Kőolaj vs. Lítium

A Telex-en jött szembe a hír a legutóbbi környezeti katasztrófáról. Ahogyan az egyik izraeli internetes hírportál, Haaretz.com is írja: “Az olajszivárgás Izrael partjaihoz közel az elmúlt évtizedek legsúlyosabb tengeri szennyezése, a takarítás éveket vehet igénybe. A baleset több mint 170 kilométer hosszan szennyezte be a strandokat, amelyek Izrael partjainak 40 százalékát teszik ki és 16 közösséget érint.”

“Egy, a vizsgálatokban részt vevő forrás szerint egy tartályhajó üríthette ki szennyvizét és olajrakománya egy részét valahol a Földközi-tengeren, és az elmúlt hét szélsőséges időjárása, az erős szelek hozzájárulhattak a szennyezésnek az izraeli partokra sodródásához.” – írja a Telex.hu.

Várjátok velünk együtt a 20 perccel a jövőbe c. podkaszt következő adását (amelynek megjelenése számításaim szerint február 25-én várható): a kaszt.hu alapító-szerkesztő-műsorvezetője, Lövenberg Balázs kb. 2 éve Izraelben él családjával. Reméljük, hogy részletesen beszámol majd a fejleményekről és általa első kézből értesülhetünk a helyi történésekről! Előre is köszönjük, ha a helyben elérhető információkat megosztja velünk!

A kép illusztráció.
fotó: 3282700 / Pixabay

2019. Augusztusa óta meg csak nem lett világvége (pedig a Facebook magyar anyanyelvű és ezért végtelenül bölcs kommentelői akkor jól megmondták, hogy itt van!), ellenben jött egy világméretű vírusjárvány. Ami mindent vitt, azaz a fotelből hangoskodók, a nagyon-is-hozzáértők, a kommenthuszárok egy egész évre való témát kaptak a CoViD-19-nek köszönhetően, így a környezetkárosításra már egyetlen másodpercük sem maradt 2020-ban.

“Kőolaj vs. Lítium” bővebben

Miért Hülyeség A Házi Sörfőzés? (Frissítve!)

Azért, mert több száz féle sör kapható a boltokban. Azért, mert van csapolt sör az éttermekben és a kocsmákban. Azért, mert az internetnek köszönetően akár egy random külföldi webáruházból is rendelhetek olyan sört, amit egyetlen magyarországi importőr sem forgalmaz. Azért, mert nagytételben gyártani olcsóbb, lásd sörgyárak, lásd kézműves sörfőzdék. Azért, mert “már 13 ezer éve létezett a sörfőzés gyakorlata a Földközi-tenger keleti medencéjében, ami ötezer évvel korábbi, mint az Észak-Kínában a sörkészítésről eredetéről talált eddig legősibb bizonyítékok.” – és akkor pont te, pont most mutatnál valami újat?

Blogbejegyzésünk tartalma a megjelenése óta legalább 2 alkalommal frissítésre került!

Az elmúlt évezredekben meg tulajdonképpen szinte semmi sem változott a sörfőzésben: azóta is ugyanúgy az ivővíz az egyik legfontosabb alapanyaga a sörnek a maláta mellett. Akkor meg miért? Hülyeség otthon, egymagad, drága eszközökkel, drága pénzen elkezdeni sörfőzöcskézni, amikor bármilyen sört megvásárolhatsz. Tiszta macera ott állni a kondér mellett, kezedben a stopperrel és hőmérőzni a főzetet, méricskélni a hozzávalókat, aztán meg hetekig várni, amíg iható lesz a söröd. Ha nem találsz kedvedre valót, akkor egyrészt nem keresgéltél elég elszántan, másrészt csak várnod kell egy kicsit és biztos lesz valaki, aki olyan fog főzni, forgalmazni, ami neked kell.

A Sixpoint Sörfőzde (Brooklyn, New York, USA) Cycliquids sorozatának a Tesla Hop-Charged Lager-e.

.

FIGYELEM!
Terjedelmes tartalom következik!
A cikk olvasása során folyamatos figyelem szükségeltetik,
ezért legalább 2 korsó sört, vagy 2 pohár kávét/teát meg fogsz inni .
Szerteágazó és nagyon részletes a tematika, ezért kérem,
hogy mindenki őrizze meg komolyságát, de legyen kéznél a humorérzéketek.

A 13+1. téma után kiderül az is, hogy miért jött létre
– a legnagyobb jószándék által vezérelve -, ez a bejegyzés.

.

“Miért Hülyeség A Házi Sörfőzés? (Frissítve!)” bővebben

Méregzöld!

Jó reggelt kívánok! Ha emlékezetem nem csal, akkor ez az első olyan cikkem, amelyen legalább két héten át dolgoztam kisebb-nagyobb megszakításokkal, majd végül teljesen újra írtam az egészet és még a címét is megváltozattam. Az első pár verzióban olyan hívószavak voltak a fejlécben, mint: TESLA, Elon Musk, elektromos autó, villanyautó, lítium, kobalt, akkumulátor, villanyáram, bányászat, olajipar, gazdagok, úri huncutság, kiváltság, luxus, éghajlatváltozás, környezetszennyezés, környezetvédelem. Ó, és persze a legjobb: “mindmeghalunk“. Egyszer biztosan. De addig se mindegy, hogyan és miként élünk.

Próbáltam tényszerűen fogalmazni, a lényeges információk hangsúlyozására törekedni. Lehet, valaki száraznak és hihetetlenül hosszúnak fogja érezni ezen cikkem. Miért? Mert egyrészt egyes témák között nagy az átfedés, nehéz lenne ketté vágni a témát úgy, hogy mindkét cikk érthető és kerek egész legyen. Úgyhogy akkor már most az elején szólok, hogy:

  • ismételten gondolatébresztés következik,
  • továbbá szerteágazó, változatos,
  • és éppen ezért nagyon hosszú ez a cikk! Tényleg.

De nem olyan hosszú, mint a napi hírfolyamod a Facebook-on, ellenben ez itt reklám- és adatgyűjtésmentes, szóval ha arra van időd, legyen erre is. Köszi.

Igyekeszem tartani az irányt és egyértelműen fogalmazni. Őszintén bízok benne, hogy olvasmányosra sikerült és Te, a Kedves Olvasó, eljutsz a végéig.

 

Egy baráti emlékeztető az elejére.
Kéretik szépen kiérezni a szarkazmust, ott, ahol kell
és gondolkodóba esni, ott, ahol kell.

AKINEK NEM INGE, NE VEGYE MAGÁRA!
Tehát nem fogom
minden bejegyzés végére
odaírni, hogy “tisztelet a kivételnek!”.

“Méregzöld!” bővebben