Repülőjegy Vásárlás 2024-ben

Az egész ott kezdődik, hogy meg kell találni a megfelelő időablakot. Ha ez megvan, akkor jön a finomhangolás, hogy például utazzunk-e 1 héttel/5 nappal korábban, később? S mindez annak köszönhető, hogy a légitársaságok – innen nézve – teljesen véletlenszerű elvek alapján árazzák be a jegyeiket.

Utazási irodánál – pl. Expedia, Booking -, nem akartunk jegyeket venni. Jobb ötletnek tűnik közvetlenül a légitársaságnál jegyeket vásárolni: ennek oka az, hogy ha esetleg komplikációk történnének az utazás előtt/közben, akkor sokkal könnyebb közvetlenül magával a repülőgép társasággal egyezkedni/reklamálni, mint mindent egy „middle man”-en át, azaz egy közvetítőn keresztül intézni (biztos vagyok benne, hogy majd csak az egymásra mutogatás menne és az Ügyfél a lenne a ping-pong labda a 2 cég között).

Miért? Miért?? MIÉRT???

A korábbi – mondhatni 100%-ban pozitív tapasztalatok miatt – a KLM-nél is megnéztem a jegyeket a Lufthansa mellett – s végül az utóbbi mellett tettük le a voksunkat. Sajnos a KLM nagyon drága volt – tudom, hiszem láttam, hogy kiváló szolgáltatást nyújtanak, de egy családi nyaralás alkalmával azért sokat tud számítani néhány száz dollár különbség is.

A legelejétől megvolt bennem a „german engineering” ködös emléke, a világhíres német precizitás megbízhatósága, a kimaxolt professzionlizmus hite, hogy az Ügyfélért mindent is megteszünk…

Sajnos, a valóság azonban valami mást mutat.

Úgyhogy még fel sem ültünk a repülőgépre – ekkor még kb. 2 hónap volt hátra az utazásig/nyaralásig -, de máris volt egy keserű szájízünk. Danke Schön.

Jegyeket tessék!

Először is: a Lufthansa valamiért nem nagyon szeret Lufthansa járatokat üzemeltetni Calgary és Budapest európai célállomások között, ezért azokat a cégcsoporthoz tartozó – nemrégen egy kisebb re-branding-en átesett -, Discovery Airlines üzemelteti. Amelyről azt írják, hogy „leisure destinations”-ra repül, azaz szabadidős célállomásokra, tehát népszerű, nagyforgalmú turisztikai városokba teljesít járatokat. Rendben van, Calgary nem ér fel egy Vancouver, New York, Toronto, vagy LA méretű metropolisz utasforgalmával… De azért heti 1-2 „igazi” Lufthansa járat beleférhetne.

Mivel a Calgary – Budapest repülőutat még így is kissé drágának találtam, ezért kíváncsiságból megnéztem, hogy mennyit kellene fiztenünk, ha Budapest helyett a sógorokhoz repülnénk, azaz Bécsben szállnánk le?

Egy Kattintás Után Jönnek A Mocskos Anyagiak És További Érdekességek!

KBXTR15 – Kempingezés Amerika-szerte – A Könyv

Jó reggelt kívánunk! Az első magyar nyelvű kanadai podcast 15. extra epizódjában ismét Molnár „TowAcross” Attila volt a vendégünk. Minden, ami velük történt az közel 1 év során Kanadában, az Egyesült Államokban és Mexikóban, a blog-posztok után már könyvben is elolvasható: magyarul és (hamarosan) angolul is.

Az egyes epizódokat a YouTube-on is meghallgathatod!

Adás napló.

Az elmúlt 11 hónap során Attiláék bejárták Kanadát, az Egyesült Államok nyugati partját (Alaszkát is), majd a karácsonyt és az újévet, valamint az azt követő időszakot Mexikóban, a Kaliforniai-félszigeten (Baja California) töltötték és töltik azóta is.
Az utazásukról szóló könyv társ-szerzője Attila felesége, a három gyermekük édesanyja, Zsuzsa volt.

Magyarul:

illusztráció: TowAcross

Angolul:

illusztráció: TowAcross
Az Adás Napló Egy Kattintás Után További Hasznos Linkekkel Folytatódik!

KBXTR13 – Kempingezés Amerika-szerte – The End

Az első magyar nyelvű kanadai podcast 13. extra epizódjában befejezéséhez ért Attiláék észak-amerikai történetének kanadai fejezete. Több, mint 100 napos itt tartózkodásuk alatt keletről nyugatra tartva bejárják Kanadát, majd a kontinens észak-keleti szegletét, majd déli irányba tartva átléptek az Egyesült Államokba: November közepén 15.000 km-rel a hátuk mögött érkeztek meg a kaliforniai Santa Cruz városába.

Adás napló.

Attila rendszeresen frissülő blogja és közösségi média oldalai:

Az Adás Napló Egy Klikkelés Után Folytatódik!

KB058 – Nyár Van!

Az első magyar nyelvű kanadai podcast 58. epizódjában tüzesen süt le a nyári nap sugára az ég tetejéről az audioblogerre. A nyár utolsó hónapjának utolsó napjaiban több könnyedebb témát is érintve beszélgettünk energiaitalról, a „nem-a-legjobb-de-nincs-más” Bluetooth szabványról, a vezeték-nélküli fejhallgató választás problematikájáról, az AM/FM/XM rádiókról, a Spotify-ról és természetesen egy kicsit Kanadáról is.

Adás napló.

  • Monster Reserve White Pineapple 16 oz (473 ml) energiaital: MonsterEnergy – ha itt nem találjátok, próbáljátok meg itt: Instacart
  • Így tankolunk mi: Lázadó vasárnapi benzinkútas körútja.
Az adás napló egy klikkelés után folytatódik!

KBXTR11 – Kempingezés Amerika-szerte – Calgary, AB

Az első magyar nyelvű kanadai podcast 11. extra epizódjában folytatódik Attiláék észak-amerikai története. Több hónapos itt tartózkodásuk alatt keletről nyugatra tartva bejárják Kanadát, majd észak-déli irányban az Egyesült Államokat is, hogy aztán a szilveszter éjszaka már Mexikóban találja őket. Több, mint 8.500 km-rel a hátuk mögött érkeztek meg Calgary szomszédságába. Attilával és családjával egy lakókocsis kempingben találkoztunk és a grillsütőkön elkészült vacsora után a naplementében beszélgettünk.

Adás napló.

Calgary-tól kb. 20 percnyi autózásra megtalálható lakókocsis kempingben találkoztunk Attiláékkal. A nap végén, a vacsorát követően egy rövidke séta után a kemping szélén álldogálva készült el ez az interjú. Az alábbi fotókat a helyszínen, a vacsora alatt és a beszélgetés után készítettem.

Egy klikkelés után az adás napló folytatódik!

KB057 – Ne Repüljetek! (Élménybeszámoló)

Az első magyar nyelvű kanadai podcast 57. epizódjában Lator számolt be a tervezett belföldi és a kényszerű tengerentúli repülőútjairól, azok okairól és az utazások során szerzett többnyire negatív és kevésbé pozitív tapasztalatokról. Összehasonlítottuk a repülőterek és a légitársaságok ügyfélközpontúságát, valamimnt több szempont alapján három nagyvárost: Calgary-t, Toronto-t és Budapestet.

Figyelem: az adásban csend is hallható!

Adás napló.

Akik fullba nyomták a kretént rovat:

  • a korán reggel a munkahelyre rohanó autóstársak – City of Calgary: Traffic Safety Tips (PDF fájl, 1,4 MB)
  • Facebook – többet lájvval, mint fotóval
  • a közösségi média és a hungarista komment-jugendKBP – kapcsolódó podcast epizód:

Ne repüljetek!

Rita és Lator
Barrie, Ontario kikötője a Lator által készített drón felvételen.
a Cargolux társaság Boeing 747-e landol a Calgary-i Nemzetközi Repülőtéren (YYC)
fotó: Justin Hu / Unsplash
Az adás napló egy kattintás után folytatódik!

KBXTR10 – Kempingezés Amerika-szerte – The Maritimes

Az első magyar nyelvű kanadai podcast 10. extra epizódjában folytatódik Attiláék észak-amerikai története. Több hónapos itt tartózkodásuk alatt keletről nyugatra tartva bejárják Kanadát, majd észak-déli irányban az Egyesült Államokat is, hogy aztán a szilveszter éjszaka már Mexikóban találja őket. Milyen volt a megérkezés? Hogyan utazott a kutyus? Milyen gasztronómiai élményekkel gazdagtak az első 3 hét alatt? Hogyan próbálják csökkenteni karbon-lábnyomukat? Attila részletesen kifejtve megválaszolt mindent kérdést.

A nyitóképen az 1941-es alapítású komp-szolgáltatás „Holiday Island” névre keresztelt autószállító-hajója látható, amely Wood Islands Harbour (Queens County, Prince Edward Island) és a Celtic shores of Caribou Harbour (Pictou County, Nova Scotia) között közlekedik.

Adás napló.

  • Kutya-szállítás repülőgépen, átvétel a repülőtéren (semmi sem olyan egyszerű),
az adás napló egy kattintás után folytatódik!

Canada Day 2022

Boldog 155. Születésnapot Kanada! Rendszeres hallgatóinknak már nem kell bemutatni a Július 1-i dátumot: 1867-ben ezen a napon írták alá a konföderáció megalapításáról szóló dokumentumokat, hogy így megszülethessen Kanada Domínium. Hogy az ország jobban kifejezhesse függetlenségét Nagy Britanniától, az 1950-es években a Domínium Napból Kanada Nap lett.

Ez a nap a kanadaiak számára körül-belül olyan, mint Magyarországon az Augusztus 20., az államalapítás ünnepe: napközben country hangulatban sül az AAA minőségű Alberta-i marha-steak és a hot-dog virsli a BBQ-n, a hűtőben ott a sör, este pedig jön a tüzijáték. A nyaralási szezon ezzel a hosszú hétvégével veszi kezdetét és nagyon sokan fent a hegyekben töltik a következő napokat kirándulással, piknikeléssel, vagy éppen síeléssel.

a 2021. évi Kanada Napi tüzijáték Calgary-ban
Az adás napló egy kattintás után folytatódik!

KBXTR09 – Kempingezés Amerika-szerte (Frissítve!)

Jó reggelt kívánok, Lázadó vagyok! Az első magyar nyelvű kanadai podcast 9. extra epizódjában ismét egy 3 gyermekes családapával beszélgettem. Attiláék az adás megjelenésének perceiben már egy Kanadába tartó repülőgépen ülnek. Több hónapos itt tartózkodásuk alatt keletről nyugatra tartva bejárják Kanadát. Majd észak-déli irányban az Egyesült Államokat is, hogy aztán a szilveszter éjszaka már Mexikóban találja őket. Ki? Miért? Hogyan? Miből? Merrefelé? Attila részletesen kifejtve megválaszolt mindent kérdést.

Adás napló.

Attiláék fehér 2016 Ford Expedition-je és a lakóutánfutó
fotó forrás: Towacross blog
Az adás napló egy klikkelés után folytatódik