Repülőjegy Vásárlás 2024-ben

Az egész ott kezdődik, hogy meg kell találni a megfelelő időablakot. Ha ez megvan, akkor jön a finomhangolás, hogy például utazzunk-e 1 héttel/5 nappal korábban, később? S mindez annak köszönhető, hogy a légitársaságok – innen nézve – teljesen véletlenszerű elvek alapján árazzák be a jegyeiket.

Utazási irodánál – pl. Expedia, Booking -, nem akartunk jegyeket venni. Jobb ötletnek tűnik közvetlenül a légitársaságnál jegyeket vásárolni: ennek oka az, hogy ha esetleg komplikációk történnének az utazás előtt/közben, akkor sokkal könnyebb közvetlenül magával a repülőgép társasággal egyezkedni/reklamálni, mint mindent egy „middle man”-en át, azaz egy közvetítőn keresztül intézni (biztos vagyok benne, hogy majd csak az egymásra mutogatás menne és az Ügyfél a lenne a ping-pong labda a 2 cég között).

Miért? Miért?? MIÉRT???

A korábbi – mondhatni 100%-ban pozitív tapasztalatok miatt – a KLM-nél is megnéztem a jegyeket a Lufthansa mellett – s végül az utóbbi mellett tettük le a voksunkat. Sajnos a KLM nagyon drága volt – tudom, hiszem láttam, hogy kiváló szolgáltatást nyújtanak, de egy családi nyaralás alkalmával azért sokat tud számítani néhány száz dollár különbség is.

A legelejétől megvolt bennem a „german engineering” ködös emléke, a világhíres német precizitás megbízhatósága, a kimaxolt professzionlizmus hite, hogy az Ügyfélért mindent is megteszünk…

Sajnos, a valóság azonban valami mást mutat.

Úgyhogy még fel sem ültünk a repülőgépre – ekkor még kb. 2 hónap volt hátra az utazásig/nyaralásig -, de máris volt egy keserű szájízünk. Danke Schön.

Jegyeket tessék!

Először is: a Lufthansa valamiért nem nagyon szeret Lufthansa járatokat üzemeltetni Calgary és Budapest európai célállomások között, ezért azokat a cégcsoporthoz tartozó – nemrégen egy kisebb re-branding-en átesett -, Discovery Airlines üzemelteti. Amelyről azt írják, hogy „leisure destinations”-ra repül, azaz szabadidős célállomásokra, tehát népszerű, nagyforgalmú turisztikai városokba teljesít járatokat. Rendben van, Calgary nem ér fel egy Vancouver, New York, Toronto, vagy LA méretű metropolisz utasforgalmával… De azért heti 1-2 „igazi” Lufthansa járat beleférhetne.

Mivel a Calgary – Budapest repülőutat még így is kissé drágának találtam, ezért kíváncsiságból megnéztem, hogy mennyit kellene fiztenünk, ha Budapest helyett a sógorokhoz repülnénk, azaz Bécsben szállnánk le?

Egy Kattintás Után Jönnek A Mocskos Anyagiak És További Érdekességek!

Kamera-kérdés: iPhone, Vagy Samsung?

Az egyik nap a héten egy kollégám, aki Samsung Galaxy Sxx okostelefon tulajdonos (és egyben kissé Android hívő) – vicceskedve persze -, megjegyezte, hogy milyen rossz lehet iPhone-osnak lenni, mert annak nagyon rosszak a kamerái… Utána jártam hát néhány adatnak: nem csak a fotózási képességeknek, hanem az árazásnak és a piaci erőfölényeknek is.

Nem akartam vitát kezdeményezni arról, hogy miben jobb/rosszabb egy iPhone, vagy egy Galaxy S kamera lencséje, érzékelő szenzonra, stb. – mivel jól ismerem a kollégáimat -, így inkább ráhagytam, legyen neki igaza. A helyzet az, hogy nagyon nehéz meggyőzni őt tényekkel és adatokkal a tévedéseiről (van neki egy pár). Ugyan soha nem volt még neki iPhone-ja, maximum az én kezemben látja – lassan már 3 éve – nap, mint nap, értesülései így tehát hallomásból és szedett-vedett Facebook-os videókból vannak. Ezért aztán sajnos nem tudom nektek megmondani, hogy pontosan mit jelent szerinte az, hogy „az iPhone-nak rossz a kamerája”?

Gondolom, a kollégám arra célozhatott, hogy egy iPhone egy Samsung Galaxy Sxx-hez képest rosszabb minőségű képeket készít? Vagy arra, hogy kisebb felbontásban képes videót rögzíteni?

Mert ma már 8k (holnap 16k?) alatt nincs YouTube videó, Netflix-es film, vagy sorozat, és legalább 480 képkockát kellene rögzíteni másodpercenként, akkor is, ha annak az ég világon semmi értelme?!

Techie-ként erősen kételkedem a kollégám szavaiban, amikor technológiai dolgokról beszél. Ezért haza érve megkerestem, hogy mit mutatnak a teszt eredmények, milyen pontszámot kaptak a DXOMARK vizsgálatain résztvett okostelefonok? A DXOMARK a világelső Minőség Értékelő Laboratórium, a teszt-laborok alfája és omegája, a különöző műszaki cikkek (digitális fényképezőgépek, okostelefonok, laptopok, stb.) tesztelő csapatainak csúcsa, amelyről ide kattintva tudhatsz meg többet. Aki fotózással, videózással foglalkozik, azok számára már régről ismerős ez a weboldal és annak mögöttes tartalma!

Nagy meglepetésre egyáltalán nem kell számítani – én látatlanban megmondtam volna ott helyben, hogy mi lesz a végeredmény a lista állása. Igen, tisztában vagyok vele, hogy ez csak egy pillanatnyi állás és amint kijön egy újabb okostelefon, a sorrend megváltozhat. De ez mindig csak egy-egy új belépő modellt jelent, nem pedig a mezőny teljes átrendeződését. Sőt, ahogyan az alábbiakban is láthatjátok, még az is lehet, hogy a lista helyezéseire egy vadonatúj modell sem lesz különösebben nagy hatással.

Kamera, Árképzés, Piaci Részedések – Klikk Ide a Folytatáshoz!

iPhone 14 – Professzionális, Értéktartó, Kiváló Ár/Érték Arány

A fenti szempontok nem túlmisztifikált vélemények, hanem a saját 7 éves tapasztalatom alapján merem mindezt magabiztosan kijelenteni. És nem csak én vagyok így ezzel, hanem még sok tízmillióan a világon. iPhone 14: árazás, támogatás, piaci részesedés és a többi.

Katasztrófális kommentek

Ezekre olyan túl sok időt azért nem vesztegetnék, de ezt a kettőt feltétlen kiemelném:

  • „El kell adnod az egyik vesédet, hogy megvehess egy iPhone-t.” – miközben a kis hülyének fogalma sincs, hogy az emberi szervek kereskedelme bűncselekménybe ütközik (lásd: BTK 175. § Emberi test tiltott felhasználása), továbbá – legnagyobb szerencséjére – fogalma sincs, hogy arról, hogy valójában mennyi is az ára egy-egy emberi belső szervnek a fekete piacon. De azért viccelődik vele. Újra és újra.
    Azt meg nem tudja/nem érdekli, hogy akár magától az Apple-től, vagy a mobilszolgáltatótól is el lehet hozni egy-egy új készüléket részletfizetésre, vagy akár 0 (nulla) dollárért, 2 éves hűségidő ellenében.
  • „Negyedáron is van olyan Androidos okostelefon, ami pont tudja azt, amit az iPhone.” – egyrészt: emberünk nem ismeri a különböző mobiltelefonok tudását, sem azok árazását. Másrészt abszolút érdektelen számára a felhasználói élmény, a szoftverfrissítések száma, a termékkövetés időtartama, a garancia kérdése, mennyire jó az akkumulátora, a kijelző felbontása, színhűsége (amit egész nap bámulsz!), vagy az elkészült fotók általános minősége, stb. (a linkelt kategóriákban még mindig az iPhone a nyerő bármelyik Samsung-gal szemben). Ők azok, akik a megapixelek számában hisznek és nem érdekli őket a fényérzékelő réteg típusa, felbontása, hogy műanyagból, vagy üvegből van-e az optika, hogy mennyire végez jó munkát fotó app szoftvere az elkészült képeken? Pedig ezek jelentős paraméterek…
A bevezető után jöjjenek a részletes információk, árak, összehasonlítások, stb.

CoViD-19 Helyzetjelentés #6

Jó reggelt kívánok! Valamikor a nyár közepén adtam utoljára helyzetjelentést Kanadából a koronavírus járvánnyal kapcsolatban. Úgy gondoltam, hogy nagyjából 3 hónap után érdemes egy gyors áttekintést, összehasonlítást tenni, hogy hogyan is áll a két ország? Nem csak az egészségügyi adatokat (összes megbetegedés, aktív esetszámok, kigyógyultak, elhunytak száma, stb.) hasonlítottam össze, hanem a PCR-tesztek árazását is. Kezdődhet a számháború?
(nyitókép: Andrea Toxiri / Pixabay)

.

Akkor hát vágjuk is bele!

Kanada:

> lakosságszám: kb. 37.000.000 fő,
> összes megbetegedés: 182.839,
> aktív esetek: 18.954 (10,4%),
> új esetszám (utolsó 24 óra): 975,
> gyógyult esetek: 154.258 (84,4%),
> elhunytak: 9.627 (5,3%),
> elvégzett mintavételek száma: 8.191.592 db, ebből pozitív: 174.374 db; negatív: 8.014.471 db. 1 millió emberre vetítve 217.924 db mintevétel történt.

Az kórházi ellátás számai 176.073 esetnél a következőképpen alakultak:
> összesen 13.020 páciens (11.3%) szorult kórházi ápolásra, ezek közül:
> 3,064-t (23.5%-t) kezeltek intenzív osztályon,
> és 471 (3.6%) betegnek volt szüksége lélegeztetőgéppel történő lélegeztetésre országszerte.

Magyarország:

> lakosságszám: kb. 9.770.000 fő,
> összes megbetegedés: 39.862. 1 millió lakosra 3.970 megbetegedés jutott,
> aktív esetek: 27.113,
> új esetszám (utolsó 24 óra): 1.025,
> gyógyult esetek: 11.753,
> elhunytak: 996 személy,
> elvégzett mintavételek száma: 841.220 db,
> kórházi ápolásra 1.519 betegnek volt szüksége.
(a Koronavírus Tájékoztató weboldal október 13-i adatai alapján)

illusztraáció: Gerd Altmann / Pixabay

.

Az ország Cecíliája elmondta, hogy: jelentősen növeli a koronavírusos megbetegedés szövődményeinek kockázatát az elhanyagolt, nem rendszeresen karbantartott alapbetegség.
Lehet, hogy az én szövegértésemmel van baj, de szerintem egy-egy alapbetegséget nem karbantartani, hanem azt és annak tüneteit hatékonyan és folyamatosan kezel(tet)ni kell. Jó, hát végül is kettőnk közül nem én vagyok az orvos, nem én nyilatkozom minden nap több millió ember előtt, nem én vagyok az Operatív Törzs egyik vezetője, úgyhogy nekem nem kell odafigyelnem a közérthető, egyértelmű, szakmai elvárásoknak is megfelelő kommunikáció.

Vagy várjál egy picit…!

„CoViD-19 Helyzetjelentés #6” bővebben