Tesla-val Kanadán Át

Az egyszerű podcast-er/blogger azt gondolná, hogy közeleg a karácsony, s  nagyjából uborka szezon van a hírek és újdonságok tekintetében. De aztán kiderül, hogy mégsem. December 18-án írtunk a Petro-Canada villanyautó töltőhálózatáról – az 50. töltőállomást december 17-én nyitották meg -, amelynek segítségével Kanada kelet-nyugat (vagy nyugat-kelet) irányban át-villanyautózhatóvá vált a Trans-Canada Autópályán. Akkor azt írtuk, hogy egy kanadai vállalkozásé lett az elsőség, tehát az amerikai Tesla lemaradt erről a megtisztelő címről. Nem kellett hozzá sok, csak 3 nap és a Tesla máris behozta a lemaradást.
(fotó: Tesla)

tesla_west_coast_route_completed.jpgTesla Nyugati Parti Töltőhálózat, 2014. július
(fotó: Eric Risberg/AP)

 

Rögtön pontosítok is, mert a „3 nap alatt” kifejezés nem egészen állja meg a helyét. Nem ennyi idő alatt nőttek ki a földből a Tesla töltőállomásai Kanadában, hanem ennyi nappal a Petro-Canada bejelentése után adták át és vehették bírtokba a Tesla tulajdonosok valamennyi, a Trans-Canada mentén megépült Supercharger-t, amelyek nagy többsége már V3-as típusú gyorstöltő, azaz 250 kW-tal is képesek feltölteni a Model-ek akkumulátorait.

tesla_supercharger_detail.jpg(fotó: Tesla)

 

A kelet-nyugat átautózás pedig úgy értendő, hogy Új-Skócia-ból indulva a Vancouver-szigettel bezárólag járható csak be az ország. Mert sem a Tesla, sem a Petro-Canada nem épített Új-Fundland és Labrador tartományban elektromos autó töltőállomást, pedig itt a statisztikák szerint eladtak már több, mint 60 db villanyautót.

pc_ev_fast_charge_maritimes(kép forrása: Petro-Canada)

tesla_supercharger_maritimes(kép forrása: Telsa Canada – Find Us)

 

Következzen néhány adat a Tesla Supercharger-ekkel kapcsoltban:

  • az első kanadai töltőállomást-t 2014. július 17-én nyitották meg a Brit Columbia-i Squamish-ban,
  • ekkor még a Tesla tervei között az szerepelt, hogy 2015. végéig Vancouver-től Montréal-ig a Trans-Canada Highway-en beutazható lesz Kanada a Supercharger-ek segítségével.
  • Ám erre végül egészen 2019. december közepéig várni kellett, mivel az első Saskatchewan-i és az első Manitoba-i Tesla Supercharger töltőállomások építése csak idén nyáron kezdődött meg,
  • de a Tesla „destination charger”-ei, azaz célállomás-töltői korábban is elérhetőek voltak ezekben a tartományokban, ahogyan Alberta-ban is. A Supercharger-ekhez képest – amelyek jellemzően 150 kW-tal, de helyenként akár 250 kW-tal is töltenek -, a célállomás-töltők kisebb teljesítményt nyújtanak, mindössze 8-12 kW-tal töltik az egyes Model-ek akkumulátorait.

tesla_supercharger_model_s_red.jpg(fotó: Tesla)

 

Érdemes itt megjegyezni, hogy az év második felében a Tesla több, mint 2.000 új Supercharger töltőoszlopot helyezett üzembe. Továbbá jelen pillanatban nincs még egy másik olyan autógyártó a világon, amely ennyi gyorstöltőt épített meg és működtet szerte a világon. 2019-ben a Tesla – december 21-gyel bezárólag -, a Supercharger töltőállomások számát 314-gyel, a töltőoszlopok számát 3392-vel növelte.

 

Eddig a jóhír, most pedig jöjjenek a kritikus hangok.

tesla_superchargers_north_america_dec22.jpg(kép forrása: Tesla Canada: On The Road)

  • a hivatalos weboldalon tehát globálisan továbbra is 1.636 lokációról és 14.497 db Supercharger-ről írnak, pedig már az 1.716 helyszínen összesen több, mint 15.300 darab felett jár az üzembe helyezett töltőoszlopok száma.
  • HA tovább lépünk a térképre kattintva, akkor már listázódnak a december 20-án átadott új kanadai Supercharger töltőállomások is.

tesla_superchargers_canada_dec20.jpg(kép forrása: Telsa Canada – Find Us)

 

  • A Tesla, a kezdeti tervek szerint, 2018. végéig 18.000 db Supercharger töltőoszlopot szeretett volna üzembe helyezni, ehhez képest még csak egy picivel járnak 15.300 db felett most decemberben.
  • Ha online szeretnénk útvonalat tervezni a Tesla weboldalán, akkor még a „régi”, december 20-a előtti állapot kerül kijelzésre: térképen látható kis piros pontok a működő Supercharger töltőállomásokat jelölik.

tesla_superchargers_canada_trips_2.jpg

tesla_superchargers_canada_trips_1.jpg(képek forrása: Tesla Canada – Trips)
(kattints a képekre a nagyobb nézethez)

 

  • Az útvonaltervezés, az új Supercharger-ek átadását követően is többé-kevésbé hasonló tehát, mint korábban volt.
    Például a Winnipeg -> Edmonton útvonalon továbbra is a Trans-Canada Autópályát kell használnia a villanyautóval utazóknak egészen Calgary-ig, majd innen az Alberta-i HWY-2-n tud eljutni az utazó Edmonton-ba. Természetesen rövidebb és gyorsabb lenne Portage la Prairie-től a 16-os autópályát választani, de ezen az útvonalon még nem épült ki a Supercharger töltőhálózat.
    Másik opció lehetne Regina-tól a Saskatchewan-i 11-es autópálya választása, amelyről Saskatoon-ban kellene felhajtani a már említett 16-os autópályára. Azonban a Saskatoon és Edmonton közötti kb. 530 km-es távolságot jelenleg nem lehet teljesíteni villanyautóval.
  • A cikk megírásának pillanatában a 4 db Manitoba-i Supercharger-ből 2-t átmenetileg bezártnak jelzett a Supercharge.info weboldal.

tesla_s&x_supercharger_closed_mb.jpg(kattints a képekre a nagyobb nézethez)

 

tesla_s&x_supercharger_calgary-ab_dec2019.jpg(kép forrása: Telsa Canada – Find Us)
(kattints a képekre a nagyobb nézethez)

 

Az alábbi térkép, amely a városháza munkája, látható, hogy a tartomány déli részén jelentős villanyautó töltőállomás bővülés várható a közeljövőben – a Tesla-tól teljesen függetlenül természetesen.

calgary_southern-alberta-ev-network-map_1000px.jpg(kép forrása: City of Calgary)
(kattints a képekre a nagyobb nézethez)

 

Alberta-ban, a tél elején hozzávetőlegesen 3.000 db elektromos autót tartottak nyilván – ez a kanadai villanyautó mennyiség kb. 2,25%-a. Ebből Calgary-ban kb. 700 db került regisztrálásra. A teljes Alberta-i gépjárműállomány 2019. szeptember elején 3,6 millió volt. Hogy ebből mennyi lehet Tesla? Erre vonatkozó információt nem sikerült találnom.

tesla_x&s_supercharger_countryside.jpg

Nagyon örülünk a fogyasztókért folytatott versenynek, a folyamatos fejlesztéseknek és a különböző cégek által épített és üzemeltett töltőhálózatoknak növekvő számának.

 

– Lázadó