Boldog 120. Születésnapot, Alberta!

Alberta 1905. Szeptember 1-én lett hivatalosan kanadai tartomány. Ennek az évfordulónak az elismeréseként és tartományunk egyedülálló szellemiségének, kultúrájának és örökségének ünnepléseként Alberta Kormánya 2022-vel kezdve Szeptember 1-jét Alberta Napjává nyilvánította.

1905. Szeptember 1-jén lépett hatályba az Alberta Törvény, amely hivatalosan is önálló tartománnyal nyilvánította Alberta-t. Alberta Kormánya 2022-ben megalapította az Alberta Napot, amelyet minden évben Szeptember 1-jén ünneplünk meg. Az indoklás szerint ez a nap lehetőséget ad arra, hogy megünnepeljük, kik is vagyunk mi, Alberta-iak és mit érhetünk el együtt, mi mindenre vagyunk képesek közös erővel.

Alberta tartomány Viktória királynő negyedik lányáról, Louisa Caroline Alberta hercegnőről kapta a nevét. A hercegnő Lorne márki felesége volt, aki 1882-ben Kanada főkormányzója volt, amikor Alberta kerületet (angolul: District of Alberta) létrehozták az Északnyugati Területek részeként. A nevet megtartva 1905-ben egyesítették Alberta kerületet Athapaska, Assiniboia és Saskatchewan Kerületek egyes részeivel, létrehozva a mai Alberta tartományt. További érdekesség, hogy ugyanezen a napon vált tartománnyá Saskatchewan is.

Tartományunk hivatalos virága a vadrózsa (rosa acicularis – lásd nyitóképünket), más néven szúrós rózsa, 1930-ban vált Alberta egyik jelképévé, a tartományi rendszámtáblákra 1983-ban került fel. A legelterjedtebb őshonos rózsa Quebec-től Brit Columbia-ig. A vadrózsa mind színe, mind illata miatt népszerű. Sárgaszínű bogyói értékes téli táplálékforrást jelentenek a madarak számára.

És bár a hivatalos kormányzati ünneplést vasárnap, Augusztus 31-én tartották, a tartomány településein hétfőn, Szeptember 1-én tartják meg az Alberta Napi rendezvényeket.

Régi hallgatóink, olvasóink valószínűleg már jól tudják, hogy Kanadában a munka ünnepe nem Május 1-én van, hanem Szeptember hónap első hétfőjén kerül megünneplésre egy munkaszüneti nappal. Ezért az oktatás, azaz a 2025/2026 tanév csak Szeptember 2-án, kedden kezdődik majd. Kanada Kormánya 1894. Július 23-án fogadta el a munka ünnepéről szóló törvényt, amely törvényes munkaszüneti nappá nyilvánította Szeptember első hétfőjét.

A 120. évforduló tiszteletére Alberta Kormánya összegyűjtött 120 érdekes és fontos tényt és adatot, amit talán igen, vagy amit még nem tudtál Kanada gyönyörű, egyedülálló, nagyszerű vadnyugati tartományáról:

Az alábbi PR-videó nem új, mivel még 2011-ben készült (ezért is csak 480p a minősége), ellenben részletesen bemutatta, hogy milyen is Alberta a 2000-es évek elején…

…a legújabbak viszont full HD-ben, vagy akár 4K-ban is élvezhetők – ez már majdnem olyan, mintha személyesen járnád be választott otthonunkat, Alberta-t.

Akinek pedig mindez nem volt elég, annak az alábbi írasainkat ajánljuk szíves figyelmébe:

Köszönjük a megtisztelő figyelmet!

Lator és Lázadó


nyitókép: Wikipedia/Walter Siegmund – Own work, CC BY-SA 3.0

Nekünk 8

Kanada első és egyetlen magyar nyelvű, vadnyugati podkasztja & blogja Augusztus 25-én egy újabb születésnapot ünnepelhet: 8 évesek lettünk!

Indíthatnám a mondandómat közhelyesen, mint például 2017 Augusztusa “olyan, mintha tegnap lett volna”. Ez így is van, még látom magam előtt az első set-up-ot, amely az azóta teljes egészében lecserélt technikát jelenti. Nem mintha a NEEWER mikrofon és mixer meg a DELL Latitude laptop rossz párosítás lett volna: egyszerűen csak eljárt felettük az idő és meglehetősen hamar “ki is nőttem” őket.
A Mac + Vocaster + Sennheiser (Lator esetében: RØDE) minden tekintetben magasabb minőséget jelent és sokkal könnyebb és eredményesebb a velük történő munkavégzés.

És bár a podkaszt készítés még ma is egy szenvedélyes hobbi a számunkra – amelynek teljes munkaidős állás és család mellett hódolunk -, egy-egy podkaszt epizód, vagy videó elkészítése komoly munka: sok időt és energiát igényel nem csak a felvétel/forgatás, hanem az adat gyűjtés, az adás vázlat elkészítése és az utómunka is.

Ahogyan azt újra és újra hallhatjátok, a minőségéből továbbra sem engedünk. OK, azt elismerem, hogy nem feltétlen jó ötlet beülni egy rettentően háttérzajos Tim’s-be és ott adást rögzíteni. Egy átlagos hétköznapon fel sem tűnik, amikor belépsz az egyikbe – esetemben egy dark roast double-double-ért és két cheese croissant-ért -, hogy mekkora hangzavar van, de akkora, amellye még az Apple AirPod-ja sem tud megküzdeni.

Na de, ennyit rólunk, legyen most szó rólatok, a hallgatóinkról, nézőinkről: ahogyan korábban már több alkalommal, úgy az idén is elmondjuk leírjuk, hogy:

az adásaink nektek, veletek készülnek,
ezért arra kérünk benneteket,
hogy hallassátok a hangotokat!

  • Kérdésed, vagy észrevételed van az egyes epizódokkal kapcsolatban?
  • Esetleg kritikát fogalmaznál meg a podkasztról?
  • Szeretnél interjúalanyainknak kérdeseket feltenni?
  • Vagy van egy jó téma javaslatod?
  • Netán megosztanál velünk és a hallgatókkal egy érdekes történetet?
  • Érdeklődsz Kanada iránt, mint turista, vagy a kanadai munkavállalásról szeretnél többet megtudni?

Többféle módon is kapcsolatba léphetsz velünk: az elérhetőségeinket itt találod meg.

Nem azért, mert kreativitásból, vagy témákból hiányt szenvednénk, egyszerűen csak egy örömteli kihívás számunkra az olyan epizód elkészítése, amely az általatok javasolt témákat dolgozza fel, vagy az általatok feltett kérdéseket válaszolja meg.

Ami tehát az évfordulót illeti, nekünk (már a) nyolc(adik), ugyanakkor a ti véleményeitek, észrevételeitek, kérdéseitek továbbra is
az elsődleges prioritás a számunkra!

Boldog Születésnapot,
Kanada Banda Podcast!

– Lator és Lázadó

Welcome Home, EMOB Feed!

Egy fontos változtatásra kell felhívnunk a figyelmeteket: az Elektromobilitás Podcast epizódjai – költségoptimalizáció miatt -, 2025 Augusztustól a Kanada Banda Podcast feed-jén lesznek meghallgathatók.

Ez a jövőre nézve azt jelenti, hogy a kedvenc podkaszt alkalmazásaitokban az Elektromobilitás Podcast epizódjai a Kanada Banda feed-jén jelennek majd meg. Az egyes podcast-jaink epizódjai neveik, címeik és dizájnjuk alapján továbbra is jól elkülönülnek egymástól – így minden Kedves Hallgatónk kedve és érdeklődési köre szerint eldöntheti, hogy melyik epizódot szeretné meghallgatni.

2021 végén indítottunk különálló feed-t az Elektromobilitás Podcast számára a Podbean-en, ahol az epizódok sorra jelentek meg egészen jelen év Augusztusáig…

A folyamatosan növekvő adminisztrációs és regisztrációs költségek miatt úgy döntöttünk, hogy csak 1, azaz egy darab, az első és eredeti Kanada Banda Podcast feed-et tartjuk fent a jövőben, s a másodikként indított EMOB feed-et pedig megszűntetjük, azaz Novemberben nem hosszabbítjuk meg az előfizetését.

Az Elektromobilitás Podcast egyéb elérhetőségei változatlanok:

Az Elektromobilitás Podcast első évadának (2021-2022) műsorai az EMOB009-cel bezárólag megtalálhatók a Kanada Banda Podcast feed-jén, ezért a következő napokban az EMOB010. epizóddal kezdődően (megjelenés dátuma: 2023 Március 24.), a korábban megjelent epizódok időrendben kerülnek feltöltésre… majd a sorban érkeznek az újabbak.

Ha még nem hallottad, akkor itt a lehetőség a hallgatásra, ha pedig meghallgattad annak idején, akkor ez egy remek lehetőség megtudni, hogy a pár évvel ezelőtt elhangzottak vajon időtállóak voltak-e?

Megértéseteket és támogatásotokat hálásan köszönjük!

Lator és Lázadó

KBXTR18 – V8-as Ford F-150 & Konyhabútort Építünk & Munkahelyi Piálásról Értekezünk

Szép jó reggelt kíván Kanada vadnyugati podkasztjának egyik hosztja, Lázadó! A nyár közepén jómunkásembernek állva konyhabútor beépítésében segédkeztem, miközben egy V8-as Ford F-150 pickup truck-kal jöttünk-mentünk. A nap végeztével készült el ez az interjú, amelynek végén a munkahelyi alkoholizmusról is váltottunk pár szót!

Figyelem! A 18. extra podkaszt epizódunk rövidebb,
mint a YouTube csatornánkra feltöltött változat,
amely különböző helyszíneken készült videókkal került kiegészítésre.

Calgary és környéke – kattints a térképre a teljes mérethez
– Apple Maps

Köszönöm a megtisztelő figyelmet!

– Lázadó

Canada Day 2025

A kanadai zászló őslakos motívumokkal díszített változata – amelyet Curtis Wilson tervezett -, egy juharlevélbe ágyazott kardszárnyú delfint, a piros sávokon pedig lazacokat ábrázol. A történelmi jelentőségű alkotás idén ünnepli a 20. születésnapját.

A kanadai őslakos zászló jelentősége abban rejlik, hogy az Első Nemzeteket képviseli és előmozdítja a megértésésüket. A zászló kitalálója és megalkotója sajnos már nem lehet közöttünk.

A Vancouver-szigeten található Campbell River-ből származó Curtis Wilson a Wei Wai Kum Első Nemzetek tagja volt, akit Mulidzas néven is ismertek – ezt a nevet egy családi összejövetelen adták neki. A zászlót a konyhaasztalánál ülve tervezte meg: „arra gondoltam, hogy ki vagyok és honnan jöttem?” – mondta akkoriban.

Egy kis fészerben – amelyet nagyapja, idősebb Sam Henderson épített -, kezdett el faragni számos nagybátyja és unokatestvére utasításai alapján. Wilson nagyapja régies és nagybátyjai és unokatestvérei új stílusainak elsajátítása során alakította ki saját stílusát.

Curtis 2019-ben, 39 éves korában szívrohamban hunyt el, feleségét és két gyermeküket hagyva hátra.

fotó: Times Colonist

Közösségében nagy tisztelet övezte, nagylelkű és tehetséges művészként ismerték Őt, aki a helyi törzsi tanács munkájában is tevékenyen részt vett. Számtalan órát töltött a nemzetségével és annak kultúrájának megőrzésével, a megbékélési folyamat támogatásával.

A piros oldalsó szalagokon található két minta a K’utala-lazac, amelyek Wilson szerint:

„Tökéletes módja annak, hogy számokban fejezzük ki a család, a barátságok és az erő fontosságát. Annyiféle ember él itt Kanadában, ahányféle lazac van… Szeretném látni, hogy a jövőben az összetartozást, nemcsak az én őslakos népem között, hanem egész Kanadában.”

Részletesebb a szimbolikáról:

  • Kardszárnyú delfin (orka, gyilkos bálna): egy erőteljes és spirituálisan jelentős teremtmény, az őslakos népeket, valamint a szárazföldhöz és a tengerhez fűződő kapcsolatukat jelképezi,
  • Juharlevél: A juharlevél Kanada szimbóluma, amely kiemeli az őslakosok és az ország egésze közötti közös identitást és történelmet.
  • Lazac: A lazac, amely létfontosságú élelmiszerforrás és a megújulás, valamint a túlélés szimbóluma számos őslakos közösség számára, az őslakosok erejét, családját és tartós szellemét képviseli.
  • Vörös szalagok: A gyakran lazacos mintákat ábrázoló vörös szalagok az őslakosok vérét, erejét és ellenálló képességét szimbolizálják. Ez a zászló az őslakosok és Kanada közötti egyedülálló kapcsolat vizuális ábrázolása, elismerve jelenlétüket, történelmüket és hozzájárulásukat.

  • nyitókép: Canadiana
  • írásunk a Times Colonist cikke alapján készült
  • illusztráció: Freepik

KB078 – Ház Az Erdő Közepén (A Farm, Ahol Félünk)

Jó reggelt kíván az első és egyetlen magyar nyelvű kanadai podkaszt & blog! A 78. epizódban onnan folytatjuk, ahol a hetvenhetedikben abbahagytuk: a Tim’s-ben ülve és hűs italokat fogyasztva Bernát mesélt rövidebb és hosszabb távú terveiről, úgy is, mint: ingatlanvásárlás, házépítés, üzleti befektetés.

Az egyes podkaszt epizódokat meghallgathatod YouTube-on is!

Minden indők talán legrövidebb adás naplója.

  • Címválasztás: a címet Bernát jövőbeli tervei ihlették!
    • az “A Little House on The Prairie” amerikai családi-western-dráma sorozat magyar címe volt a “A farm, ahol élünk”,
    • az NBC készítette 1974 és 1983 között,
    • összesen 10 évad készült, több, mint 200 résszel.
    • Magyarországon a televíziónézők először 1998 elején, az RTL Klub délutáni műsorsávjában láthatták.

Az előzmény: a felvétel első részét meghallgathatod a 77. epizódban.

Az előzmény előzménye: minden itt és ezzel kezdődött.

Köszönjük a megtisztelő figyelmet!

– Lator, Lázadó és Bernát

KBLZD00 – 10 Év Kanada

AMA – Ask Me Anything! Kérdezz tőlem bármit! Ez a rendkívüli sorozat – ha az lesz belőle, s ez csak rajtatok, hallgatókon múlik – a hozzám intézett kérdésekről és az arra adott válaszokról fog szólni.

Az egyes podkaszt epizódokat a YouTube-on is meghallgathatod.


10 éve annak, hogy elköltöztem Magyarországról.

10 éve annak, hogy megérkeztem Kanadába.

10 éve annak, hogy egy akkor még(!) vadidegen országban új életet kezdtünk.

10 éve annak, hogy a festői szépségű Alberta tartomány Calgary városának lakója lettem.

Meglehetősen sok dologról beszámoltam már nektek az egyes podkaszt epizódokban, viszont biztos van olyan, amiről nem, vagy nem kellő részletességgel beszéltem és maradtak még kérdéses részletek.

Ha érdekel, ha kíváncsi vagy rá, ha tudni szeretnéd, hogy:

  • hogyan és miként indult a kanadai munkavállalásom története?
  • milyen a hétköznapi élet Kanadában?
  • tényleg olyan kedvesek a kanadaiak?
  • milyen “hazaáruló migránsnak” lenni egy vadidegen multikulti országban?
  • volt-e, van-e honvágyam és miért nem költözünk vissza Magyarországra?
  • hogyan lettem PR, azaz permanent resident, azaz állandó itt tartózkodó?
  • hogyan működnek a közszolgáltatások, milyen az iskola, milyen a tapasztalatom az egészségüggyel?
  • hogyan kezdődött a podkasztolás és milyen szerepet tölt be az életemben a podkaszt és a blog?
  • milyen a padlón lenni, majd onnan újra talpra állni?
  • milyen volt 9 év után Magyarországra látogatni és a szülőkkel, testvérekkel találkozni?
  • stb . . .

. . . akkor itt vagyok, állok rendelkezésedre!

fotó: Hadija / Unsplash

A kérdéseket első sorban a Kanada Banda Podcast e-mail címén, a studio@kanadabanda.com-on várom, de ha az kényelmesebb számotokra, a Facebook-on, vagy a YouTube-on is feltehetitek kérdéseiteket a kommentek között.
Valamint megtalálhattok már a BlueSky Social-on is!

– Lázadó


nyitókép: Lázadó

Thank you for the music: Alphascan – In To The Eternity

KB077 – USA: Vámháború & HUN: A Szabad Véleménynyilvánítás Ellehetetlenítése

Szép jó reggelt kíván Kanada vadnyugati podkasztjának két hosztja: Lator és Lázadó! A téli szünetet követő 77. epizódban egy régi ismerőssel közösen ültünk be a Tim’s-be. Előbb Trump értelmetlen vámjátékáról és a diplomáciai ballépéseiről értekeztük, majd a Magyar Kormány által erővel bevezetni szándékozott, az ’50-es éveket idéző cenzúráról, a független médiát ellehetetlenítő törvénytervezetről beszélgettünk.

Az egyes podkaszt epizódokat
már meghallgathatod YouTube-on is!

Címválasztás – amely majd csak a KB078. epizóddal* nyer értelmet:

  • Az címet Bernát jövőbeli tervei ihlették:
    • “A Little House on The Prairie” amerikai családi-western-dráma sorozat,
    • az NBC készítette 1974 és 1983 között,
    • összesen 10 évad készült, több, mint 200 résszel.
    • Magyarországon a televíziónézők először 1998 elején, az RTL Klub délutáni műsorsávjában láthatták.

Heti színes

  • Kanada vs. USA: VÁM-OK?!
  • The Canada-United States-Mexico Agreement (CUSMA) – vagy USMCA a határ déli oldalán: “Canada, the United States, and Mexico created the largest free trade region in the world, generating economic growth and helping to raise the standard of living for the people of all three member countries. The Canada-United States-Mexico Agreement (CUSMA) will serve to reinforce Canada’s strong economic ties with the United States and Mexico.”
Donald J. Trump és a Fehér Ház kapcsolata
fotó: Facebook
  • G7 csúcstalálkozó: Kananaskis Village, Alberta, Kanada
  • Putyin továbbra sem fogadott el semmit Trump korábbi tűzszüneti javaslatából, az amerikai elnök azonban láthatóan nem akar konfrontálódni vele. Trump ismét utalt rá, hogy az előrelépést a tűzszünet és a béke felé már közvetlen tárgyalással az orosz és az ukrán félnek kellene megtennie, amit többen úgy értelmeztek, hogy az Egyesült Államok hátrébb léphetne az amerikai elnök által kezdeményezett közvetítői szerepből, amire már korábban is utaltak az amerikaiak. Teszi ezt anélkül, hogy elérte volna a háború lezárását, amit elnökválasztási kampányában saját magát dicsérve még egy nap alatt – később ezen finomítva három hónap alatt – elérhetőnek vélt.

    Ezt a telefonhívást nehéz másként értelmezni, mint úgy, hogy Putyin pontosan azt érte el, amit akart” – nyilatkozta a Nemzeti Hírszerzés korábbi igazgatóhelyettese. Beth Sanner szerint Trump semmilyen nyomást nem helyezett az orosz elnökre, így hiába a párbeszéd, ha érdemi eredményt nem hoz.”
  • Trump nem volt valami sikeres vállalkozó.
    Apu cégeit vette át és vitt csődbe párat…
    • “Trump began his career at his father’s real estate company, Trump Management, in 1968 which he took over in 1971 and later renamed the Trump Organization in 1973. He expanded its business to Manhattan, where his father’s financial and political backing enabled him to do his first deals, demolishing and renovating landmark buildings.”
    • “He and his businesses have been involved in more than 4,000 legal actions, including six business bankruptcies.”
    • Trump University LLC was an American for-profit education company that ran a real estate training program from 2005 until at least 2010. After multiple lawsuits, it is now defunct.
Egy Kattintás Után Az Adás Napló További Információkkal, Fotókkal, Linkekkel Folytatódik . . .

Magyarország a szabad sajtó ellehetetlenítésére készül – Az EU-nak muszáj cselekednie

forrás: telex.hu

Mekis Reggeli Szendvics Füstös Juharsziruppal

Nem is értem, hogy ezt miért nem a kanadai Tim Hortons* találta ki hamarabb? Nem járok rendszeresen gyorséttermekbe reggelizni, a Mekibe csak a kíváncsiságom vitt be (nálunk minden tartalom). Gasztro-rovatunk nemtom hanyadik része következik, fogyasszátok egészséggel.

A nagy valószínűség szerint a mindenki által jól ismert McDonald’s-ot – jelenleg a világ második legnagyobb gyorsétterem-láncát -, 1940 Május 15-én alapították San Bernardino-ban, Kaliforniában. Az elmúlt 85-ben összesen 100 országban nyitottak üzleteket, amelyek száma 2025 tavaszán már 53.600 felett jár. Naponta több, mint 69 millió ügyfelet szolgálnak ki.

Az amerikai gyorsétterem-lánc 1967 óta, ma már több, mint 100.000 alkalmozottal és 1.400 üzlettel van jelen Kanadában. A kanadai Meki által felhasznált alapanyagok több, mint 85%-a kanadai eredetű.

Az ok, amiért betértem a Mekibe, az új reggeli szenvicsük volt: angol muffin, benne egy tükörtojás + bacon (sült szalonna) + egy szelet lapka sajt + kanadai juharszirup. Ezt ettem én, de a reggeli szendvics kérhető rántott csirkeszelettel – tükörtojás nélkül -, és kolbásszal is amely nem kolbász formájú, de úgy hívják. A valóságban jobban hasonlít egy húspogácsára.

A bacon-ös szendvics 5.29 CAD-ba (ez kb. 1.370 HUF) került, erre jött még rá az 5% adó. Menüben – amikor ropogós bundában sült reszelt burgonya és egy kávé is jár hozzá -, az ár 8.29 CAD (kb. 2.150 HUF).

A reggeli szendvics mellé kértem egy nagy kávét is – mivel nem szeretek ropogós bundában sült reszelt burgonyát enni a kávém mellé, ezért nem kértem menüben.

Az igazat megvallva, az utóbbi időben ízletesebbnek, finomabbnak tűnik a McDonald’s, vagy az A&W kávéja a Timmies-éhez képest. Az árazás a kis kávénál 1,00 CAD-tól, azaz 259 Ft-tól kezdődik, de az extra nagy sem kerül többe 1,75 CAD-nál (tehát 454 Ft-nál) – plusz az Alberta-i 5%-os adó. Ami annyit jelent, hogy 2.000 Ft alatt megvolt az aznapi reggelim.

A papírpoharak méretezése a következő:

  • S – small/kicsi: 285 ml,
  • M – medium/közepes: 420 ml,
  • L – large/nagy: 540 ml,
  • XL – extra large/extra nagy: 650 ml.
Mindjárt érkezik a Reggeli Szendvics És A Forró Kávé + Lázadó Értékelése . . .