A Kanada Banda bemutatja: Québec – Je me souviens

A Kanada Banda bemutatja: Québec – Je me souviens , ami nagyjából annyit tesz, hogy emlékszem.

Québec az egyetlen tartomány, melyben a két hivatalos nyelvből a francia a domináns. Mindamellett, hogy a legnagyobb szárazföldi területtel rendelkező kanadai tartomány, mely a második legnagyobb népességű is egyben. A legtöbben a Saint Lawrence folyó közelében élnek Montreal és Quebec City között.

Quebec, Kanada, Kanada Banda

Ennek következtében a már említett két város egyben a két legnépesebb és legismertebb város is ebben a tartományban. Míg a fővárost Quebec City-t nagyjából 800.000-en lakják, addig Montreal-t több mint 4 millióan. Ismét nem a főváros a legnagyobb.

Quebec, Kanada, Kanada Banda

A teljes 8.3 milliós lakosságból egyébként nagyjából 16.500 magyarnak is vallja magát. Bár talán nem annyira népszerű a francia nyelv otthon, mint az angol, mégis sikerült ilyen nagy létszámú honfitársunknak eljutnia erre a kellően európai környékre.

Tekintve, hogy óriási területről van szó, engedjétek meg, hogy ezúttal két videó segítségével mutassuk be Kanada ezen területét.

Most pedig ismerjük meg ezt a helyet közelebbről. Hölgyeim és uraim következzék Québec!

Itt pedig engedjétek meg, hogy a városi életre és azon területre helyezzük a hangsúlyt, ahol a legtöbben élnek.

Ha kíváncsi vagy a már korábban bemutatott tartományokra, itt megtalálod minden egyes korábbi posztunkat:

A Gyönyörű British Columbia

Alberta, a Vadrózsák Állama

Saskatchewan, az Élő Égbolt Földje

Manitoba – Canada’s Heart Beats

Ontario – a Tiéd, hogy Felfedezd

3 hozzászólás “A Kanada Banda bemutatja: Québec – Je me souviens” bejegyzéshez

  1. Visszajelzés: New Brunswick - Kanada -

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.