Az Év Leghülyébb Kéretlen Levele

Nem is igazán értem, hogy „mire gondolt a költő”? Az eszesebb (igényesebb?) csalók igyekeznek az eredetihez megtévesztésig hasonló üzenetekkel próbálkozni, hogy könnyen átverhessék az áldozataikat. Ennek a levélnek a készítője azonban alaposan mellé lőtt, nagyon hanyag munkát végzett. Rutinosabb felhasználók már az első sor alapján észre veszik, hogy valami nincs rendben. A kevésbé rutinosaknak pedig igyekszünk most mi segíteni.
(fotó: Mohamed Hassan / Pixabay)

.

A levél vicces nyelvezete, rettenetesen rossz helyesírása mellett van azért komoly dolog is, mégpedig a csatolmány, azaz az e-mail-hez mellékelt fájl. Soha, semmilyen körülmények között NE nyissunk meg, NE mentsünk le olyan mellékletet, amely ilyen, vagy ehhez hasonló e-mail-lel együtt érkezett! Még kíváncsiságból se kattintsunk, hanem azonnal töröljük a levelet!

A Kanada Banda postafiókjába érkezett kéretlen levél, az, amelynek ennek ezt a cikket köszönhetjük.
(kattints a képre a nagyobb nézethez)

.

A feladó már az e-mail első sorával lebuktatja magát: „Tisztelt settings!” – azaz: Tisztelt beállítások. Így azért nem szólítunk meg senkit sem. Nem véletlen elgépelésről van szó, hanem arról, hogy a küldés során hiba csúszott a gépezetbe és nem a címzettek nevei (pl. Kanada Banda Podcast) került beillesztésre az automatikusan kiküldött kéretlen körlevelekben, hanem egy hibás érték. Már ennyiből is látható, hogy valami nincs renben a levéllel.

„Az Év Leghülyébb Kéretlen Levele” bővebben

KB026 – G-enerációk És G-Mail

A huszonhatodik adásunkban (nem csak) Petty kedvéért időjárás-jelentéssel kezdtünk. Majd sokminden más mellett olvasói levelekkel most nem, de magyar Podcast-tal és YouTuber-kel, kanadai őslakosokkal, Kínával és az USA-val (Huawei-jel, Google-lel, meg helyzetelemzéssel és némi kritikával), a születésnapos elektronikus postafiók szolgáltatással, régi okosmobilokkal, generációs kérdésekkel (hasonlóságokkal és eltérésekkel, jellemzőkkel és problémákkal), valamint nagyon jó zenékkel folytattuk. Bandázzatok velünk most is.

(nyitókép: https://dribbble.com)

 

Adás napló.

A podcast-ot a heti színessel indítottuk.

 

  • Kanadában, azaz Alberta-ban és Calgary-ban hűvös, helyenként és időnként hideg a nyár. Az Alberta-i erdőtüzekről itt és itt írtunk.
  • A Facebook hírfolyama és a bulvármocsok helyett olvassatok minket, az adás naplók mellett több, mint 130 cikket adtunk ki az elmúlt közel 2 évben.
  • Az olvasói levelek ma elmaradtak.
  • Podcast statisztika és ajánló: Híd Nyugatra podcast – köszönjük az említést!

hid_nyugatra_logo

  • WaniskaCree reggeli áldás. Dalszöveg:

waniskâ! pêtâpan ôma!
ᐊᐧᓂᐢᑳ! ᐯᑖᐸᐣ ᐆᒪ!
Wake up! The sun is coming!


âsay piyêsîsak kî-nikamowak
ᐋᓴᕀ ᐱᔦᓰᓴᐠ ᑮ ᓂᑲᒧᐊᐧᐠ
the birds are already singing


ê-miyonâkwahk kitaskînaw.
ᐁ ᒥᔪᓈᑲᐧᕁ ᑭᑕᐢᑮᓇᐤ᙮
how beautiful this land of ours is.


első verzió – ezt feltétlen hallgasd meg!


második verzió

  • a Calgary Board of Education állásfoglallása: “We would like to acknowledge the traditional territories and oral practices of the Blackfoot Nations, which includes the Siksika, the Piikani and the Kainai. We also acknowledge the Tsuut’ina and Stoney Nakoda First Nations, the Metis Nation (Region 3), and all people who make their homes in the Treaty 7 region of Southern Alberta.”
  • John CenaWikipedia és YouTube oldala
  • “Akik fullba nyomták a kretént” c. rovat: Kína (Huawei) és USA
    • kereskedelmi háború vétlen „áldozatokkal” és példa statuálással
    • Mit kell tudni a Huawei-ről?
    • Hogy jön a képbe a GoPro, a DJI, meg a Nokia, az IBM, a Motorola és a Lenovo?

forrás: indiatimes.com – angol nyelvű cikk, még több térképpel

 

15 éves a GMAIL/GOOGLEMAIL

a GMail legelső dizájnja 2004-ből

  • A Yahoo! nyitóoldala Netscape Navigator böngészőben valamikor a 99/2000(??)-ben:

  • Yahoo Weather – időjárás applikáció, szép grafikával, használhatatlan információkkal

  • És a többiek:

a freemail.c3.hu az 1990-es évek végéről

így festett az UltraWeb 2007-ben

A Tétova Teve Club, magunk között annak idején csak TTC-nek hívtuk.

réges régi TTC weboldal fejléc

a TTC 2001-es dizájnja a Wayback Machine archívumában


Lator: okostelefonnak látszó PDA


Lázadó egykori bronz színű okostelefonja

  • Sony CMD J5

Generációk kategórizálása – különbségek és hasonlóságok:

  • “A generációs marketing a vásárlóközönséget osztja fel különböző korcsoportokra, nemzedékekre, úgynevezett generációkra és ebből von le következtetéseket e korcsoportokra jellemző illetve tőlük várható tipikus vásárlási magatartásra. A generációs marketing alapjait eredetileg a pszichológusok vizsgálatai alakították ki.”
  • CVonline kategóriái
    …-1940: “Veteránok” generáció
    1940-1960: “Baby boom” generáció
    1960-1985: X generáció (a baby boomer es ay X ugyan az)
    1985-1999: Y generáció
    2000-2010: Z generáció
    2010-…: Alfa generáció
  • The Center for Generational Kinetics
    Traditionalists or Silent Generation:  1945 and before
    Baby Boomers:  1946 – 1964
    Generation X:  1965 – 1976
    Millennials or Gen Y:  1977 – 1995
    Gen Z, iGen, or Centennials:  1996 – …
  • WJSchroer Company
    Boomers I or The Baby Boomers: 1946-1954
    Boomers II or Generation Jones: 1955-1965
    Generation X: 1966-1976
    Generation Y, Echo Boomers or Millenniums: 1977-1994
    Generation Z: 1995-2012
  • KASASA (USA-ban is ismerik az betű tésztát)
    Baby Boomers: 1944 – 1964
    Gen X: 1965 – 1979
    Gen Y, or Millennials: 1980 and 1994
    Gen Y.1 = 1990 – 1994
    Gen Y.2 = 1980 – 1990
    Gen Z: 1995 – 2015
  • Pew Research Center
    The Silent Generation:  1928-1945
    Baby Boomers:  1946-1964
    Generation X:  1965-1980
    Millennials (Gen Y):  1981-1996
    Post-Millennials (Gen Z):  1997-Present
  • Ypszilonanyu: Valóban a gyerekistenek korát élnénk?
    • “Miközben felnőttünk belenőttünk egy világba, ahol egy biztos van, mégpedig a változás. A tankönyvekben leírtakat sokszor írták újra azóta, a jól tanulással megszerzett friss diplomáinkkal sokan közülünk Londonban sültkrumpli sütéssel kezdhettük a pályafutásunk. Körülnéztünk, és azt tapasztaltuk, hogy a Földünket ellepi az előző generációs szemét, amit nekünk kell újrahasznosítani és felszámolni. Észrevettük, hogy a házasságok több,mint fele válással végződik, míg az együtt élő párok élete sem mentes a játszmáktól és elidegenedéstől. Időközben beletanultunk és természetes közegünkké vált az internet világa. Képesek vagyunk keresni, szűrni az információk között. Nem csak úgy bambulunk bele a telefonunkba és pötyögünk a billentyűzeten, ahogyan azt sokan hiszik, hanem dolgozunk, olvasunk, filmet nézünk, zenét hallgatunk, térképet használunk, beszélgetünk rajta.

      Nemrég még óriási pánik volt, hogy mi lesz az Y és Z generációval, ha felnő. Jelentem, felnőttünk, munkába álltunk, sőt, sokan közülünk már középvezetői szintre jutottak nagy cégeknél. Amióta a munkaerőpiacon vagyunk, egyre több a munkahelyi wellbeing szolgáltatás, a munkahelyi sport, egészségügyi szűrések, irodai masszázsok, coachingok, munkahelyi pszichológusok teret kaptak a munkahelyeken. Számít a munkahelyünk társadalmi felelősségvállalása, a béren kívüli juttatások, a céges programok. Egyre több cég vezeti be a részmunkaidőt és az otthoni foglalkoztatást.”
    • “Hová fajulhat még a világ? Nem tudom. De azt igen, hogyha megnézem az utóbbi 100 év történéseit, nem tudom, mit követhetnénk még el, ami eddig meg nem történt. Gondoljunk csak az amerikai feketék, vagy az európai zsidók helyzetére, a háborúk kegyetlenségeire, vagy a diktatúrák világára.”
  • Simon Sinek – Millennials in the Workplace

 

Zenék az adásban:

 

Köszönjük a megtisztelő figyelmet!

Bandázz Velünk 2018-ban Is!

Jó reggelt kívánunk!

Már 10 nap eltelt ebből az évből, mi pedig a talán kissé hosszúra nyúlt karácsonyi szünet után a 10. adásunkkal indítottuk el 2018-t.

Nem is olyan rég volt 2017. július 23., az a nap, amikor először adtunk hírt magunkról. Majd 4 héttel később elérhetővé vált az első, intro podcast-unk, azóta pedig további 10 adást vettünk fel és tettünk elérhetővé itt a weboldalunkon, valamint Podbean-en és iTunes-on.

Sohasem késő bepótolni a lemaradást! Nem csak a számítógép előtt ülve lehet meghallgatni műsorainkat, hanem magaddal viheted azokat mp3 formátumban is, így kutyasétáltatás, autóvezetés, sportolás, vagy sütés-főzés közben is veled lehetünk. Tableten, mobiltelefonodon a podcast alkalmazásodon keresztül is meghallgathatod adásainkat: iOS alatt a gyári Podcast applikáció, vagy az Overcast appot ajánljuk, Android-on pedig Podcast Addict alkalmazást. Az alkalmazások automatikusan is letölhetik az friss adásokat, így biztosan nem fogsz lemaradni.

Természetesen megtalálhatóak vagyunk Facebook-on is.
A héten ünnepelhettük a 100. lájkolónkat! Köszönjük a támogatást!

Kérjük, hogy kedveld és oszd tovább posztjainkat te is! Mondj véleményt rólunk, vagy az adás témájáról: akár egy rövidebb kommentben, akár egy hosszabb e-mail-ben.

Te miről hallanál szívesen? Javasolj nekünk témákat, vagy tedd fel kérdéseid: miről szeretnél többet megtudni? Mire vagy kíváncsi Kanadával, vagy az észak-amerikai kontinenssel kapcsolatban? Vagy jobban érdekelnek a kulisszatitkok, pl. hogyan, miként készülnek adásaink? Az elérhetőségeinken valamelyikén bármikor megoszthatod velünk, amit csak szeretnél.

A folytatásban is hasonlóan érdekes és izgalmas témákkal várjuk Kedves Hallgatóinkat. Bandázz velünk 2018-ban is!