Kanada 154. születésnapja nem volt annyira vidám és ünnepélyes, mint az ezt megelőzőek. Nem a #CancelCanadaDay kampány miatt. Amióta tudomásomra jutott maga a kezdeményezés, gondolkodtam rajta, hogy vajon mennyire jó/rossz ötlet ez, egyáltalán hogyan és miként valósítható meg? Lehet-e értelme így, ebben formában: célra vezető, vagy inkább kontraproduktív az elképzelés?
Latorral azután beszélgettünk erről, miután felhívott június 30-én délelőtt, vadkacsamentés közben**, s nekem szegezte a kérdést, hogy milyen színű póló lesz rajtam: narancssárga, vagy piros?
„Nincs búszkeség a népirtásban”
Szinte minden nap egy újabb szomorú, szívfacsaró hírt hoz a kanadai őslakosokról: hol egy újabb bentlakásos iskola egykori diákjainak tömegsírjairól, hol túlélők és szemtanúk „élmény” beszámolóiról, hol pedig az egyházi- vagy RCMP iratok feltárása során napvilágra került megrázó és elborzasztó történésekről, őslakos gyermekek ellen vallásos emberek által elkövetett kegyetlenkedésekről…
„Nincs búszkeség a népirtásban”
A legfrissebb hírek szerint az RCMP (Királyi Kanadai Lovasrendőrség) is jelentős szerepet vállalt abban, hogy egyetlen alkalommal sem indítotak vizsgálatot a bentlakásos iskolák gyermekgyilkosságai, vagy az „ismeretlen eredetű” elhalálozások ügyében. Sőt, elzárással és bírsággal fenyegették meg az elhunytak hozzátartozóit, ha akadékoskodnak, azaz ha az halálesetek kivizsgálását követelik a hatóságoktól.
Az elmúlt pár hétben nyilvánosságra került tragikus és megrázó információk miatt valóban nem sok ok akad a felhőtlen ünneplésre. Nem lehet elmenni a téma mellett, mintha az nem is létezne, mert mindenhol szembe találkozol vele. És ez így van jól. Felismerni az elkövetett hibákat, megpróbálni jóvá tenni azokat, s biztosnak lenni abban, hogy a jövőben még csak hasonlót sem követünk el, mindenképpen pozitív dolog.
Jóvá tehetetlen tragédiák történtek évszázadokon át, állami irányítás, egyházi végrehajtás és hatósági közreműködéssel. A kanadaiak nagytöbbségének – és a közelmúltig nekem sem -, volt tudomása arról, hogyan bánnak az őslakosokkal, hogyan működnek, vagy inkább csak működgettek a bentlakásos iskolák. Hogy a bentlakásos iskolákba elvitt, kötelezően beküldött/bevitt őslakos gyermekek közül – a mai elérhető adatok alapján -, több, mint 6.000 „diák” soha nem térhetett már haza. Hogy a szüleiknek, szeretteiknek soha nem adatott meg, hogy méltó módon elbúcsúzhassanak gyermeküktől, hozzátartozójuktól.
Már Kanada megszületése előtt és azt követően is, 129 éven át létezett a bentlakásos iskolák intézménye. Azóta a Harper kormányzat 2008-ban bocsánatot kért az elkövetett bűnökért, de nincs tudomásom arról, hogy akár az RCMP, akár az anglikán, akár a katolikus egyház bocsánatot kért volna azokért a rémtettekért, amelyeket majd’ két évszázadon át elkövettek az őslakosok ellen. Némaságba burkolóznak és úgy tesznek, mintha nem is történt volna semmi. Semmi olyan, amihez nekik közül lett volna…
Az őslakosok által kért intézkedések közül egyetlen egyet sem hajtottak végre. Az Igazság és Megbékélés Bizottság (teljes nevükön: Truth and Reconciliation Commission of Canada – rövidítve: TRC -, magyarul: Kanadai Igazság és Megbékélés Bizottság) weboldalán érhető el az a 22 témát felölelő, összesen 94. pontot tartalmazó cselekvési terv (vagy ajánlások összessége), amelyet még 2015. júniusában adtak közre Ottawa-ban.
Ha, esetleg, véletlen, netán jár erre olyan olvasó, aki unja már a kanadai őslakosok „nyavajgását”, és azt gondolja, hogy „ez úgy is csak a pénzről szól”, akkor annak 2 dolgot mondanék:
- Kérlek, pihenj meg 5 percre és gondold át a következőket: a saját földeden másodlagos polgár vagy. Minden bajnak okozója, a tudatlan vadember és még pogány is. Ha nem te viszed az iskolába a gyermeke(i)d, akkor majd a rendőrség viszi el – akár úgy is, hogy neked erről nem szólnak! A bentlakásos iskolákban heti egy láthatás volt megengedett, ha egyáltalán. És gondolj bele abba, hogy hetekkel később, miután kiderítetted, hogy melyik bentlakásos intézménybe vitték el a gyermeke(i)d, akkor még oda is kell utaznod, hogy láthasd, él(nek)-e még? Aztán csak ott derül ki, hogy hát a múlt héten elhunyt és el is lett földelve.. szóval lehet szépen hazatakarodni, mert nincs itt semmi keresni valód.
- Nem luxuscikkekre, drogokra, alkoholra kértek pénzt az őslakosok. Nem zsarolásról, nem harácsolásról van szó!! Hanem – teljesen jogosan -, Kanadával kívánják megfizettetni a munkájukat, amelyet annak idején sem a kanadai állam, sem az egyházak, sem az RCMP nem végzett el. Pénzre van szükség ahhoz, hogy az összes rendelkezésre álló adatot, elérhető dokumentációt rendszerezzenek és feldolgozzanak, hogy a fél kontinensen megtalálható jelöletlen sírokat és temetkezési helyeket feltérképezzék, nyilvántartást készíthessenek és méltó módon újra temethessék az elhunytakat.
Elvégeznéd ingyen és bérmentve mások munkáját? Önkéntes munkásként vállalod, hogy feltérképezel kb. 140 tömegsírt és temetkezési helyet Nunavut-tól Yukon-ig, BC-től Új-Skóciáig? Hogy elvégzel legalább 6.000 exhumálást és leadminisztrálsz és megszervezel legalább 6.000 újratemetést? Arról nem is beszélve, hogy DNS vizsgálatokkal a elhunytak maradványait még be is kell majd azonosítani?
Ha és amennyiben emberségesen bántak volna az őslakosokkal,
ha nem létezett volna a bentlakásos iskolák intézménye,
ha nem erőszakkal viszik el és asszimiláltatják az őslakos gyermekek százezreit,
ha nem hal meg több, mint 6.000 ártatlan gyermek,
akkor ma biztos, hogy másképpen ünnepeltük volna meg közösen,
őslakos és európai telepes, bevándorló és kanadai születésű állampolgár
Kanada 154. születésnapját.
Mindketten úgy gondoljuk, hogy ez a kérdés nem fekete-fehér, hogy ez a téma sokkal összetettebb annál, hogy 2 mondatban meg lehessen tárgyalni. Sok az ér és ellenérv, mindkét oldalnak igazat lehet adni ebben, vagy abban. Éppen ezért ennek a témakörnek legalább egy podcast epizódot szentelünk majd a közeljövőben.
És mivel nem tudtam időben narancssárga pólóhoz jutni (mert nem működött a webáruház szoftvere), ezért maradt a piros.
Köszönjöm a megtisztelő figyelmet!
– Lázadó
nyitókép: Nem, nem a készüléked kijelzője színhibás, én magam színeztem át narancssárgára a kanadai lobogót.
** vadkacsamentés: a Calgary-i körgyűrűn autóztam, amikor a belső sávban elakadás jelzővel megállt egy másik autó. Ekkor láttam meg, hogy mi volt ennek az oka, s így én is megálltam. Egy vadkacsa mama és 4 kiskacsa tipegett az autópálya belső sávjában. Én is segítettem a 2 hölgynek az állatokat leterelni az útpályáról, akik aztán a betonszegély túloldalára rakták át a szárnyasokat, ahol a rét és a Bow folyó partja várta őket.
(fotó: