KB018 – Micsoda Színfolt A Kanada Bandában

Az első és ezidáig az egyetlen kanadai-magyar podcast 18. adásában a Szín Folt Cafe volt a vendégünk, ezzel téve az adást interkontinentálissá a magyar podcast törtélem során először.

Eme jeles alkalommal Lehi, a Szín Folt Cafe host-ja volt vendégünk – és mi pedig az övé. A majdnem 1 és 3/4 órás, eddigi leghosszabb adásunkban rengeteg témát érintettünk.

Adás napló.

  • Szín Folt Cafe – a több, mint 4 éves, rendszeres adásokkal jelentkező angliai, magyar nyelvű podcast.

Ezt a fantasztikusan jó képet innen loptuk. 🙂

  • A szakáll sistergős kezdést követően megállapítottuk, hogy mindenkinek legyen mindenről biztonsági mentése!
  • Lehi fut. És bringázik. Is.
  • Természetesen szóba került a külföldre költözés, a külföldi munkavállalás („mer’ mindenki Londoba’ mosogat…”).
  • Boris Johnson, született Alexander Boris de Pfeffel Johnson, az Egyesült Királyság külügyminisztere (2016–2018). Író, újságíró, a The Spectator című politikai-kulturális hetilap volt főszerkesztője. 2001 és 2008 között Henley parlamenti képviselője volt. A londoni polgármesteri választásokon való indulásának bejelentéséig az árnyékkormány felsőoktatásért felelős minisztere volt. 2008. május 4-től 2016-ig Boris Johnson London polgármestere volt. A Brexit-kampányban a kilépést támogatta. A népszavazás után visszalépett pártja miniszterelnök-jelöltjei közül. (idézet a Wikipédia magyar szócikkéből)

….változatok egy frizurára 2012-ben (fotó: PA/Getty Images)

…egy szeles napon 2016-ban (fotó: Toby Melville/Reuters)

…Johnson és Trump: mint 2 tojás (kép forrása: http://austinbrewblog.com)

  • Üzemanyag árak Kanadában egy Chevron és egy Shell kúton (2018 október):

Árak értelmezése:
139.9 = 1.399 = 1 CAD és 39 cent/liter
141.9 = 1.419 = 1 CAD és 41 cent/liter
165.9 = 1.659 = 1 CAD és 65 cent/liter
(CAD = kanadai dollár) Az árak BC árak, így majdnem a legdrágábbak ah országban.

  • Természetesen, mint a Nemzetközösség állampolgárai, az időjárásról is beszélnünk kellett. A Chinook-szélről itt írtunk  bővebben.
  • Podcast és podcasterek A-tól Z-ig, pro- és kontra. E-mail, nyomozás, lebukás és sztorizgatás rádiós élményekről és a magyar Internet anno. Plusz elárulunk néhány kulissza titkot is.
  • Hol olcsóbb/drágább az élet? Ingatlan és banán árak.
  • Akit komolyabban érdekelnek az angolszász mértékegységek, itt egy kiváló gyüjtemény.
  • Hogyan kocsmázik a magyar és az angol? És milyenek másnap?
  • Végtelen bizalom: avagy a nyugati ember őszinte és becsületes.
  • Miért költöztünk el Magyarországról? Hogyan kerültünk Angliába/Kanadába? Mentünk-e volna máshova? Vagy otthon kellett volna maradnunk?
  • Ez volt az a podcast-unk, amiben „sokat” politizáltunk és a 2018-as magyarországi parlamenti választásokat megelőzően mondtunk véleményt a szavazásról.
  • Aztán végre eljutottunk egy igazi férfias témához is: BMW, Lexus, Mitsubishi, az elektromos- és hibrid autók.


egy csúnya Nissan Leaf I. (2014-es modell)

a Honda Insight-ot mondtuk, de a Honda Clarity-re (a képen) gondoltunk

nagyon csúnya BMW i3 (2015-ös modell)

és végül a Jeep Cherokee 1997-ből

  • Itt a tél, jön a hókotró és a síkosság-mentesítő (jármúparki szemle Kanadából):

az utánfutó nem kifarolt, hanem ez így működik

síkosság-mentesítés

  • Képregények, szuperhősök, kameók, Marvel Univerzum: Stan Lee munkássága és hagyatéka. A Wikipédia magyar és angol nyelvű szócikkei.

Stan Lee, a Marvel-univerzum atyja
(1922/Dec/22. – 2018/Nov/12.)
R.I.P.

  • Zenék az adásban

 

Köszönjük a megtisztelő figyelmet!

– Lehi, Lator és Lázadó

Szerinted Történelmet Írunk?

Jó reggelt kívánunk! Ugyan nem jelentkeztünk új cikkel és podcast-tal az elmúlt pár hétben, de ez nem jelenti azt, hogy eltűntünk volna. Sőt! Valami történik/történt a háttérben… Egyáltalán nem kell rosszra gondolni, semmi sem árnyékolta be sem privát, sem a podcaster életünket.

 

Éppen ellenkezóleg! Valami – számunkra – nagy dologgal készültünk el, valami – számunkra – nagy dologgal készülünk november utolsó hetére! Cikkünk csak jelzés értékű, szeretnénk Kedves Olvasóink és Hallgatóink érdeklődését felcsigázni egy picit eme rövidke pihenő után.

Kicsit izgatottak voltunk/vagyunk, ez nekünk is újdonság – de természetesen bízunk a pozitív fogadtatásban! Előljáróban annyit elárulhatunk, hogy olyan valamivel állunk elő pár napon belül, amelyre – legjobb tudomásunk szerint – eddig még nem volt példa a történelemben! Azaz elmondhatjuk, hogy az elsőség fele részben a Kanada Banda Podcast nevéhez is fűződik!

Akinek kedve van játszani, ezen cikkünk Facebook-os posztja alatt megtippelheti, hogy szerinte „mit csináltunk már megint???”.

A mai napra ilyen rövidek voltunk, hamarosan pedig jön … ami jön!