Eredetileg a 15 éves Wikipedia-ról akartam cikket írni, mert megérdemlik – de az élet felülírta eme tervemet. A mai reggelünk nagyon, de tényleg nagyon mozgalmas volt. Hála nektek! Megszámlálhatatlanul sok Hallgatónktól, Olvasónktól kaptuk meg az index.hu és a 444.hu egy-egy cikkét. Úgy láttuk, hogy velünk együtt eme szerkesztőségek is jót kacagtak azokon a hazug vádakon, amelyek Kanadával szemben – ismételten – megfogalmazódtak! Mert ez, legnagyobb sajnálatunkra, nem az első alkalom volt, sőt, ez az “Észveszejtő butaság, teljes hamisság” egyre nagyobb publicitást kezd elérni.
Azzal a ma7.sk weboldalon megjelent, nettó hazugságokkal, szélsőségekkel és tudatlanságból fakadó értetlenkedéssel, vallási fundamentalizmussal fertőzött hangulatkeltő cikkel, amelynek második felvonása 2020. január 15-én volt látható, hallható a rémHírTV népnevelési célzattal működő Credo c. műsorában mi már 2019. júliusában foglalkoztunk a Kanada Nap alkalmából rögzített adásunkban.
a képre kattintva meghallgathatod,
hogy mit mondtuk fél évvel ezelőtt
Ha nem egészen érted, hogy miről is van szó, ha nem találkoztál a témával, semmi gond, az alábbiakban jön egy kis alapozás, itt be tudod pótolni a lemaradást:
- a szóban forgó interjú a rémHírTV-n,
- de nem maradhatott ki a másodközlésből a „majd mi megmondjuk miről mit kell gondolni” pestisrácok.hu sem,
- és az erről írt index.hu cikk itt,
- a 444.hu-n megjelent cikk pedig itt olvasható,
- és a 168óra is lehozta a cikket (a 444.hu alapján),
- és végezetül pedig: Kanada Banda Extra #2. adás, az epizód első 15 percében beszéltünk erről.