Tökéletes Tízes

Az értékteremtés jegyében időről időre szeretünk mindig egy picit többet megmutatni, elmondani Kanadáról. Ennek a hagyománynak eleget téve következzen egy cikk a kanadai bankjegyekről. Ami engem illet: meglehetősen furcsa érzés volt első alkalommal a papírpénzhez szokott kezeimmel megérinteni, megfogni a tisztán műanyagból készült kanadai bankjegyeket az egyik magyarországi pénzváltóban még valamikor 2015-ben.

Kanadába érkezésemet követően gyorsan a hétköznapok részeivé lettek, bár az első hetekben valóban furcsa volt
egy jól érezhetően színes fóliából készült bankjegyet megfogni.
(a képen a 2011-ben kiadott Frontier sorozat)

 

A kanadai bankjegyek anyaga polimer, azon belül pedig polipropilén, egészen pontosan „Biaxially Oriented PolyPropylene (BOPP)”, azaz biorientált (biaxiálisan orientált) polipropilén. Az MNB weboldala szerint a magyar „bankjegypapír alapanyaga gyapot, alapszíne fehér”.

Talán nem is gondolnánk, hogy a világon több országban is használnak papíralapú helyett polimerből készült a bankjegyeket. Teljes egészében leváltotta papíralapú bankjegyeit Kanada mellett például Románia, Vietnám és Új-Zéland is. A „hagyományos” bankjegyek mellett polimer bankjegyeket is használnak az alábbi országokban, pl.: Egyesült Királyság, Orosz Föderáció, Egyiptom, Mexikó, Botswana, Gambia.

 

A VERTIKÁLIS BANKJEGY

A cikk megírásához a motivációt a legújabb kanadai 10 dolláros címletű bankjegy adta. Amely nem csak, hogy „törtélmet írt”, hanem még díjat is nyert 2019. április végén.

2 db új kiadású $10-os bankjegy egyenesen Lázadó pénztárcájából

 

2018-ban az új kiadású $10-os kanadai bankjegyen Viola Desmond (polgárjogi úttörő és üzletasszony) portréja látható, személyében a polgári jogok ikonja, az első első fekete, kanadai születésű nő, akit hétköznapi használatban álló bankjegyen láthatunk. Viola Desmond azt követően vált híressé Kanada szerte, miután megtagadta, hogy elhagyja az egyik New Glasgow-i Roseland filmszínház fehéreknek fenntartott nézőterét 1946-ban (akkoriban a színesbőrű lakosság csak az erkélyeken foglalhatott helyet). A helyszínről a hatóság segítségével távolították el és a tartományi kormányzat adóhivatala súlyos adócsalás  vétsége miatt eljárást indított ellene. Ugyanis az általa megfizetett helyjegy és aztán a később általa használt helyre szóló jegy díjazásában 1 dollár cent eltérés mutatkozott. „Tökéletes Tízes” bővebben

KB020 – Karácsonyi Banda

Az első és ezidáig az egyetlen kanadai-magyar podcast 20. adása karácsonyi hangulatban került rögzítésre. A 2018-as év utolsó felvételével advent 4. vasárnapján jelentkezünk. A bő fél órás adásunkban a faállítási szokásokról, a karácsonyfák típusairól, a karácsonyi dekorációkról, bevásárlásról, az ünnepi tervekről … és egy emlékezetes disznótorról is szó esett.

 

 

A második karácsonyi podcast-unk záródalát kivételesen itt és most, az adás napló előtt mutatom meg, mert a produkció lélegzetelállítóan gyönyörű és tulajdon képen mindenkinek hallania kell – legalább egyszer!

 

Adás napló.

  • TECHNIKAI HIBA! Ha a weboldalon található lejátszó nem jelenik meg a cikkben, vagy megjelenik, csak nem indul el a podcast, annak az az oka, hogy a PodBean (ide töltjük fel az adásokat) és a WordPress (ezzel a webes alkalmazással üzemel weboldalunk) nem igazán kommunikál egymással a maximálisan elérhető felhasználói élmény érdekében se! Ha technikai problémát tapasztalsz, kérjük, irj nekünk!
  • turisztikai tanácsadás: Banff és Canmore városok Alberta-ban,

 

 

Zenék a podcast-ban:

vagy:

Köszönjük a megtisztelő figyelmet!

– Lator és Lázadó

A 2018-as Podcast Közvélemény-Kutatás

Kedves Hallgatóink, Kedves Olvasóink!

Ahogyan azt már megírtuk szeptember végén és elmondtuk a 17. adásunkban, az idei évben a Kanada Banda is csatlakozott ahhoz a podcast hallgatói felméréshez, amelyre 2018-ban már a harmadik alkalommal kerül sor.

Továbbra is a véleményetekre, válaszaitokra, ötleteitekre vagyunk kiíváncsiak, mi, magyar podcast-erek! A hallgatói kérdőív kitöltése fakultatív és anoním, hozzávetőlegesen 10 percet vesz igénybe. Ha nem érsz rá ma, holnap, természetesen nem probléma, mert 2018. október 31., szerda az utolsó nap, amelyen a hallgatói kérdőív még kitölthető.

Kérjük, hogy aki már egyszer kitöltötte a kérdőívet, az NE töltse ki még egyszer! A mérés pontosságának egyik feltétele, hogy egy személy csak egy alkalommal válaszolja meg a kérdéseket.

Rád is számítunk, ne maradj ki te sem! Nekünk, a podcastok készítőinek nagy segítségére van minden egyes kitöltött kérdőív! Ezáltal tehetjük jobbá, érdekesebbé, személyesebbé adásainkat a jövőben. A kérdéseinket a reggeli kávé mellett, az ebédszünetedben, egy rettentően unalmas céges alatt, vagy akár sütés-főzés közben is megválaszolhatod.

Kérjük, ha korábban még nem tetted, most klikkelj ide és válaszold meg te is a számunkra oly fontos kérdéseket!

A többiek és a magunk nevében is nagyon szépen köszönjük,
hogy időt és energiát szakítasz ránk, magyar podcaster-ekre!

– Lator és Lázadó

Kender, Kannabisz, Kanada

Jó reggelt kívánunk eme történelmi jelentőségű napon! 2018. október 17-től – azaz a mai naptól -, Kanada valamennyi tartományában és területén legálisan(!) lehet kannabiszhoz, (azaz murihuánához, „fűhöz”) jutni, de csak bizonyos feltételek(!) teljesülése esetén. Cikkünk nem kedvcsináló, hanem információs célzattal született. A Kanada Banda határozottan ellenzi a dohányipari termékek és a tudatmódosító szerek mindennemű használatát!

 

Nem! Kanada NEM cserélte le nemzeti lobogóját!
Ezek itt a kannabisz legalizációját pártolók által készített zászlók.

 

A (kanadai) Kannabisz Törvényt 2018. június 20-án fogadták el, amely a mai nappal lépett érvénybe.
Vajon jó lesz-e ez Kanadának?
Ezt még nem tudni, hiszen ma még csak az első napnál járunk. A törvényhozásban 52 igennel nyertek a törvény támogatói a 29 nem és 2 tartózkodás ellenében.

Ebből is látszik, hogy a törvénykezés – és természetesen a kanadai társadalom is – megosztott a kérdésben. A félre értések elkerülése végett az államilag szabályzott és ellenőrzött legális kannabisz kereskedelem NEM jelenti azt(!), hogy holnaptól bódult kanadaiak százezrei fognak kábán ténferegni az utcákon 0-tól a 99 éves korig!

A füves cigizést ugyanúgy szabályozzák, mint a dohányzást, azaz például közterületeken és középületekben, közlekedési eszközökön, gépjárművekben, egyes lakóépületekben, tanintézményekben, munkahelyeken stb. nem lehet rágyújtani! Csak otthon, a 4 fal között.

Sok a kérdés, jöjjenek hát a válaszok.

Mit lehet és mit nem lehet a kannabisszal megtenni Kanadában a mai naptól kezdve?

  • Friss, vagy szárított kannabisz, kannabiszolaj, növények és vetőmagok vásárolhatók a tartományi, vagy területileg szabályozott kereskedőktől, vagy – amennyiben ez a lehetőség nem áll rendelkezésre – közvetlenül egy szövetségi engedéllyel rendelkező termelőtől;
  • Legfeljebb 30 gramm szárított legális kannabisz, vagy azzal megegyező mennyiségű más kannabisz termék birtokolható személyenként;
  • Legfeljebb 30 gramm legális kannabisz (vagy azzal egyenértékű mennyiségű más kannabisz termék) osztható meg más felnőttekkel;
  • Legfeljebb négy kannabisz növény termeszthető háztartásonként;
  • A háztartásokban különféle típusú kannabisz termékek (például ennivaló) készíthető, de csak személyes használatra, feltéve, hogy egészségre veszélyes szerves oldószereket nem használnak a folyamat során.

 

Az alábbi képen látható két oldalas, kétnyelvű (angol és francia) tájékoztatót Kanada összes postafiókjába és postaládájába kézbesítette a Kanadai Posta szeptember és október hónap folyamán. Így jutott el hozzánk is. Aki pedig ennél is többet szeretne tudni, vagy kérdése, észrevétele van, a kormányzati weboldalon, vagy a kormányzati információs telefonszámon mindenre választ kap.

 

angol nyelvű változat – nagyításhoz klikk a képre

 

A tájékoztató szövegének fordítása:
A (kanadai) Kannabisz Törvény értelmében: a cél a kanadiak jobb egészsége és biztonságának növelése, a kannabisz fiatal kezetől való távoltartása, és a kereskedelemből származó haszon elvétele a bűnözőktől és bűnszervezetektől.

  • Kannabisz vásárlása, birtoklása, vagy használata csak 18, vagy 19 év* felettiek számára megengedett (függően az adott személy lakhelyének számító tartományától, vagy területétől).
  • Szigorú szankciókat alkalmaznak abba az esetben, ha a meghatározott életkor alatti személy(ek) számára adnak el, vagy tesznek hozzáférhetővé kannabiszt.
  • A termék csomagolásán különböző, tartományonként és területenként eltérő színű fogyasztási bélyegző látható. (feltételezem, ez az származás-eredetiséget biztosító hologramos matrica-féle lehet – a szerk.)
  • Ha kannabiszt használsz, tanuld meg, hogyan használhatod felelősséggel.
  • Légy tisztában az egészségügyi hatásaival! Mint az alkoholnak és a drognak, a kannabisznak is vannak kockázatai, főleg a fiatalok és a fiatal felnőttek számára.
  • Ne vezess, vagy dolgozz (végezz munkát) a hatása alatt! A kannabisz befolyásolja az autóvezetői és gépkezelői képességeidet. Kannabisz, vagy egyéb drog hatása alatt történő gépjárművezetés súlyos bűncselekmény.
  • Ha kannabisz van a birtokodban, tartsd távol gyermekektől, fiataloktól (tinédzserektől) és háziállatoktól.
  • A kannabisz átvitele a kanadai határon illegális: mindegy, hogy elhagyod Kanadát, vagy megérkezel Kanadába. Ez valamennyi induló/cél ország esetében érvényes, mindegy, hogy ott legális, vagy illegális a kannabisz.
  • Az egészségügyi okok miatti kannabisz fogyasztás a továbbiakban is elérhető azok számára, akik egészségügyi szakember javaslatárá élnek vele.

francia nyelvű változatnagyításhoz klikk a képre

* Alberta-ban és Quebec-ben a korhatár 18 év, minden más tartományban és területen 19 év.

 

Kétnyelvű figyelemfelhívó tábla az egyik kanadai-amerikai határárkelő elött, a BC-11 autópályán mentén 2018. október 16-án. Helyszín: Abbotsford, BC.

„kannabisz átvitele a kanadai határon illegális: mindegy, hogy elhagyod Kanadát, vagy megérkezel Kanadába”

 

Ahogyan az látható, közel sem arról van szó, hogy pl. a benzinkúton, vagy a sarki vegyesboltban kilószámra vehet bárki bármennyi kannabiszt és elszívhatja azt bárhol, bármilyen körülmények között! Természetesen a fentiektől eltérő minden egyéb cselekedet továbbra is illegális és a törvény betűje által büntetendő.

De hogy és mikor is kezdődött ez az egész füves kérdés?

Kanada 1911-ben(!!) tiltotta meg a kábítószerek előállítását, kereskedelmét, fogyasztását, amely alól kivételt képezett a marihuána – de csak 1923-ig, ekkor a kannabisz is tiltólistára került! 1997-ben Terry Parker volt az első kanadai, aki legálisan élhetett a kannabisszal epilepsziájára való tekintettel. 2001-ban Kanada volt az első olyan ország, amely legalizálta a marihuána egészségügyi felhasználását.

 

A fenti infografika szerint, amelyet a CAMH készített, Kanada az élcsoportba tartozik kannabisz fogyasztás tekintetében:

  • a kanadiak 40% használta már,
  • a kanadaiak 10%-a fogyasztotta az elmúlt évben,
  • a 15-24 év közötti kanadaiak 20%-a fogyasztotta az elmúlt évben,
  • a kanadai kannabisz fogyasztók 70%-a 25 éves, vagy idősebb.

Ez nem jelenti azt, hogy Magyarországon ne lenne kábítószer fogyasztás – legfeljebb nem készül róla semmiféle statisztika. Mert amiről nem beszélünk az nincs is, vagy senkinek sem áll érdekében mélyre hatóan, szerte ágazóan foglalkoznia a kérdéssel. Sokkal egyszerűbb egy szóval megtiltani és kész.

 

A CAMH 10 pontban foglalta össze, hogy szerintük hogyan és milyen feltételek mentén kellene legalázálni a kannabiszt Kanadában.

A CAMH azaz Kanada legnagyobb Mentális Egészség és Függőség Kezelő- és a Kutatóközpontja már 2014-ben kijelentette, hogy: a marihuána legalizálását szorgalmazza, szigorú ellenőrzésekkel, amelyek arra irányulnának, hogy ki vehetett füvet, hol és mennyi mennyiségben. A Toronto-ban kiadott nyilatkozatukban a CAMH szerint a kannabiszt kormányzati ellenőrzés alatt állva monopólizáltan, korlátozott elérhetőségen és korhatáron keresztül kell értékesíteni…

És mi a helyzet a határ déli oldalán, az USA-ban?

Ezen az oldalon találtuk az alábbi remek infografikát. Ezek alapján az Egyesült Államok évente 10,7 milliárd USD-t (kb. 2.974 milliárt Ft**) költ a kábítószerek elleni harcra. Eközben csak a marihuána termesztéséből és kereskedelméból évente 36 milliárd USD (10.008 milliárd Ft**) realizálódik. Becslések szerint 7 milliárt USD-nyi (1.946 milliárd Ft**) bevételt termelhetnének az Amerikában mariuhánát legálisan árusító boltok, kávézók, ha országos legalizálva lenne.

** 1 USD = 278 Ft

 

A büntetés-végrehajtási statisztikák alapján Amerikában a bebönrtönzöttek 48%-a nem erőszakos drog birtokló (azaz kábítószer tulajdonlásán és személyes használatán kívül semmi egyéb jogsértést nem követett el), az eljárás alá vont drog birtoklók 32-%-a fekete férfi, és az amerikai társadalom 58%-a támogatja a kannabisz legalizációját.

Előnyként (benefits) kerül megemlítésre, hogy a kannabisz jótékony hatással van a depresszió és a szorongásos betegségekre, a zöldhályogra és a különböző rohamok és öngyilkossági hajlam, figyelemhiányos magatartás, hiperaktivitás ellen is hatásos, valamint az Alzheimer-kórban szenvedők számára is segítséget nyújthat rendszeres fogyasztása.

Az elhalálozásról szóló utolsó sor alapján: alkoholizmusban 39.701 fő, a dohányzás ártalmainak következtében pedig 443.000 ember hal meg az USA-ban évente – míg a mariuhána fogyasztása nem jár halálozáshoz vezető mellékhatásokkal.

És mielőtt valaki azt hinné, hogy az USA-ban teljes egészében tiltott a kannabisz és tűzzel-vassal írtják a mariuhánát, az kérem, vessen egy pillantást erre a 2018-as térképre:

 

Néhány Indián Rezervátumban más szabályozás van hatályban a marihuánára vonatkozóan, mint az adott állam életben levő törvénye.

A „D” betűvel jelölt államok a még életbe nem lépett, de már módosított és elfogadott, a kannabisz legálizált használhatát szabályozó törvények miatt a kannabisz használókat 2016 óta nem kriminalizálják.

 

 

Akit kicsit jobban érdekel a Kannabisz történelme, jelene és jövője az a Wikipédia vonatkozó szócikkeit itt találja: kannabisz / kender. Tartalmas olvasmányok, akár csak jelen cikkünk a témában.

 

– Lázadó

Podcast Közvélemény-Kutatás 2018

Kedves Hallgatóink, Kedves Olvasóink!

A véleményetekre, válaszaitokra, ötleteitekre vagyunk kiíváncsiak, mi, magyar podcast-erek! Az idén első alkalommal a Kanada Banda is csatlakozik ahhoz a podcast hallgatói felméréshez, amelyre 2018-ban már a harmadik alkalommal kerül sor.

A hallgatói kérdőív kitöltése fakultatív és anoním, hozzávetőlegesen 10 percet vesz igénybe. Ha nem érsz rá ma, holnap, természetesen nem probléma, mert 2018. október 31., szerda az utolsó nap, amelyen a hallgatói kérdőív még kitölthető.

Rád is számítunk, ne maradj ki te sem! Nekünk, a podcastok készítőinek nagy segítségére van minden egyes kitöltött kérdőív! Ezáltal tehetjük jobbá, érdekesebbé, személyesebbé adásainkat a jövőben. A kérdéseinket a reggeli kávé mellett, az ebédszünetedben, egy rettentően unalmas céges alatt, vagy akár sütés-főzés közben is megválaszolhatod.

A közvélemény-kutatásban az alábbi képre kattintva vehettek részt!

Magyar Podcast Közvélemény-kutatás 2018
Magyar Podcast Közvélemény-kutatás 2018

 

A többiek és a magunk nevében is nagyon szépen köszönjük,
hogy időt és energiát szakítasz ránk, magyar podcaster-ekre!

– Lator és Lázadó

24 órával a torontói lövöldözés után

Mint arról korábban már beszámoltunk, tegnap este 10 óra után lövöldözés történt Toronto görög negyedében. Akkor még nem voltak biztos információink, így most megmutatjuk mit tudtunk meg az elmúlt 24 órában.

 

A tegnapi első hírekkel ellentétben, ahol még csupán egyetlen halálos áldozatról beszéltünk, mára sajnos kiderült, hogy ketten haltak bele sérüléseikbe, az elkövetőt nem számítva.

A 13 sérült mellett, akik közül többeket még ma is kórházban ápoltak súlyos sérülésekkel, volt két halálos áldozat is. Egyikük Reese Fallon a 18. születés napját ünneplő lány volt, míg a másik áldozat egy csupán 10 éves kislány.

Az elkövetőről Faisal Hussainról közben megtudtuk azt is, hogy mindamellett, hogy Torontói lakos és mindössze 29 éves, családja azt is elmondta, hogy sajnos súlyos mentális problémákkal is küzdött, gyógykezelés alatt állt.

Azt még ma sem sikerült egyértelműen kideríteni, hogy az elkövető a rendőrökkel folytatott tűzpárbajban vesztette-e életét, vagy önkezével vetett véget a lövöldözésnek.

Ahogyan mi itt a Kanada Bandánál azt sem értjük, hogy akinek súlyos lelki és mentális problémái vannak, amelyről a környezete is tud, hogyan mászkálhat egymaga és hogyan juthat fegyverhez Kanadában.

Mindig nagyon szomorúak az ilyen és ehhez hasonló események. Ahogyan egyre többször történik ilyesmi itt Kanadában, vagy Európában is, azon gondolkozik az ember, hogy ez közelebb ér a mindennapjainkhoz. Azt reméljük, hogy nem fogunk eljutni oda, hogy mindannyan ismerünk majd valakit, aki részese, megfigyelője volt ehhez hasonló  eseményeknek.

– Kanada Banda

Miért kaptam levelet, lájf?

Magyarországon több százezren énekelték és éneklik nem csak hamisan, hanem még rosszul is az 1985-ben írt dal szövegét. A „levelet kaptam, lájf” című nóta mindenkinek megvan? Igen? Ez szuper. Most azonban nem erről lesz szó. Hanem ennél valami sokkal komolyabbról.

Mert van az úgy, hogy ugyan próbáljuk megkímélni magunkat a kellemetlen dolgoktól, de amikor házhoz jönnek a pofonért, akkor úgy érezhetjük, hogy nagyon szívesen adnánk ráadást is.

Szóval levelet kaptam, lájf.

Bár ne kaptam volna. Főleg, mert nem is kértem.

Sem levelet, sem reklámot, sem termékmintát, sem semmi mást. A Magyar Nemzeti Propagandagépezet levélszemetét pedig főleg nem.

Mindjárt megmutatom teljes egészében. Ne legyen kétség senkiben, ez név szerint nekem érkezett! Nem én kértem, s nem adtam rá engedélyt sem.

„Miért kaptam levelet, lájf?” bővebben

KB014 – Illik-e más szerszámával verni a csalánt?

Az első és ezidáig az egyetlen kanadai-magyar podcast 14. adásában több érdekes nemzetközi és magyar vonatkozású témát beszéltünk meg és sikerült egy picit politizálni is. Kérjük, klikkelj és bandázz velünk!

Adás napló / Show notes:

  • Lator erre az adásra is készült „hülye zenékkel”…
  • Hallgasson mindenki podcast-ot, mert az JÓ!
    • Egy picit elmerültünk a podcast hallgatási szokásokban, lehetőségekben és szóba hoztunk magyar podcast-okat (pl.: 20 perccel a jövőbe, Szín Folt Cafe) és show runner-eket is.
    • A HBO Westworld c. sorozata: aki még nem látta, kezdje el nézni. De csak a podcastunk után.
    • Ezt követően amerikai tapasztalatainkat osztottuk meg, valamint lelkesen sztorizgattunk Kanadáról.

  • Választás 2018.

    • Nem kívántuk elsüllyedni a magyar belpolitika bűzös mocsarában több, mint 8000 km-es távolságból. De voltak kérdések, amelyeket fel kellett tenni nektek, voltak gondolataink, amelyeket meg kellett osztanunk veletek! Nem töltöttünk ezzel a témával túl sok időt, csak rászántunk annyit, amennyit kellett.

Vigyázat, csalán! Az adásból az is kiderül,
hogy minek a kapcsán került képbe eme csípős levelű gyógynövény.

  • „Külföldön élő magyarként részt kell-e venned a szavazáson? Van-e erkölcsi alapod dönteni a magyarországi történésekről, bele kell-e szólnod a Magyarországon élők életébe, ha évek óta életvitel szerűen külföldön tartózkosz?”
  • Ja, tudom ám, hogy 7 kontinens, meg 5 óceán van a Földön (- a Lázadó).

 

Következzék most a szünetben hallható dalnak a szövege azon Kedves Hallgatók számára, kiknek kedve van dalra fakadni Alan Jackson remek kis nótájára, amely a „Hogyan rohanj a veszTEDbe” c. film (WTF … ez egy remek film és én most szembesültem a magyar címmel… ez borzalom. Az eredeti cím az a Million ways to die on the west azaz kb A millió mód ahogyan meghallhatsz a vadnyugaton – Lator) főcímdala volt:

„Cowboys and pioneers, come lend your eyes and ears
I’ve got the need to testify
Don’t try to fill your nest out in the open west
‘cuz there’s a million ways to die
Six bullets in the gut or just a paper cut
…too many ways to quantify
They’ll cut your ankle off to cure a minor cough
‘cuz there’s a million ways to die

It’s a hundred and one in the shade of the sun
If you fall asleep, you fry

You can live like a saint but there just really ain’t
No avoiding a million ways to die

Smallpox and bigger pox, and deadly tomahawks
…or God forbid you steal a pie
They’ll blast you into shards for bein’ good at cards
‘cuz there’s a million ways to die
Out on the desert plains it hardly ever rains
And you can hear coyotes cry
They’ll eat you up and then they’ll crap you out again
‘cuz there’s a million ways to die

With a whoosh and a whack there’s a knife in your back
‘cuz you got a fancy tie…

It’s a kick in the pants but you don’t have a chance
Of escaping a million ways to die”

Itt jegyezném meg azt is, hogy az adás végén hallható szám címe pedig:

ça m’énerve = (Ez) bosszant (engem) – mindenkire rábízom, hogy vajon mi bosszanthat 🙂

 

  • Lator és a 8 perces vakbélműtét
    • Friss kórházi tapasztalatok első kézból: eü személyzet, infrastruktúra, betegellátás, utógondozás, sebészeti know-how, stb.
    • Hálapénz?! 😀 😀 Vajon Lator mekkora és milyen vastag borítékkal kellett készüljön az életmentő beavatkozásra?

  • S mindeközben alaposan bemutatjuk Kanada egészségügyi szolgáltatási rendszerét, annak múködését, előnyeit/hátrányait. Elmagyarázzuk, mi a különbség az alap és az extra biztosítás között; kinek, mi és hogyan jár, mire és miként lehetsz jogosult.
  • Figyelem! Az alábbi videó megtekintése csak 18 éven felülieknek ajánlott!

 

 

  • Görgess még egy picit lejebb, s jön a videó!

 

 

  • Ha eszel, hagyd most abba egy picit.

 

 

  • Utána meg már úgy sem nem leszel éhes.

 

 

  • Mehet?

 

 

  • Mi szóltunk!

 

 

  • 3… 2… 1…

 

 

 

Köszönjük a megtisztelő figyelmet!

Bandázz Velünk 2018-ban Is!

Jó reggelt kívánunk!

Már 10 nap eltelt ebből az évből, mi pedig a talán kissé hosszúra nyúlt karácsonyi szünet után a 10. adásunkkal indítottuk el 2018-t.

Nem is olyan rég volt 2017. július 23., az a nap, amikor először adtunk hírt magunkról. Majd 4 héttel később elérhetővé vált az első, intro podcast-unk, azóta pedig további 10 adást vettünk fel és tettünk elérhetővé itt a weboldalunkon, valamint Podbean-en és iTunes-on.

Sohasem késő bepótolni a lemaradást! Nem csak a számítógép előtt ülve lehet meghallgatni műsorainkat, hanem magaddal viheted azokat mp3 formátumban is, így kutyasétáltatás, autóvezetés, sportolás, vagy sütés-főzés közben is veled lehetünk. Tableten, mobiltelefonodon a podcast alkalmazásodon keresztül is meghallgathatod adásainkat: iOS alatt a gyári Podcast applikáció, vagy az Overcast appot ajánljuk, Android-on pedig Podcast Addict alkalmazást. Az alkalmazások automatikusan is letölhetik az friss adásokat, így biztosan nem fogsz lemaradni.

Természetesen megtalálhatóak vagyunk Facebook-on is.
A héten ünnepelhettük a 100. lájkolónkat! Köszönjük a támogatást!

Kérjük, hogy kedveld és oszd tovább posztjainkat te is! Mondj véleményt rólunk, vagy az adás témájáról: akár egy rövidebb kommentben, akár egy hosszabb e-mail-ben.

Te miről hallanál szívesen? Javasolj nekünk témákat, vagy tedd fel kérdéseid: miről szeretnél többet megtudni? Mire vagy kíváncsi Kanadával, vagy az észak-amerikai kontinenssel kapcsolatban? Vagy jobban érdekelnek a kulisszatitkok, pl. hogyan, miként készülnek adásaink? Az elérhetőségeinken valamelyikén bármikor megoszthatod velünk, amit csak szeretnél.

A folytatásban is hasonlóan érdekes és izgalmas témákkal várjuk Kedves Hallgatóinkat. Bandázz velünk 2018-ban is!