Kanadáé A Világ Legnagyobb Rubik-Kockája

A világ legnagyobb bűvös kockája (magyarországon kívül RUBIK’S CUBE (Rubik-kocka) a hivatalos megnevezése) 2018. augusztusa 22. óta Kanadában található meg. Ez nem csak egy kőszobor, vagy makett, hanem egy valóban működő és bárki által kipróbálható igazi bűvös kocka. Az eredeti bűvös kocka alapján a felnagyított példányt Wes Nelson tervezte majd építette meg csapatával.

A bemutatásra és az átadásra augusztus 22-én került sor az Alberta-i Calgary-ban, a Telus Spark nevű oktatási és tudományos központban.

A Wikipédia szócikke szerint az 1974-es születésű bűvös kockáról:
„Bizonyították, hogy elméletileg bármely keverés után legfeljebb 20 tekerésből kirakható, de az összetettsége miatt összesen 43.252.003.274.489.856.000-féle (leírva: negyvenháromtrillió-kétszázötvenkétbilliárd-hárombillió-kétszázhetvennégymiliárd-négyszáznyolcvankilencmillió-nyolcszázötvenhatezer; kb. 4,3 * 1019) eltérő állás hozható létre.”.

Wes Nelson, mérnök, a világrekorder Rubik-kocka tervezője

Mr. Nelson elmondta, hogy emlékei szerint a projekt tervezésével és a megvalósításával 5 héten és 1, vagy 2 napon át dolgozott. Nem akart egy egyszerű szobrot készíteni, hanem egy valóban használható modellt álmodott meg. A kocka megépítése 2.500 kanadai dollárba (kb. 535.000 Ft-ba) került és kartonpapír, műanyag csövek, habosított műanyag és PVC felhasználásával készült.

„Egy egész éjszakán át töltöttük a kenőanyagot a kocka megfelelő helyeire, hogy megbizonyosodjunk róla, megfelően mozog minden irányba” – mondta a világrekorder Rubik-kocka tervezője, akinek a munka alatt ennek a problémának a megoldása jelentette a legnagyobb kihívást, amelyen végül sikerült a csapatával felülkerekednie.

mókás mérnökök méricskélnek
(fotó: calgaryherald.com)

A világ legnagyobb bűvös kockájának méretei is megérdemelnek egy bejegyzést. Az éleinek hossza angolszász mértékegységben „5 foot 6 and a quarter”, azaz „5 láb, 6 hüvelyk és 1/4”, azaz 168,275 cm.

Érdekességnek álljon itt egy táblázat-szerűség a mértékegységek átváltásához:

1 hüvelyk = 2,54 cm
1/4 hüvelyk = 0,635 cm
1 láb = 12 hüvelyk = 30,48 cm

Míg a metrikus rendszerben egyszerű az átváltás, addig az angolszász rendszerben … hogy is mondjam? Egy picit kusza a dolog. Íme:

Hosszmértékek

1 league = 3 statute mile = 4,828 km
         = 3 nautical mile = 5,565 km
1 nautical mile = 2026 yard = 1853,184 m
1 statute mile = 8 furlong = 1760 yard = 1609,344 m
1 furlong = 40 pole = 201,16 m
1 pole/perch/rod = 5,5 yard = 5,03 m
1 fathom = 2 yard = 1,83 m
1 yard = 3 foot = 91,44 cm
1 foot = 12 inch = 30,48 cm
1 inch = 10 line = 2,54 cm
1 line = 2,54 mm

(forrás: Magyar Elektronikus Könyvtár)

Azért vagyunk mi nagyon szerencsések, mind Magyarországon, mind Kanadában, mert a 10 hatványain alapuló Nemzetközi Mértékegységrendszert, röviden SI (Système International d’Unités) használjuk. Aki pedig még komolyabban szeretne elmélyedni az angolszász mértékegységek átváltásának bonyolultságában, az megteheti a Wikipédia oldalán (imperial units). Vigyázat, valóban kemény anyag!

 

Tudja valaki, hogy a Guinness rekordok között miért még mindig a korábbi Rubik-kocka szerepel, és miért nem az új? Tényleg hosszú-hosszú hetekbe telik egy-egy világrekord (kísérlet) hitelesítes, adminisztrációja? Kérjük Olvasóinkat, hogy aki birtokában van az információnak, a Facebook oldalunkon ennek a cikknek a posztja alatt kommentben írja meg nekünk. Köszönjük szépen!

 

Cikkünk megjelenéséig sajnos nem álltak rendelkezésre arra vonatkozó információk, hogy Rubik Ernőt meghívták-e az eseményre, vagy sem?

fotó a 70-es évekből

fotó a 2017-ből
(fotók: rubiks.com)

Az igazat megvalva: gyermekkoromban a bűvös kockához nem voltam elég türelmes, hogy minden színt kitekerjek. De a személyes kedvencemmel, a bűvös négyzetek (vagy más néven karikavarázs) nevű játékkal sokszor játszottam, még tinédzser koromban is.

Emlékeim szerint egy BNV alkalmával kaptam szüleimtől, valamikor a 90-es évek elején és természetesen mind a mai napig megvan!

 

– Lázadó

70 Éves A Gyermekvasút

Nem csak a norvég NOHAB-oknak van oka ünneplésre 2018-ban, hanem a Gyermekvasútnak is. Hivatalos nevén MÁV Zrt. Széchenyi-hegyi Gyermekvasút, amely 2015-ben bekerült a Guiness-rekordok közé, a maga 11,7 km-vel, mint a világ leghosszabb olyan vasútvonala, ahol a forgalmi és a kereskedelmi szolgálatot gyermekek látják el.

A CNN utazási rovata megjelentetett egy nagyon kedves, korrekt cikket a Gyermekvasútról, amelyet Jennifer Walker, angol-magyar író és volt fizikus írt, jelenleg is Budapesten él.

Errefelé Facebook-ozik, itt twittel, ide fotózik, és saját weboldalán többet is meg lehet tudni életéről, munkájáról. Budapestről, Magyarországról készült cikkeit, írásait ajánljuk mindenkinek, aki küföldi ismerőseinek, üzletfeleinek szeretné bemutatni országunkat!

A gyermekvasutas cikket májusban publikálta a CNN és reményeink szerint ennek köszönhetően a nyár folyamán több külföldi turista fogja meglátogatni és megismerni, sőt, mi több, megkedvelni a Gyermekvasutat.

Az úttörővasút ötlete 1947-ben született meg, építeni 1948. április 11-én kezdték, július 31-én pedig az első 3200 méter hosszúságú szakaszt át is adták. A vonal teljes átadására 1950 augusztus 20-án került sor.

„70 Éves A Gyermekvasút” bővebben