Feltételezem, hogy már mindenki hallott arról, hogy a magyar találmány, a jelenlegi brit jogtulajdonlás után a Rubik-kocka hamarosan kanadai produktum lesz. Október 27-én jelenette be az 1994-ben alapított és azóta üzleti sikerekben és felvásárlásokban jeleskedő kanadai Spin Master játékgyártó- és forgalmazó vállalat 50 millió dollárért, közel 15,5 milliárd forintért felvásárolja a 2013-ban alapított Rubik’s Brand Ltd-t, a Rubik-kocka tulajdonjogait birtokló brit céget.
(nyitókép: kellogem / Pixabay)
Azaz a Rubik-kocka, a közel fél évszázados nemzeti büszkeségünk eddig sem termelt és ezután sem termel majd adóbevételeket, anyagi hasznot Magyarország számára. Tudom, a miénk a dicsőség, de a mellünket szétfeszítő nemzeti büszkeségre nem adnak kenyeret a boltban. Kár volna az eladás tényén keseregni, ez a hajó már elment. Inkább oszotozzunk Rubik Ernő optimizmusán, miszerint: „izgatott, hogy a Spin Master beteljesítse az elképzeléseit, miszerint a játék révén gondoskodjon a jövő okosabb generációjáról„.
2 évvel és 1 hónappal ezelőtt még arról írtunk, hogy Kanadáé a világ legnagyobb Rubik-kockája, most pedig arról beszélünk, hogy a Rubik-kocka tulajdonjogait is egy kanadai cég fogja birtokolni.
„A Kanadai Rubik-kocka” bővebben