Kedves Hallgatóink, Olvasóink jól tudják már, hogy Lator és az én (Lázadó) szívemhez közel állnak a küzdő sportok és az amerikai futball.
Két hírt hoztam a mai napra. Egyik sem a siralmas szinvonalú magyar (gurulós) fociról fog szólni, hanem a sokkal sikesebbnek tűnő és Magyarországon is egyre népszerűbb amerikai futballról.
First Field – a korona első ékköve
2016. áprilisában adták át Magyarország legelső amerikai futball pályáját Székesfehérváron, a „Királyok városában”, amelyet First Field-nek, azaz Első Pályának neveztek el. Valóban 120 yard (109,73 méter) hosszú, végeiben sárga Y-kapukkal, igazi felfestéssel a zöld gyepen, tehát mindenben megfelel a szabványoknak. A pálya, amely a városvezetés hatékony támogatásának köszönhetően (abszolút példaértékűen! – a szerk.) jött létre közel 200 millió Ft beruházásával a korábbi MÁV Előre sporttelepén, a helyi csapat, a Fehérvár Enthroners (magyarul Fehérvár Koronázók) játsza hazai mérkőzéseit.
Fehérvár Enthroners
A 2016. április 30-i átadó ünnepségen és bajnoki mérkőzésen, kiemelendő az esemény jelentőségét, meghívott vendégként jelen volt és beszédet mondott Colleen Bell, az Egyesült Államok magyarországi nagykövete. A magyar himnuszt Miklósa Erika, Kossuth-díjas operaénekesnő énekelte el. A jelenlevők többek között megtekinthették a szurkolólányok táncos-zenés showját és a Székesfehérvár Helyőrségi Zenekar bemutatóját is.
Hogy ez az egész miért volt olyan különlegesen nagy dolog?
Sok magyar és kelet-európai csapat ugyanazon a focipályán tartja edzéseit, játsza mérkőzéseit, amelyeken a gurulós (európai) focit is játszák. Azaz nincs saját pályájuk. A focicsapatok, illetve a focipályák tulajdonosai sok esetben nem szívesen engedik fel az amerikai futballt a gyepre, mert a játékosok – véleményük szerint – felszántják azt, tönkre teszik a füvet, mindamellett, hogy teljesen más felfestés szükséges a tojáslabdás sportág számára. Sok esetben csak az edzőpályát vehetik igénybe a sporttelepeken az amerikai futballcsapatok. Ha egyáltalán sikerül megállapodniuk valakivel erről.
A Magyar Amerikai Futball Szövetség (MAFSZ) éves szinten hozzávetőleg 15 millió forintos keretből gazdálkodik. A magyarországi amerikai futball csapatok tagdíjakból és szponzorációs pénzekből tartják fent magukat. Ebből fizetik a felszerelést, a pályabérlést, a csapat utaztatását és a MAFSZ tag- és nevezési díjait. Hogy érzékelhető legyen a fenti összeg „nagysága”, mondok egy példát magyar (gurulós) focicsapata költségvetésére. A DVSC éves szinten 1.100.000.000 Ft-ból gazdálkodik 2017-ben (NB I-es viszonylatban ez az összeg a középmezőnyt (6-7. helyet) jelenti).
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának Sportért Felelős Államtitkársága a MAFSZ számára 2017-ben összesen 8.844.044 Ft-os támogatást adott sportági célokra. Egy egész sportág kapott ekkora összeget, egy egész évre.
Mennyibe kerül egy magyar focista? A legdrágábbak 4,8 – 8 millió Ft. Havonta.
Menniybe kerül egy átlagos magyar focistadion felújítása, megépítése? Több milliárd forintba.
Mennyibe kerül egy felújított stadion működtetése? Átlagosan 150.000.000 Ft az éves üzemeltetési és karbantartási költség, stadiononként.
Továbbá fontos információ, hogy az amerikai futball magyar játékosai amatőr sportolók, minden költségüket saját pénzből finanszírozzák! Munka, tanulás, család mellett hobbiként, szabadidős tevékenységként űzik a sportot!
a fehérvári First Field lámpaféynben
Az első, a sportág szempontjából történelmi mérkőzésen a Koronázók csapata 60-0-ra legyőzte a Boda Troopers csapatát. (Boda egy Baranya megyei zsákfalu Pécstől nyugatra, alig több, mint négyszáz lakossal.) Azóta pedig véget ért a 2017-es magyar bajnokság, amelynek mind az alapszakaszát, mind a középszakaszát veretlenül játszotta végig az Enthroners.
Fehérvár Enthroners sisasok és vállvédők
A döntő mérkőzést, a Pannon Bowl-t, a Budapest Eagles ellen vívták, amelyet 28-7-re megnyertek és így a 2018-as szezonra feljebb léphettek a magyarországi legmagasabb csoportba, a HFL-be.
További jó hírek, nem csak fehérváriak számára
A Takarodó úti First Field, amely kizárólag amerikai futball pályaként funkcionál, régi-új pálya egyben, mivel több szerkezeti eleme az idő közben felújított Sóstói Stadionból származik. A mérkőzéseket több, mint 4000 néző (közülük 1400 fő a tribünön ülve) kisérheti figyelemmel.
És ennyi férőhelyre bőven szükség is lesz, mivel 2020-ban ezen a pályán rendezheti meg a MAFSZ az egyetemi amerikaifutball-világbajnokságot, előre láthatólag 8 csapat részvételével, köztük a magyar válogatottal.
A Sasok új fészke
A következő mérföldkő sem váratott sokáig magára. A következő idényben szintén a HFL-ben játszó Budapest Eagles (magyarul Budapest Sasok) vette birtokba a főváros XV. kerületében található egykori Testvériség sporttelepet, ahol a múlt hónapban építkezésbe kezdtek.
A Pólus Center szomszédságában épülő új pálya „Budapest első szabványméretű amerikai futball pályája lesz, amely kifejezetten csak ezé a sportágé lesz, teljes felszereltséggel” – mondta Boda Gábor, a csapat vezetőedzője a Digi Sporton. Az új amerikai focipálya tervezésében a DIGIsport munkatársai is részt vettek, így akár 8 különböző pontra elhelyezhető kamerákkal is rögzíthetők a mérkőzések. Elmondta még, hogy szeretné, ha a pálya nem csak az Eagles-é lenne, hanem valamennyi budapesti amerikai focicsapat is igénybe venné.
A pálya és a kiszolgáló létesítmények felújítása, átépítése nem állami, hanem támogatói és szponzorációs pénzekből, tagdíjakból, Boda Gábor szavaival élve: „kínkeservesen összeszedett forintokból” kerül finanszírozásra.
A Sasok vezetőedzője bizakodó, reméli, hogy 2018. április végéig elkészülhet az új pálya és még a tavasszal lejátszhatják első mérkőzésüket.
Részese akarsz lenni az élményeknek te is?
A magyarországi amerikai futball csapatok gyakorlatilag folyamatosan tartanak toborzást. Akinek kedve van játékosként kipróbálnia magát, vagy csak kíváncsi eme nagyszerű csapatjátékra, annak magával ragadó szellemiségére, fergeteges hangulatára, keresse fel a lakhelyéhez legközelebb eső, vagy szívének legkedvesebb csapatot elérhetőségeinek valamelyikén.
SŐT! Egy-egy edzésen, mérkőzésen nem csak játékosokra, hanem segítőkre is szükség van! Ha szívesen lennél „önkéntes” segítője valamelyik csapatnak egy-egy alkalommal, vagy akár rendszeresen is, bátran vedd fel velük a kapcsolatot további információkért!