Okosabb Vagy, Mint Egy Biológus?

De kérdezhetném azt is, hogy: okosabb vagy, mint egy virológus? Esetleg azt, hogy: okosabb vagy, mint egy akadémikus? A CoViD-19 (SARS-CoV-2) már több, mint 1 éve köztünk „jár” – de olaszországi hivatalos vizsgálatok kimutatták, hogy a koronavírus már 2019-ben megérkezett Európába. Azóta rengeteg rémhír, fél igazság és hiedelem kelt életre – szerencsénkre ezek vannak kisebbségben. Mert rengeteg hiteles, szakmailag helytálló információ érhető el az interneten, csak meg kell találni azokat. Én most ebben segítek nektek.

Van itt minden, mint a búcsúban, tudsz hát miből válogatni: Facebook-os blog, videós tartalom, hírek és cikkek, podcast-ok. Biztosra veszem, hogy mindenki meg fogja találni a számára optimális információ forrást.

Telex.hu

Akiknek a Facebook oldalára a Kanada Banda Podcast felhasználóval valamilyen rejtélyes oknál fogva nem tudunk kommentet írni az egyes poszok alá (WTF, de tényleg?!).
Ennek ellére persze nincs harag, sőt! Kezdjük a sort velük, s azzal a videós tartalommal, amelyet nem is a Telex.hu-nak kellett volna elkészítenie. Hanem mondjuk a Magyar Orvosi Kamarának. Vagy az Aperitif Törzsnek.

Magyar Tudomás Akadémia

Egy picit megkésve érkezett, de hasonlóan könnyen érhetően mutatja be a vakcinák hatásmechanizmusát a Magyar Tudomás Akadémia rövid videója is, amelynek narrációját Epres Attila, Jászai Mari-díjas (továbbá Kazinczy-díjas és Ruttkai Éva-emlékdíjas) magyar színész, szinkronszínész vállalta el:

az MTA 2021. március 31-én újra feltöltötte a videót, ezért a korábbi linket frissítenünk kellett

Az MTA koronavírus-járványhoz kapcsolódó cikkei ezen az oldalon érhetőek el (klikk a linkre). A hosszú listából az alábbit emelném ki: „A Magyar Tudományos Akadémia Orvosi Tudományok Osztályának felhívása a SARS-CoV-2 elleni védőoltásról”:

„A védőoltások a fertőző betegségek elleni küzdelem leghatékonyabb eszközei. A védőoltásoknak köszönhető, hogy a gyermekkori halálozással járó fertőző betegségek a világ legtöbb részén eltűntek vagy visszaszorultak. Védőoltások védenek a himlő, a járványos gyermekbénulás, a mumpsz, a kanyaró, a rózsahimlő ellen, csak a legfontosabbakat említve. A védőoltások jelentik a legfontosabb lehetőséget a felnőttkori fertőző betegségek kialakulásának és terjedésének megakadályozásában is.”

„Okosabb Vagy, Mint Egy Biológus?” bővebben

Hazudik, Ferdít És Csúsztat …

… a tájékoztató oldal a koronavírusról, a koronavirus.gov.hu? A november 22-i cikkükben ugyanezzel vádolják az index.hu-t, mert szerintük az „hazudott, ferdített és csúsztatott, félinformációkat jelentett meg„. Ebből a 4 állításból az index.hu cikkének már az első verziójában is csak 1 volt igaz: a félinformációk megjelentetése. Ennek oka nem a rosszindulat, hanem az, hogy átvettek egy cikket egy másik hírportáltól és leközölték anélkül, hogy ellenőrizték volna a rendelkezésre álló információkat, és/vagy megkérdezték volna az illetékes elvtársat.

Haladjunk időrendben!

A Hírklikk hírportál 2020. november 22-én, reggel 7 órakor tette ki N. Vadász Zsuzsa által írt Nincs praxisengedélye Müller Cecíliának c. cikket. Jegyezzük meg magunknak a vasárnap reggel 7 órás időpontot, később még fontos lesz. Ebben a cikkben arról írnak, hogy: „dr. Müller Cecília nem rendelkezik praxisengedéllyel (..) egyik szakképesítése sincs meghosszabbítva. Nem tesz eleget a folyamatos továbbképzésnek. Az általa eredetileg megszerzett öt szakképesítés közül háromban tisztiorvosként nem is tudna megfelelni.”.

Az a bizonyos cikk a Hírklikk-en, amit miatt ismét hazugnak lehetett kikiáltani az index.hu-t.

Ezt a cikket vette át az index.hu, amelyet eredeti formájában szintén vasárnap publikáltak, pontosan délelőtt 9:46-kor. Először: Müller Cecíliának nincs meg a praxisengedélye, főorvos sem lehetne volt a cikkük címe, majd ezt később (még vasárnap délután) a jelenleg is olvasható: Müller Cecília nem tesz eleget a folyamatos továbbképzés követelményének, de tisztifőorvos ettől még lehet címre módosították.

„Hazudik, Ferdít És Csúsztat …” bővebben

CoViD-19 Helyzetjelentés #5.5 (Pirosból >> Sárgába)

Kettő nappal ezelőtt, július 17-én írtunk többek között arról is, hogy a Magyar Kormány, vagy a országos tisztifőorvos, esetleg ketten együtt, a beutazási korlátázásokhoz kapcsolódóan Kanadát első alkalomra a piros jelzéssel látta el. Piros jelzést pedig azon országok kaptak, amelyek COVID-19 betegséggel való aktuális fertőzöttségi mértéke súlyos. Cikkünkből pedig egyértelműen kiderült, hogy a Kanada besorolása nem helyes, mert az Egyesült Államokban július közepére hozzávetőlegesen 8 és félszer súlyosabbá vált a koronavírusos fertőzöttség mértéke, mint amilyen az Kanadában valaha volt!
(nyitókép: Gerd Altmann / Pixabay)

.

A kedvező változást hozó bejelentésre a Koronavírus információs weboldalon bukkantunk rá. Kanada július 18-tól már a sárga kategóriába tartozik, mert: „COVID-19 betegséggel való aktuális fertőzöttségi mértéke kevésbé súlyos„. Nem állítjuk 100%-os bizonyossággal, hogy valaki, akinek pici is köze van a Nemzeti Népegészségügyi Központhoz – vagy egy ennél még rosszabb esetben magához a kormánypárthoz -, olvassa és értelmezi a Kanada Banda írásait. De ha a tegnapelőtti cikkünk segítségével egy picit is részünk volt abban – legalább a figyelemfelhívás szintjén -, hogy Kanada kedvezőbb besorolást kaphatott, akkor most büszkén ér fülig a szánk.

hivatalos_ertesito_2020_041-page-004a teljes nézethez klikkelj a képre
(forrás: koronavirus.gov.hu)

.

Legalább egy percig. Aztán tekintetünket déli szomszédunk irányába fordítjuk. És ismét nem tetszésünknek kell hangot adnunk.

Számunkra érthetetlen módon az Egyesült Államok még mindig nem került át a piros jelzéssel ellátott országok közé!

„CoViD-19 Helyzetjelentés #5.5 (Pirosból >> Sárgába)” bővebben

CoViD-19 Helyzetjelentés #5 (Piros, Sárga, Zöld)

Jó régen volt utoljára helyzetjelentés koronavírus ügyben, legutoljára májusban írtunk beszámolót. Azóta Kanada elkezdett szépen lassan vissza merészkedni az „új normálisba”. Déli szomszédjához, az Egyesült Államokhoz képest határozottan jobban áll a fertőzés elterjedtségének tekintetében. Most látszik kifizetődni az sok erőfeszítés, amelyet március óta elkövettek a hivatalos szervek – és maguk az állampolgárok is. Már a kezdetektől a szükséges szigorral és elhatározottsággal kerültek bevezetésre a korlátozások és csak megfontolt lépések mellett vettek vissza ezekből.
(nyitókép: Gerd Altmann / Pixabay)

A retró mozik, a franchise-hálózathoz tartozó mozik is kinyitottak, ahogyan a vendéglátó helyek is. Az kihelyezett kézfertőtlenítőkön (melyek használata erősen ajánlott) és a maszkban, kesztyűben dolgozó alkalmazottakon túl a legnagyobb változás a létszám korlátozás. Az intézmény alapterületétúl függően kerül meghatározásra, hogy adott moziteremben, vagy boltban hány ügyfél tartózkodhat egyidőben.

A közlekedési eszközökön is csak minden második ülőhely használható, az állva utazóknak pedig ugyanúgy meg kell tartani a 2m távolságot, mint ahogyan meg kell tenni azt egy orvosi rendelőben, vagy a boltokban, a pénztár előtti sorban álláskor.

covid-19_nurse_woman_facemask_coronavirus_640(fotó: Engin Akyurt / Pixabay)

.

A játszóterek újra használhatók, kinyitottak a bölcsödék és az óvodák is. Az iskolák, gimnáziumok, egyetemek a jelenlegi tervek szerint szeptemberben, a szokásos időpontban indítják el a következő tanévet – de jelentős változásokkal, azaz a már máshonnan ismert korlátozások kerülnek majd alkalmazásra a közös helyiségek (tantermek, étkezők, sportpályák) használata során.

„CoViD-19 Helyzetjelentés #5 (Piros, Sárga, Zöld)” bővebben

KB039 – The 5G Matter

Az első és ezidáig az egyetlen kanadai-magyar podcast 39. epizódjában Lator monológjával kezdünk: a társas együttélés kihívásainak és a törékeny lelkűek hiperérzékenységének bemutatásával. Természetesen mi, itt a határ északi oldalán, sem mehettünk el véleményünk megosztása nélkül a #BLM mozgalom, valamint az „amerikai fegyvertartás – közbiztonság – rendőrség” hármasa mellett. Aztán kibeszéltük kreténjeinket, majd a Samsung és a Google segítségével vettük az irányt az 5. generációs mobil hálózatok és a Huawei felé, hogy a végére az álhírekig jussunk. Nem étlen, de szomjan csináltuk végig az adást.
(nyitókép: Mohamed Hassan / Pixabay)

.

.

Adás napló.

us_media_positions_leanings_800px

.

„KB039 – The 5G Matter” bővebben

KB038 – May The Golf Be With You

Jó reggelt kívánunk! Ma is hármasban csináltuk. Mert itt volt közöttünk Rita is. Vendégünkkel együtt a karantén adta élményeinket és tapasztalatainkat beszéltük ki: ingatlan és üzemanyag árak, járványügy gyermek szemmel. Aztán megemlékeztünk a századik epizódos magyar podcast-okról, jót nevettünk a mosómedve attitűddel rendelkező vásárló történetén és a mindenre jó Windex-en. Nem mehettünk el szó nélkül a golfozók sport iránti szeretete mellett, de ami a labda ütögetésnél sokkal fontosabb: mekkora mértékű a mezőgazdaság és a feldolgozóipar érintettsége és kihívásai a vírusjárvány okozta korlátozások és kihívások mellett (van fény az alagút végén)?
(nyitókép: jhenning / Pixabay)

.

..

Adás napló.

Heti színes

  • Mennyire készül fel az ügyvédnő az adás naplóból?
  • Ki és mit csinál, vagy már nem csinál a karantén alatt?
  • hogyan áll(t le) a Toronto-i ingatlanpiac?
  • milyen mélyre zuhantak a kanadai üzemanyag árak?
  • a Lator által említett Calgary-i videó:

big_fat_greek_wedding_gus_portokalos_windex„a görög megoldás”
Michael Constantine (1927. május 22.) Kostas „Gus” Portokalos

szerepében a Bazi nagy görög lagzi c. filmben,
kezében egy eredeti Windex ablaktisztítóval

„KB038 – May The Golf Be With You” bővebben

Mélységes Döbbenet – Második Felvonás!

Elkezdődött a tragikomédia második felvonása. A színpadon a szerepét erősen túl játszó Magyar Rendőrség, a nézőtéren az adófizető állampolgárok. Az előadás, talán mondanom se kell, lebilincselő: a gyenge alakítást kifütyülni csak rabosítás ténye mellett lehetséges. A súgó (belügyminisztérium) és a rendező (igazságügyi miniszter) úgy irányítja a színészeit (közrendőrök), mintha azok dróton rángatott fabábúk lennének. Pedig, legalább is elméletileg, hús-vér emberekről van szó, akik önálló tudattal és józan ítélőképességgel rendelkeznek.
(nyitókép: John Ondreasz / Pixabay)

.

A Magyar Rendőrség 2020. évi teljesítménye már a mi „fullba nyomta a kretént” rovatunkba sem fér bele: azon jóval túlmutat. Aki rendszeres hallgatója podkasztunknak, az tudja, hogy ebbe a rovatunkba csak azok a cégek, magánszemélyek, szervezetek kerülhetnek be, akik világra szóló böszmeséget, szánni való ostobaságot, vérlázító aljasságot, orbitális hülyeséget követtek el mások kárára.

Félre értés ne essék: nem én keresem a lehetőséget arra, hogy a nyelvem (billentyűzetem) köszörüljem a Magyar Rendőrségen – épp ellenkezőleg! Ők azok, akik tátott szájjal, meztelen fenékkel rohannak be újra és újra abba a bizonyos, férfi nemiszervekből álló erdőbe!

Ha valamihez értek az IT mellett, akkor az a kommunikáció, a PR, azaz a Public Relations, magyarul közönségkapcsolatok, amely „tevékenység tervszerű és tartós erőfeszítés azért, hogy egy szervezet és környezete között a vélemény és a viselkedés befolyásolásával hosszútávon kölcsönös megértést, jóakaratot és támogatást építsen és tartson fenn.” – írja a Magyar Public Relations Szövetség.

police_murder_potatoes(fotó: Alexas_Fotos / Pixabay)

Nem csak az ország, hanem az univerzum szégyene, hogy egy nemzetközi botrányt kiváltó esetet, a szólásszabadság sárba tiprásának a nyomait a hatóság megpróbálja nyom nélkül eltüntetni! Kommunikációs oldalról, a Magyar Rendőrség lakossági megítélésének a legkevésbé sem tesz jót ez a fajta ügymenet: csak arról beszélünk, amire büszkék vagyunk, a hibáinkat pedig erőnek erejével megpróbáljuk meg nem történtté tenni. Nem elég, hogy ők maguk is rémhírt terjesztenek, szándékosan megtévesztve ezzel a magyar lakosságot, még szörnyen képmutatók is.

De miért is?

„Mélységes Döbbenet – Második Felvonás!” bővebben

Nyunyológia*

Tyütyüli putyuli monyoli nyunyók tyütyi gügyüli.* Ha magyar adófizető állampolgár lennék, akkor úgy gondolnám, hogy elvárható lenne egy országos tisztifőorvos asszonytól a normálishoz (azaz az átlagoshoz) hasonló viselkedés és a feladatához mért komoly, hiteles szakmai hozzáállás, a felelősségteljes profizmus! Még akkor is, ha a kamerák előtti kommunikáció problémákba ütközik a számára. Bármikor, bárkinek lehetősége van önkritikát gyakorolni és azt mondani, hogy: erre én nem vagyok alkalmas és/vagy én ezt nem szeretném csinálni. Ha ez nem megy, akkor közszereplővé válva muszáj lesz elviselni az ezer számra érkező kritikákat.
(nyitóképek: Gerd Altmann / Pixabay)

.

Korrupció

corruption_politics_orban_viktor_hungary_prime_minister_640(illusztráció: tiburi / Pixabay)

Amikor a Pixabay-en beírtam a keresőbe a korrupció szót angolul (corruption), akkor csak négy olyan illusztráció/fotó volt a találatok között, amelyek egy személyt ábrázoltak. A fentebb látható volt az egyik ilyen. A másik hármon Donald Trump, Angela Merkel és Cem Özdemir (német ex-politikus) volt látható. Azért ez mond valamit, nem? Feltétlen meg akartam osztani Veletek, Kedves Hallgatókkal, Olvasókkal, ezt másoknak is látniuk kell. Az illusztrációt köszönjük Jánosi-Mózes Tibornak.

.

Nyunyóka a magyar járványügyben

Aki túlzónak érzi a fenti montázst, az hallgassa meg az országos tisztifőorvos asszonyt, aki arra buzdítja a szülőket, hogy csenjék el a gyermekeik játékát, hogy azokat fertőtleníteni tudják. A közösségi média egyes felhasználói ezt úgy értelmezték, hogy már az Operatív Törzs („aperitif törzs”) is magából indul ki, ezért szorgalmazzák a (a saját gyermekünktől történő nyunyóka) lopást, mintegy hatóságilag támogatva a legkülönfélébb játékok, kabalák, plüss állatok átmeneti eltulajdonlását.


Köszönjüm, Emese.
Elnézést: köszönjük, Cecília asszony.

.

Három gyermekes apaként feltételezem, hogy ezen azért már minden szülő túl van. Mármint még a várandóság ideje alatt nyilvánvalóvá válik a számukra, hogy a születendő gyermek(ek) játékait, ruháikat, stb. a lehetőségeikhez mérten mindig tisztán tartsák, rendszersen kimossák, stb.

Álláspontom szerint a gyermektől semmit sem kell elcsenni, mert saját tapasztalat alapján nagyon sok mindent meg lehet vele beszélni. Talán meglepő dolog, de a gyermeket be lehet vonni a saját játékai elpakolásába, azok tisztán tartásába. Nem kell tehát a háta mögött, titokban kilopni a szobájából, az ágyából (vagy a kezei közül) a kedvenc játékát, plüss állatkáját, kispárnáját, stb. És így nem lesz se sírás, se hiszti, se durcázás.

„Nyunyológia*” bővebben

Mélységes Döbbenet!

Nem szeretem, amikor az előre eltervezett ütemtervemet felborítja egy váratlan esemény. Mi ennek az oka? A legtöbbször az, hogy ami a terveimtől eltérít, az nem egy, az arcomra mosolyt csaló, lelkemet büszkeséggel elöntő esemény! Hanem jellemzően egy olyan, aminek kövezkeztében vagy nagyon elszomorodom és ez napokig nyomot hagy az általános hangulatomon, vagy azonnal elönti a lila gőz az agyamat és fel tudnék robbanni a dühtől! Mivel szerdán már alaposan kimérgelődtem magam, a mai napra csak a mélységes döbbenet maradt bennem. Próbálom értelmezni a történteket, de nem megy. Talán ti, Kedves Hallgatóink és Olvasóink, tudtok nekem segíteni.
(nyitókép: www_slon_pics / Pixabay)

Európa.

Magyarország.

2020.

A hír szent, a vélemény szabad!

Volt.

Május második hetének elején a Magyar Rendőrség előállított és kihallgatott két magyar állampolgárt, mert Ők ketten egy nyílt internetes felületen (jelen esetben a saját személyes Facebook-profiljuk oldalán) mások által is elérhető bejegyzésekben megosztották magánvéleményüket (kormány-kritikát fogalmaztak meg), közzétettek mások által már korábban nyilvánosságra hozott, máshol is elérhető információkat a magyar egészségüggyel, kormányzati intézkedésekkel kapcsolatban (krónikus, kórházi ápolásra szoruló beteg embereket dobtak ki, zavartak haza magyar kórházakból). A rendelkezésre álló információk alapján az egyikük ellen az eljárás továbbra is folyamatban van.

Végtelenül elkeserítő, vérforralóan bosszantó,
hogy ez Magyarországon megtörténhetett!

Az elmúlt közel 1 napot azzal töltöttem, hogy több száz kommentet elolvastam ezzel a két ügyhöz kapcsolódóan a közösségi oldalakon. Többen úgy fogalmaznak, hogy:

  • legutoljára ilyenre az 50-es években volt példa, csak akkor nem a Rendőrség, hanem az ÁVO legényei rúgták rá az ajtót az ártatlanokra az éjszaka közepén.
  • Mások szerint a III. Birodalom működött hasonló módon a 30-as évek második felében… azt meg mindenki tudja, hogy a II. Világháború hogyan ért véget.
  • Egyes kommentelők Észak-Koreához hasonlítják a magyarországon kialakult helyzetet. Valaki szerint pedig Magyarországnak ezek után nem az Európai Unióban lenne a helye, hanem egyesülnie kellene Kínával, mert ott szokás ehhez hasonló megfélemlítő hatósági intézkedésekkel megfélemlíteni azokat, akik nem a pártállami propaganda által napi szinten sulykolt információkat mantrázzák, hanem önálló, esetenként rendszerkritikus gondolatokat mernek megfogalmazni.

.

silence_shut_up_censorship_640(fotó: Gerd Altmann / Pixabay)

Azon gondolkodom, vajon hogyan jutott idáig az ország? Hogyan fajulhattak el ennyire a dolgok? Mi történt azzal a demokráciával, amire annyian vágytak 1989/90-ben? Hogyan sikerült magyar igazságszolgáltatásnak két lábbal a disznótrágyába taposnia a nagyra becsült és nélkülözhetetlen európai értékeket? Mi végre volt jó ez a hatósági színjáték?

Kezdésnek itt a szerencsi esetként ismert hatósági melléfogás, ahol egy 64 éves férfit, a szegi Kusinszki  Andrást vittek be a rendőrök kihallgatásra. Ezzel párhuzamosan, természetesen, házkutatást is tartottak nála és lefoglalták számítógépét.

„Mélységes Döbbenet!” bővebben