Már itt is van a beszéljünk az emberi hülyeségről 2. felvonása. Inni vagy nem inni, ez itt a kérdés?
Aki nem olvasta az első részt az bizony itt teheti meg
Legutóbb ott hagytuk abba, hogy a kétezres évek elején még 20-30 milliárd dolláros biznisz volt a vízpalackozás, ez 2014-re már 170 milliárdra ugrott.
Francis H. Chapelle A palackozott forrásvizek természetes története című könyvében leírja, hogy minden abban a fránya Amerikában kezdődött (már megint).
A könyv szerint 1767-ben, egy bostoni gyógyfürdőben adták el az első palackozott vizet, ám a huszadik század elején a csapvíz mindőségének jelentős javulásának köszönhetően nagyon háttérbe szorult ez a típusú vízfogyasztás.
Ám sok pénzt, kevés befektetéssel keresni nagyon sokan szeretnének, így 1977-ben a francia Perrier 5 millió dolláros marketingkampányának köszönhetően elkezdődött a modern ásványvíz-forradalom.
A Magyar Ásványvíz, Gyümölcslé és Üdítőital Szövetség adatai szerint itthon először a rendszerváltás, később pedig az ezredforduló hozta el a két nagy ásványvíz-bummot: 1991 és 1999 között 4-ről 28-ra, majd 2000-ben rögtön 39-re emelkedett az éves literenkénti átlagfogyasztás. A növekedés épp a legutóbbi mért évben, 2016-ban állt meg először, amely ekkor 126 liter/főről 121-re csökkent.
Magyarország így is csak a hetedik helyen állt az EU-tagállamok között, a régió országait messze megelőzve – ekkor egy átlagos magyar évente nagyjából tízszer annyi ásványvizet ivott meg, mint egy finn vagy svéd, és négyszer annyit, mint egy brit.
Kinek áll ez érdekében? Avagy mi folyik itt Gyöngyösön?
Az elmúlt jónéhány évben eluralkodó egészségeséletmód-mánia erősítette fel azokat a tévhiteket, amelyek máig uralkodnak a közvéleményben. Arra gondolok, hogy a föld alatt, a csúnya, rozsdás csöveken keresztül érkező, klórozott csapvíz veszélyes is lehet, míg a polcokon átlátszó, szép üvegekben sorakozó ásványvizek tiszták és egészségesek.
Az sem baj, hogy ezt a Natural Resources Defense Council már 1999-ben, egy négyéves vizsgálat utáni tanulmányában megcáfolta:
„Nem jelenthető ki, hogy a palackozott vizek tisztábbak vagy biztonságosabbak lennének a csapvíznél”, ráadásul „a palackozott vizek körülbelül 25 százaléka valójában csak palackba töltött csapvíz”.
A Pepsi és a Coca-Cola nevek talán ismerősen csengenek. Mindkét üdítőmárka árul „ásványvizet”. Ezek az Aquafina és a Dasani névre hallgatnak és csak jónéhány év után voltak kénytelenek a palackokon egyértelműsíteni, hogy azok még csak nem is ásványvizet tartalmaznak, hanem szűrt csapvizet.
Az éttermekben poharanként 890 forintért kínált Szigetközi Friss Víz palackjai pedig pontosan ugyanazt a vizet tartalmazzák, ami Mosonmagyaróváron a csapból folyik, literenként 0,47 forintért.
A magyar vezetékes ivóvíz minőségét az Országos Közegészségügyi Intézet oldalán található térképes keresővel lehet ellenőrizni – Magyarországon legfeljebb az arzén, a mangán és az ammónium értékeire kell figyelni néhány településen.
Nade jó, de akkor mi a helyzet a világ többi táján? Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) tavalyi jelentése szerint 2015-ben 5,2 milliárd ember, vagyis a világ lakosságának 71 százaléka használt biztonságosan kezelt (azaz helyszíni, bármikor elérhető és szennyeződésmentes) ivóvíz-szolgáltatást, de 6,5 milliárdan (89 százalék) legalább alapvető szolgáltatáshoz jutottak, ami azt jelenti, hogy 30 perces távolságon belül volt az ivóvízforrás, de az legalább tiszta, szennyeződésmentes volt.
Még most sincs vége, de ígérem, hogy hamarosan kint leszünk a vízből…