Queen Elizabeth Alexandra Mary II. (21 April 1926 – 8 September 2022)

II. Erzsébet királynő 1952. Február 6-án, 25 évesen lett uralkodóvá, 1953. Június 2–án koronázták meg és ma, 2022. Szeptember 8-án, életének 96. évében hunyt el. XIV. Lajos francia király után a második leghosszabb időn át (70 év és 214 nap) hatalmon lévő uralkodó volt, egy időben 56 nemzeté, az utóbbi 9 hónapban már csak 15 országé – köztük a Nemzetközösség tagjaként Kanadáé is.

Egy igazi egyéniség volt

II. Erzsébet még az előtt Kanada uralkodója is lett, hogy az országnak saját, egyedi zászlaja (1964), vagy hivatalosan elfogadott nemzeti himnusza (1980) lett volna (ez utóbbival egyébként egyidős vagyok).
Az idén 155. születésnapját ünneplő Kanada még csak 85 éves volt, mikor Erzsébet hercegnő az édesapjától, VI. György királytól megörökölte a trónt. Ekkor még nem sejthette senki sem, hogy a leghosszabb ideig trónon lévő brit uralkodó lesz belőle. Ezalatt a 70 év alatt generációk nőttek fel, államférfiak és államnők jöttek – és mentek… És Ő olyan volt, mint aki mindig itt volt velünk.

Erzsébet és Kanada

II. Erzsébet királynő élete során összesen 23 alkalommal látogatta meg Kanadát, az első és az utolsó látogatás között 59 év telt el. Alberta tartományban 6 alkalommal, a Kanada Banda Podcast-nak otthont adó Calgary városában pedig 4 alkalommal járt.

Erzsébet hercegnő 1947-ben házasodott össze Fülöp herceggel és csak pár évvel később, 1951-ben jártak először Kanadában, de akkor nem egy villámlátogatásra érkeztek, hanem partól-partig beutazták az országot, s így Alberta-t is. Királynővé koronázása előtt 111 nappal érkezett meg életében először a tartományba.

balról jobbra: Fülöp herceg, II. Erzsébet kiránynő és a Kanadai Királyi Légierő egyik tisztje.
Edmonton, Alberta, 1951

fotó: City of Edmonton Archives

A minden év júliusában megrendezett Calgary-i Rodeó 1951-ben az Ő tiszteletére egy rendkívüli rodeót tartott az ősz folyamán. Ezt követően a királynő még másik 3 alkalommal volt vendége a világraszóló, a világ legnépszerűbb rodeójának, a Calgary Stampede-nek.

Edmonton-i látogatásuk alkalmával több, mint 160.000 ember sorakozott fel az utcákon, hogy lássa a királyi pár 32 kilométeres körmenetét a tartomány fővárosában. Hogy ez milyen nagy szó volt akkoriban: a Magyarországnál 7,5-szer nagyobb Albert tartomány lakosságának száma 1951-ben még nem érte el a 940.000 főt!

Eme utazás alkalmával a Portage Avenue a 101. utcától a Kingsway-ig lebetonozásra került és a látogatás tiszteletére Princess Elizabeth Avenue-re (magyarul: Erzsébet hercegnő sugárútra) keresztelték.

A tartományi kormány által rendezett állami vacsorát a Hotel Macdonaldban tartották. Ezen kívül több más, hivatalos rendezvényen is részt vettek, s mielőtt tovább utaztak volna, a hercegi pár megnézett egy CFL football mérközést is (CFL – Canadian Football League – Kanadai Futball Liga), amelyen az Edmonton 4-1-re legyőzte a Winnipeg-et a nyugati elődöntőben.

II. Erzsébet 1957-ben látogatott először Királynőként Kanadában, mindössze 4 napot töltöttek Ontario tartományban és megnyitották a parlament őszi üléseinek időszakát.

A királynő kanadai látogatásait bemutató cikk ide kattintva folytatódik!

Miért Nincs Igaza Az Azonnali.hu Újságírójának?

Szeretnék pontosítani és tisztába tenni néhány kijelentést, tényt és információt, amely az Azonnal.hu-n „Miért nincs igazuk a kanadai kamionosoknak és miért nincs igaza Trudeaunak?” c., Karóczkai Balázs által írt cikkben olvasható. Nem azért, mert ki akarom oktatni Balázst, vagy mert én mindenkinél is jobban tudom, Azért írom ezt a cikket, mert a 6,5 évnyi kanadai tartózkodásom alapján úgy gondolom, hogy egy kicsit jobb, pontosabb rálátásom van a kanadai helyzetre.

Rögtön előljáróban, ha valaki szeretné 2 mondatban letudni ezt az egészet:

Ilyen az, amikor az okos hülyéskedik.
És Ottawa utcáin pedig az látható, amikor a hülye okoskodik.

Részletesebben

  • Miért nincs igazuk a kanadai kamionosoknak és miért nincs igaza Trudeaunak?”
  • Már a kérdés feltevése is rossz. Helyesen: Miért nincs igazuk a kanadai kamionosoknak?, vagy Miért nincs igazuk a kanadai kamionosoknak és miért van igaza mindenki másnak?.
„Miért Nincs Igaza Az Azonnali.hu Újságírójának?” bővebben

KBXTR07 – Szabadság Konvoj: Mi A Valóság?

Jó reggelt kívánunk! Az első magyar nyelvű kanadai podcast 7. extra epizódjában egy olyan témával foglalkoztunk, amellyel elsőre nem is igazán akartunk. Sokan küldtetek videókat, cikkeket, kérdéseket, kommentárokat a témában (Köszönjük szépen! – L & L), mi pedig utána néztünk, hogy mi is a valóság, mi történik a háttérben?

Kanada földrajza, közigazgatása

Az adásban elhangzottak könnyebb megértéséhez ezekre szükséged lehet:

Kanada: 10 tartomány, 3 terület és a világ második legnagyobb országaként
a területe közel 9.985.000 km2

Adás napló

Kanadai kamionos tüntetés: Freedom Convoy 2022.
Vagy sokkal inkább csak Ottawa-i oltás-ellenes + maszk-ellenes + egészségügyi korlátozás-ellenes + kormány-ellenes (szélső-)jobboldali tüntetés?

Balázsék - az utolsó percben hagytak ki bennünket!
2 - 50 ezer kamionos tüntet a covid-szabályok ellen Kanadában. Pedig szívesen beszélgettünk volna egy jót...
Az Adás Napló Egy Kattintás Után Folytatódik!