KB067 – A Franky meg a Zsuzsi – Ceglédi Ferenc Emlékére

Ezzel a kivételes hangulatú epizóddal Ferire, a professzionális magyar-kanadai természetfotósra, a világutazóra, a legbüszkébb kanadai állampolgárra emlékezünk egykori szerelme – barátja – felesége, Zsuzsi segítségével.

Nehéz volt szomorú szívvel leülni a mikrofonok elé és elindítani a rögzítést… Van olyan felvétel, interjú, amelynek nem lenne szabad megtörténnie, amelyet nem szeretnénk elkészíteni. S nem azért, mert nem szívesen beszélgetünk – most például – Zsuzsival. Ferit ideje korán, 56 évesen veszítettük el, kettőjüknek mindösszesen 3 év adatott meg.

Az egyes epizódok a YouTube-on is meghallgathatók!

.

Adás napló

A Kanada Banda Podcast az első interjúját Ferivel készítette el. A felvételt 2019 Április 20-án rögzítettük és Május 1-én adtuk ki:

Zsuzsi és Feri: fülig szerelmesen 2020. Áprilisában

Ahogyan a januári búcsúztatóban is megírtuk, Feri halálával „a világ legtehetségesebb és legelhivatottabb természetfotósát veszítettük el”, aki egy személyben volt sokunk számára „a „karácsonyi gyermek”, a Brit Columbia-i „helyi legény”, a szenvedélyes természetfotós, a szerelmes férj, a szerető apa és nagypapa, a legjobb barát, a világjáró, a legbüszkébb kanadai állampolgár”.

Egy Kattintás Után Folytatódik Zsuzsi & Feri Története…

KB034 – Pettyes Adás

Az első és ezidáig az egyetlen kanadai-magyar podcast 34. epizódjában egy új(abb) női hanggal egészül ki a Banda. Vendégünk segítségével és szaktudásával a magyar egészségügy zárt ajtai mögé és a gyógyszeripar boszorkánykonyhájába kukkanthattunk be. Ha valaki nem ismerte fel a hangját az első szavai után, akkor eláruljuk, hogy Ő nem más, mint podcast-unk időjárás-előrejelzés felelőse: Petty (ejtsd: Pé, e, dupla tyé), akivel a chatelést követően most (végre) mikrofonok előtt beszélgethettünk a minket érdeklő témákról! Aki a magyar és kanadai egészségügyi tapasztalatainkra kíváncsi, feltétlen kattintson a lejátszás gombra.
(nyitókép: Arek Socha / Pixabay)

 

 

Szolgálati „Jó, ha tudod!” rovat.
Ennek az epizódnak a felvételére még 2019. novemberében került sor.

Adás napló. „KB034 – Pettyes Adás” bővebben

KB014 – Illik-e más szerszámával verni a csalánt?

Az első és ezidáig az egyetlen kanadai-magyar podcast 14. adásában több érdekes nemzetközi és magyar vonatkozású témát beszéltünk meg és sikerült egy picit politizálni is. Kérjük, klikkelj és bandázz velünk!

Adás napló / Show notes:

  • Lator erre az adásra is készült „hülye zenékkel”…
  • Hallgasson mindenki podcast-ot, mert az JÓ!
    • Egy picit elmerültünk a podcast hallgatási szokásokban, lehetőségekben és szóba hoztunk magyar podcast-okat (pl.: 20 perccel a jövőbe, Szín Folt Cafe) és show runner-eket is.
    • A HBO Westworld c. sorozata: aki még nem látta, kezdje el nézni. De csak a podcastunk után.
    • Ezt követően amerikai tapasztalatainkat osztottuk meg, valamint lelkesen sztorizgattunk Kanadáról.

  • Választás 2018.

    • Nem kívántuk elsüllyedni a magyar belpolitika bűzös mocsarában több, mint 8000 km-es távolságból. De voltak kérdések, amelyeket fel kellett tenni nektek, voltak gondolataink, amelyeket meg kellett osztanunk veletek! Nem töltöttünk ezzel a témával túl sok időt, csak rászántunk annyit, amennyit kellett.

Vigyázat, csalán! Az adásból az is kiderül,
hogy minek a kapcsán került képbe eme csípős levelű gyógynövény.

  • „Külföldön élő magyarként részt kell-e venned a szavazáson? Van-e erkölcsi alapod dönteni a magyarországi történésekről, bele kell-e szólnod a Magyarországon élők életébe, ha évek óta életvitel szerűen külföldön tartózkosz?”
  • Ja, tudom ám, hogy 7 kontinens, meg 5 óceán van a Földön (- a Lázadó).

 

Következzék most a szünetben hallható dalnak a szövege azon Kedves Hallgatók számára, kiknek kedve van dalra fakadni Alan Jackson remek kis nótájára, amely a „Hogyan rohanj a veszTEDbe” c. film (WTF … ez egy remek film és én most szembesültem a magyar címmel… ez borzalom. Az eredeti cím az a Million ways to die on the west azaz kb A millió mód ahogyan meghallhatsz a vadnyugaton – Lator) főcímdala volt:

„Cowboys and pioneers, come lend your eyes and ears
I’ve got the need to testify
Don’t try to fill your nest out in the open west
‘cuz there’s a million ways to die
Six bullets in the gut or just a paper cut
…too many ways to quantify
They’ll cut your ankle off to cure a minor cough
‘cuz there’s a million ways to die

It’s a hundred and one in the shade of the sun
If you fall asleep, you fry

You can live like a saint but there just really ain’t
No avoiding a million ways to die

Smallpox and bigger pox, and deadly tomahawks
…or God forbid you steal a pie
They’ll blast you into shards for bein’ good at cards
‘cuz there’s a million ways to die
Out on the desert plains it hardly ever rains
And you can hear coyotes cry
They’ll eat you up and then they’ll crap you out again
‘cuz there’s a million ways to die

With a whoosh and a whack there’s a knife in your back
‘cuz you got a fancy tie…

It’s a kick in the pants but you don’t have a chance
Of escaping a million ways to die”

Itt jegyezném meg azt is, hogy az adás végén hallható szám címe pedig:

ça m’énerve = (Ez) bosszant (engem) – mindenkire rábízom, hogy vajon mi bosszanthat 🙂

 

  • Lator és a 8 perces vakbélműtét
    • Friss kórházi tapasztalatok első kézból: eü személyzet, infrastruktúra, betegellátás, utógondozás, sebészeti know-how, stb.
    • Hálapénz?! 😀 😀 Vajon Lator mekkora és milyen vastag borítékkal kellett készüljön az életmentő beavatkozásra?

  • S mindeközben alaposan bemutatjuk Kanada egészségügyi szolgáltatási rendszerét, annak múködését, előnyeit/hátrányait. Elmagyarázzuk, mi a különbség az alap és az extra biztosítás között; kinek, mi és hogyan jár, mire és miként lehetsz jogosult.
  • Figyelem! Az alábbi videó megtekintése csak 18 éven felülieknek ajánlott!

 

 

  • Görgess még egy picit lejebb, s jön a videó!

 

 

  • Ha eszel, hagyd most abba egy picit.

 

 

  • Utána meg már úgy sem nem leszel éhes.

 

 

  • Mehet?

 

 

  • Mi szóltunk!

 

 

  • 3… 2… 1…

 

 

 

Köszönjük a megtisztelő figyelmet!