Kanadai Keresztes Háború: Gyermekek Voltunk!

A történet következő fejezete talán még szomorúbb és megrázóbb, mint amilyenek a korábbiak voltak. A Római Katolikus Egyház által kezelt, a Marieval Indián Bentlakásos Iskola mellett található temetőben az 1960-as években 751 sírkövet távolíttatott el.

A Szuverén Bennszülött Nemzetek Szövetségének (Federation of Sovereign Indigenous Nations – FSIN) vezetője, Bobby Cameron csütörtökön kijelentette, hogy a bentlakásos iskolában történtek „emberiség elleni bűncselekmények” voltak. Az FSIN képviseli Saskatchewan Első Nemzeteit. „További száz jelöletlen sír és temetkezési hely található az Első Nemzetek földjén, a volt bentlakóiskolák helyszínein” – mondta Cameron közleményében.

Véres kezek

kattints a képre a teljes méretű fotóhoz
fotó: D.H., Saskatoon, SK

Június 24-én délután a Saskatoon-i Szent Pál társ-székesegyház (St. Paul Co-Cathedral) ajtajaira piros festékkel tenyérnyomokat és a „We Were Children” („Gyerekek voltunk”) feliratot festette fel egy helyi őslakos asszony, miután aznap 751 jelöletlen sírt fedeztek fel a Cowessess Első Nemzetek földjén, az egykori, 99 éven át működő Marieval Indián Bentlakásos Iskola közelében.

A bentlakásos iskolát és a mellette található temetőt is az egyház felügyelte és kezelte, majd – ismeretlen okok miatt -, az 1960-as években valamennyi sirkövet és fejfát eltávolíttatták, majd a földterület kezelésének jogát az 1970-es években visszaadták az őslakosoknak. Mivel feljegyzésekről sincsenek információk, ezért nem tudható, hogy melyik sírban kinek a hozzátartozója nyugszik…

Ahogyan azt az előző cikkünkben, a Kanadai Keresztes Háború: 1831-1996 megírtuk, a bentlakásos iskolák vezetése anyagi okora történő hivatkozással nem szállíttatta haza az elhunyt őslakos diákok koporsóit, hanem az iskola közelében földelték el őket. Több helyütt semmiféle nyilvántartást nem vezettek a halálesetekről és jelöletlen (tömeg)sírokba temették el az áldozatokat.

„Borzasztóan erőteljes üzenet!” – fogalmazta meg egy kommentelő a Facebook-on.
fotó: D.H., Saskatoon, SK

A cikkben megtalálható fotók készítóje szerint a piros tenyérlenyomat a gyermekek vérét jelképezi a pedofilok és a gonosz bántalmazók kezén. Nem csak az ajtóra, hanem a falra, a lépcsőkre és a katedrális előtti járdára is jutott a piros festékből és a tenyérnyomatokból.

„Kanadai Keresztes Háború: Gyermekek Voltunk!” bővebben

Nem Kell Neked Tintasugár!

Van annak talán már 15 éve is, hogy a tintasugaras nyomtatók pénztárcabarát árat értek el és – a számítógépet/laptopot és az internetmodemet követően – egyre több háztartás egészült ki egy tintasugaras nyomtatóval. Így aztán már nem kellett fénymásoló szalonba, vagy internet-kávézóba járni, ha ki akartuk nyomtatni az önéletrajzunkat, egy iskolai beadandót, egy szerződést, esetleg egy tuti receptet az egyik weboldalról. De! Egy ideje úgy gondolom, hogy a tintasugaras nyomtatóknak leálldozott és hozzájuk képest már nagyon jó áron megvásárolhatók a lézernyomtatók (és tartozékaik), ezért nincs és nem is lesz többet szükséged tintasugaras nyomtatóra.
(nyitókép: hp.com)

 

hp_ink_cartridge_564_black_xlÖt darab tintapatron? Miért?

Nem csak az a lényeges szempont, hogy egy tintasugaras nyomtatóhoz képest a lézernyomtató gyártótól és modelltől függően azonos, vagy közel azonos árban kapható, hanem – mivel hosszabb távon szándékozunk használni az eszközt -, számolunk kell a fenntartás költségeivel is.

Jellemzően egy tintapatron olcsóbb árcimkével rendelkezik, mint egy lézernyomtatóba való tonerkazetta – de ez sem igaz minden esetben! Megeshet, hogy egy nagyobb kapacitású tonerkazetta olcsóbb, mint egy fotónyomtatáshoz ajánlott tintapatron. Első ránézésre az egyik tintapatron olyan, mint a másik, de a lényeg belül van: nem mindegy ugyanis, hogy hány mililiter festéket tartalmaz egy-egy patron és hogy abból végül mennyi kerül a papírra?

Ahogy a példa is mutatja, a legtöbb esetben nem elég 1 darab tintapatron a tintasugaras nyomtatókba, hanem kell legalább kettő (egy fekete, egy pedig amely a 3 alapszínt tartalmazza – cián, magenta, sárga), de inkább négy tintapatron (fekete, plusz a 3 alapszín önálló kiszerelésben), amelyeket egyesével kell megvenni és a sok kicsi sokra megy alapon máris többet költöttünk tintapatronra, mint az 1 darab tonerkazettára.

„Nem Kell Neked Tintasugár!” bővebben