd kiderül egy picit az adás végén és nagyon majd a 31. podcast elején. De még ez előtt beszámoltunk a szeptemberi hóviharról (a kapcsolódó cikk itt olvasható), megemlítettünk egy kedves, Kaliforniai kisvárost, Los Angeles-t (és vonzáskörzetét), megosztottuk MacBook szerelési élményeinket, kritizáltuk az Audacity-t, majd következett a tizennyolc pluszos tartalom: szeksz-en-drágz-en-rák’n’roll. Vagy nem! Podcast-unkban szókimondó, csúnya szöveg hangzik el, ezért a sarokban történő 5 perces térdeplés helyeződött kilátásba. Ejnye-bejnye!
a legdélebbi autópálya az USA-ban, az Interstate-10.
kérdés/kérés Hallgatóinkhoz: aki az elmúlt pár hónapban talált ránk és kedvelt meg minket, kérjük, mondja el nekünk, hogy hogyan és miként talált ránk, mi tetszett meg neki Podcast-unkban?
Két nappal vagyunk túl a 2019-es iPhone-ok bemutatásán, mostanra már minden érdeklődő tudja, hogy milyen modellekkel folytatja a 2007 nyarán megkezdett mobiltelefonos vonalat az Apple. Már most vannak olyanok, akik persze nem elégedettek a készülékek egy-két tulajdonságával, vagy annak formavilágával és már arról pletykálnak, azon elmélkednek, hogy a jövő évtizedben milyen Apple okostelefonok, tabletek, okosórák látnak napvilágot. Pár ilyen exkluzív pletyka eljutott hozzánk is, mondhatni, első kézből értesültünk szakmabeliek spekulációiról.
De mielőtt mindezen találgatásokba jobban elmélyednénk, néhány érdekes tudnivaló az Apple-ről. A cég az alma után kapta a nevét, bármennyire is meglepő, ez tényleg ilyen egyszerű névválasztás volt. Jobs(valamikor a 70-es években) gyümölcsdiétát tartott, amelyben alma is volt. Egy alma-termesztőtől érkezett vissza (a munkahelyére), s ekkor fogalmazódott meg benne az ötlet, hogy legyen a cég neve Alma, mert ez a név „mókás, bátor és nem megfélemlítő”. Az első logót, amely 1976-ban készült, nem tetszett Jobs-nak, ezért 1977-ben az alábbi képen látható színes almára tervezte át.
A „Think different.” szlogent az Alma, vagyis az Apple 1997-2002 között használta. Ez magyarul annyit tesz: gondolkodj másként – s ez a szemléletmód a mai napig kisebb-nagyobb mértékben jelen van a cég életében, kommunikációjában, termékeiben. Állítólag ez a jelmondat egy válasz volt az IBM „Gondolkodj” szlogenjére, mivel akkoriban az IBM személyi számítógépei (PC) népszerűek voltak, szóval ezekhez képest az Apple más oldalról közelítette meg ugyanazt a kérdést. Másképp gondolkodott arról, hogy hogyan és miként kell működnie egy számítógépnek, hogyan kell felépülnie és milyen szolgáltatásokat, élményeket kell nyújtania a rajta futó szoftver(ek)nek.
Az egyik magyar autós hírportál átvett egy hírt egy, feltételezhetően amerikai weboldalról. Hogy pontosan melyikről, az nem derül ki a cikkből, mert forrásmegjelölés lemaradt. Azaz egyetlen árva hivatkozás sincs a cikkben. Nem mértem az időt, de kb. 8-10 percet vett igénybe, hogy megtaláljam azt a sajtó munkatársainak szóló publikációt, amelyet maga Ted Cannis, a Ford Motor Company elektromosítással foglalkozó üzletágának globális igazgatója írt. Átolvasása után kiderült, hogy nem csak a magyarul megírt Totalcar.hu-s cikkel vannak komoly gondok, hanem az eredeti cikkben leírtak is hagynak maguk után kivánni valót!
A legutóbbi novelláskötet hosszúságú cikk után vissza a már megszokott kerékvágásba: ismét vannak linkek, fotók, videók és egy pár perc alatt elolvasható bejegyzés! Szomorúan kell bejelentenem, hogy ezt az idén sem ússzuk meg: itt az ötödik évszak! A tavasz, a nyár, az ősz és a tél mellé Brit Columbia (BC) egy ötödiket adott hozzá a naptárhoz: az erődtüzek évszakát. (eredetiben: “In addition to spring, summer, fall and winter, B.C. has added a fifth season to its calendar — wildfire season” – Sarah Henderson, BCCDC). Az előbbi kijelentés a BC Centre for Disease Control(röviden: BCCDC, magyarul: BC Betegségellenőrzési Központ) egyik tudosától hangzott el idén májusban.
A mondatot annyival egészíteném ki, hogy ez a bizonyos „5. évszak” nem csak BC-re, azaz Brit Columbia-ra vonatkoztatható, hanem Alberta, Saskatchewan és Manitoba tartományokra is.
erdőtűz az Alberta-i High Level környéki erdőben (fotó: cbc.ca)
A BC Centre for Disease Control(BC Betegségellenőrzési Központ) Kanada szerte vezető szerepet töltbe a betegségek felügyeletében, felderítésében, kezelésében, megelőzésében és az ezekkel kapcsolatos konzultációban. Weboldalukon több kiadványt is közzé tettek, amelyben arról tájékozódhatnak az érdeklődők, hogyan lehet felkészülni és mit lehet tenni, ha az erdőtüzek füstje által éeintett területen élünk, dolgozunk, vagy haladunk keresztül. A kiadvány itt érhető el(PDF fájl, méret: 2 MB). Emellett több más publikációjuk is elérhető weboldalukon, például beltéri hordozható légtisztító berendezésekről is (PDF fájl, méret: 1,1 MB).
A majdnem napra pontosan 3 éve történt Fort McMurray-i (Alberta)
erdőtűzről írt dal és a helyszíni felvételekből készített videóklipje.
A tartományokban látható és érezhető füstnek nem csak a helyiek (Lator-t idézve: „Gyűlölöm!”), hanem az idén nyáron Kanada nyugati részére látogató turisták – például a Fotózz Kanadában projekttel érkező fotósok -, sem fognak örülni, mert a megszokotthoz képest drasztikus légköri különbség lesz megtapasztalható a természetben és a városokban.
Lázadó rendkívüli videós beszámolója a sivatag széléről. A helyszín: a Mojave-sivatag, egészen pontosan Baker, San Bernardino megye, Kalifornia. Szerdán napközben 42°C fokot mutatott az autó hőmérője, és az okostelefonos applikáció is csak megerősítette ezt az értéket.
A gyors kamera mozgásért, a legkevésbé sem tökéletes hangminőségért elnézést kérek! Ez volt az első ilyen próbálkozásom és tényleg nagyon meleg volt a napon!
A helyi hőmérséklet rekord 51.7°C, amelyet 2007-ben mértek. A forró levegőjű, 735 lelkes kisváros az I-15-ös autópálya mellett, Las Vegastól kb. 140 km-re dél-nyugatra található. Baker gazdasága a turizmusra épül. Több benzinkút mellett Tesla töltőállomás (40db Tesla Supercharger), valamint egy, azaz 1 darab motel található.