Határvadászok – Határsértők : 0 – 7

Megint találtam valamit, amivel a fősodratú média – érdektelenségből, vagy szándékosan – nem foglalkozik. Vagy az is lehet, hogy azért nem, mert nem kapcsolódik szorosan a témához. Pedig de! És azt nehezen hiszem el, hogy hivatásos újságírok ne látnák azt, ami ott van a szemük elött.

A különböző magyar nyelvű hírportálok a Ferihegyi repülőtérre vezető úton Április 18-a éjszakáján történt, halálos kimenetelű balesettel vannak tele. Azonban a fősodratú médiamunkások most sem tettek semmi mást, mint a „másolás-beillesztés” művelettel kiadták a Magyar Maroinett-rendőrség által megjelentetett sajtóközleményt.
És ennél tovább nem mentek.

Pedig nem ártott volna.

A következő hírportálokon vizsgálódtam a témában. Azt hiszem, a politikai küzdőtér minden sarkából van egy, vagy több minta:

Jól látjátok, Kedves Olvasók: meglepő módon a kurucok nagyon visszafogottak voltak ezúttal és közel sem migráncsoztak annyira, mint az origo!

A Nepáli Szövetségi Demokratikus Köztársaság Magyarországhoz talán legközelebb eső települése Bhimdatta, amely a Google Maps szerint 6.665 km-re található a Ferihegytől, azaz a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtértől, méghozzá:

gyalog.

kattints a térképre a teljes mérethez

Mert a Google Maps nem képest autóúton, vagy vasúton útvonalat tervezni a két lokáció között, csakis gyalogosan, amely szerint 1.502 óra alatt sétálható végig az útvonal, ami 62,58 napnak felel meg.

Természetesen tisztában vagyok vele, hogy nem gyalogszerrel érkeztek hazánkba a nepáliak, hanem repülővel, vasúton, vagy autóstoppal – esetleg embercsempészekkel… ez utóbbiak vannak ám sokan, köszönhetően a migráció-ellenes Magyar Kormánynak!

2023. október 12-ig 1634 elítélt, külföldi állampolgárságú embercsempészt engedtek el összesen 30 magyarországi büntetésvégrehajtási intézményből egy tavaszi kormányrendelet alapján. Azt már korábban is lehetett tudni, hogy tömegével hagyhatták el az embercsempészek a hazai börtönöket, a pontos számokra azonban csak most derült fény.

1634 elítélt embercsempészt engedtek ki a magyar börtönökből a kormány döntése alapján

A baleset oka valószínűsíthetően az lehetett, hogy az egyik jármű (1. generációs, 2002–2010 között gyártott Volkswagen Tuareg) szabálytalanul áttért a szembe jövő sávba és frontálisan ütközött az ellenkező irányba haladó személyautóval (1996–2003 között gyártott Citroën Saxo).
A balesetnek egy 2009–2017 között gyártott, 5. generációs Volkswagen Polo is részese volt.

A Cikk Egy Kattintás Után Folytatódik!