CoViD-19 Helyzetjelentés #3

A körülmények rendkívüliségére való tekintettel ismét egy cikk, gazdag tartalommal – ma is lesz mit olvasni! Jó reggelt kívánunk tehát, újra itt vagyunk a legfrissebb hírekkel világjárvány ügyben, avagy következzen a korrekt kanadai körkép a kijárási korlátozás korában komorság-mentesen (és akkor most elfogytak a k-betűs szavak)! Az első mókamester maga a PM, azaz a miniszterelnök, aki a déli sajttájon mindenkit szépen megkért a húsvét hétvégi otthon maradásra, majd Ő maga pedig még a délután folyamán a családjával együtt a Rideau Cottage otthonukból a Harrington tó melletti nyári rezindenciájára hajtott és ott töltötték a hétvégét.
(nyitókép: Gerd Altmann / Pixabay & Lázadó)

Korábbi kapcsolódó tartalmak:

Szóval ezzel a kis családi kiruccanással amúgy nem is lenne semmi baj, csak eközben átmentek Ontario-ból Québec-be és a 27 km hosszú utazás során áthajtottak vagy 3 községen. Pedig meg lett mondva, hogy a lényegtelen utazásokat mellőzzük. Akad azért magyarázat: „Továbbra is betartjuk az egészségügyi hatóságok összes utasítását”mondta Justin Trudeau, a juharleveles ország miniszterelnöke, a három gyermekes édesapa és férj. Az esetet szemléltetendő van egy térképünk is az útvonalról, íme:

covid-19_pm_easter_tripkattints a képre a nagyobb nézethez

És azt talán mondanom se kell, hogy a PM azóta az internet kanadai népétől rendesen is kapja az ívet. Aki csak egy kicsit sem szimpatizál vele, az kihasználja,, hogy a miniszterelnök önként sétált be tátott szájjal abba a bizonyos erdőbe:

covid-19_pm_egghunt_2020

És természetesen még az egykori politikai ellenfelei sem kímélik, lásd például Tom Mulcair, aki az NDP vezetője volt 2012 és 2017 között, de 2018 augusztusa óta már nyugállományú politikus.

Ugyanakkor azért van olyan is, amiért Justin Trudeau-nak kijár a buksi simi: amióta itt van velünk a láthatatlan ellenség, azóta a kanadai miniszterelnök egymaga tartja a sajtótájékoztatóját, nem veszik körül sokan mások – nem úgy, mint déli szomszédunknál:

covid-19_social_distancing_canada-vs-usegy járványos mém a sok közül az internet népétől

Az kanadai-amerikai határ zárva marad és a miniszterelnök április 14-i szavai alapján ez nem fog változni az elkövetkezendő hetekben sem: továbbra is csak a fuvarozókat és a Kanadába hazatérő állampolgárokat engedik be az országba.

„CoViD-19 Helyzetjelentés #3” bővebben