KB072 – Negatív Hullámok #1 (Mert Nekünk Semmi Sem Jó)

Jó reggelt kíván az első és egyetlen magyar nyelvű kanadai podkaszt & blog! A hetvenkettedik, 2024. első epizódját mi mással is kezdhettük volna, mint a sarkvidéki hideggel és a „poláris örvénnyel”. Ezt követően éles kritikákat fogalmaztunk meg Alberta Kormánya irányába, beszélgettünk az Alberta-i elektromos-hálózat üzemeltetéséről, majd hírháttereztünk az európai gazdatüntetésekkel kapcsolatban.


Az egyes epizódokat már a YouTube-on is meghallgathatod!

Heti színes

Akik fullba nyomták a kretént rovat:

Egy Kattintás Után Még Több Link, Videó, Fotó És Statisztika Következik!

Méregzöld!

Jó reggelt kívánok! Ha emlékezetem nem csal, akkor ez az első olyan cikkem, amelyen legalább két héten át dolgoztam kisebb-nagyobb megszakításokkal, majd végül teljesen újra írtam az egészet és még a címét is megváltozattam. Az első pár verzióban olyan hívószavak voltak a fejlécben, mint: TESLA, Elon Musk, elektromos autó, villanyautó, lítium, kobalt, akkumulátor, villanyáram, bányászat, olajipar, gazdagok, úri huncutság, kiváltság, luxus, éghajlatváltozás, környezetszennyezés, környezetvédelem. Ó, és persze a legjobb: „mindmeghalunk„. Egyszer biztosan. De addig se mindegy, hogyan és miként élünk.

Próbáltam tényszerűen fogalmazni, a lényeges információk hangsúlyozására törekedni. Lehet, valaki száraznak és hihetetlenül hosszúnak fogja érezni ezen cikkem. Miért? Mert egyrészt egyes témák között nagy az átfedés, nehéz lenne ketté vágni a témát úgy, hogy mindkét cikk érthető és kerek egész legyen. Úgyhogy akkor már most az elején szólok, hogy:

  • ismételten gondolatébresztés következik,
  • továbbá szerteágazó, változatos,
  • és éppen ezért nagyon hosszú ez a cikk! Tényleg.

De nem olyan hosszú, mint a napi hírfolyamod a Facebook-on, ellenben ez itt reklám- és adatgyűjtésmentes, szóval ha arra van időd, legyen erre is. Köszi.

Igyekeszem tartani az irányt és egyértelműen fogalmazni. Őszintén bízok benne, hogy olvasmányosra sikerült és Te, a Kedves Olvasó, eljutsz a végéig.

 

Egy baráti emlékeztető az elejére.
Kéretik szépen kiérezni a szarkazmust, ott, ahol kell
és gondolkodóba esni, ott, ahol kell.

AKINEK NEM INGE, NE VEGYE MAGÁRA!
Tehát nem fogom
minden bejegyzés végére
odaírni, hogy „tisztelet a kivételnek!”.

„Méregzöld!” bővebben

Ne Vegyél Nyulat Húsvétra! [Frissítve!]

Kezdjük a legfontosabbal: minden Kedves Olvasónknak és Hallgatónknak nagyon Kellemes Húsvéti Ünnepeket kíván a Kanada Banda! Mivel ma már vasárnap van, nagy valószínűséggel későn szólunk, hogy NE VEGYÉL NYUSZIT húsvétra! Ha mégis, akkor sem kell pánikba esni, az interneten sok hasznos információ olvasható arról, hogyan kell felelősségteljesen nyulat (kisállatot) tartani.

Cikkünket frissítettük Olvasónk által említett Első Nyúlmentő Alapítvány elérhetőségeivel! Kérjük, hozzájuk fordulj, ha nyuszikkal kapcsolatban segítségre van szükséged. Köszönjük!

Olvasóink megszokhatták már, hogy egy-egy téma kapcsán ellátjuk őket egy-két hasznos, érdekes, különleges információval is. Tavaly a húsvéti locsolkodásról írtunk és megmutattuk a világrekorder méretű húsvéti tojást, amely Vergeville-ban, Alberta tartományban, Kanadában található.

Ahogyan azt már mindenki jól tudja, 14 éve a vadon élő hóvirág leszakítása, gyújtése, értékesítése a törvény erejével büntetendő. Az állattartásra is komoly szabályok vonatkoznak (lásd: „1998. évi XXVIII. törvény az állatok védelméről és kíméletéről”) és ez alá nem csak a kutyák, macskák, papájok és lovak tartoznak, hanem minden állat! Beleértve a cuki, édi-bédi, kicsike kis nyuszikákat is, amelyeket kevésbé megfontolt döntések után ajándékba kapnak gyerekek a húsvét alkalmából. Gyakran úgy, hogy előljáróban nem történt meg a tájékozódás, hogyan is kell felelősségteljesen, azaz úgy, hogy az nyuszinak is jó legyen, tartani egy kisállatot.

Az alábbiakban 2 írást idézünk.

„Ne Vegyél Nyulat Húsvétra! [Frissítve!]” bővebben