Messzire Áramló Elektronok

Nem olyan régen jelent meg egy nagyon látványos illusztrációval ellátott, tömör összefoglaló arról, hogy az ebben az évtizedben* megjelent különböző villanyautó típusok és modellek az amerikai szabvány szerinti mérések (EPA) alapján mekkora hatóvávval rendelkeznek és mérföldenként (1,6 km-rént) mekkora költséggel kell számolnunk. Ebből a cikkből szemezgettem ki a legfontosabbakat és Latornak köszönhetően van egy első kézből kapott összehasonlításunk is benzines-elektromos témában.

Elnézést azoktól, akiket kevésbé érdékelnek a villanyautók, az elektromobilitás mibenléte, de minket egyre jobban foglalkoztat a téma. Ennek számos oka van, mindketten IT területen dolgoztunk több, mint tíz éven át, érdeklődési körünkbe tartozik minden kütyü és „okosdolog”, figyelemmel kísérjük a különböző technológiák fejlődését – így az elektromos autókét is.

Nem egy cikkünk született már meg ebben a témában, a sok közül az egyik a tavaly decemberben megjelent:

.

Nem olyan régen felröppent egy pletyka, miszerint: „Az Kanadai Országgyűlés Költségvetési Irodája szerint, ha a Trudeau kormányzat 2023. és 2030. között el szeretné érni a párizsi célkitűzéseket (lásd: Párizsi éghajlatvédelmi egyezményugye Trump ebből léptette ki az Egyesült Államokat), akkor az alábbi extra adókra lehetne számítani Kanadában:
> propángáz: 40 cent/liter,
> földgáz: 57 cent/m3,
> 87-es benzin: 69 cent/liter,
> kerozin (repülőgép-üzemanyag): 75 cent/liter,
> gázolaj: 80 cent/liter”
.

A problémánk ott van ezzel, hogy jelenleg br. $1.02 és br. $1.09 közötti áron tankolhatunk 87-es üzemanyagot (Kanadában a tüzelőanyag-állomásokon nettó árak vannak feltüntetve a kútoszlopokon, azaz mi nettó $0.97 – $1.04 árazással találkozunk. Az Alberta-i ÁFA: 5% – és nem 27%, mint Magyarországon).
Ha ezt a nettó kiskereskedelmi árat megemelik 69 centtel, akkor az kb. 72%-os áremelkedést jelentene. Azaz jobb esetben „csak” br. $1.74 CAD-ba kerülne majd ugyanaz a 87-es oktánszámú tüzelőanyag.

A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy – Lator gyorsan elvégzett számításai szerint -, hogy:

„Mivel heti 55 liter az átlag üzemanyag fogyasztásunk, ezért:
> áremelés előtt:
>> 55 liter * 1.02 CAD * 4 alkalom/hónap = 224,4 CAD, vagy
>> 55 liter * 1.09 CAD * 4 alkalom/hónap = 239,8 CAD,
> áremelés után: 55 liter * 1.74 CAD * 4 alkalom/hónap = 382.8 CAD.”

Alberta-ban a bruttó minimálbér 15 CAD/óra (nettó 13,5 – 14 CAD/óra).
1 CAD = 231,82 HUF a cikk megjelenésének napján.
Calgary-ban 1 kW lakossági áram ára: nettó 0.0659 dollár cent, azaz br. 0,069 CAD (Latorék most ennyit fizetnek érte), de kerekítsünk fel és számoljunk 0.07 CAD-ral.
A példának okáért nézzünk egy Hyundai Ioniq Electric-et (lásd lentebb), amelynek 38 kW-os akkupakkja van, a valós hatótávja valahol 250 km környékén van (EPA szerint 273 km, WLTP szerint 311 km). Ha ugyanakkora, a benzinessel azonos futásteljesítménnyel számolunk, akkor ehhez havi 6,5 alkalommal kell feltölteni az akkupakkot. De kerekítsünk felfelé itt is – mert így könnyebb lesz számolni -, és töltsük fel heti kétszer, havonta 8 alkalommal az Ioniq Electric akkupakkját.

Kanada Banda Approved #2! Az ár/érték/tudás arány egyik dobogós helyezettje a Hyundai Ioniq Electric – mi feltételek nélkül elfogadnánk már ma!

.

Ahogyan a benzines autóból se használod el utolsó csepp benzint, mielőtt betérsz a töltőállomás tankolni, ugyanúgy a villanyautó akkumulátorát sem meríted le teljesen! Szóval a 38 kW-ból maradjon meg 6kW az akkukban és mind a 8 alkalommal 32 kW-ot kelljen tölteni az akkumulátorokba.
Ez a 8 töltés * 0,07 CAD * 32 kW-nyi áram = 17,92 CAD-ba kerül, így havonta kb. 2.000 km-t lehet megtenni majd az autóval. És ez alig több, mint 1 órányi minimál órabér.

Játszunk el a gondolattal, miszerint az áram ára a hirtelen a kétszeresére emelkedik (amely érintene minden fogyasztót is a piacon, vállalkozásokat és magánszemélyeket egyaránt, nem csak az elektromosautó tulajdonosokat) és havonta nem 8-szor, hanem 10 alkalommal töltenénk fel az Ioniq Electric akkupakkját. Még akkor is: 10 töltés * 0,07 CAD * 32 kW * 2 = 44,8 CAD-t kellene fizetni villanyszámlára és nem pedig a 224,4 CAD-t a benzinkúton.

Na de vissza a valóságban a valós számokhoz: a 17,92 CAD áll szemben a mostani 224,4 – 239,8 CAD-ral, vagy fog majd szemben állni a 382,8 CAD-ral. Ugye érezhető, hogy milyen nagy a különbség? És ez csak egyetlen hónap.
Egész évre vetítve: 17,92 CAD * 12 hónap = 215,04 CAD – ez még mindig nincs annyi, mint az 1 havi benzin költség.

Azt érdemes tudni, hogy Lator évente kétszer cseréltet motorolajat az autójában, ez évente 240 CAD-ba kerül. Ezt a költséget lebontva 12 hónapra Latornak ez havi plusz 20 CAD-t jelent, amit hozzá kell adni a havi 382 CAD-os benzinköltséghez, így már 402 CAD/hónapnál járunk. A villanyautónál továbbra is marad a havi közel 18 CAD-os havi költség, mert ott olajcserével nem kell számolni.

KIA Soul EV – vagány villanyos.

.

Ahogyan az Egyesült Államokban, úgy Kanadában is sokan vásárolnak részletfizetéssel új, vagy használt autót, ami nem az ördögtől való dolog errefelé és egyáltalán nem lehetetlen küldetés, már csak az pár százalékos kamatok miatt is. Adva van a már eladott, idősebb (8-10 éves) benzines autó használtpiaci ára, amelyet kp-ban befizetve egy újabb (3-5 éves) villanyautóra a kereskedőnél, máris megvan a vételár 40-60%-os fedezete. A fennmaradó különbözetet pedig, mivel nem kell a fiatal villanyautót havonta legalább 4 alkalommal megtankolni és évente kétszer motorolaj cserére vinni, a 224,4 CAD-ból levonva a havi 8 töltés villanyszámláját, a 17,92 CAD-ot, a zsebünkben marad 206 CAD, amiből 200 CAD-ot a havi törlesztő részletre fizethetünk.

Tehát a kiadási oldal ugyanúgy terhelve lesz 200 CAD-dal, de nem üzemanyagot vásárolunk belüle havonta négyszer a 10 éves benzines autónkba a benzinkúton (plusz évente a 2 db motorolajcsere költsége), hanem a 3-5 éves villanyautó törlesztőrészletét fizetjük belőle. Amit aztán kényelmesen otthon tölthetünk fel hetente kétszer. Vagy akárhányszor.

#EztNeVeddMeg! Az első generációs, NISSAN LEAF-alapokon nyugvó FIAT 500e.
több szempontból is messze a legrosszabb választás!

Ahogyan a bevezetőben írtam, nem régen látott napvilágot egy nagyon látványos illusztrációval ellátott, részletes kimutatás az ebben az évtizedben* az Egyesült Államokban megjelent különböző villanyautó típusokról és modellekről.

Mi alapján, hogyan mértek? Mivel amerikai weboldalról van szó, amely az összeállítást elkészítette, ezért az EPA-t (US Environmental Protection Agency), az amerikai szabványt vették alapul, ehhez mérten amerikai dollárral számoltak, de szerencsére a mérföldről km-re történő átváltást elvégezték helyettünk. Az e-cars.hu szerint: „Az amerikai EPA mérés laboratóriumi körülmények között történik. A mérési szabvány 1978-ban lett létrehozva és legutóbb 2009-ben lett frissítve. A számok alapján ez a legkisebb hatótávot adó szabvány, de a tulajdonosok tapasztalatai alapjá talán ez a legrealisztikusabb.”

Hyundai Ioniq Electric – Instant get!

A benzines autóról az elektromosra váltás nem zökkenőmentes egyes esetekben. Figyelembe véve a töltési és hatótávolsági kapacitásokat és a támogató infrastruktúrát a világ számos részén még mindig lassúnak mondható a villanyautók elterjedésének üteme. Ezért is érhetők el különböző vásárlás ösztönzők egyes országokban, hogy meggyorsítsák az elektromosautók elterjedését, s ezáltal felgyorsítva a települések levegőminőségének javulását a csökkenő lokális emissziónak köszönhetően.

Az alábbi tábázatban a 2020-ban (az Egyesül Államokban) elérhető teljesen elektromos járműválaszték hatótávját ábrázolják az alábbi útvonalakon:
> a kaliforniai Interstate-5: San Francisco és Anaheim között (Egyesült Államok),
> a Boston és Washington közötti autópályák és országutak (Egyesült Államok),
> a holland/német autópálya szakaszok Amsterdam és Berlin között.

A becsült hatótávolságokat és költségekre vonatkozó információkat az EPA adatokból, valamint közvetlenül az autógyártók weboldalairól kerültek kigyújtésre.

Melyik villanyautóval jutsz a legmesszebbre? – klikk a képre a teljes nézethez (a táblázat új ablakban nyílik meg)

.

Elemzzük ki a táblázatot, nézzük meg részletesebben, hogy ki mit tud?

Sok jármúvezető számára az elektromos autók legfontosabb tulajdonsága az, hogy milyen messzire tudnak eljutni egyetlen feltöltéssel? Legyen szó hosszú ingázásokról, vagy városon belüli utazásokról, a járműveknek meg kell felelniük egy minimális küszöbértéknek, hogy praktikusnak tekinthetők legyenek a legtöbb tulajdonos számára. Ahogyan az alábbi táblázatból jól látható, a TESLA Model-jei a messze legjobb választás a naponta nagy távolságokat megtenni kívánó járművezetők számára.

.

A sereghajtók pedig az következő táblázatban láthatók: a tizenéves technológiát használó, első generációs FIAT 500e hatótáv tekintetében az abszolút vesztes. A méretben hozzá nagyon közel álló MINI Cooper SE szintén nem büszkélkedhet sokkal nagyobb hatótávval. A kezdő villanyautósnak a fájdalomküszöb valahol a második generációs NISSAN Leaf 240 km-e környékén érkezik el, a HYUNDAI Ioniq Electric pedig már jóval alatta is van: akár hosszab utakra, akár rendszeres városi használatra családosok számára is jó választás: 5 személy (2 felnőtt/3 gyermek, vagy 3 felnőtt/2 gyermek) számára és a csomagoknak is jut hely.

.

Az elektromobilitás célja, ahogyan az a TESLA Akkumulátor Nap c. rendezvényén látható/hallható volt, hogy folyamatos innováció mellett az akkumulátorok kapacitását időről időre megnöveljék, az előállítási költségeket pedig jelentősen alacsonyabbá tegyék. Mivel az akkumulátorok teszik ki a tömeg, a költségek és a teljesítmény nagy részét a villanyautókban, ezek a fejlesztések csak a későbbi modellek megérkezése után lesznek kifizetődők.

Kanada Banda Approved #1! TESLA Road Trip és Tesztvezetés (podkaszt epizódhoz klikk ide!): a hófehér TESLA Model 3 SR+ Calgary-ban a Glenmore Drive-on 2020 nyarán.
fotó: Lator

.

Költséghatékonyság

Mennyi az annyi? Az alábbi két táblázat azt szemlélteti, hogy az egyes modelleknek mennyi a mérföldenkénti költsége (1 mérföld = 1,6093 km). Ezt az értéket úgy kapjuk meg, hogy a villanyautó eladási árát (MSRP) elosztjuk az elérhető hatótávval. Például: a Chevrolet Bolt fogyasztói ára: 36.620 USD és a gyártó szerint egy feltöltéssel meg tud tenni 259 mérföldet: 36.620 USD / 259 miles = 141.3899 c/m. Jól látható a gazdaságos modellek között a TESLA-k főlénye: a TOP10-ben 5 db Tesla Model is megtalálható, ezek közül a méltán népszerű Model 3-nak három különböző verziója is bekerült ide.

.

A sor végén álló, a legkevésbé sem költséghatékony utolsó 6 típus sorát a sokak számára végezetül csalódást jelentő AUDI e-tron nyitja. Őt követi a Model X legdinamikusabb, legsportosabb verziója, a Performance változat, majd a kiöregedő félben levő FIAT 500e érkezik. A szégyentáblázat utolsó 3 helyén pedig a nagyon drága Porsche Taycan modelljei következnek.

És akkor most mostja azt valaki, hogy a TESLA-k drágák! A hátulról harmadik, 112.990 dolláros Taycan 4S árából 2db Model 3-t tudok venni és még marad garázsépítésre, célállomás töltőre és pizzára való is a zsebemben.

.

Ha már belekezdtünk a zsebben való turkálásba, meg a készpénz számolgatásába, nézzük meg tételesen, hogy mennyit kell kicsengetni az egyes villanyautó modellekért az Államokban.

A MINI Cooper SE a listavezető, nála olcsóbb típust nem hoztak erre a megmérettetésre az amerikai cikk írói. A FIAT 500e remek példa arra, hogyan nem szabad villanyautót gyártani és forgalmazni: a legkisebb hatótávval rendelkezik, már eljárt felette az idő, ezért aztán már nem is gyártják, érkezőben van a második generációja. Addig is van itt nekünk másik 3 olyan villanyautó modell, amely minden tekintetben megveri őt: hatótáv, vételár, költséghatékonyság. Nem elhanyagolandó, hogy ebben a TOP10-ben a 3 db NISSAN Leaf modell mellett három, a Hyundai/KIA csoportoz tartozó modell található meg.

A legdrágább darabok: a két TESLA Model X között helyett kapott a Model S legerősebb, Performance változata és ahogyan az már a költséghatékonysági táblázatban is látható volt, a Porsche Taycan-okért kell a legmélyebben a zsebbe nyúlni. Egy Porsche akkor is egy vérbeli Porsche marad, ha jármű tengelyei között akkumulátor cellák kaptak helyet és a meghajtásról nem benzin, hanem elektronok gondoskodnak.

A beltér igényessége, az anyaghasználat érthetően magasabb minőséget képvisel egy Porsche-ben, mint egy TESLA-ban, de nem is egy célközönségre céloz a két márka, nem érzem őket teljes mértékben egymás riválisainak. Lásd például az eladási árakat.

.

Cikk ajánlók a témában:

.

Köszönöm a megtisztelő figyelmet!

– Lázadó


* ebben az évtizedben – azaz a 2011. január 1-től 2020. december 31-ig tartó 202. évtizedben.