Kanada Banda Podcast & Blog | Közélet, Család, Emigráció, Alberta, Kanada, Magyarország, Gazdaság, Bel- és Külpolitika, Technológia, Hírháttér, Elemzés, Tapasztalat, Vélemény.
Teljesen véletlenül botlottam bele ebbe a témába is. Nem kerestem, nem kutattam, simán csak szembe jött velem, a feleségemnek köszönhetően. Az Ő Facebook-os hírfolyamán jött fel az a poszt, amelyben az alább látható képes összehasonlítás volt elhelyezve illusztrációnak. Nem firtattam, hogyan került elé (egy ismerős ismerőse osztotta meg valaki más posztját), csak kértem, hogy küldje el nekem a bejegyzés linkjét, így hozzáférhetek a képhez. (nyitókép: Lázadó / Kanada Banda)
Ez esetben mindegy, hogy mi volt a pontos szöveg a Facebook posztban. Lehet, hogy találkoztál vele, ha nem, akkor képzeld ide a szokásos paranoid, “mindenki minket bánt és különben is: nekünk ne mondja meg senki” stílusú kommentárt. Ez a fajta ellenségkép keresés, a másik fél hibáztatása sikertelenségünkért nagyjából 85-90 évvel ezelőtt már megvalósult egyszer, az eredményét mindenki ismeri.
Hogy a brit és a skót hogyan került oda? Fogalmam sincs. (Valakinek megint sikerült félmunkát végeznie…) A britnek azért nincs ott a helye, mert az egy katonai egyenruha, nem népviselet, nem tradícionális öltözet a ködös albionban. Ez viszont már az, ráadásul női. A skót pedig, a szoknya ellenére egy férfit ábrázol, nem pedig egy nőt. Egy pár másodperces kereséssel könnyedén találhatunk fotókat tradícionális skót női viseletről.
.
Ez az összehasonlítás csak egy valamire jó: hangulatkeltésre! A tényszerű tájékoztatástól borzasztóan messze van. Jól látod hát, Kedves Olvasó, az EU-ellenes, illiberális konzervatív demokrata a saját anyaföldjén a fekete fátyolba öltözött muszlim nőktől retteg, fél és borzad!!!!!!!!! (ha kevésnek érzed a felkiáltójelet, kérlek szólj, van még raktáron!)
Jó reggelt kívánunk! Az első videó megtekintése közben arra kérünk, hogy “Ne Felejts Lélegezni!“. Hűséges Olvasóink már találkozhattak ezzel a videóval tavaly novemberben, de mivel a látvány még sokadjára is lélegzetelállító, muszáj ismét megmutatnunk. Calgary-ról 2013-ban készült egy turisztikai célú PR-film, vagyis inkább egy kedves kis dal egy videóklippel, amelyet Jocelyn Alice, Lisa Jacobs, Mike Shields készített és az Ő előadásukban hallgathatod meg. A címe: Right Here (magyarul: Pont itt). Ezután egy tartományi körutazás és élménybeszámoló, majd pedig egy autós túra következik a városból a hegyek közé. (nyitókép: Siggy Nowak / Pixabay)
.
Kanada térképe 1905-ből: ebben az évben születettek meg Alberta és Saskatchewan tartományok
Remember To Breath! / Ne Felejts Lélegezni!
.
Right Here / Pont itt
Turisztikai, gazdaság-fejlesztési célzattal készített imázsfilm*, amely önálló zenei alkotásként is megállja helyét:
Ha valakinek ismerős Jocelyn Alice személye és/vagy énekhagja, annak oka van. 2014 végén jelent meg Jackpot c. dala, amellyel 2015-ben sikeresen befutott énekesnő lett. A lejátszási listák alapján a Spotify-on a 9. legnépszerűbb zeneszáma volt abban az évben az USA-ban. A Billboard Canadian Hot 100 slágerlistán a 38. helyig jutott és a legtöbb kanadai kereskedelmi rádió slágerlistáján a legjobb 15 dal közé került. A Jackpot a 2011-ben indult karrierjének eddigi legsikeresebb dala, 2016-ban Platina-lemezzel jutalmazták érte.
Magyarország eredményei nem mutatnak jól a Freedom House 2020-as elemezésben (sem). Az elmúlt 10 évet felölelő jelentésben az egykori szocialista és a szovjet utódállamokat vizsgálták meg a Freedom House-nál (FH). A kormány intézkedéseinek következtében Magyarországnak sikerült a FH-nál negatív rekordot felállítania: a demokratikus alapelvek alkalmazásában még soha, egyetlen másik országnak sem sikerült ilyen hatalmas mértékű negatív irányú változást produkálnia. (nyitókép: lmaresz /Pixabay)
A 2000-es évek elején, amikor az újságíró szakma alapjait sajátítottuk el az egyetemen, igazi újságíróktól, a szakma ördögeitől, ismert rádiós és televíziós riporterektől, szerkesztőktől, mi még úgy tanultuk, hogy “a hír szent, a vélemény szabad”. 2020 májusára már csak annyi maradhatott, hogy: “a téma az utcán hever”. A mai nap tehát az alábbi témába botlottam bele.
Ahogyan az alábbi grafikonon látható, a viszgált szempontok alapján a maximálisan elérhető 7 pontból hazánk 2010-ben még 5.61 pontot kapott, 10 évvel később már csak 3,96-ot érdemelt ki. Azaz a szilárd demokratikus országok csoportjából Magyarország folyamtos zuhanó repülést produkálva lesüllyedt a hibrid rezsimek közé.
a képre kattinva a grafikon
eredeti méretben lesz látható
.
De milyen az a hibrid rezsim? Olyan államok, ahol “tartanak ugyan választásokat, de törékenyek a demokratikus intézmények, és alapvető kihívások elé állítják a politikai és polgári szabadságjogokat” – fogalmazza meg a 444.hu.
Jó reggelt kívánunk! Itt a vasárnap és folytatjuk a csütörtökön megkezdett sorozatunkat. Ebben a cikkben egy videós összefoglaló láthattok, amelyben – szubjektív vélemények alapján – Alberta tartomány tíz olyan települését mutatják be, amelyben a legjobb élni (lakni, dolgozni, tanulni). Én természetesen más sorrendet állítanék fel, nálam, természetesen, Calgary az első, majd következik Canmore, Banff, Lethbridge. Az elsőnek linkelt gyújtésből kimaradt Crowsnest Pass, ezért erről a területről kerestem két extra videót is. (nyitókép: David Mark / Pixabay)
.
Ha megteheted, ne csak az okostelefonod (aránylag) kis kijelzőjén nézd meg a belinkelt vizuális tartalmakat, a szemet gyönyörködtető felvételek jobban élvezhetők egy tableten, monitoron, vagy tv-n.
Az alábbi videó készítője szerint: Banff, Lethbridge, Camrose, Jasper, Medicine Hat, Canmore, Strathcona County, Calgary, Edmonton és St. Albert az Alberta-i a városok közötti sorrend. Én inkább egy nagy közös csoportba gyűjtve, egyenrangú településekként írnám le őket. Az elmúlt közel öt évben legalább egyszer megfordultam valamennyi helyszínen és azt kell mondjam, hogy ha Alberta-ba utazol és kirándulni mész, mindegyik várost látogasd meg!
.
Alberta-ban a városhatárokon túl is van bőven látnivaló, legyen nyár, vagy tél, a természetben mindig akad egy hegycsúcs, egy tó, vagy egy folyópart, amelyet érdemes személyesen is felkeresni. Az alábbi videó segítségével a legnépszerűbb helyeket felett repülhetünk át:
Hogy ne csak mindig kedvezőtlen (és rossz), szomorú (és lehangoló) hírekről írjunk a koronavírus-járvány közepette, a következő napokban, hetekben kevesebb szöveges és több videós tartalom következik Kanadából Kanadáról: nemzeti- és tartományi parkok, turista látványosságok, városok és vidékek. Néhány perces videós összeállítások ismeretterjesztési, hangulat javító célzattal. Ha megteheted, ne csak az okostelefonod (aránylag) kis kijelzőjén nézd meg a szemet gyönyörködtető felvételeket, hanem inkább egy tableten, monitoron, vagy tv-n. (nyitókép: hughdal99 / Pixabay)
.
Kezdésnek egy gyors körkép: így festettek a kanadai városok március végén, a korlátozások bevezetése után kb. 2 héttel. Azaz olyan képeket láthatunk a máskülönben zsúfolt és forgalmas helyszínekről, amelyeket korábban talán még soha.
Az alábbi videó pedig Calgary-t mutatja be, a felvételek április közepén készültek.
.
Van még ott, ahonnan ez jött, azaz folytatása következik!
Kanada több tartománya is arra készül, hogy a hónap folyamán elkezdenek visszatérni a normális kerékvágásba. Azaz az “új normális” kerékvágásba. Azonban ezt nem egyik napról a másikra tervezik megtenni, hanem fokozatosan, 4-5 fázisban. Ezek még inkább csak elképzelések, mint valódi cselekvési tervek. Pontos határidők nincsenek, nem lehet tudni, hogy az egyes fázisok milyen ütemben követik majd egymást? Arról sincsenek még információk, hogy ha váratlanul rosszabbra fordul a helyzet, akkor visszafelé is működik-e az ütemterv, vagy azonnal visszatérnek a 0. ponthoz, az eredeti szigorításokhoz, a ma fentálló korlátozásokhoz?
(nyitókép: Gerd Altmann / Pixabay)
Brit Columbia mellett AlbertaTartományi Kormánya, valamint Ontario és Saskatchewan tartományok vezetése is azt tervezi, hogy a nyár folyamán (meg még talán az ősz alatt is) lépésenként újra indítják a gazdaságukat, a közigazgatást. Mivel minden tartomány más és más korlátozásokat léptetett életbe, máshogy rendelkezett bizonyos kérdésekben, ezért a normálishoz való visszatérés is eltérő lesz, mindenki más utat fog bejárni. Továbbá egyes vélemények szerint semmi sem lesz már a “régi normális”, hanem tulajdonképpen felépítünk egy “új normális” hétköznapi életet. Egyes “régen volt” dolgok a múlt ködébe vesznek majd, s egyes, a járvány okozta új helyzetek pedig velünk maradnak a vírus elvonultát követően is.
A cikk a tartalma miatt csak 18 éven felüliek számára ajánlott!
.
A címbenStephen McNeil, Új-Skócia tartomány miniszterelnökének szavait idéztem. Sokkal jobban szerettem volna a koronavírusról, a kanadai egészségügyi helyzetről, a közhangulatról, vagy valami vidámabbról írni. Ti pedig sokkal jobban szerettetek volna a koronavírusról, a kanadai egészségügyi helyzetről, a közhangulatról, vagy valami vidámabbról olvasni. De aztán másképpen lett. Egy épelméjét vesztett fegyveres április 18-án és 19-én kegyetlenül kivégezett 22+1 ártatlan embert Új-Skócia tartományban. (nyitókép: Andreas Lischka / Pixabay)
Cikkünk egy alkalommal, több pontban is frissítésre, aktualizálásra került!
A hétvége óta minden nap, majdnem minden órában egy újabb fejlemény kerül napvilágra arról az esztelen tömegmészárlásról, melyet az 51 éves Gabriel Wortman, alkohol problémákkal, önbizalomhiánnyal – és egyes források szerint -, beteges féltékenységgel bíró kanadai fogtechnikus hajtott végre április 18-án éjjel és 19-én a reggeli órákban az Új-Skócia-i Colchester megyében.
Kanada történelmének legtöbb halálos áldozatát követelő vérengzésének Wikipedia oldala itt található. Az élet úgy hozta, hogy az Egyesült Államok kapcsán már-már talán “megszokhattuk” azt, hogy időről időre valakinél elszakad a cérna és tömegmészárlásba kezd. Kanada sok tekintetben, így a fegyverviselési jogszabályokban is más, mint az USA! Ha nálunk nincsenek is rendszeresen tömeggyilkosságok, elszigetelt esetek előfordulhatnak és – ahogy a szomorú példa mutatja – elő is fordulnak.
FRISSÍTÉS! Egyes médiumok 22, míg mások 23 áldozatot említenek. Ha azt is szem előtt tartjuk, hogy a nővérként dolgozó Kristen Beaton állapotos volt(a második gyermeküket várták), akkor az áldozatok száma valójában 23. !!
Jó reggelt kívánok! Kanadában a helyzet fokozódik. Ahogyan Magyarországon is. Azzal a különbséggel, hogy a kanadai miniszterelnök nem játszik háborúsat, hanem maximálisan komolyan veszi mind a járványt, mind a feladatát! Például nem politizálja át a pandémiát és nem áll szándékában mindebből még politikai előnyt is kovácsolni. Jól is néznénk ki, ha nálunk is nemzetiségi alapon tartanák számon a fertőzötteket. De térjünk vissza a valóban fontos dolgokra, azaz következzen az aktuális jelentésünk a kanadai helyzetről. (nyitókép: Pete Linforth / Pixabay)
Justin Trudeau, Kanada 23. miniszterelnöke, felháborodása ellenére a mai napon is készséggel válaszolt az újságírók kérdéseire, úgy angol, mint francia nyelven.
Pártállástól és világnézeti szempontoktól függetlenül maximálisan egyet értek azzal, amikor türelmét vesztve a sajtótájékoztató alatt ráparancsolt a kanadaiakra, hogy:
“Ami sok, az sok! Menj haza és maradj otthon!”.
Az alábbi képek láttán te is megérted, hogy mi jelenti a problémát, miért háborodott fel Justin Trudeau.
Ahogyan Magyarországon is, úgy Kanada több tartományában is bezárták az oktatási intézményeket.Brit Columbia-ban a tavaszi szünetet követően biztosan zárva maradnak az óvodák, általános iskolák, gimnáziumok és egyetemek. Ontario tartomány jelenleg csak 2 extra hetet adott hozzá az ezen a héten tartó iskolai tavaszi szünethez.
A munkahelyekkel is hasonló a helyzet szerte a tartományokban: csak a szükséges szolgáltatóknál végeznek munkát és az élélmiszerüzletek, gyógyszertárak, benzinkutak, likőr boltok tartanak nyitva. Aki megteheti, otthonról végezi a munkáját.
És itt kezdődik az a jelenség, amely felháborít többetek is! Az elmúlt 2-3 hétben csak azt hallani mindenhol, hogyan kell kezet mosni, hogy tartsunk távolságot utcán, boltban, munkahelyen, hogy ha nem munkába, vagy bevásárolni, esetleg gyógyszerekért megyünk, akkor MARADJUNK OTTHON. Nincs sörözés a haverokkal, nincs grill-party a szomszédokkal, nincs mozi/színház/étterem a kedvesünkkel, nincs kirándulás, nincs túrázás, nincs konditerem, nincs golfozás!
Ennek ellenére, ahogyan az a második videóban is látható, a megnövekedett szabadidőt nagyon sokan úgy értelmezik, hogy egy közös séta, egy 1 napos kiruccanás, egy kis játszóterezés a gyermekkel azért még belefér. Egy kicsit lemehetünk a tengerpartra (a tömegbe), vagy elmehetünk kirándulni az erdei ösvényen a tóig, meg vissza (a többi száz másik hasonlóan gondolkodóval együtt).
Pedig NEM!
Most mindezek a legkevésbé sem férnek bele! Nincs kivétel, nincs kifogás, nincs “de én csak …”, bla-bla-bla: NEM! Kérlek, értsd meg, hogy nem, ez most nem megy! Kényelmetlen, zavaró, idegesító, talán megalázó, és felháborító, de ez van, ezt ki kell bírni. Ne gyárts kifogást, hogy te, vagy ti miért NEM, és a másiknak meg miért KELL(ENE) betartania azt, amit egyelőre még csak KÉRNEK tőled a hatóságok — és nem utasítanak rá!
Arra kérünk, hogy ha megteheted, akkor MARADJ OTTHON!
Csak a legszükségesebb esetben lépj ki az ajtón
és ekkor következetesen tartsd be
a helyi hatóságok által előírt óvintézkedéseket!
Köszönjük!
És kész.
Ez ennyire egyszerű.
Gondolom ti is találkoztatok már az ezzel kapcsolatos mémekkel, feliratokkal, vicces fotókkal: nagyapáinknak, apáinknak a háború(k)ba kellett elmenniük, pedig egyáltalán nem akartak.
Jó hír, hogy nektek nem kell menni sehova, nem kell fegyvert ragadva embert ölnötök, nem kell parancsot teljesíteni, hanem CSAK OTTHON KELL MARADNI A FENEKETEKEN. Ezt pedig úgy kell csinálni, hogy leültök a kanapéra és nem mentek ki a bejárati ajtón. Persze, a garázsba, a kertbe, teraszra, erkélyre kimehetsz, de az utcára, a lépcsőházba már ne!
Az alábbi videók a nyugalom megzavarására alkalmasak, szokták mondani a neves hírcsatornák. De ez most engem pont nem érdekel, mert a tapasztalatok alapján muszáj megzavarni egyesek kincstári optimizmusát, kényelmes nyugalmát. Talán már ti is találkoztatok velük, ha nem, most szánjatok rá időt és nézzétek végig!
Ha magyar nyelvű tartalomra vagytok kíváncsiak inkább, akkor azokból a teljesség igénye nélkül az alábbi ajánljuk. Kiindulási alapnak jó lesz, aztán – mivel többségében úgy is otthon vagytok, munka/bevásárlás után! -, lehet folytatni a YouTube-on akár angol, akár magyar nyelven az ismeretterjesztő videók megtekintését!
ez a videó 3,5 éves, de ez ne zavarjon: a bacik és a vírusok nem változtak semmit sem!
Még egy kis Kanada.
A cikk írásának perceiben összesen:
2091 igazolt fertőzött,
24 elhunyt és
445 függőben lévő (gyanús) eset van.
Kanadában összesen több, mint 107.000 tesztet végeztek el a lakosság köreiben. Ebből több, mint 29.700-t Alberta-ban, ahol 301 db esetet tartanak nyilván, a mai napig 1 elhunytról van tudomásunk. A fertőzöttek 59%-a férfi, 62%-a Calgary-ban és környékén él. 18 személy van kórházban, ebből 7 fő az intenzív osztályon.
Alberta-ban március 6-tól 23-ig
összesen 301 személyt fertőzött meg a COVID-19
Jelenleg egyetlen olyan terület van, ahol nincs fertőzött személy, ez pedig: Nunavut.
Talán mondanom se kell, hogy nálunk is zuhan az üzemanyagok ára, nem csak Európában. Tartománytól és benzinkúttól függően 50 cent és 1,1 dollár között (1 CAD = 225,3 HUF volt március 23-án) változik a 87-es, a legkisebb oktánszámú üzemanyag ára az ország nyugati részein.
A kanadaiak voltak az elsők, akik lemondták mind a 2020. nyári paralimpiai játékokon és a 2020. nyári olimpiai játékokon történő részvételt is. Kanadában valamennyi sporteseményt lemondtak, vagy elnapoltak, a teljes listát még felsorolni is sok lenne…
Autóvezetésből forgalmi vizsgát sem lehet most tenni, bizonytalan ideig a vizsgáztatást felfüggesztették több tartományban is.
Alberta-ban több szupermarket is 1-2 órával korábban zár be, azaz este 11 helyett 9-kor, vagy az este 9 óra helyett 8-kor. Vannak olyan élelmiszerüzlet-láncok is, amelyek a nyitást követő első egy órában inkább az idősebb, vagy valamilyen fogyatékkal, vagy krónikus betegséggel élőket várják.
Az egyik Calgary-i taxitársaság mai, azaz hétfői tájékoztatása alapján a 830 db autójából mindössze csak 300 db járja a város útjait. Ehhez nem árt tudni, hogy Calgary-nak 6 nagyobb taxitársasága van, a város területe 586 km2, s a lakossága közel 1,24 millió fő.
A fogorvosok már csak sürgősségi ellátást végeznek, a hagyományos kezeléseket, mint például fogkő eltávolítás, vagy fogszabályzás határozatlan időre felfüggesztették.
A legtöbb étteremben a kiválasztott ételek, fogások, desszertek elvitelre, vagy házhoz szállítással rendelhetők, helyben fogyasztás már kb. 2 hete nincs! Ugyanez igaz a gyorséttermekre is. Néhány napja még lehetőség volt az üzlettérben megrendelni a kiválasztott menüt és használni a mosdót, legalább arra a 20 másodperces kézmosásra – de pár napja már ez sem lehetséges. A drive-thru, azaz az autós ablaknál szolgálnak ki mindenkit, az épületbe nem lehet belépni. És sajnos, vannak olyan vendéglátó egységek is, amelyek egy az egyben bezártak… (Ez azért elég lehangoló.)
Az autóutak, autópályák felett (és mellett) található LED-mátrix táblákon sem közlekedési információk szerepelnek már, hanem a járvánnyal kapcsolatos felhívások:
a felirat magyarra fordítva:
“segíts te is megállítani a COVID-19 terjedését csak létfontosságú ügy érdekében utazz”
Nem egy ilyen felirat alatt autóztam el az elmúlt 2 napban Brit Columbia-ban…
Az kanadai városokban, a kanadai utcákon nincsenek katonák és a kormányzati kommunikációt sem országos, sem tartományi szinten egyetlen esetben sem jellemezte és jellemzi harcias hevületű szónoklat. Higgadt hangvételű és teljeskörű tájékoztatásban van része a kanadaiaknak, s természetesen az újságírók is bátran feltehetik kérdéseiket, amelyekre még választ is kapnak a megfelelő személytől.
Alberta tartomány tisztifőorvosa (angol nyelven chief medical officer of health a titulusa), Dr. Deena Hinshaw pedig hatalmas népszerűségnek örvend! Egyrészt mert kedves mosolya van. Másrészt pedig mert a munkaterületén hatalmas szaktudással bír, nagy alázattal és végtelen profizmussal végzi a munkáját – minden nap. A kommunikációs stílusa és felkészültsége elismerésre méltó. Mindezen tulajdonságoknak az Észak-Amerikai kontinensen és Nyugat-Európában hatalmas értéke van, nem úgy, mint annak, hogy ki-kinek a kicsodája? Dr. Hinshaw már most tiszteletre méltó életpályával rendlekezik és követendő példát állít valamennyiünk elé.
Egyesek a már fent említett pozitív tulajdonságokat emelik ki vele kapcsolatban, mások szerint pedig higgadts természete minden alkalommal nyugalmat sugároz, s amíg Ő a helyén van, addig biztonságban érzi magát. Arcképe festményeken és pólókon jelenik meg, a termékek eladásából befolyt összegek pedig teljes egészében az Alberta-i Élelmiszer Bank-hoz kerülnek.
Egy alkalommal egy olyan ruhát viselt, amelyre a periódusos rendszer (angolul periódusos táblázatnak hívják) került fel mintaként. A ruha gyártója elmondta, hogy 7 éven át volt gyártásban ez a modell, már nem gyártják és 6 hónapja adták el belőle az utolsó darabot. Mivel Dr. Hinshaw népszerűsége jobban növekszik, mint ahogyan a vírus tovaterjed a bolygónkon, a gyártó ismét gyártásba engedte és forgalmazni kezdte ezt a ruha modellt, ami sorra kapkodnak el a vevők.
Dr. Deena Hinshaw-nak március 17. óta rajongói klubja van a Facebook-on, a cikk írásának ideje alatt ehhez már 2.635-en csatlakoztak és több, mint 150 poszt jelent meg a csoportban.
Kanada Kormánya egy 30 millió dolláros kampányt indított (természetsen angol és francia nyelven), a 15 másodperc hosszúságú szpotokkal szeretnék a lakosság figyelmét felhívni arra, hogyan ők maguk hogyan és mit tehetnek a vírus terjedésének lelassítása, a fertőzés átadásának meggátolása érdekében.
A külföldön ragadt kanadai állampolgárokat sorban, fegyelmezett (sor)rendben hozzák haza, külügyminisztériumi koordináció mellett.
És egy kis Banda. Lator a hétvégén talán többet dolgozott otthon, mint hétköznap a munkahelyén. Első körben maradt a szakmánál, azaz rendszergazdai feladatokat kellett ellátnia. Első kézből tudom, hogy kebelére ölelné az Apple és a Microsoft valamennyi mérnökét és szoftverfejlesztőjét! Akiknek professzionális hozzáállása miatt minimum kétszer annyi időt kellett eltöltenie egy Windows 10 telepítéssel, mint amennyit egyébként kellene!
Jómagam szintén teszem a dolgom, miközben aggódom szeretteim egészségéért (és persze, a magaméért is). Latorhoz képest többet vagyok úton és többet járok Alberta-n kívül, így aztán többet is érzékelek abból, hogyan változott meg az élet pár hét leforgása alatt. Egyfelől jó azt látni, hogy ha nem is mindenki, de a többség azért akar és képes is alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez, másfelől pedig elkedvetlenít, ha a sok bezárt üzlethelyiséget, üres irodaházakat és parkolókat látom. Ahol 3-4 hete még hangosan zajlott az élet, ott most csak a csendes üresség van. Azt hiszem, hogy a lányaink jól viselik a hirtelen jött szabadságot és jól érzik magukat otthon, hasznosan telnek az otthon töltött napok.
Maradjatok otthon! Hamarosan jön a következő podcast epizód és a 3. helyzetjelentés. Az első itt olvasható.
Az RMS Titanic, a maga korában elsüllyeszthetetlennek hitt óceánjáró roncsai Kanada partjaitól dél-keleti irányban 700 tengeri mérföldre nyugszanak több darabban az Atlanti Óceán fenekén, körül-belül 3.800 méteres mélységben. Összesen 1.500 ember vesztette életét a hajózás történetének egyik legtöbb áldozatot követelő szerencsétlenségében és közülük 705-nek sikerült megmenekülnie. (nyitókép: Lubomír Kasl / Pixabay)
piros csillag: Halifax, NS fehér csillag: az RMS Titanic hajóroncsa
Az RMS Titanic-ról a BBC által készített legfrissebb (2019. augusztus) felvételekaz alábbi videóban tekinthetők meg. Mivel valamennyi túlélő elhunyt, így nincs már, aki élő szóban beszélhetne az egész világot megrázó tragédiáról. Az egykor elsüllyeszthetetlennek hitt óceánjáró gyorsan fogyó maradványai pedig napról napra kevesebbet mutatnak meg a 108 évvel ezelőtt történt tragédiából.
Kutatók szerint az 1912. május 31-én vízre bocsátott Titanic-ból felismerhetően megmaradt vázszerkezet és hajótest még ebben az évtizedben teljesen összeomlik és a mikroroganizmusok lassan az utolsó csavarját is felemésztik majd: az 1910-es évek legnagyszerűbb technikai vívmányának gondolt óceánjáró nyomtalanul eltűnik – mintha ez az egész meg sem történt volna.
Na de mi az az “RMS” betűszó a Titanic neve előtt? Hivatalosan így hívták az óceánjárót, még ha a köznyelvben mindenki csak simán letitanicozza is. Az RMS angol betűszó, a Royal Mail Ship, illetve a Royal Mail Steamer rövidítése. A Wikipédia vonatkozó szócikke alapján:“A kifejezés királyi postahajót jelent. A rövidítés korábban a Royal Mail Steamer kifejezést jelölte, ami postagőzhajót jelentett. Általában a rövidített forma volt használatban, a hajó neve elé tették, és csak annak a tengerjáró hajónak volt joga használni, amely a Royal Mail brit királyi postavállalattal szerződésben postát szállított.”
A 705 túlélőből utolsókéntEliza Gladys “Millvina” Dean (1912. február 02. – 2009. május 31.) távozott el az élők sorából 97 éves korában, Ő a katasztrófa idején még csak 10 hetes csecsemő és ezzel a RMS Titanic legfiatalabb utasa volt. 8 éves korában tudta meg, hogy Ő maga is egyike azon szerencséseknek, akik megmenekülhettek a süllyedő óceánjáróról. Édesapja hullámsírba veszett. Bátyja a jégheggyel történt ütközés 80. évfordulóján, Ő maga pedig az RMS Titanic vízrebocsátásának 98. évfordulóján hunyt el. (az 1912-ben, vagy 1913-ban készült fotón a jobb oldalon Eliza, mellette bátyja látható)
Eliza nem házasodott meg és gyermeke sem született. Mivel pénz és személyes holmik nélkül érkeztek meg a kimentésüket követően az Egyesült Államokba, 4 héttel később, 1912. májusában visszautaztak az Egyesül Királyságba, Southampton-ba és ott élték le életüket. Az 1997-ben bemutatott, James Cameron által rendezett és 11 Oscar-díjjal jutalmazott Titanic c. filmet soha sem nézte meg.
Az RMS Carpathia, amely elsőként vett részt a hajótöröttek mentésében. 1918-ban egy német tengeralattjáró torpedója süllyesztette el. (fotó: Wikipédia)
Ha az RMS Titanic-kal kapcsolatosan magyarokat kell megemlítenünk, akkor szinte kizárólag Dr. Lengyel Árpád neve merül csak fel: Ő volt az RMS Carpathia hajóorvosa, Ő vizsgálta meg és látta el a hajótörötteket a fedélzetre lépésüket követően. Azonban van itt még valaki, akinek a nevét – hogy ne merüljön el a feledés tengerébe -, nekünk is meg kell említenünk: Mr. Leopold Weisz, azaz Weisz Lipót.
az RMS Titanic Southampton kikötőjéből hajózik ki 1912. április 10-én,
fedélzetén egy magyar származású utassal (forrás: Wikipédia)
Weisz Lipót az Osztrák-Magyar Monarchia területén látta meg a napvilágot, egyes források szerint 1875-ben, mások szerint 1880-ban. Mivel már fiatalon az Egyesült Királyságba költözött, meglehetősen hiányosak az információk állnak rendelkezésre vele kapcsolatban. Így azt sem lehet biztosan tudni, hogy Veszprémben, vagy Pesten (a mai Erzsébetváros területén) született-e? Fiatalon házasodott, egy belga lányt vett feleségül, úgy tudni, hogy később mindketten megszerezték a brit állampolgárságot. Az ifjú pár terve az volt, hogy Québec-ben, Kanadában telepednek le.
Eredetileg az RMS Lusitania fedélzetén kellett volna áthajózniuk az Atlanti óceánon, azonban szénsztrájk miatt áttették őket az 1912. április 10-én Southampton-ból kihajózó RMS Titanic-ra… Weisz felesége, Mathilde, a 10. számú mentőcsónak utasaként jutott el az RMS Carpathia fedélzetére, később pedig Kanadába. Lipót azonban áldozatául esett a katasztrófának. Holttestét a Titanic Bus-ról szóló cikkben már említett Mackay-Bennett nevű kanadai hajó vitte Halifax kikötőjébe. Innen szállították át Montréal-ba, hogy eltemethessék: az RMS Titanic egyetlen magyar származású áldozata a Baron de Hirsch temetőben nyugszik.
Ha kíváncsi vagy a teljes történetre, kérlek, olvasd el az Origo Weisz Lipótról szóló beszámolóját!
Ha egymagad szeretnél élmélyedni az RMS Titanic-cal kapcsolatos valamennyi rendelkezésre álló adatban, s érdekelnek a legapróbb részletek is, akkor számodra az Encyclopedia Titanica weboldalt ajánlom böngészésre.
Nem kell semmi rosszra gondolni, ez a busz nem süllyedt el és ez a veszély egyáltalán nem is fenyegeti! 2012. április 15-én volt a 100. évfordulója annak, hogy elsüllyedt az RMS Titanic, brit utasszállító óceánjáró (a jégheggyel április 14-én, nem sokkal éjfél előtt ütközött). Valószínűleg kevesen tudják, hogy Halifax városának (Új-Skócia tartomány fővárosa) kikötőiből útnak induló, majd ide visszatérő két hajó (a Mackay-Bennett és a Minia) az áldozatok közül több, mint 300-t partra hozott, majd közülük 150 elhunytat a város három különböző temetőjében helyeztek örök nyugalomra 1912 május 1. és június 12. között.
mind a jármű, mind a matricák a régmúltat idézik
A szomorú évfordulón, 2012-ben, számos ünnepséget, megemlékezést és kiállítást szerveztek a városban. Ennek keretein belül “öltöztették Titanic-ba”a 18,28 méter hosszú, 2,59 méter széles, 3,65 méter magas Prevost Car H5-60 típusú csuklós távolsági autóbuszt, amelyből 1985 és 1992 között meglehetősen kevés, csak 46 darab készült.
Egyes vélemények szerint azért csak ennyi, mert magasak voltak az üzemeltetési költségek, mások szerint pedig a jármű közepére beépített dízelmotor hozzáférhetősége nehézkes, ezért az alapvető karbantartási feladatok elvégezése igen körülményes: ahogyan a Titanic Bus jelenlegi tulajdonosa fogalmazta: “egy igazi kihívás”.
A harmadik oknak pedig felróhatjuk, hogy a csukló-mechanika meghibásodása esetén annak cseréje kb. 60.000 kanadai dollár, azaz hozzávetőletesen 13.700.000 Ft… volt, még a 80-as évek végén, a 90-es évek elején. Kanadai szemmel nézve ez már akkor is horrorisztikus összeg volt. A rendelkezésre álló információk szerint a Prevost H5-60 újkori vételára a 1985-ben kb. 670.000 CAD volt(kb. 153.111.000 HUF), az inflációt figyelembe véve ma ez kb. 1.287.000 CAD-ot (kb. 293.833.000 HUF) jelentene.
Az autóbuszon az első kettő és az utolsó tengely kormányzott. A V8-as, 12,1 literes, 1.694 Nm nyomatékú, 500 lóerős Detroit Diesel turbódízel motor középen, a második és a harmadik tengely között került elhelyezésre. A fellelhető információk alapján a jármű megengedett legnagyobb össztömege 27,67 tonna(61.000 lbs) volt, a fogyasztása kb. 42-43 liter 100 km-en. Az autóbuszba egy 5 sebességes automata váltót építettek, az utazóközönség számára 68 db ülőhely került kialakításra.
A cikkben szereplő példány, amely a 1001-es sorszámot viseli, 1990-ben készült. A Westours vásárolta meg, majd Seattle-i működését követően a Halifax-i székhelyű Absolute Charters (vagy más néven: Ambassatours) busztársaság tulajdonába került másik hasonló társával együtt.
Az autóbusz gyártója az idén 96 éves, Québec-i székhelyű Prevost Car Inc.(franciául – ejtsd: phré-vú khár), amely vállalat 1995 óta a Volvo Buses tulajdona. 2019-ben a Prevost volt a prémium intercity turista buszok vezető gyártója és a világ vezető gyártója a csúcskategóriás lakóautók és a speciális kialakítású járművek gyártói között.
Miután eme ritkaság számba menő csuklós autóbuszok eladó sorba kerültek, az 1001-t, azaz a Titanic Bus-t egykanadai, hat gyermekes, Alberta-i származású, de ma már a New Brunswick-i Moncton-ban élő házaspár,Joel ésPatty Constable vásárolta meg 2019. októberében Kanada legnépszerűbb apróhirdetési weboldalán 7.000 CAD-ért(kb. 1.590.000 HUF). Kitartó munkával lakóbusszá alakították, meghagyva az előző tulajdonos által felragasztott dekorációkat.
balra az 1006-os, jobbra az 1001-es, a Titanic Bus,
a Constable család kertjében 2019 őszén
Nagy valószínúséggel a Constable család a világon az egyetlen olyan család, akiknek ebből a csukló autóbuszból nem egy, hanem rögtön kettő is áll otthon a kerben: az övék az 1006-os sorszámú is, amelyet alkatrésznek vásároltak meg, ma már üzemképtelen állapotban van.
a 6 gyermekes Constable család, a háttérben a Titanic Bus (fotó: Facebook)
A lakóbusszal Patty, Joel és a gyermekek Kanadában és az Államokban nyaralnak a téli hónapokban. Nem ez az első, több hónapig tartó utazásuk, ezt megelőzően két hasonlót csináltak végig és eme alkalommal valami “igazán nagy és 8 fő számára kényelmes” utazó/lakó járművet szerettek volna találni maguknak.
Pár éve, a második útjukra az alább látható, hagyományos lakóbusszal indultak el, akkor Kanada keleti partvidékéről Floridába utaztak, onnan Kaliforniába mentek. Ezt követően Kanada nyugati részét járták be, majd Kanadán keresztül hazatértek New Brunswick-ba, a két országot 5 hónap járták be.
a 12,2 méter hosszú Gulfstream Tourmaster 40F, Joel-ék második túrájukra ezzel a lakóbusszal mentek, akkor még 5 gyermekkel
Joel az építőiparban dolgozik és az ősztől tavaszig tartó időszakban nincs sok munkájuk, így útra keltek. A költségekről Joel elmondta, hogy az átalakítás nem került sokba, mert azokat jórészt saját maga végezte el. Az utazás során a legnagyobb kiadást a tankolás jelenti: az összesen több ezer liternyi gázolaj nem olcsó mulatság. Lakókocsi parkokban állnak meg 1-2 hetes pihenőkre és szupermarketekben vásárolnak be, nem járnak drága éttermekbe és kihagyják a drága túrista lárványosságokat is.
Több, számukra már szükségtelen tárgyat is eladtak a túrát megelőzően, például Joel egyik munkagépét és a motorkerékpárját is. Ez egy egyszeri kaland a számukra, mert miután véget ér a nyaralás, el fogják adni a Titanic Bus-t. Amely egyébként ahhoz képest, hogy 2020-ban már a 30. évében jár, nagyon jó állapotban van, egy kevés olajfogyasztást leszámítva gyakorlatilag hibátlan. Vásárláskor mind a fékek, mind a 10 darab gumiabroncs remek állapotban volt és van azóta is.
Azon felszerelési tárgyak (ággyá nyitható kanapé, hűtőszekrény, zuhanykabin), amelyek nem fértek be az ajtón, az ablaktáblák kiszerelését követően daru segítségével kerültek be a lakóbuszba.
További információk a Titanic Bus-ról:
a lakóbusz egy csuklós autóbusznak látszó tárgy, amely légfékkel van felszerelve (mint megannyi másik autóbusz és tehergépkocsi), de a jármúkategória besorolása: lakóautó – azaz egy hagyományos (ez Kanadában a “Class 5”) jogosítvány és egy légfék vizsga birtokában bárki által vezethető,
a tetőn 10 db napelem kapott helyet, amely maximum 3.400 W-ot tud szolgáltatni,
24V-os villanytargonca akkumulátor van a buszban, amelynek súlya közel 1.000 kg, a cellák feltöltéséről a buszt hajtó dízelmotor gondoskodik,
ahova egy 9,14 méteres (30 láb hosszú) teherautó befordul, oda a 18,28 méter hosszúságú Titanic Bus is bekanyarodik, mert a három kormányzott tengelynek köszönhetően nagyon fordulékony,
összesen 1.400 liternyi ivóvizet tudnak szállítani, a szennyvíz tartály 705 literes,
a légrugóknak köszönhetően a busz jobb eleje le tud “térdelni”, hogy az első lépcsőfok közelebb kerüljön a talajohoz, ezáltal megkönnyítve a be- és kiszállást,
a standard hasmagasság 25,4 cm, amely szükség esetén (pl. vasúti átjáróban, hogy még véletlen se akadjon fent a lakóbusz), további 10-12 cm-rel növelhető,
buszra és a buszba összesen 8 darab kamera került felszerelésre, a így a jármű teljes környezete megfigyelhető, akár álló helyzetben egy kempingben, akár menet közben, pl. szűk fordulók alkalmával,
a kamerák mellett mikrofonok és hangszórók is beépítésre kerültek, így szükség esetén hallhatói is, hogy mi folyik kint, illetve a vezetőülésből a hangszórókon keresztül ki is lehet szólni,
légkondícionáló és állófűtés is rendelkezésre áll, de van egy zuhanyzókabin, gyári toalett és beépített dupla mosogató is,
valamint egy nagy franciaágy a szülők és emeletes ágyak a gyermekek részére,
egy nagyméretű vetítővászon és egy kivetítő gép is van a buszban, így a házimozizás sem lehetetlen,
asztali számítógép és laptop a tanuláshoz, mivel az iskoláskorú gyermekek házi oktatásban részesülnek,
hangszerek, úgy mint szintetizátor, fuvola, hegedű, gitár, manolin és ukulele,
teljes értékű mosógép és szárítógép, továbbá mindenféle konyhafelszerelés is megtalálható.
így nézett ki a Titanic Bus gyári állapotában
Az alábbi videón az 1006-t tekinthetjük meg, még szolgálati idejében, 2012-ben Halifax-ban. Ma már Joel-ék kertjében pihen, s amikor kell, egyes alkatrészei a Titanic Bus-ban kelrülnek felhasználásra:
Egy részletes Titanic Bus bemutató Joel és családja által:
https://www.youtube.com/watch?v=PbaaTlpL4mM
Ha követni szeretnétek a Constable családot a közösségi médiában, akkor