Fóbiás Balázs

[véleménycikk] Valószínűleg csak tizedmásodpercek kérdése volt kitalálni, hogy kiről/miről fog szólni ez a cikk. Pontosan, jól gondolod, Sebestyén „Fóbiás” Balázsról, aki – meglátásom szerint – továbbra is ugyanabban a hülyegyerek szerepben tetszelgő celeb, mint aki ezelőtt 25 évvel volt. Azaz – érthetetlen módon – egy szemernyit sem változott az évtizedek alatt.


Ez a cikk már szombaton készen volt – most, amikor ezeket a sorokat írom a megjelenés előtt, már kedd éjszaka van. Miért? Mert szombat óta gondolkozom azon, hogy egyáltalán kirakjam-e? Nem azért gondolkodtam ennyit a publikálásán, mert nem merem vállalni a véleményem, hanem mert attól tartok, hogy megint menni fog a nyafi: „Na ezt megint miért kellet?”, meg „Jajj, hagggyad má, Balázs olyan aranyos!”, vagy „Aszt külömben is, ki kíváncsi rád? Még csak nem is magyarba lakol. Hülye boomer!”.
Egyrészt: születésemtől fogva 35 évig Magyarországon éltem és még most is magyar vagyok, még akkor is, ha egyes honfitársaim végtelenül kínossá teszik származásom.
Másrészt X-generáció vége, vagy az „Y” eleje,
harmadrészt pedig: „A hír szent, a vélemény szabad.”!
Azaz engedtessék meg, hogy írhassak arról, amikor megbotránkoztat, felháborít és még elítélendőnek is tartom azt, amikor egy közéleti szereplő a Magyar Kormány gyűlölet-propagandáját népszerűsíti főműsoridőben, ezzel megalázva és megbélyegezve ártatlan személyeket.


Balázs, A Tahó

Ha valakinek mégsem lenne teljesen világos, hogy kiről is van szó, akkor számukra következzen egy gyors emlékeztető:

Balázs, A „Vicces”, Az Eredeti, Az Egyetlen
Eme felvételek még a Z+ televíziónak készültek.

Balázs sajnos már ideje korán a tökéletes megtestesítőjévé vált a: „Ha a szart felrakják a polcra, mindjárt lekvárnak képzeli magát.” kifejezésnek. És minderre még büszke is. Különben furcsa is lenne, ha akkora egóval, mint ami neki megadatott, ne lenne büszke. Érdekesség lehet számotokra, hogy mi ezt még személyesen is megtapasztalhattuk a Szegedi Tudományegyetemen… de gondolom, Balázs minderre már nem emlékszik. Hisz olyan régen volt. De sebaj, én itt vagyok és emlékeztetek benneteket.

Balázs inkább úgy döntött, hogy a magyar kereskedelmi rádiózás legsötétebb bugyrának a mélyre süllyed – az egykori munkaköri leírásában csak mint televíziós személyiség -, és ennek eredményeként képes volt annyira szerény lenni, hogy saját magáról nevezte az általa is vezetett reggeli rádióműsort.

A Véleménycikk Egy Klikkelés Után Folytatódik!

Mélységes Döbbenet!

Nem szeretem, amikor az előre eltervezett ütemtervemet felborítja egy váratlan esemény. Mi ennek az oka? A legtöbbször az, hogy ami a terveimtől eltérít, az nem egy, az arcomra mosolyt csaló, lelkemet büszkeséggel elöntő esemény! Hanem jellemzően egy olyan, aminek kövezkeztében vagy nagyon elszomorodom és ez napokig nyomot hagy az általános hangulatomon, vagy azonnal elönti a lila gőz az agyamat és fel tudnék robbanni a dühtől! Mivel szerdán már alaposan kimérgelődtem magam, a mai napra csak a mélységes döbbenet maradt bennem. Próbálom értelmezni a történteket, de nem megy. Talán ti, Kedves Hallgatóink és Olvasóink, tudtok nekem segíteni.
(nyitókép: www_slon_pics / Pixabay)

Európa.

Magyarország.

2020.

A hír szent, a vélemény szabad!

Volt.

Május második hetének elején a Magyar Rendőrség előállított és kihallgatott két magyar állampolgárt, mert Ők ketten egy nyílt internetes felületen (jelen esetben a saját személyes Facebook-profiljuk oldalán) mások által is elérhető bejegyzésekben megosztották magánvéleményüket (kormány-kritikát fogalmaztak meg), közzétettek mások által már korábban nyilvánosságra hozott, máshol is elérhető információkat a magyar egészségüggyel, kormányzati intézkedésekkel kapcsolatban (krónikus, kórházi ápolásra szoruló beteg embereket dobtak ki, zavartak haza magyar kórházakból). A rendelkezésre álló információk alapján az egyikük ellen az eljárás továbbra is folyamatban van.

Végtelenül elkeserítő, vérforralóan bosszantó,
hogy ez Magyarországon megtörténhetett!

Az elmúlt közel 1 napot azzal töltöttem, hogy több száz kommentet elolvastam ezzel a két ügyhöz kapcsolódóan a közösségi oldalakon. Többen úgy fogalmaznak, hogy:

  • legutoljára ilyenre az 50-es években volt példa, csak akkor nem a Rendőrség, hanem az ÁVO legényei rúgták rá az ajtót az ártatlanokra az éjszaka közepén.
  • Mások szerint a III. Birodalom működött hasonló módon a 30-as évek második felében… azt meg mindenki tudja, hogy a II. Világháború hogyan ért véget.
  • Egyes kommentelők Észak-Koreához hasonlítják a magyarországon kialakult helyzetet. Valaki szerint pedig Magyarországnak ezek után nem az Európai Unióban lenne a helye, hanem egyesülnie kellene Kínával, mert ott szokás ehhez hasonló megfélemlítő hatósági intézkedésekkel megfélemlíteni azokat, akik nem a pártállami propaganda által napi szinten sulykolt információkat mantrázzák, hanem önálló, esetenként rendszerkritikus gondolatokat mernek megfogalmazni.

.

silence_shut_up_censorship_640(fotó: Gerd Altmann / Pixabay)

Azon gondolkodom, vajon hogyan jutott idáig az ország? Hogyan fajulhattak el ennyire a dolgok? Mi történt azzal a demokráciával, amire annyian vágytak 1989/90-ben? Hogyan sikerült magyar igazságszolgáltatásnak két lábbal a disznótrágyába taposnia a nagyra becsült és nélkülözhetetlen európai értékeket? Mi végre volt jó ez a hatósági színjáték?

Kezdésnek itt a szerencsi esetként ismert hatósági melléfogás, ahol egy 64 éves férfit, a szegi Kusinszki  Andrást vittek be a rendőrök kihallgatásra. Ezzel párhuzamosan, természetesen, házkutatást is tartottak nála és lefoglalták számítógépét.

„Mélységes Döbbenet!” bővebben