Az RMS Titanic, a maga korában elsüllyeszthetetlennek hitt óceánjáró roncsai Kanada partjaitól dél-keleti irányban 700 tengeri mérföldre nyugszanak több darabban az Atlanti Óceán fenekén, körül-belül 3.800 méteres mélységben. Összesen 1.500 ember vesztette életét a hajózás történetének egyik legtöbb áldozatot követelő szerencsétlenségében és közülük 705-nek sikerült megmenekülnie.
(nyitókép: Lubomír Kasl / Pixabay)
piros csillag: Halifax, NS
fehér csillag: az RMS Titanic hajóroncsa
Az RMS Titanic-ról a BBC által készített legfrissebb (2019. augusztus) felvételek az alábbi videóban tekinthetők meg. Mivel valamennyi túlélő elhunyt, így nincs már, aki élő szóban beszélhetne az egész világot megrázó tragédiáról. Az egykor elsüllyeszthetetlennek hitt óceánjáró gyorsan fogyó maradványai pedig napról napra kevesebbet mutatnak meg a 108 évvel ezelőtt történt tragédiából.
Kutatók szerint az 1912. május 31-én vízre bocsátott Titanic-ból felismerhetően megmaradt vázszerkezet és hajótest még ebben az évtizedben teljesen összeomlik és a mikroroganizmusok lassan az utolsó csavarját is felemésztik majd: az 1910-es évek legnagyszerűbb technikai vívmányának gondolt óceánjáró nyomtalanul eltűnik – mintha ez az egész meg sem történt volna.
Na de mi az az „RMS” betűszó a Titanic neve előtt? Hivatalosan így hívták az óceánjárót, még ha a köznyelvben mindenki csak simán letitanicozza is. Az RMS angol betűszó, a Royal Mail Ship, illetve a Royal Mail Steamer rövidítése. A Wikipédia vonatkozó szócikke alapján: „A kifejezés királyi postahajót jelent. A rövidítés korábban a Royal Mail Steamer kifejezést jelölte, ami postagőzhajót jelentett. Általában a rövidített forma volt használatban, a hajó neve elé tették, és csak annak a tengerjáró hajónak volt joga használni, amely a Royal Mail brit királyi postavállalattal szerződésben postát szállított.”
A 705 túlélőből utolsóként Eliza Gladys „Millvina” Dean (1912. február 02. – 2009. május 31.) távozott el az élők sorából 97 éves korában, Ő a katasztrófa idején még csak 10 hetes csecsemő és ezzel a RMS Titanic legfiatalabb utasa volt. 8 éves korában tudta meg, hogy Ő maga is egyike azon szerencséseknek, akik megmenekülhettek a süllyedő óceánjáróról. Édesapja hullámsírba veszett. Bátyja a jégheggyel történt ütközés 80. évfordulóján, Ő maga pedig az RMS Titanic vízrebocsátásának 98. évfordulóján hunyt el.
(az 1912-ben, vagy 1913-ban készült fotón a jobb oldalon Eliza, mellette bátyja látható)
Eliza nem házasodott meg és gyermeke sem született. Mivel pénz és személyes holmik nélkül érkeztek meg a kimentésüket követően az Egyesült Államokba, 4 héttel később, 1912. májusában visszautaztak az Egyesül Királyságba, Southampton-ba és ott élték le életüket. Az 1997-ben bemutatott, James Cameron által rendezett és 11 Oscar-díjjal jutalmazott Titanic c. filmet soha sem nézte meg.
Az RMS Carpathia, amely elsőként vett részt a hajótöröttek mentésében.
1918-ban egy német tengeralattjáró torpedója süllyesztette el.
(fotó: Wikipédia)
Ha az RMS Titanic-kal kapcsolatosan magyarokat kell megemlítenünk, akkor szinte kizárólag Dr. Lengyel Árpád neve merül csak fel: Ő volt az RMS Carpathia hajóorvosa, Ő vizsgálta meg és látta el a hajótörötteket a fedélzetre lépésüket követően. Azonban van itt még valaki, akinek a nevét – hogy ne merüljön el a feledés tengerébe -, nekünk is meg kell említenünk: Mr. Leopold Weisz, azaz Weisz Lipót.
az RMS Titanic Southampton kikötőjéből
hajózik ki 1912. április 10-én,
fedélzetén egy magyar származású utassal
(forrás: Wikipédia)
Weisz Lipót az Osztrák-Magyar Monarchia területén látta meg a napvilágot, egyes források szerint 1875-ben, mások szerint 1880-ban. Mivel már fiatalon az Egyesült Királyságba költözött, meglehetősen hiányosak az információk állnak rendelkezésre vele kapcsolatban. Így azt sem lehet biztosan tudni, hogy Veszprémben, vagy Pesten (a mai Erzsébetváros területén) született-e? Fiatalon házasodott, egy belga lányt vett feleségül, úgy tudni, hogy később mindketten megszerezték a brit állampolgárságot. Az ifjú pár terve az volt, hogy Québec-ben, Kanadában telepednek le.
Eredetileg az RMS Lusitania fedélzetén kellett volna áthajózniuk az Atlanti óceánon, azonban szénsztrájk miatt áttették őket az 1912. április 10-én Southampton-ból kihajózó RMS Titanic-ra… Weisz felesége, Mathilde, a 10. számú mentőcsónak utasaként jutott el az RMS Carpathia fedélzetére, később pedig Kanadába. Lipót azonban áldozatául esett a katasztrófának. Holttestét a Titanic Bus-ról szóló cikkben már említett Mackay-Bennett nevű kanadai hajó vitte Halifax kikötőjébe. Innen szállították át Montréal-ba, hogy eltemethessék: az RMS Titanic egyetlen magyar származású áldozata a Baron de Hirsch temetőben nyugszik.
Ha kíváncsi vagy a teljes történetre, kérlek, olvasd el az Origo Weisz Lipótról szóló beszámolóját!
Az RMS Titanic útvonala
(illusztráció: Wikipedia – Prioryman, CC BY-SA 4.0)
Ha egymagad szeretnél élmélyedni az RMS Titanic-cal kapcsolatos valamennyi rendelkezésre álló adatban, s érdekelnek a legapróbb részletek is, akkor számodra az Encyclopedia Titanica weboldalt ajánlom böngészésre.
A világon számtalan emlékmű őrzi a tragédiában elhunytak emlékét. Erről egy részletes lista a Wikipedia angol nyelvű oldalán érhető el.
A 100. évfordulón megjelent index.hu-s fotóalbum 37 darab korabeli fényképpel erre a linkre kattintva tekinthető meg.
– Lázadó