A Pedofil-Segítő kónya endre Ex-Igazgatóhelyettes Levelei

Továbbra sem egészen értem, hogy miért kell kónya endrét még mindig K. Endrének rövidíteni? Már a botrány 3. napjától pontosan tudható, hogy ki is Ő valójában, mi a vezetékneve, hol lakik, stb.

Érdekesség, hogy a kaleta gábornál azonnal volt teljes név, titulus, arckép valamennyi híroldalon, aki írt a kis pedómaciról. Ismerjük Vásárhelyi János ex-igazgató nevét ismerjük és arcképét is megtalálhatjuk a neten (van már Wikipédia szócikke is), ismerjük Nagy János nevét és arcát is a Nemzeti Földügyi Központból. Őket név szerint említik a médiában, az előbbit például a 444 is.

kónya endre állítólagos kamulevelének a végére még a teljes névét is odaírták (sajnos nem készítettem képernyőmentést). Amit persze, nem Ő írt, hanem valamelyik talpnyali bértollnok: azaz a kamulevélami „állítólag” nem is kamulevélvalójában: kamulevél. Ha valóban Ő írta volna, akkor a saját Facebook oldalára tette volna ki. Érdekesség, hogy pár napja még 606, ma már csak 602 ismerőse van… Tudom, tudom, elfelejtette a jelszavát és nem tud belépni, ezért regisztrált új profilt. Persze…

kónya eredeti Facebook profilján továbbra sincs semmiféle tartalom. Ennyi idő alatt azért már egy új jelszót lehetett volna beállítania és akkor be tudna lépni és a saját neve és arca vállalása mellett tudna kiállni az igazáért… de ez valamiért mégsem annyira fontos.

Ki érti ezt?!

Egy Kattintás Után További Érdekességek És Még Több Kérdés Következik!

KB050 – Kortalan Műszar

Jó reggelt kívánunk! Az első magyar nyelvű kanadai podcast egy kisebb mérföldkőhöz érkezett, ezért aztán boldog szülinapot kívánunk magunknak az 50. epizód alkalmából! A COVID-19-ből felgyógyult co-host szerepében: Rita, aki távol maradt a felvételtől (sajnos): Petty, a mikrofonok mögött úgy is, mint alapító tagok: Lator és Lázadó.

Bandázz velünk!

Zárt Facebook csoport. Nyomatékosan kérünk mindenkit, hogy a tagsághoz fogadja el a csoport szabályzatot és válaszolja meg a három kérdést! Köszönjük!

Adás napló.

  • A magyar podkasztoktl:dr by Lázadó.
  • A bro-talk jelentése.
  • Létezik-e a kanadai tapéta? Falmatricák és a csecsemők látása.
  • Gyerekszáj #1: targonya és waterlemon. Mi az a mőlész?
  • Gyerekszáj #2: Hunglish és Engarian.
  • Kamuszemüvegkeret by Lázadó a negyedik X-en túl.
  • Kamupodkaszt by Balázsék.
  • Szia Uram! Rita is meghallgatta, mi is meghallgattuk és most te is meg fogod hallgatni!
  • Síkideg Podcast
  • Hallgatunk-e magyar zenéket? Lator: néha igen. Lázadó: egyáltalán nem. Szultánéknak (New Zound Podcast) üdvözlet innen is.
  • Nosztalgikus perceinkben információk hangzottak el: Ganxsta Zolee-ról, Sub Bass Monster-ről, a parabola antenna népszerűvé válásáról, a sulidiszkós élményekről, valamit B. Tóth Lászlóról, a Napster-ről és a DC++-ról.
„KB050 – Kortalan Műszar” bővebben

KB035 – Csak Kritikusan

Az első és ezidáig az egyetlen kanadai-magyar podcast 35. epizódjában kritikusan állunk hozzá a COVID-19 koronavírus-járványhoz, meg a kamu Facebook profilokhoz. az álhíreket létre hozó és terjesztő weboldalakhoz és az Apple mobil operációs rendszerének 13. kiadásához. De mindezek előtt nagyon, de tényleg nagyon örülünk a Hallgatók által küldött leveleknek, benne a sok kérdéseknek – amelyeket nem hagytunk válaszok nélkül -, és természetesen köszönjük a kedves szavakat is!
(nyitófotó: wal_172619 / Pixabay)

 

Adás napló.

FIGYELEM! Új link az adás naplóban! Az eddigi leginformatívabb COVID-19 koronavírussal kapcsolatban, adatokkal, térképpel, rendszeresen frissítve!

„KB035 – Csak Kritikusan” bővebben

KB028 – Jönnek A Drónok

Jó reggelt kívánunk! A 28. podcast-unkban az autonóm, szállítmányozásra tervezett drónokról beszélgettünk. De mielőtt még a jelen és a közeljövő önrepülő teherszállító légijárműveit (röviden: Ö.T.SZ.L.J.) kitárgyaltuk volna, azon gondolkodtunk hangosan, hogy: – vajon Magyarország a százezer Dacia Lodgy országa lehet-e? – okos dolog-e egy darab jóvágású csővel helyettesíteni a katalizátort? – ugyan már miért folytogatná az internet-kapcsolatod sávszélességét az internet szolgáltatód? A nagy sikerre való tekintettel ez alkalommal is voltak részvevői az “Akik fullba nyomták a kretént” c. rovatnak: egy kanadai minisztérium, egy amerikai petíció és egy kellemetlen meglepetést okozó mobil operációs rendszer. Kattintsatok a lejátszásra és bandázzatok velünk!
(nyitókép: The Verge)

 

 

Adás napló.

weather_calgary_081720192019. augusztus 17.

weather_calgary_081820192019. augusztus 18.

weather_forecastidőjárás előrejelzés Calgary városára, 2019. augusztus 18-án

 

bc_snow_1

bc_snow_2

 

“Akik fullba nyomták a kretént” c. rovat:

Közben egy kis kitérő:

  • 2 évesek leszünk/vagyunk! Ezzel kapcsolatban mondtuk el ezt-azt. „Olyan még nem volt sehogy, hogy ne lett volna valahogy.”

 

Heti színes

 

nokia_n70egy (nagyon) öreg Nokia N70 „okostelefon” Lator fiókjában is lapul

  • Katalizátor
    • Nem csak egy darab doboz/cső az autó alvázára szerelve, hanem fontos szerepe van a motor üzemeltetése során!

katalizator_robbantott_abraa katalizátor működése –
kattintásra a teljes méretű kép megtekinthető

(kép forrása: EVOautó)

honda_accord_coupe_1997Latoré fehér volt. A fotón jól látszik a víztiszta lámpabúra.

  • WiFiBlast
    • mert „az internet szolgáltatód a letöltési sebességed folytogatja”,
    • angol nyelvű „ismertető” itt olvasható,
    • szerintünk ez az év átverése!

 

Jönnek a Drónok

  • Jobb, ha hozzászokunk, hogy személyautó méretű, kisebb-nagyobb csomagokkal felpakolt önrepülő drónok repkednek majd a fejünk felett?

overhead_drones.jpg(fotó: Wing)

  • The Verge szállítmányozó drónokról szóló riportja:

  • És a videó után itt egy cikk, szintén a The Verge-től,
  • Ki a jobb pilóta? A számítógép, vagy az ember?
    • vannak olyan emberek, akik a 2 dimenziós térben sem képes navigálni,
    • Latorné számolt be egy bevásárlóközpont parkolójában szerzett friss élményeiről,
  • Már most milliárdos multinacionális cégek szálltak be az iparágba,
  • Nehéz kérdés a szabályozás…

 

Zenék a podcast-ban

 

Köszönjük a megtisztelő figyelmet!