Folytatjuk “Különleges Kanadai KRESZ-táblák” című sorozatunkat. Az első részben a sebességkorlátozást vettük szemügyre, a másodikban pedig a vadveszéllyel foglalkoztunk. Ezekben a bejegyzésekben szeretnénk bemutatni nektek, hogy milyen Kanadára (valamint részben az Egyesült Államokra) jellemző közúti jelzésekkel lehet találkozni.
Azt mondják, hogy az USA-ban (és Kanadában) Európához képest minden nagyobb. Az autók, az utak, a távolságok… És nincs ez másképp az országutak fáradthatatlan vándoraival, a kamionokkal sem.
Míg az Európai Unióban jellemzően 40 tonna a megengedett összsúlya egy nyergesvontatónak, addig Észak-Amerikában minden különösebb engedély, vagy „túlméretes” jelzés nélkül futnak az utakon 46, vagy 63,5 tonnás jármű szerelvények is. Mindeközben egy nagyobb személyautó csak 2-2,5 tonna. Jól érzékelhető a különbség a két kategória között.
egy teljesen hétköznapi látvány:
két tréler (angolul: „superb”, vagy „b-train”),
30 kerék és több, mint 60 tonna összsúly
Elengedhetetlen tehát, hogy a KRESZ ne foglalkozzon külön a kamionokkal! A kereskedelmi járművek ellenőrzését a rendőrség és a Közlekedési Minisztérium tisztjei végzik.
a „turnpike double” jármű szerelvény: a 2 futóval több, mint 36m hosszú, autópályán legálisan megfutják a 100km/h-t
Sok helyen találkozni tengelyterhelést mérő és műszaki ellenőrző állomásokkal (angolul röviden: scale) az utak mentén. A naponta akár 1000-1100 km-t megtevő kamionok egy-egy útvonalon akár 3-4 ellenőrző ponton is áthaladnak.
Ilyen, vagy ehhez nagyban hasonlító tábla jelzi az 5500kg-nál nehezebb teherautók számára, hogy 2km múlva ellenőrző állomás következik. Hozzávetőlegesen 1000m-300m közötti távolságra a bejárat előtt sárga lámpa villogása jelzi, ha nyitva a mérleg és ki kell menniük ellenőrzésre.
Kamloops (BC) városban kettő az egyben helyzet áll fent: nem csak mérlegelő állomás, hanem fékellenőrzés is van ugyanott. Ez utóbbi azt jelenti, hogy egy komolyabb lejtő következik az úton, s mielőtt a kamionok leereszkednének ezen, ellenőrizniük kell a kerekeket és a fékek hőmérsékletét, valamint tanácsos feltölteniük a kamion sűrtett levegő tartályait.
Itt egy 2km hosszú, 6%-os lejtő következik. A Sziklás-hegységben több helyen is van 19-21km hosszúságú, egyes helyein 11%-os lejtő is. (Akkor 11%-os a lejtő, ha 1km alatt 110méter a szintkülönbség.)
Mind a mai napig legtöbb észak-amerikai kamion és a trélerek, pótkocsik dobfékekkel és légfék-rendszerrel vannak felszerelve. Miért fontos ezt tudni?
A dobfékek jelentősen veszítenek hatékonyságukból, ha túlhevülnek. Azaz a padlóig taposott fékpedál esetében sem lassul jelentősen a jármű. Ezt elkerülendő használnak a sofőrök lejtmenetben motorféket és alacsony sebességi fokozatot. A fékrendszer működése nem hidraulikus (fékolaj), hanem sűrített levegővel történik. Ennek hiányában a parkolófékek azonnal blokkolják valamennyi kereket, teljesen mindegy, hogy a kamion éppen hol jár. Hogy a sofőr ezt elkerülhesse, a légnyomásnak a tartályban 60psi, azaz 4,1bar felett kell lennie.
A fentiek ismeretében érthető, hogy a fékeket, kerekeket, és a levegőnyomást időnként ellenőrizni kell a hegyi utakon.
És mi történik akkor, ha valami oknál fogva nem tud lassítani, vagy megállni a lejtőn a kamion? Baj. NAGY BAJ!
Mit lehet tenni ilyenkor? Higgadtnak maradni és bízni a szerencsében. A hosszú lejtőkön egy, vagy több „menekülő út” (angolul: „runaway truck lane”, vagy „runaway lane”) áll rendelkezésére azon kamionosok számára, akik úgy érzik, komoly bajban vannak, és járművük nem azt teszi, amit ők akarnak.
Természetesen ezeket is már jó előre táblákkal jelzik az útpálya mellett és felett is. Maga a menekülő út a főútról nyílik, amelynek felülete laza, sóderes, a végén egy meredekebb emelkedővel. A bejáratot 2 tábla jelzi, ezek közé kell irányítani a bajba került kamiont anélkül, hogy magában, vagy más járműben kárt tenne.
A lakott települések határában egy kedves üzenettel kérik meg a kamionok sofőrjeit, hogy a(z egyes típusok esetében nagyon hangos) motorfék használatát mellőzni szíveskedjenek. Itt egy példa a nagyon hangosra, a 20. mp-től tessék hallgatózni. És itt egy másik. Igen-igen, az a hangos üvöltés lesz az. Ugye te sem szívesen ébrednél hajnalok hajnalán egy ilyen hangra?
És ha Kanada, akkor nem maradhatnak ki az erdőkből a fafeldolgozóba farönköket szállító kamionok sem. Bár ezek a táblák inkább a többi közlekedő figyelmeztetésére szolgálnak.
Vagy csak egy könnyen értelmezhető ábra, vagy egy pár soros tájékoztatás az út mentén.
A hosszú rönkök átnyúlhatnak a te sávodba. Előzni tilos!
A kanadai tél hosszabb, hidegebb és sokkal havasabb, mint Magyarországon. Éppen ezért a hegyvidéki utakon kötelező hóláncot tartani a teherautókban, kamionokban és szükség esetén felszerelni azokat.
Egy figyelmeztető tábla Brit-Kolumbiából a 27 tonna összsúlynál nehezebb járművek számára. A dátum nem vicc: októbertól áprilisig várható, hogy a hegyekben nagyobb mennyiségű hó hullik pár óra leforgása alatt.
figyelem, balról friss kávé érkezik
Sorozatunk következő, befejező részében az eddigiekből kimaradt, de hasonlóan érdekes táblák kerülnek terítékre.
3 hozzászólás “Különleges Kanadai KRESZ-táblák – 3. Rész” bejegyzéshez
A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.