Kőolaj vs. Lítium

A Telex-en jött szembe a hír a legutóbbi környezeti katasztrófáról. Ahogyan az egyik izraeli internetes hírportál, Haaretz.com is írja: „Az olajszivárgás Izrael partjaihoz közel az elmúlt évtizedek legsúlyosabb tengeri szennyezése, a takarítás éveket vehet igénybe. A baleset több mint 170 kilométer hosszan szennyezte be a strandokat, amelyek Izrael partjainak 40 százalékát teszik ki és 16 közösséget érint.”

„Egy, a vizsgálatokban részt vevő forrás szerint egy tartályhajó üríthette ki szennyvizét és olajrakománya egy részét valahol a Földközi-tengeren, és az elmúlt hét szélsőséges időjárása, az erős szelek hozzájárulhattak a szennyezésnek az izraeli partokra sodródásához.” – írja a Telex.hu.

Várjátok velünk együtt a 20 perccel a jövőbe c. podkaszt következő adását (amelynek megjelenése számításaim szerint február 25-én várható): a kaszt.hu alapító-szerkesztő-műsorvezetője, Lövenberg Balázs kb. 2 éve Izraelben él családjával. Reméljük, hogy részletesen beszámol majd a fejleményekről és általa első kézből értesülhetünk a helyi történésekről! Előre is köszönjük, ha a helyben elérhető információkat megosztja velünk!

A kép illusztráció.
fotó: 3282700 / Pixabay

2019. Augusztusa óta meg csak nem lett világvége (pedig a Facebook magyar anyanyelvű és ezért végtelenül bölcs kommentelői akkor jól megmondták, hogy itt van!), ellenben jött egy világméretű vírusjárvány. Ami mindent vitt, azaz a fotelből hangoskodók, a nagyon-is-hozzáértők, a kommenthuszárok egy egész évre való témát kaptak a CoViD-19-nek köszönhetően, így a környezetkárosításra már egyetlen másodpercük sem maradt 2020-ban.

„Kőolaj vs. Lítium” bővebben

Méregzöld!

Jó reggelt kívánok! Ha emlékezetem nem csal, akkor ez az első olyan cikkem, amelyen legalább két héten át dolgoztam kisebb-nagyobb megszakításokkal, majd végül teljesen újra írtam az egészet és még a címét is megváltozattam. Az első pár verzióban olyan hívószavak voltak a fejlécben, mint: TESLA, Elon Musk, elektromos autó, villanyautó, lítium, kobalt, akkumulátor, villanyáram, bányászat, olajipar, gazdagok, úri huncutság, kiváltság, luxus, éghajlatváltozás, környezetszennyezés, környezetvédelem. Ó, és persze a legjobb: „mindmeghalunk„. Egyszer biztosan. De addig se mindegy, hogyan és miként élünk.

Próbáltam tényszerűen fogalmazni, a lényeges információk hangsúlyozására törekedni. Lehet, valaki száraznak és hihetetlenül hosszúnak fogja érezni ezen cikkem. Miért? Mert egyrészt egyes témák között nagy az átfedés, nehéz lenne ketté vágni a témát úgy, hogy mindkét cikk érthető és kerek egész legyen. Úgyhogy akkor már most az elején szólok, hogy:

  • ismételten gondolatébresztés következik,
  • továbbá szerteágazó, változatos,
  • és éppen ezért nagyon hosszú ez a cikk! Tényleg.

De nem olyan hosszú, mint a napi hírfolyamod a Facebook-on, ellenben ez itt reklám- és adatgyűjtésmentes, szóval ha arra van időd, legyen erre is. Köszi.

Igyekeszem tartani az irányt és egyértelműen fogalmazni. Őszintén bízok benne, hogy olvasmányosra sikerült és Te, a Kedves Olvasó, eljutsz a végéig.

 

Egy baráti emlékeztető az elejére.
Kéretik szépen kiérezni a szarkazmust, ott, ahol kell
és gondolkodóba esni, ott, ahol kell.

AKINEK NEM INGE, NE VEGYE MAGÁRA!
Tehát nem fogom
minden bejegyzés végére
odaírni, hogy „tisztelet a kivételnek!”.

„Méregzöld!” bővebben

KB023 – Az E-Mobilitás II.

Az első és ezidáig az egyetlen kanadai-magyar podcast 23. adásában ott folytattuk, ahol a huszonkettedikben abbahagytuk. Beszéltünk a hidrogénről és a tüzelőanyag-cellákról: előállítás, tárolás, szállítás, felhasználás, működési elv. Vajon hatékonyabb-e, mint az tisztán elektromons hajtás és gazdaságosabb-e, mint a belsőégésű motor? Állami támogatás járhat új elektromos autó vásárláshoz Kanadában. A zöld rendszám helyezete és jövője Magyarországon: 10.000 db járműből mennyi a tisztán elektromos? Az elektromobilitás egy drága passzió, az e-autók használata körülményes? Vagy csak lusták vagyunk alkalmazkodni, új dolgokat megtanulni? Hatótáv szabványok: EPA / NEDC / WLTP – melyik micsoda?

 

 

Jó reggelt kívánunk!
Ahogyan azt Lator a felvétel előtt megjegyezte: „Hosszú a vázlat, durva lesz a mai nap.”.

Adás napló.

Köszönjük, ha támogatsz!

A podcast-ot a heti színessel folytattuk.

  • Aki az elmúlt pár hónapban kedvelt meg minket és kezdte el podcastunkat hallgatni, kérjük, mondja el nekünk az adás posztja alatt, vagy e-mailben, hogyan és miként talált ránk?
  • Backstage info: Mennyi idő felkészülni, elkészíteni, megszerkeszteni és publikálni egy-egy adást?
  • 20 perccel a jövőbe podcast: köszönjük az említést!! Üdvözlet Szkallinak, Balázsnak és Dávidnak.
  • Óvjuk meg a jeges-tengeri emlősök életterét a víz alatti zajoktól: Psszt! Csendet Kérünk!! c. cikk. Kérjük, írd alá a petíciót te is! Köszi!
  • A Deepwater Horizon katasztrófája a Wikipedia oldalán. Ez pedig a róla készült film, amit ha még nem láttál, feltétlen nézz meg! De csak az adás után.

itt Mark Wahlberg néz komoran, kőolajos tekintettel

  • Voltak olvasói leveleink, majd …..
  • ….. mindkettőnk új kedvence, az „Akik fullba nyomták a kretént” c. rovatunk következett:
    • Vályi Pistát kritizáltuk erőteljesen egy TC-poszt alatt olvasható kommentjei miatt.
    • Paul Suha – nemzetközi esküvői fotós. Aki mentorálni próbál, csak szerintünk ez nem nagyon sikerül neki. Közösségi média = Facebook? Nem hinnénk. Tehetséges fotós, csak a kommunikáció nem az igazi.

 

Hidrogénhajtás és az elektromobilitás.

„Elektommal megy a zautó, be kell dugni a zájamba.” – Ádi, 3,5 éves

A Hidrogénhajtásról.
„KB023 – Az E-Mobilitás II.” bővebben