Repülőjegy Vásárlás 2024-ben

Az egész ott kezdődik, hogy meg kell találni a megfelelő időablakot. Ha ez megvan, akkor jön a finomhangolás, hogy például utazzunk-e 1 héttel/5 nappal korábban, később? S mindez annak köszönhető, hogy a légitársaságok – innen nézve – teljesen véletlenszerű elvek alapján árazzák be a jegyeiket.

Utazási irodánál – pl. Expedia, Booking -, nem akartunk jegyeket venni. Jobb ötletnek tűnik közvetlenül a légitársaságnál jegyeket vásárolni: ennek oka az, hogy ha esetleg komplikációk történnének az utazás előtt/közben, akkor sokkal könnyebb közvetlenül magával a repülőgép társasággal egyezkedni/reklamálni, mint mindent egy “middle man”-en át, azaz egy közvetítőn keresztül intézni (biztos vagyok benne, hogy majd csak az egymásra mutogatás menne és az Ügyfél a lenne a ping-pong labda a 2 cég között).

Miért? Miért?? MIÉRT???

A korábbi – mondhatni 100%-ban pozitív tapasztalatok miatt – a KLM-nél is megnéztem a jegyeket a Lufthansa mellett – s végül az utóbbi mellett tettük le a voksunkat. Sajnos a KLM nagyon drága volt – tudom, hiszem láttam, hogy kiváló szolgáltatást nyújtanak, de egy családi nyaralás alkalmával azért sokat tud számítani néhány száz dollár különbség is.

A legelejétől megvolt bennem a “german engineering” ködös emléke, a világhíres német precizitás megbízhatósága, a kimaxolt professzionlizmus hite, hogy az Ügyfélért mindent is megteszünk…

Sajnos, a valóság azonban valami mást mutat.

Úgyhogy még fel sem ültünk a repülőgépre – ekkor még kb. 2 hónap volt hátra az utazásig/nyaralásig -, de máris volt egy keserű szájízünk. Danke Schön.

Jegyeket tessék!

Először is: a Lufthansa valamiért nem nagyon szeret Lufthansa járatokat üzemeltetni Calgary és Budapest európai célállomások között, ezért azokat a cégcsoporthoz tartozó – nemrégen egy kisebb re-branding-en átesett -, Discovery Airlines üzemelteti. Amelyről azt írják, hogy “leisure destinations”-ra repül, azaz szabadidős célállomásokra, tehát népszerű, nagyforgalmú turisztikai városokba teljesít járatokat. Rendben van, Calgary nem ér fel egy Vancouver, New York, Toronto, vagy LA méretű metropolisz utasforgalmával… De azért heti 1-2 “igazi” Lufthansa járat beleférhetne.

Mivel a Calgary – Budapest repülőutat még így is kissé drágának találtam, ezért kíváncsiságból megnéztem, hogy mennyit kellene fiztenünk, ha Budapest helyett a sógorokhoz repülnénk, azaz Bécsben szállnánk le?

Egy Kattintás Után Jönnek A Mocskos Anyagiak És További Érdekességek!

Kanada Képekben – Alberta (3. rész)

Jó reggelt kívánunk! Most még Alberta-ban járunk, s ezzel a cikkel köszönünk el tőle – a sorozat következő részében az irányt nyugat, azaz Brit Columbia felé vesszük. A Vadrózsa Országának szemet gyönyörködtető vidékei, azaz a préri és a hegyek mellett megmutatjuk lakhelyünket, a Kanada Banda otthonát, Calgary városát is.

(a nyitóképen: a 190,8 méter magas Calgary Tower, Calgary, Alberta tartomány – fotó: Erwin Buncaras / Pixabay)

Mivel még csak mostanában térünk, tértünk vissza az új normálishoz és még nincs minden túraútvonal, nemzeti és tartományi park nyitva a közönség számámra, az alábbi videó azzal bíztat minket, hogy: “Megéri a várakozás!’. A természet, a lélegzet elállító látnivalók nem szaladnak el, ott lesznek mindig, ahogyan az elmúlt évezredekben is végig ott voltak.

https://www.youtube.com/watch?v=HRG7DBLF5IM

Mit érdemes megnézni, ha aktív kikapcsolódásra vágysz és csak 4 napod van Calgary-ban? Legyen nyár, vagy tél, mint ahogyan az alábbi videóban is látható, amely tavaly decemberben készült, Calgary-ban és környékén könnyedén található látni-, megnézni-, és megkóstolni való nem csak pár napra, hanem akár több hétre is.

Continue reading “Kanada Képekben – Alberta (3. rész)”

KB023 – Az E-Mobilitás II.

Az első és ezidáig az egyetlen kanadai-magyar podcast 23. adásában ott folytattuk, ahol a huszonkettedikben abbahagytuk. Beszéltünk a hidrogénről és a tüzelőanyag-cellákról: előállítás, tárolás, szállítás, felhasználás, működési elv. Vajon hatékonyabb-e, mint az tisztán elektromons hajtás és gazdaságosabb-e, mint a belsőégésű motor? Állami támogatás járhat új elektromos autó vásárláshoz Kanadában. A zöld rendszám helyezete és jövője Magyarországon: 10.000 db járműből mennyi a tisztán elektromos? Az elektromobilitás egy drága passzió, az e-autók használata körülményes? Vagy csak lusták vagyunk alkalmazkodni, új dolgokat megtanulni? Hatótáv szabványok: EPA / NEDC / WLTP – melyik micsoda?

 

 

Jó reggelt kívánunk!
Ahogyan azt Lator a felvétel előtt megjegyezte: “Hosszú a vázlat, durva lesz a mai nap.”.

Adás napló.

Köszönjük, ha támogatsz!

A podcast-ot a heti színessel folytattuk.

  • Aki az elmúlt pár hónapban kedvelt meg minket és kezdte el podcastunkat hallgatni, kérjük, mondja el nekünk az adás posztja alatt, vagy e-mailben, hogyan és miként talált ránk?
  • Backstage info: Mennyi idő felkészülni, elkészíteni, megszerkeszteni és publikálni egy-egy adást?
  • 20 perccel a jövőbe podcast: köszönjük az említést!! Üdvözlet Szkallinak, Balázsnak és Dávidnak.
  • Óvjuk meg a jeges-tengeri emlősök életterét a víz alatti zajoktól: Psszt! Csendet Kérünk!! c. cikk. Kérjük, írd alá a petíciót te is! Köszi!
  • A Deepwater Horizon katasztrófája a Wikipedia oldalán. Ez pedig a róla készült film, amit ha még nem láttál, feltétlen nézz meg! De csak az adás után.

itt Mark Wahlberg néz komoran, kőolajos tekintettel

  • Voltak olvasói leveleink, majd …..
  • ….. mindkettőnk új kedvence, az “Akik fullba nyomták a kretént” c. rovatunk következett:
    • Vályi Pistát kritizáltuk erőteljesen egy TC-poszt alatt olvasható kommentjei miatt.
    • Paul Suha – nemzetközi esküvői fotós. Aki mentorálni próbál, csak szerintünk ez nem nagyon sikerül neki. Közösségi média = Facebook? Nem hinnénk. Tehetséges fotós, csak a kommunikáció nem az igazi.

 

Hidrogénhajtás és az elektromobilitás.

“Elektommal megy a zautó, be kell dugni a zájamba.” – Ádi, 3,5 éves

A Hidrogénhajtásról.
Continue reading “KB023 – Az E-Mobilitás II.”